Nekem teljesen ki is maradt, hogy kedden volt a szinglik világnapja, mondjuk nem csoda, hogy észre se vettem, majdnem minden nap van valaminek a világnapja. Vagy tényleg minden nap, de az tuti, hogy néha több dolognak is egyszerre. Teszem azt szomorú tekintetű tacskók és az alacsony vérnyomás világnapja egyaránt szeptember 32-én van, ilyenkor a vérnyomásproblémás ebeket külön vicces papírtrombitákkal idegesítik fel, hogy a vérnyomásukat is.
De ez szingli-dolog ez azért eufemizmus a javából, részemről magánynak hívom, mióta ebben szenvedek. Persze ebből is minim többféle lehet, például társas magány, mikor sok emberek közt van valaki egyedül, magányos magány, mikor a világ már végleg békén hagyta és megnyugtató magány, mikor végre nem kell együtt lenni valakivel, akivel már amúgy se szeretnél. Nem tudom hogy ez három fázis-e (pl. kapaszkodás, megborulás, beletörődés), de megvolt mindhárom, most kábé egy lehetséges negyedikkel próbálkozom, hogy ugyanis én vagyok az, akivel mások nem akarnak már amúgy se együtt lenni, így minek tekerni, ez lenne a beletörődés 2.0.
Nyilván rengeteg én-időm van, naná, de őszintén szólva jellemző, hogy hamarabb unom el magam, minthogy lenne valami másra figyelni valóm.
Szóval maga a szingli kifejezés - úgy általában - csalóka, kicsit olyan, mintha egy kissé már üszkösödni kezdő sebet próbálnánk egy hellokittys ragtapasszal helyrehozni, mert bár ismerőseink közt van egy jó sebész, de biztos utál, hisz legutóbb is csak két nap késéssel kívánt boldog születésnapot.
Na jó, igazából néha én sem értem a saját hasonlataimat pontosan, talán azt akarta mondani a bennem nagyon mélyen eltemetett költő, hogy a magány enyhén mizantróppá teszi az embert, és kissé önhitté is, hogy mi az hogy egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán??? Az összes!
Egyszer már idéztem, de ide illik, hogy a legendák szerint mit szeretett volna Füst Milán sírfeliratának: „Itt nyugszik Füst Milán magyar író. Csak kevés barátja volt, és azokat is utálta“.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése