Volt az az elméletem nemrég, hogy minden napra jut valaminek a világnapja, de mára állítólag nem, azaz lehetne november 21. a világnapmentesség világnapja. De nem lehet, mert egyesek szerint a mai napra esik az öngyilkosság világnapja. Ám ha az öngyilkosság megelőzésének napjára gondolt az AI-alapú google-költő (mert csak ilyen van, pro-öngyilkossági meg nem van), akkor téved, mert az elvileg szeptember 10, szóval mindenki, aki még él, vagy élt még egy kicsit ama dátum után, a maga részéről megelőzte az öngyilkoságát. Ettől még halálra üthette el a villamos vagy agyonvághatta egy villám, szóval a halottakról nem tudjuk, lettek-e volna öngyilkosok mikor még éltek, de akik még mindig, azok eddig biztos nem. Vagy legalább is nem sikerült a projektjük.
A hírek tanúsága szerint amúgy csak híres emberek szoktak főleg öngyilkolni, egy nevesincs Áginak minimum a vonat elé kell lépnie hozzá, hogy lebénuljon a fél Dunántúl vasúti közlekedése, és akkor hír lesz az esetből, de belőle maximum egy monogram, a kisszínes rovatban.
Mindegy is, nem ma van a nap, mi meg nem vagyunk Robin Williams vagy Kurt Cobain, azaz nem vagyunk veszélyeztetett célcsoport (legalább is a téma médiareprezentációja alapján), mert egyfelől csak a celebek csinálnak ilyet, miként csak a jók halnak meg fiatalon. (Only the Good Die Young) Részemről se híres, se jó, se fiatal nem vagyok, szóval változatos betegségek várnak még rám, ameddig egy kórházi ágyban párnák közt.
Van azonban a magunk halálra szekálásának jó pár lassú, de kevéssé kifinomult módja is, ezek főleg a függőségek keretrendszerében értelmezhetők. Pia, drog, szerencsejáték, szervezett bűnözés, nemi úton terjedő fertőzések, plusz a média nagy része. És ez utóbbi egy hosszabb távon kihalásra ítélt, de ma még fajsúlyos szeletének, a tévének egyesek szerint tényleg ma van a világnapja. A tévé olyan drog, ami nem intravénásan vagy orálisan, hanem (audio)vizuálisan fogyasztva rombolja a központi idegrendszert, minek következtében a fogyasztó fejben előbb lesz halott, mint tényleg.
Legalább is ezt állítja róla a közvélekedés, de hát a magyar társadalom ezzel is úgy van, mint a pálinkával, hogy saját bevallása szerint senki sem fogyasztja, mert káros, felesleges és fújj, de mindenki ismer valakit, aki napi szinten túladagolja magát vele. Így aztán meg is van a többség véleménye róla. (Vö. „Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak nem szeretjük!“ avagy „Én csak a Spektrumot meg a Mezzot nézem, de csak ha már kiolvastam az Anna Kareninát.“)
Pedig a közhelyszerű megállapítás szerint a tévé is csak egy kés, lehet vele ölni, meg sajtot szeletelni is, vagy csavarhúzó, ami hasznos szerszám vagy kellemes vodka-narancs (ja, mert angolul a vodka-narancs beceneve screwdriver). Ezek szerint a tévé egy tárgy, a fotellel szemben, de nem ellenpólusa, hanem természetes kiegészítője annak. Miként a napi sorozatok, a buborékmentes sör, a lyukas zokni/mackóalsó, meg a melletted unatkozó másik feled. (Legalább is így képzelem, nálam legfeljebb háttérzaj, de a nap nagy részében már az se, van itthon internet, vettem a boltban.)
A nemcsodálatos vilagnapok.hu szerint: "A televíziózás világnapján, november 21-én ünneplik a televízió szerepét a társadalomban és a döntéshozatalban.“ Ünneplik?
Nem, két bekezdéssel később már az a brossúra, hogy „A világnap célja nem annyira maga az eszköz ünneplése, hanem inkább az a filozófia, amelyet képvisel.“ Hát, ezzel se vagyok beljebb, mert ugyan szokás mindenféle elképzeléseket, vázlatos elveket, terveket, sőt érdekeket „filozófiaként“ eladni, de a filozófia nem ilyesmi. (A normálisabb vállalatoknak nem is céges filozófiája van, hanem többféle policy-ja...)
Szóval mielőtt átmegyek nettó felesleges okoskodásnak látszásba, maradok annyinál, hogy a tévé drog, mert függőséget okoz, mint estemben a pia, az írás, a bolognai spagetti meg az online puzzle.
És mint drog, közép- vagy hosszútávon tényleg öl, például mert a lakóság nagy része onnan fogyasztja a fodbal nevű unalmas bohózatot. Hiszen a múltkori fodbalválogatottas lebőgés kapcsán (amit a nézők nagy része ugye tévén át), már a pártvezér és kancellár is megjegyezte, hogy a „fél ország meghalt” az Írország elleni vereséget követően. Nos, valahogy így.
glasbergen.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése