Avagy lesúlyt a kalapács, nem a szimbolikus hanem a konkrét. Mert ilyenek ezek a dél-koreai bosszúfilmek, hogy előszeretettel kalapáccsal vesznek elégtételt a rosszfiúkon a bosszút jogosnak érző főszereplők. Ez működött már az 2003-as Oldboy híres jelenetében is, és működik az általam csak most megtekintett, Kim Jee-woonáltal rendezett, Láttam az ördögöt című, 2010-es műegészben is. Ráadásul mindkét film egyik főszereplője Choi Min-sik, aki itt is kalapáccsal teszi harcképtelenné áldozatait, csak épp ez esetben nem ő a boszúálló, hanem ő a sorozatgyilkos Jang Kyung-chul, akin bosszút áll egyik áldozata vőlegénye.
Mert megölni egy kommandós-aszcendensű különleges ügynök mennyasszonyát félnetek jó lesz, de a civilben iskolabusz-sofőrként ténykedő hentes és mészáros ezt nem tudja. Ő csak az éjszakában vadászik a magányos fiatal nőkre (mit tehetne, ez a hobbija), akik mondjuk lekésték a buszt vagy defektet kaptak, hogy aztán kalapáccsal verje őket eszméletlenre, és az otthoni kínzókamrájában bontsa fel őket karajra, tarjára, combra meg fejhúsra.
Jelen esetben azonban mellényúl, mert a csaj apja rendőrparancsnok, a vőlegénye meg ugye Kim Soo-hyeon, John Wick korai koreai kiadása, így a fater adja tippet, hogy a ki a négy gyanúsítottjuk, a csávó meg egyenként rájuk támad. Pontosabban csak háromra, mert a harmadik a hunyó, de addig is az elsőnek kalapáccsal veri szét a farkát (mi mással, ugyebár), a másikat a robogójával együtt gázolja el, és csak aztán veri péppé. Aztán igazi tettest az utolsó pillanatban mégsem öli meg, hanem marad az eredeti tervnél, miszerint lenyelet vele egy GPS- jeladót, amiben valami lehallgató cucc is van. És onnantól fogva ha a pszichopata ölni megy, megy utána, és egyre félholtabbra veri, és teszi egyre nyomorékabbá.
Mert a bosszú lényege ez esetben nem az, hogy fájdalmasan ugyan, de gyorsan haljon meg a főgonosz, hanem hogy addig kínozza, ameddig csak lehet. Ami persze emberileg nem érthető, no nem azért, mert ne érdemelné meg, hisz minden bosszúfilmnek az a veleje, hogy az ember elégtételt érezzen, látva megdögleni a rosszakat, lehetőleg fájdalmasan megdögleni. Csakhogy itt Jang Kyung-chul addig is erőszakol és öl, amíg kibontakozik rajta a bosszú, szóval Kim Soo-hyeon feláldoz néhány ártatlant, mert elvakítja a bosszú, sőt az áldozatok közt lesz halott menyasszonyának húga is. Nem csoda, hogy a végére zokogásba tör ki, mert egyrészt körülötte majd mindenki halott, másrészt viszont (részben ezért is) nem tűnik el a fájdalma a bosszútól. Verte volna szét Kim fejét azzal a nagy kővel, rögtön annak leleplezésekor. Bár gyanús, hogy az is csak fél órára hozta volna ki a lelkiállapotából.
A Láttam az ördögöt nagyon sötét film, nagyon kemény és erőszakos, a sorozatgyilkos extra kegyetlen, a haverja meg nyersen eszi az emberhúst, miközben a rendőrök béna amatőrök, és csak a bekattant bosszúálló az egy legény talpon a vidéken. (Ez mondjuk igazi tömegfilmes közhely, miközben ez minden, csak nem hollywoodi tucatvacak. Itt nincs semmi bravúrosan megkoreografált küzdelem, csak véres egymásnak esés, van a gonosz aki nagyon az, meg a veszteségtől kiégő néhai jófiú, aki szintén átmegy mészárosba. Ez amolyan „két nappal a világvége után“ helyzet, amire nagyon nem vágyunk. Ha ez lesz utána, inkább pusztuljunk bele a világvégébe, de ha ez van már most is, akkor elbasztuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése