Klímauzóleum

Végre. Végre áttörést értem el a globális klímamelegedés (felkatasztrófa) ellen, olyan eljárást dolgoztam ki képzeletbeli kollégáimmal, ami véget vet az elsivatagosodásnak, és később talán alapja lehet a visszasivatagosításnak, amit hívhatunk szavannásításnak is.

A lényeg az, hogy a klíma nevű éghajlat felfelé változik melegedve, minekutána az átlaghőmérséklet nő, ott ahol nem csökken, sőt ott átlag felett. Ez a változás rossz, a nem változás pedig dejó. Ez a kályhatüzelésű alap, ahonnan el kell indulni a "minden maradjon mosmá' így" geostatikus egy helyben járása felé, hogy ne kelljen klíma a lakásokba a klíma miatt. Illetve annak a melegedése miatt, ami nem buzulás, hanem sok Celsius-fok szerteszét, és majdnem mindenhol több, mint amennyire igény lenne. (Érdekes tudományos adalék, de a rasszizmusból meg a törzsi háborúkból valahogy sosincs elég, mindig nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Pedig azoknak is nagy az ökológiai lábnyomuk, és büdös a zoknijuk is hozzá.)

Sok álmatlan éjszaka és éhgyomorra fogyasztott tinihorror után egyszer csak felderengett előttem a megoldás, ami egyszerű, zseniális és a fejemben lévő hangok is nagyon egyetértettek vele. Mert hát hogy lehet rögzíteni valaminek az állapotát, hogy az sokáig maradjon ilyen, mint amilyen épp akkor most? 

Hát kézenfekvő lenne, hogy be kell tenni egy széfbe, de ez mégsem jó ötlet, mert attól még megromolhat bármi, legyen az sajt, déligyümölcs, szendvics vagy kampányszlogen. Az ásványok állítólag nem romlandóak, de ki tudja, lehet hogy a gyémánt is penészedik, csak nem reklámozzák, mert akkor oda a bazi nagy üzlet. 

A dolgokat ugyanakkor le is lehet fagyasztani, és klimatikusan ez jól hangzik, elvégre épp a melegedés a bajunk, de ha csinálunk valami nagy-nagy hűtőházat, akkor félő hogy túlhűti az egész civilizációt. Mi megfagyunk idelenn a Földön, az űrbe kivezetett felesleges hőtől meg felrobban a Hold. Konkrétan fondüvé robban, hisz sajtból van, de azt meg sokan nem szeretik, nemigen lehetne tömeges támogatókat szerezni mellé.

Az élőlényekkel egyébként sem olyan egyszerű, pláne a komplett éghajlat is összefügg kis mostohatestvérével, az ökoszisztémával. Oda valami ilyen élő dolgokra kifejlesztett módszer kell. Vagyis le kell préselni az egészet! Régen az iskolába préselt mezei virágok meg falevelek is milyen jól bírták a spirálfüzetbe ragasztva, tök sokáig.

De még ennél is jobb megoldás, ha bebalzsamozzuk a klímánkat. Lenin elvtárs is elég régen halott már, oszt' mégis felülről szagolja az ibolyát, mert jól belebalzsamozták a mauzóleumába, így aztán 95 évvel hullává válása után is megtekinthető. Sőt elég jól keres a belépőjegyekből, nemrég varratott új öltönyt magának.

Na, ezt kellene csinálni a klimaikus éghajlattal is, jól bebalzsamozni, aztán be vele egy kozmikus mauzóleumba, és onnantól már jól karbantartható az egész. Nem lesz több üvegházhatás meg a következő jégkorszak is elmarad majd érdeklődés hiányában (a jegyek átcserélhetők napkitörésekre). Ehhez majd kidolgozunk valami algoritmust. Vagy logaritmust? Mindegy, a lényeg, hogy a projekt ritmusos legyen.

Ráadásul a globális balzsamozástól balzsamos lesz a levegő is, ami minden mértékadó nyálas-romantikus regény szerint fasza dolog, de főleg csak tavasszal van. Így viszont lehet bármikor, tavasszal, ősszel, télen vagy akár szerdánként is.

És húzóágazat lesz a balzsamipar, de világbajnokságot azt ne rendezzünk belőle. Csak élvezzük a balzsamozott klímát, és végre eljöhet az annyiszor megóhajtott boldogság.

Autónak kicsi, kutyának nagy

A cím igazából a Puli fantázianevű magyar khmm... autószerűség reklámszolgenje volt, az önkritika és az echte ungarische sírva-vigadás jegyében. Hiszen eme jármű, amit a remek nevű Hódgép gyártott (az igazi, mert a hamisított a Műhód-gép lett volna), egy kétüléses, műanyag karosszériás négykerekű volt, szigorú 5,5 lóerős teljesítménnyel, ami igen is sok, hisz a járgány szédületes 45 km/h-s végsebességel tépte le az ember fejét.

vasarhelyanno.hu

Szerintem ennél ma már vannak izmosabb fűnyírók is, pláne stílusosabbak, ha választanom kellene hogy mivel menjek az Oszkár-nóbeldíj átadására (bár nem tudom ki volt Oscar Nobel), inkább egy kerti traktort választanék, mint ezt a csapágyazott tejesdobozt.

A Puli nem lett egy sikertörténet, kicsivel ment csak jobban mint egy tetszőleges kortárs fociakadémia, ebben annak is szerepe lehetett, hogy a Hódok a Mezővásárhelyi műhelyben napi kettőt tudtak hajtogatni belőle, ami azért nem az a kimondott sorozatgyártás-alapú tömegtermelés. 

De a nyolcvanas évek második felében azért képes volt mosolyt csalni a magamfajta kiskamaszok arcára,az "ilyen nincs és mégis van" sportripoteri paradigma mentén. Csúnyább ám viccesebb volt mint a Trabant, érdekesebb mint a Zsiguli és két kuka közé is be tudott parkolni. Az az egy-két darab, ami a tágabban vett környéken egyáltalán előfordult, de hát ez volt az a népautó a tömegeknek, ami tényleg nem volt elterjedt egyáltalán.

Az ránézésből is látszik, hogy a tervezőnek csak vonalzója volt, a körzőjét biztos elvitte a cica, ezek után nyilván bosszúból nevezte el egy kutyáról a személygépjárművét. De lássuk be, kutyának tényleg nagy, nehézkes lenne pórázon vontatni a parkban,, de legalább nem kell felszedni utána a kutyaszart és hülyének nézik az embert a játszótéri anyukák. Ami nem baj, úgysem lenne közös témánk egy rendes beszélgetéshez. És tényleg, ha van csajmágnes autó, akkor ez annak a reciproka, a MILF-elüldöző. Ha egy nő meglátja a pasit egy ilyen járgányban, soha többé nem jut eszébe az illetővel elkövethető családalapítás megannyi változata, sőt igazából egy sem.

De a Puli azért ma már igazi ritkaság (sőt, harminc éve is az volt), nem is igen lehet kapni a használtautó oldalakon. Ahol egyébként kiderül, hogy ezeket a guruló üléseket hivatalosan mopedautónak hívják bár a fűnyíróautó vagy a kapálógép-autó talán jobban illene a hazai változathoz, tekintettel az égig érő teljesítményére.

Ilyen mikroautókat amúgy a második világháború után kezdtek nagyobb tételben gyyártani szerteszét Európában, a takarékosság jegyében. A legmókásabb talán a Messserschmitt kétüléses háromkerekűje volt, hátul egy robogó motorjával, elöl meg bowdenes fékekkel és kormánnyal. Ez igazából nem volt több, mint egy kerekekre applikált vadászgép-pilótafülke, de legalább volt stílusa. (Az speciel a Messerschmitt vadászgépeknek is volt, csak a poszthitleri időszakban a németeknek tilos volt ilyeneket gyártani, úgyhogy maradtak a kisautók meg a májas hurkák sörrel, mint potenciális exportcikkek.)

alapjarat.hu

És ha a Puli tágas, már-már igazi autó benyomását kelti a Messerschmitthez képest, akkor a Messer is a kényelem netovábbja az alábbi, szigorúan együléses valamihez viszonyítva. Ez lehet a végpont, mint a festészetben a Fehér négyzet fehér alapon, innen lejjebb már csak gyerekkorom együléses, pedálos Moszkvicsa van, de annak a ház előtti járda volt az autópálya. Szóval minden autók vége a Peel P50-es:

unimedia.info

Who are the champions?

Újabb világraszóló magyar sportsiker született, 17 év után először jutott ki mgyar vegyespáros a víz alatti fotós világbajnokságra. És innentől nem értem. Víz alatti fotós világbajnokság? Az milyen lehet?

Én valahogy úgy képzelem, hogy a csapatok (mit csapatok, nemzeti válogatottak!) abban versenyeznek, ki tud minél mélyebben, minél gyorsabban minél messzebre fotózni a víz alatt, és az nyer aki rá tud vakuzni a legmesszebb lévő spongyabob-alakú céltárgyra is, felkavarodott iszap mellett is! Plusz ugye az esztétikai pontszámok, amikkel súlyozzák a mélység-távolság-gyorsaság szorzatának logaritmusát, és akkor már világosan kiderül, ki a fotós világbajnok. A víz alatt, bár pontozni gondolom a parton pontoznak. Vagy a part alatt, a három tarka macska.

Oké, nyilván nem így zajlik a jeles rendezvény, valójában csak igen mérsékelten érdekel, igazából hogy is, az egész csak azért tűnt föl, mert az adott kontextusban furán mutatott a 'világbajnokság' szó. Eddig ugyanis rém komolyan azt gondoltam, hogy a fotózás nem sport, pont annyira nem mint mondjuk a virágöntözés, a tévénézés vagy a generalizált szorongás. Mert ezekben nem értelmes és ezért nem érdemes versenyezni. Nem lehetetlen, csak felesleges und hülyeség.

Világbajnokságot pedig tipikusan versenysportokban szoktak rendezni, ahol van valamilyen mérhető és így összehasonlítható teljesítmény, hogy ki futja le hamarabb a maratont, ki emel fel nehezebb vasakat meg ilyesmik. És igazából még a pontozásos sportágaknál is vanak  közös kritériumok, hogy mondjuk a tornában hány pontot ér egy gyakorlat tökéletesen végrehajtva, és ahhoz képest értékelik a tényleges teljesítményt. Szóval a műugrás, a díjlovaglás meg hasonlók határesetek, de még van értelme valamiféle objektív összemérhetőségről beszélni.

Viszont a szakácsolimpia, a fotós világbajnokság vagy a fafaragó Európa-kupa nagyon szarul hangzik, hívják simán versenynek, ahol deklaráltan szzubjektív ítéletek alapján hirdetnek győztest. Személy szerint utálom a szépségversenyeknek már a koncepcióját is (mindenkinek más tetszik, de az ilyen szépségverseny zsűriknek valahogy mindig a robotra optimalizált rettenet-barbik), de legalább nem hívják magukat bajnokságnak, és a győztesek legfeljebb pünkösdi királynők lesznek, ami röhejes, de nem annyira, mintha világbajnoknak titulálnák őket.

Mert ha már mindenből lehet bajnokságot rendezni, akkor lehetne vécén olvasás világbajnokság, messzehányás világkupa, fejvakarás európa liga vagy pornólimpia. (Ez utóbira azért lehet hogy odakapcsolnék, pusztán szakmai érdeklődésből nyilván.)

És persze ezen elmélkedve pont szembe jön a jutyúbon egy állatszépségversenyes videó (de nem linkelem be, azért nekem is van lekiismeretem), és rájövök, hogy a szépségverseny az állatoknál még nagyobb marhaság, mint a humán verzió. Mert nekem mondjuk tetszenek a labradorok és röhejes rágcsálónak találom a csivavákat, de a szomszéd csaj partvisnyéllel kergetne a lépcsőházban, ha lepatkányoznám az ölebét, mikor épp sétálni viszi lefelé, korrektül elcsomagolva a válltáskájába. Tényleg, csak egy rágcsálófej néz kifelé a Giucci márkájú műbőrből, kissé értetlenül, némileg unottan és feltétlenül bambán.

Ami persze teljes marhaság és aránytévesztés. Egy csivavának tökéletesen megfelelne a teszkós szatyor is, visszafelé elférne még mellette a  liter tej meg a hat zsömle.

Ráadásul úgy már remek fotótéma is lenne. Nem víz- de legalább ízlés alatti. Bajnokesélyes!

nuus.hu

Dr. Éffor Duló

Jeles nap ez a november 23, hisz 1962-ben ekkor indult a BBC-n a Dr. Who című kedvenc sorozatom, pontosabban annak előélete.  Mert a DW-ben volt egy jelentősebb szünet, konkrétan 1989 és 2005 között, én meg csak az új évadokat néztem, mondjuk az első hatot, azóta meg már csak alkalmilag, ha épp belefutok. És ugye ott van még a '62-'89 közötti 26 (!) évad, amire igazából még kíváncsi sem vagyok, megvan néhány kulcsfontosságú és legendássá kanonizált epizód, ennyi elég is.

2005 után viszont lelkesen néztem a cuccot, bár nem rögtön lett kedvenc. Először talán a méltán lenézett RTL Klubon láttam valami szombat kora délutáni műsorsávban, és néztem magam elé, hogy de tényleg mi ez a szar? Nem mellesleg, később pont az a dupla epizód (The Empty Child/ The Doctor Dances) lett az egyik kedvencem, amit akkor nemigen bírtam befogadni, valahogy elkerült a műegész érintése. Ráadásul Ki vagy, Doki?-nak magyarították a címet, amiért én  minimum felfüggesztettet szabnék ki.

Most viszont, ha átnézek a laptop monitorja felett, pont rálátok Christopher Ecclestone (a kilencedik Doktor) nekem dedkiált fotójára, ahol persze véletlenül épp Doktornak van öltözve, egyszer a páromtól kaptam ajndékba karácsonyra vagy születésnapomra, de az is lehet hogy Buddha megvilágosodásának emléknapja alkalmából (ami két nappal van a Mikulás után), igazából nem emlékszem pontosan. A kép mellett van egy TARDIS is a teknős akváriuma alól meg egy Dalek akarna elpusztítani, de én startégiailag nem teszek bele elemet, csak ha játszani akarok vele. A könyvespolcon egy rakás Dr. Who könyv sorakozik, többnyire angolul, de az jó, mert mindig rám fér a nyelvgyakorlás és a Guardian politikai publicisztikáiba azért hamar beleunok. A DVD-s polcon megvan az első négy évad díszdobozos kiadásban (plusz még egy dobozban a speciális epizódik), néhány régi darab és a Torchwood című spin-off első évada, hát igazából azért, mert az volt akciós a teszkóban, valamikor tizenéve.

Szóval nem vagyok hardcore rajongó (eleve nem vagyok az a rajongó-alkat), de ha egy sorozatot kellene megnevezni mint kedvencet, ez lenne az.

A Dr. Who fő erőssége a humora, azaz hogy nem veszi magát túl komolyan, épp csak annyira, hogyha a történetvezetés meg a nézettségi verseny megkívánja, még pont bele lehessen csempészni némi pátoszt und tragikum light-ot. Mert hát nehéz is lenne vérkomolyan venni egy olyan űrpasit (jó, aktuálisan a Doktor épp nővé regenerálódott), aki szabadon utazhat térben és időben,de valahogy túl gyakran köt ki napjaink Angliájában. pont úgy, ahogy az öszes idegen-inváziós filmben is mindig a jenkiket támadják meg főleg, és aztán ők gyakják le az élijeneket elsősorban. De ez brit sci-fi, itt jóformán le sem szarják a Fehér Házat, ha épp nem az egész bolygót fenyegeti a veszély, akkor Londont és környékét, azt kell jól megmenteni, az egymással is ellenséges idegen agresszorok( a Dalekek és a Cybermanek) London újabb keletű üzleti negyedében, a Canary Wharfnál vívják meg a mindent eldöntő csatát. (Jó, a dalekek előtte Manhattanban is akcióznak, de Washington az nem izgatja őket, biztos túl sok Woody Allent néztek az invázióra való felkészülés során.)

destornilladorsonico.com

Igen, a dalekek pont úgy néznek ki, mint valami hatvanas évekbeli bütykös só- és borsszórók, leginkább azért mert azok. Pont a hatvanas évekből, időnként ugyan újratervezték őket is, mint mondjuk a birodalmi rohamosztagosokat, de a ma már elég hülyén ható fazonjuk megmarad. Ők is olyan hagyományosan angolos izék már, mint a piros emeletes buszok, a fekete taxik, a délutáni teázás vagy a kurvásra sminkelt részeg tinilányok.

Ezért sem volt furcsa, mikor a Piccadillyn lévő Waterstones-ban (ami állítólag Európa legnagyobb könyváruháza a maga hat vagy hét szintjével), az egyik emeleten szembetalálja magát az ember egy dalekkal:

Hogy igazából mi is Dr. Who, meg miről is szól, azt itt nem bírnám elmesélni, arra se idő, se energia, se késztetés, ráadásul a Star Trekhez vagy a Star Warshoz hasonlóan akkora univerzummá tágult az évtizedek alatt, hogy eleve reménytelen is lenne. Ám a net tele van tematikus oldalakkal, ez például egy egész jó kis instant össszefoglalója a franchise-nak.

De az évfordulóról e helyütt meg kellet emlékeznem, ha már a blog címét is a sorozattól loptam.

Vagyis hát izé, hülyén hangzik, de ma van a blogom névnapja. Vagy mi...

Eljárási hibák (#shetoo)

A botrány igazából akkor tört ki, amikor kiderült, hogy  Ordenáré Aranka öt danos törzsvásárló és lépcsőházi nótafa szexuálisan zaklatta egyik unokatestvére kanapéját, amikor tévénézés közben magához nyúlt, és mindkét karfa szeme láttára piszkált ki valamit az orrából. Később azzal védekezett, hogy csak az oda beszorult kakaós csigát akarta megigazítani, de ezt senki nem vette már komolyan, hisz köztudott, hogy a kakaós csigát fülön át kell fogyasztani, legfeljebb intravénásan. Orrba tuszkolni olyan fokú perverzió, mintha késsel-villával ennénk a kanalat, ráadásul holdtöltekor és háromhúsz feletti euróárfolyamnál, vagyis eleve kerülendő, úgy emberileg, mint szakmailag.

Az orrba tolt kakaós csiga a az elmúlt hónapok sajtókampánya nyomán már egy ideje a romlottság, az erkölcsi züllés szinonímájává vált, amit minden normális ember mereven elutasított, már csak azon óvodások védelmében is, akik babot, lego-figurát vagy aprópénzt nyomnak fel maguknak nazálisan, ahogy azt honfoglaló őseink is tették.

Aranka a Fekvehányás utcai játszótér rögtönítélő bírósága előtt azzal védekezett, hogy a kakaós csigában ugye optimális esetben kakaó van, az meg a kakaóbab nevű babból készül, tehát ha valaki orrba kúrja magát vele, az nem megtagadja a hagyományokat, csak újraértelmezi. A hagyomány semmibe vétele az lenne, ha fahéjas csigát tuszkolna az inkriminált helyre, hiszen azt rektálisan, azaz végbélen keresztül kell alkalmazni. Vagy ha zöldbabot nyomna fel, hisz a zöldbab azért zöld, mert még nem érett igazi babbá, vagyis zöldbabot tolni bárhová, az súlyos növényi pedofília, amit ő személy szerint igen kedvel, de mélyen elítél.

Ám minden észérv és nyolc napon túl gyógyuló erőszakkal való fenyegetés hiábavaló volt, a környékbeli sörrel lézengőkből és tréningruha-sétáltatókból álló spontán esküdtszék három évre örökre eltiltotta Ordenárét a Texo-diszkont, a TerikénélMindenVan, valamint a Baromfi&Száraztészta nevű boltokban való fennhangú panaszkodástól. Mellékbüntetésként pedig előírták neki, hogy mosson végre fogat, vége a szúnyogszezonnak, nem lehet minden pusztító leheletet a rovarírtásra fogni.

A játszótéri homokozó partján láblógató, alapvetően gyereklegeltetésben utazó, enyhén sütőrum-függő anyukák ezt vittaták, bár nem éltek fellebbezéssel, mert foglalni kellet az árnyékos padot. De onnan azért beszóltak, hogy ez így nem helyes, hisz a harmadik garázsboltot igazából úgy hívják hogy Baromtészta&Szárazfi, oké elírás volt, de ha ez van a cégtáblán, így is kell szerepelnie a szóbeli ítélet rendelkező részében is, különben pofoz.

Aranka kissé idegállapotba került a döntéstől, már fél perce szívta a fordítva meggyújtott cigije füstszűrőjét, mikor észrevette, hogy elakadt vele a lift, valahol a hatodik és a hetedik között. Pedig ő már a harmadikon ki akart szálni (rémlett neki, hogy arrafelé lakik) de elvonta figyelmét a füstszűrő jellegzetes aromája. Így maradt a liftben, a hat és felediken megrekedve, röpke négy és fél órára, majd mikor kiszabadította az önkéntes házmesterként is működő tűzoltó, annyit mondott csak rezignáltan:

"Annak a kurva kanapénak nincs is karfája!"

Út Nirvániába

Most aztán már tényleg vallást kellene alapítanom. Az láthatóan jó pénzt hoz, annál többet csak akkor kaszálhatnék, ha egy fodbalakadémija létrehozását alapítanám meg, de ugye az ember egy bizonyos szint fölött nem megy egy bizonyos szint alá. A fodbalt meg részemről bottal sem, úgyhogy marad a valláskárosultak lenyúlása, mert még sok hiányzik a második Ferrarimhoz. Főleg az első.

De majd kedden ha ráérek, bejegyeztetem a Hipnotikus Űrmókus a Fényből Egyházat, illetve egyelőre a hasonló nevű közhasznú egyesületet, adózási szempontból főleg. Addig is, még a hétvégén kidolgozom a leendő vallási mozgalom teológiáját, amit jól alapvetek az ideológiai vezérfonalon. Mondjuk hogy az Űrmókusok jönnek a Fényből leszületni a Földre rá, hogy hozzák a szeretetenergia csíjét karmikusan, amivel össze lehet hangolni az ember vérnyomását a Világlélek frekvenciájával, de kvantumszinten ám! És ezek az űrmókusok arról ismerhetők fel, hogy csaknem mindenben, de azért mégsem teljesen különböznek a földi mókusoktól, tehát nincs nagy vaskos, szőrös farkuk (ha lenne, pornóznának), egyáltalán nem cukik, javarészt mogyoróallergiájuk van, viszont tényleg szőrösek, és többségük városi parkokban lakik.

Igazi megvilágosodott lények, nem érdekli őket az anyagi világ megannyi hívsága, hogy lakás, meg állás, meg tisztálkodás, bölcs kívülállással szemlélik a zavart embereket, akik mindig vásárolni, takarítani meg nyaralni akarnak, autót, házastársat és hobbit szereznek maguknak, pedig minek. Hiába vesznek kaviáros lazacot, úgyis megeszik nemsoká, ha meg nem, akkor úgyis megromlik, és hiába fürdenek, ha másnap ugyanúgy szétizzadják a műszálas cuccaikat.

Az igazi űrmókusokat ezért többnyire hajéktalannak nézik az emberek, pedig ők örök, igen nagyon lelki hajlékukon élnek, megvetve az anyag múlandó káprázatát, és vacsorát kukázva a meki mögött.

Ennek megfelelően, a tervezett egyházam lelkes (fanatikus, vakbuzgó, szenteskedő, képmutató - magyarul bigott) híveinek az űrmókussá válásra kell törekedniük, elsősorban a keményen dolgozó koldulás és a szigorú lemondások által. El kell távolodniuk ettől a beteg társadalomtól és annak túlpörgetett civilizációjától, mert lássuk be, ez a civilizáció már erősen köhög, reumás a lába és a májfunkcióira sem köthet masnit.

Így aztán a hívek (erre majd kell egy ütős név, mondjuk hogy mókussolók) előbb lalókocsi-parkokba költöznek, később,  a megvilágosodáshoz vezető út magasabb lépcsőfokán már elég a sátor, miközben egykori lakásuk árát átutalják nekem, aztán a végén eggyé válhatak a természettel, a bokrok alatt alvás transzcendenciájában. Hiánybetegségekkel súlyosbított kihűléses haláluk után pedig - kiszabadulva a földi lét nyomorúságos és alig-alig vicces körforgásából - a Nirvánába távozhatnak, ahol nincs semmi csak végtelen béke és unalom, de legalább jó a zene, és nincs bárányhimlő.

jackepic.com

Én pedig a befolyó pénzből szép nagy templomot építek a Hipnotikus Űrmókusok imádatára, valahol egy kellemes éghajlatú tengerparton. Lesz benne bálterem, biliárdasztal, úszómedence szaunával, házimozi és mélygarázs, ahol magam is megvalósíthatom majd, hogyan kell szívós munkával és kitartó aktiv meditációval teljesen megcsömörleni a világi hívságoktól. Követőim természetesen ide majd nem léphetnek be, a vallásgyakorlat a mi szektánknál alapvetően magányos tevékenység lesz, plusz amúgy is a lemondás erényét kell majd gyakorolniuk, az ő útjuk nem a csömör felől közelít a felszabaduláshoz, hanem a skorbut és a csontritkulás irányából. Ami így rendben is van, hisz közismert tétel, hogy bár a cél mindannyiunk számára ugyanaz, az utak különbözőek lehetnek. Egy csúcsa van a hegynek, de több irányból is fel lehet mászni rá. A drogos orgiákon és értelmetlen rongyrázáson alapuló, amúgy szerintem nehezebb út bejárását majd magamra vállalom, elvégre nem meditálhat mindenki egész nap az erdőszélen a napi betevő babkonzervje felett. Kellenek olyan nagy lelkek, akik időt és energiát (pláne pénzt) nem kímélve repülnek Ibizára magángéppel, megküzdeni a helyi koktélokkal és yachtkölcsönzőkkel.

Aztán ha már tényleg eljön a csömör ideje, és el tudok távolodni a piszkos anyagiaktól, lélekben űrmókusként majd jól visszavonulok skóciai kastélyomba, hogy csendes műkincs-orvgazdaként elmélkedjek a világ múlandóságán, és nem mellesleg emelt díjas esemesekben küldjem  Fényt meg az űrmókus-energiát szerteszét a világba, nem személyesen persze, hisz akkor minek etetném a pincében tartott szolgahadat?

És nem lenne semmi dőzsölés, nem lenne például arany vécékefe. Mert egyfelől az enyém az egy aszketikus vallás lesz, másfelől meg ki az az ízlésrokkant barom, aki arany vécékefét tesz a smaragd vécé mellé. Abba nincs semmi spiritualitás. Meg olyan rémes kivagyiságot sugároz, ami biztos nem lesz jellemző rám. Szerénység, mindig mondom hogy a szerénység az, amit igazán nagyra értékelek magamban.

És egy vallásalapítónál ez a minimum. Az alap.

Öl, butít, néha szórakoztat

Ma van a televízió világnapja. Ami kissé becsapós megfogalmazás, mert jó ideje minden nap a televízió világnapja van, ma csak különösen hivatalosan, de nem kirívó módon. Ha már távfűtés van, és az ember nem bámul  tűzbe, kell valami kandalló helyett, nálam is ebben a funkcióban van alkalmazva főleg. Mer bár nem melegít, de nem is kell neki, villódzik a fal mellett, és a tetején, a posztmodern kandallópárkányon jól elfér az óra is, bár a gyertatartó az nem akar megállni rajta, nyilván unja már hogy évek óta tartja ugyanazt a gyertyát, amit én meg nem gyújtok meg. Mert gyertyát két esetben gyújt az ember, karácsonykor meg halottak napján. De előbbi ritkán van (állítólag azért lesz idén is), az utóbbi meg a sírokon a temetőben, szóval marad az áramszünet, de az meg nem volt már rég. Vagy igen, csak éjszaka, mert akkor úgysem veszem észre, még abból sem hogy leolvadt a hűtő, ert a hűtő eleve rossz. (Tényleg, a minap mondta alaki, hogy az epres joghurt az igazából nem kesernyésen savanyú ám, csak nálam.)

Szóval a tévé a vizuálkandalló, a családi tűzhely láthatósági melege, a fény az éjszakában, megosztott első helyen az állólámpával. Nem nézem, csak menjen a háttérben, hogy pont olyan legyen, mintha nem tök egyedül üldögélnék itthon, a tévében legalább emberek jönnek-mennek, meg beszélnek egymással, pont mint kint a gyanús külvilágban. De ezek bent vanak a dobozban, s nem sértődnek meg, ha kimegyek a konyhába palacsintát sütni. Sőt, bele sem esznek, ami jó. A tévében az emberek olyanok mint halak az akváriumba, csak áramot esznek meg digitális antennajelet, de azért meg nem kell elmenni az áramboltba, volt/amper vonalon már tök jól működik a házhozszállítás.

Van amúgy igazi akvárium is, illetve asszem hivatalosan akva-terrárium, mert a teknős ki tud mászni egy szárazabb részre, feltéve hogy előbújik az ágy alól, és vissza tudom pakolni a helyére. Ha viszont már ott van a háziállat, gyakran nézi a tévét, azaz a másik akváriumot, biztos rokon léleknek tekinti Homer Simpsont, mert úgy tűnik az a kedvence. Meg a szardínia, de azt nem sokáig szokta nézegetni.

Jut eszembe, a tévében pont az a remek, hogy nem interaktív, pont elég dögleni előtte, csinálni azt nem kell semmit hozzá, legfeljebb néha elemet cserélni a távirányítóban. Így aztán a tévé révén igazán hatékonyan és teljesen feleslegesen vonhatjuk ki magunkat a világból, juthatunk el a nem-cselekvés buddhista ideájának közelébe. Onnan meg csak ugrás a nirvána, hisz minek újra meg újra megszületni, ha egyszer végleg vége a Dallasnak meg a Jóbarátoknak, amit a világból látni érdemes, azt már több ismétlésben is láttuk, úgyhogy vár a világlélek.

Ugyanakkor a tévé a civilizációs háttérzaj-generátor is egyben, hatékonyan akadályozza meg, hogy csend legyen a lakásban. Ez a veszély mondjuk nem olyan fenyegető, két soksávos út találkozása eleve megbízható zajforrás, pláne hogy útba esünk a mentőknek is a bázisukról a belváros felé haladva.

És talán pont ezért - hisz harmincpár éve élek itt - nem tudok csendben létezni, engem a csend zavar, a városi zaj meg természetes lételemem. Ha falusi rokonokat látogattunk, én főleg a túl nagy csend miatt nem tudtam aludni, plusz sötét is volt, amit a Füredi csomópont díszkivilágításához szokva, szintén nem tudok tolerálni.

Vagyis a tévé megadja a kellő háttérzajt, ami mellett nyugodtan tudok olvasni, írni, de úgy, hogy közben nem zavarnak  meg a saját gondolataim. Írásnál az különösen kínos, a végén még azt írom meg (mondjuk egy cikkben) amit komolyan gondolok. Pedig már az általános iskolai fogalmazásoknál megtanuljuk egy életre, hogy bármit csak azt ne.

És ebben a tréningben nagy segítőnk a tévé, minél több a reklám, a trash-reality, a félagyú sitcom, annál inkább.

Betilt, előír, leszabályoz

Azt mondja nyilatkozva a Lázár nevű márnemminiszter, úgy is mint dohányzásellenes kormányzati fő-fizetésfelvevő, hogy be kellene tiltani a dohányzást az autókban és a társasházakban is. Meg hogy a 2020 után születettek már ne vehessenek dohányterméket egyáltalán.

Nyilván ezek az ötletek úgy baromságok ahogy vannak, csak arra jók, hogy úgy tűnjön, Lázár elvtárs a fizetése felvételén túl is tesz valamit, nem puszta szájkaratéban utazik. Mert nálunk mifelénk alapvető kormányzati tempó, hogy ha nem tudnak és/vagy nem akarnak csinálni egy-egy területtel semmi érdemlegeset, akkor nekiállnak jogalkotni, hisz ez egyfelől a cselekvés látszatát kelthetei a gyanúltlanabb állampolgárokban (vö. lakosság), másfelől pedig ez  sok, diplomája szerint jogász amúgy sem ért máshoz. Szociális problémák, gazdasági bajok, külpolitikai pávatánc, mindegy is, ha bármi nehézség adódik, mindig alkotnak egy dögös kis törvényt vagy kormányrendeletet, mely szerint minden pont úgy fasza, ahogy épp csinálták, pont ezt írja elő a jog is, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni! (Ez amúgy akkor is működik, ha valamelyik strómant vagy rokont kell  feltőkésíteni közpénzből, gyorsan módosul a vonatkozó rendelet, és már kezdhetik is lepapírozni az egészet, hogy nehogymá' a brüsszeli eusok beleugassanak a Család ügyeibe.)

Szóval a dohányzás elleni nagy keresztes hadjáratban sem tudnak mást kitalálni, mint ezt a formulát, hogy akkor majd jól betiltjuk ezt, megadóztatjuk azt, leszabályozzuk az egészet, aztán feljelentünk, perelünk, büntetünk, és ha nem jön be, majd meghosszabítjuk Bicskéig, mint a kisvasutat, ami valami figyelmetlenség folytán még mindig nincs beleírva az Alapkotmánytörvényve, vagy hogy hívják éppen. 

Márpedig az a helyzet, hogy az ilyen jogalkotósdi mint megoldási mód tényleg nem működik, a dohányzásnál maradva, láthatjuk, hogy a "nemzeti" dohányboltok rendszere két dologra volt jó. Először is levitte az állami/kormányzati korrupciót a kisvállalkozások, a mindennapok szintjére is, másodsorban pedig létrehozta az éjjel-nappali kocsmák egy új generációját, a helyeket, ahol egészen valószínűtlen időpontokban is lehet vodkát venni. Ezekért tényleg érdemes volt fiúk. Plusz szintet léptek az ukrán cigicsempészek is.

De akkor nézzük csak, mi is a baj a rogánantali értelemben vett lázárjános agymenésével, túl azon, hogy süt belőle a hatalmi gőg és a sötét ostobaság.

1. Autóban dohányozni, már miért is ne lehetne? Abba mondjuk még lenne logika, hogy vezetés közben legyen tilos spanglizni, mint ahogy mobilozni is tilos (illetve asszem csak kihangosítóval lehet), mert az balesetveszélyes. De a javaslat arról szólna, hogy autóban generálisan tilos lenne a bagó, tehát ha én megállok az autópálya-pihenőben egy cigire, és azt a saját autóban szívom el, mert az kényelmesebb, tudok közben rádiót hallgatni plusz kint meg épp szakad az eső, akkor az hadd ne legyen már jogellenes. Oké, fiktív a plda, mert nincs autóm, nem tudok vezetni és nem is dohányzom, de el bírom képzelni a helyzetet.

2. Aztán jön az a része a márnemminiszter ötletelésének, hogy a társasházakban sem. Na mos, az én lakásom, ami az enyém, egy társasházban van, tehát akkor nem gyújthanék rá a saját lakásomban? És tessék mondani, mikor jönnek a közbeszerzésen nyertes családtag cégének alkalmazottai, hogy felszereljék a kamerákat, amiket majd jól figyelhet a családtag és/vagy gyerekkori barát egy másik cége, hogy rágyújtás cselekményének fennforgása esetén Szibériába deportálhassanak bérrabnak?

Igen, tudjuk hogy Ártunk és Ormányunk szeret bepofátlankodni a privát szféránkba, nekik a pofátlanság az alapjáratuk, ahhoz képest tudnak aztán önzők, bosszúállók vagy csak simán és örömmel rosszindulatúak lenni. Eddig már pofátlankodtak egyet a zemberek szekszuális élete körül,  már kijelölték ki a jó magyar, sőt ki a magyar egyáltalán, most jön az aprómunka, miszerint dohányzás, felkészül a hajviselet. Valahol már biztos gyártják a törvényjavaslatot, hogy mik a megengedett hajviseletek, nemenként külön-külön, mint mondjuk Észak-Koreában, ahol ez napi gyakorlat.

Sőt, szerintem meg kellene tiltani, hogy valaki a társasházi lakásában nem tviszt-számra tviszteljen, mint anno a budai Ifiparkban, elvégre hogy néz már az ki, hogy mindenki csak úgy rázza magát össze-vissza, meg Sosztakovics elvtárs szimfóniájára csacsacsázik holmi hosszú hajú huligán, a nappali közepén, pedig ott a Tényeket kell komoly, gondterhelt tekintettel nézni, nem röhögve rajta.

3. És akkor még ott van az a remek ötlet, hogy a 2020 után születettek már ne vehessenek cigit (szivart, pipadohányt, tubákot) egyáltalán. Ez mondjuk a legmeredekebb, ám egyúttal a legsúlytalanabb marhaság, mert eleve 2038-tól számítana bármit is, addig meg ugye becsapódhat végre valami komolyan vehető kisbolygó, megvívhaatjuk aa harmadik világháborút a maradék ivóvízért vagy csak simán felpöröghet a klímaváltozás, és egyik esetben sem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy kinek milyen dátum áll a személyiében.

Persze azért vicces lenne, ha a távoli és bizonytalan 2038-ban bemenne két srác egy tarfikba, és az egyiket, aki 2019 decemberében született (vagyis fog majd mindjárt), azt gond nélkül kiszolgálják, de a másikat, aki egy hónappal fiatalabb, bilincsben viszi el a rendőr. A szabadság és egyenlőség nagyobb dicsőségére.

Nem mellesleg, az ilyen tilalmak amúgy sem működnek, sőt tipikusan kontraproduktívak. A húszas években az amerikai szesztilalom is kábé arra volt jó, hogy a csempészetből kurvára megggazdagodott az alvilág, pár év alatt sikerült állami eszközökkel feltőkésíteni a maffiát.

Persze lehet hogy Lázár nertárs is erre játszik, elvégre rendes vadászkastélyokban nem lehet bársonyfüggönyből készült szmokingban villogni mindenféle grófokkal, az előrelépéshez pénz kell, ha már stílus és ízlés nem jutott.

csak hogy értsük (168ora.hu)

Ez az egész dohányzásellenes nekibuzdulás persze nettó porhintés, a cselekvés látszatának keltése, előre megfontolt szándékkal, sérelmünkre. Mert ha komolyan gondolnák, hogy aggódnak az istenadta nép egészségéért, akkor nem itt tartana az egészségügy ahol, nem lehete otthon pálinkát főzni, és egyáltalán, nem nyomatnák a pálinka-marketinget az összes kisvárosi Zsírbansült-fesztiválon. Igazából szarnak ők az egészre, nem is baj, ha a lakosság elpatkol lehetőleg a nyugdíjkorhatár előtt, hisz a nyugdíjas már nem szerel össze mercédeszt, de fizetni azt kell neki.

Vagy csináljanak valamit a prostitúcióval. Írják bele valami törvénybe, hogy ezentúl autóban és társasházi lakásban tilos kurvákat dugni, a pénzért baszás innentől csak a Nemzeti Kuplerájokban legális, de csak ha az ügyfélnek van egy hónapnál nem régebbi AIDS-tesztje (oké, lehet pozitív is, a lényeg hogy tudjuk, hogy állunk), bankkártyával fizet és nem pofozza fel a kurvát, csak ha ő is szeretné. És akkor a szekszmunka terén is megvalósulna csodálatos képességünk, a rend.

Az ilyen jogászkodós ötletroham csak arra jó, hogy a huszonhat kormányzati szóvivő uniszónóban lökhesse a cselekvő kormányról regélő szólamokat, hogy a távolban is meghallja Brüsszel vagy az EU, már amelyikbe' mi is benne vagyunk. Mert azok néha beszólnak nekünk, de ha megnyugtató baromságokat mantrázunk, azzal elvannak egy darabig.

Lázárjánost pont erre tartja a Párt.

Merre tart a hovamész?

Mostanában valahogy állandóan sötétedik. Nem csak délután, amikor már így is elég korai neki, de már délben is csak lámpafénynél tudok olvasni, pedig nézhetnék tévét is a saját fényénél.

Vasárnap mondjuk próbálkoztam a Vidám Vasárnappal, mert rossz kedvem volt és gondoltam hátha, de nem jött be. A hitgyüli szakállasan kopaszodó főlelkésze épp arról értekezett, hogy aki jógázik az ezzel behívja a démonokat (a konyhába meg a nappaliba, de az erkély az foglalt, ott poloskák járőröznek), mert a jóga az olyan démoni. Mellékszál, de a gyülis valláskárosult is azt hiszi, hogy a jóga az az, mikor kényelmesbe öltözött háziasszonyok gimnasztikáznak egy szivacson, pedig ennél messzebb nem is járhatna az igazságtól. A jóga az fejben van, minden más csak eszköz, remekül lehet jógázni kicsavart testhelyzetek nélkül is. Ennyit a vasárnapról.

Mert az igazi hétvége, a valódi nagymise, a nemzetnek szívegyüttdobbanása az kedden volt, mikor a fodbalisták a Velszi Bárdok válogatottjával fodbaloztak, feltehetően Velszben, mert úgy rémlik hogy Kardiff nevű ország nincs. Az nyilván a liberális média aknamunkája, hogy a böcsületes magyar szurkolók, akik utaznének a meccsre rá hogy nézzék, azok ne is Velszbe menjenek, hanem Kardiffba.

De mint azt már tudjuk, a magyar fodbalnemzet, fodbalra van rátervezve teremtésileg, tehát szurkolók odataláltak a Velszi stadionba, hogy a saját szemükkel.

Jó, hát kikapott csapat, és ezt sokan úgy mondják, hogy kikaptunk, de indokolatlan a többes szám első személy, én nem fodbalozom, én maximum römiben tudok kikapni, csak nem szoktam. Na jó, szoktam, csak nem szeretek.

Ám az tényleg idegesítő, hogy tegnap óta már megint csak a fodbal a téma mindenhol, elemzések, értékelések, esszék és glosszák, tárcák és statisztikák záporoznak, pedig az egész annyit ér mint a légyszar az 1936-os naptáron. Most tényleg nem mindegy, hogy néhány felülfizetett, alulművelt seggfej most akkor milyen alkalomból szaladgál majd jövőre valami műgyepen?

Persze kérdés, hogy a velsziek minek fodbaloznak egyáltalán kardiffba, mikor ők rögbizni szeretnek jól, és az megy is nekik, ott még a világbajnoki címért is röbizhetnek akár, hacsak nem verik le őket az újzélandi franciák vagy kik.

saját kép

Az egész Velszi meccselés arra volt jó, hogy miután már majdnem kihevertük a Sancho Puszkász Aréna Stadion Pláza Kólszenter  Multiplex megnyitásának átadását, nehogy lekerüljön a fodbal és annak rémunalma a nyitólapokról. De hát ez van, a magyar név megint szép lesz, a magyar nép meg megérdemel pár napon belül két vereséget, balsors akit régen tép, ugyebár. De a milliárdnyi közpénz előbb-utóbb majd meghozza az eredményeket. Valahol, valakiknek biztosan.

Addig is kérdés, hogy akkor most hova lesz a quo vadis? Mikor lesznek non plus ultra?

WaterCloset

November 19. van ma, ami igen jeles nap, mert ma van a WC világnapja, immár 2001 óta. Hiánypótló egy esemény, hiszen a WC a legtöbbünk számára napi rutin, minden nap a WC napja, kellett hát egy VilágNap is neki. Bele.

Persze vannak olyanok, akiknek gyakran van szorulásuk, evés helett inkább fotoszintetizálnak, vagy egyszerűen csak túl vonzóak a bokrok a kert végében, ott igazán béke van és nagyon természetközeli az élmény. Ők nem biztos, hogy minden nap használják a WC-t, de pont nekik jó eg ilyen  alkalom, egy világnap alkalmából kipróbálhatják, hogy milyen érzés a fajanszon üldögélve merengeni az élet, a világmindenség meg minden dolgain, aztán jó minőségű ivóvízzel öblíteni le cuccot, mint egy király. Aki szintén gyalog jár oda a népi bölcsesség szerint. (Oké, nem mindig, leírások szerint például XIV. Lajos nem állt fel az asztaltól, ha komolyabb dolga akadt a lakomázás közben, intett a szolgáknak, azok meg hozták a biztos aranyozott mobilbudit, és egyszerűen alátolták. Mondjuk a Napkirály fürdeni sem fürdött, ő bízott a parfümök erejében. Ja, és a XIV. helyes kiejtése: tizennegyedik, nem pedig Ksziv, pedig hallottam már ezt a verziót is.)

Szóval kellett már ez a WC világnapja mint egy falat kenyér, bármilyen gusztustalan is e hasonlat. Ám reális, én egyszer még valamilyen iskolás koromban véletlenül rányitottam az iskolai vécében egy osztálytársamra, aki komolyan elfoglalt volt épp, mert szarás közben egy parizeres szendvicset fogyasztott, gondolom az input-output egyensúly biztosítása végett.

Egyébként is érdemes koncentrálni a nagy dolgainkra, mostanában én is csak egy könyvet viszek magammal a legkisebb helyiségbe, és hát volt már olyan hogy... nos, hogy elfogyott a vécépapír, és egy könyv olyankor azért jól jön, a belső borító meg amúgy is kinek hiányzik?

És az is fontos, hogy a vécé legyen a legkisebb helyiség, önmagában, mert ki nem állhatom ha a fürdőszobával egyben van, én nem akarok ott kakálni, ahol fogat is mosok. Az rosszabb lenne, mint a konyhában hányni, a könyvtárban bulit rendezni vagy egy sörözőben értekezni Wittgenstein kései filozófiájáról. Ja nem, az utóbbit többször is csináltam már.

És persze a vécé az a hely, amit állandóan takarítani kell, mert persze irritál a morzsa a szőnyegen (viszont nem zavar a koszos ablak, előbb-utóbb úgyis esni fog, és vagy lemossa, vagy összekoszolja, de egyik esetben sem érdemes pont akkor nekiállni ablakot mosni), a vécén azonban fizikailag rosszul leszek, a feltapadt barnás maradékoktól.

Hú, ez most nagyon személyes lesz, de a jeles nap megköveteli az őszinteséget, tehát az van, hogy én  tegnap reggel évek óta először láttam, mit is produkáltam a csészébe, annyira nem bírom a cuccot, hogy rá se nézek, azonnal lehúzom, és csak fél szemmel pillantok oda, hogy ugye nincs már ott? Nos, tegnap reggel ott volt, csúszott is az ebéd, míg kissé magamhoz tértem.

És van a takaríthatatlan vécé, amit tényleg taktikai atomcsapással kellene eltüntetni. Láttam ilyet egyszer a távoli kilencvenes években a görög-macedón határon, szó szerint bokáig ért benne az anyag, a szagra önmagában rá lehetett könyökölni, de az a két-három millió légy, aki ott lakott, láthatóan élvezte. Mentem volna a bokrok felé, de sajnos túl sokan jártak már úgy mint én, túl sokan mentek már előttem a bokrok felé, úgyhogy végül Szalonikiig hordoztam lelkem súlyos terhét. (A későbbiekben pedig számtalan kamukávét és álcaüdítőt kellett fogyasztanom, hogy használhassam az éttermek, kávézók, bárok vécéit, pláne mert a görög nyilvános vécék nagyrész a gugolós-pottyantós vonalat képviselték, amit én meg nem.

Ebből a szempontból London viszont jó hely, vanak nagyon hangulatos, viktoriánus nyilvános vécék, kár hogy olyan is, amit tényleg Viktória királynő idejében újítottak fel utoljára.

A kultikus státuszú, ultimate mocskos vécé természetesen Skóciában, Edinburgh-ben található, azon belül is a Trainspotting című filmben, ami az egyik nagy kedvencem. Nem ezért:

Ceterum censeo: vécére menni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki benne van én nem ellenzem!

Feláll a himnuszra!

Médiaügyekben már rég nem gondolom, hogy nincs lejjebb, mert mindig van, és tényleg. Most például azt tudhattuk meg a bizarr módon Tényeknek nevezett khm... tévéműsorból (azért azt, hogy híradó, én ennek kapcsán le nem írom), meg persze az origo című völkischer beobachterből, hogy az Index tudósítója meggyalázta a külhoniakat.

És nem ám akárhol vagy akármikor, nem egyszerűen egy romkocsma sarokasztalánál morogta maga elé, hogy "geci külhoniak", nem bizony, ő ennél sokkal súlyosabb módon gyalázott, gondolom nemsokára behívatja a külügy az Inde nagykövetét, sőt az ellenőrzőjébe is beírnak.

Történt ugyanis, hogy a Sancho Puszkasz stádium megnyitómeccsének alkalmából, felvidéki gyerekek meneteltek a pálya szélén, és közben énekelték az Ismerős Arcok nevű neoná... izé nemzetirock-zenekar Nélküled című számát. (Ha valaki nem ismeri, ne halgassa meg, mert szar. Nagyívű, profi és szar.) És ez az indexes újságíró nem állt fel rá! (Sőt, gondolom, nem állt fel neki, a hazaáruló mocsadéknak.) Mert ugye mindenki felállt, pirosfehérzöld sálat tartott a feje fölé, és elmerült a nemzeti összetartozás érzésének édes pörköltszaftjában, ez a firkász meg tüntetőleg (!) ülve marad a VIP-páholyban! A székén!

Pedig mindenki már az általános iskolában megtanulja, hogy fel kell állni ha megszólal a Himnusz, a Szózat vagy a Nélküled, dehát az indexesek nyilván nem jártak iskolába, vagy csak szipuzni meg bandázni. De ez a Miklósi Gábor nevű két lábon járó szégyenfal nem ismeri ezt a nagy nemzeti imánkat, lehet hogy még azt sem tudja, hogy a másik nagy nemzeti dalunkban a Szállj el kismadárban mikor jön a vappvappvasuvapp. 

És ez a véglény nem bírt itt megállni, mikor jogos kérdőre vonás következett, hogy akkor ezt most így hogy, akkor azt mondta hogy nem ismeri a dalt, sose hallotta. Sőt hozzátette, hogy a refrén ismerős volt neki valahonnan, talán a Dzsungel könyvéből.

Na ezen aztán úgy kiakadt a kormányhitű média, hogy a tévesen Tényeknek hívott izében rögtön fő hír lett belőle. És tényleg, a törökök ölik a kurdokat, Hong Kongban lassan polgárháború zajlik, durva mélyrepülésben a magyar GDP-ben is nyakig lévő Mercedes, de ezek mellett legalább olyan fontos hír, hogy egy újságíró nem vágja magát vigyázzba egy középszar zenekar giccses számára. Ez már biztos a nemzethalál maga, ahogy elnézem a kormányhitű médiánál minden hétre kell valami ilyesmi, ennek fényében csoda hogy még megvagyunk itt, e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban.

Persze a zünnepélyes megnyitó zünnepélyen volt Soho Party is, ez valami egykori diszkózenekar, vagy hogy kell az ilyet hívni, de azt nem tudom arra felálltak-e, vagy legalább felállt-e valakinek? Elvégre azt olvastam, hogy az ő egyik slágerük(WTF?) a magyar fodbalválogatott nem hivatalos himnusza, vagyis elvileg ez is a "csuhások térdre imához!"-paradigmába tartozik, a felállós ágon. Persze lehet itt is tüntetőleg ülve maradni, de csak addig, míg nem hivatalos himnuszból hivatalos himnusz lesz ( ha már a fodbal magyarhonban államvallás, és neki emelik a legnagyobb és legdurvábban túlárazott templomokat), akkor egy kis üldögélésért simán elvisz majd a rendőr.

Amúgy ha jól látom a külhoniakat a rendezők is legyalázták rendesen. Először is be sem mehettek a pályára, nehogy letapossák a félig műfüvet (a gyep, az a szép zőőd gyep...!), csak a vonalon kívül mászkerolhattak fel s alá, miközben egy állva éneklős össznépi katarzist minimum a kezdőkörből illik előidézni. Ráadásul utána még a felcsúti is fogadta őket, aminél kellemetlenebb szituációt a magam számára nemigen tudnék elképzelni, de ebből is látszik, hogy felcsúti nem olyan fontos mint a gyep, nem kell annyira védeni.

Ebben mondjuk van valami.

Rojál memoriál

András yorki herceg azt interjúzta össze a bíbíszín, hogy neki nem volt kapcsolata azzal a nővel, a közös fényképet a Fotó Shopban vették a paparazzik az udvari fotóstól. Továbbá hogy aztán nem is rendelhetett neki italt, mert ő nem iszik alkoholt, az a harminc-negyven üveg hisky is csak azért van otthon, hogy ha véletlenül beesik valami régi ismerős, meg tudja kínálni, elvégre egy hercegtől elvárják az ilyesmit. No meg nem is izzadhatott meg tánc közben, mert ő olyan különleges betegségben szenved, hog nem tud izzadni egyáltalán, gondolom nyelvet lógatva liheg mint a kutyák, ha belemelegszik az Armaniba.

De a legjobb a nyögvenyelős magyarázkodásból az volt, hogy azért sem lehetett az akkor még fiatalkrú nővel, mert a lányát vitte Wokingba egy Pizza Expressben tartott születésnapi partira. És erre azért emlékszik ilyen pontosan (úgy 18 év távlatából), mert amúgy nem jár ilyen proli helyre, ahol a köznép pizzázik, elvégre ő egy kifinomult úriember, egy királyi herceg bassza meg!

Pedig csak egy zsírfejű sznob semmittevő, aki épp jó helyre született. Én szeretem a Pizza Expresst (de nem Wokingban, Wappingban) ha arra jártunk Petrával (vagy előtte tetszőleges útitársakkal) az mindig az egyik kötelező abrakolási pont (főleg a Baker Street-i), szóval részemről rendben van, hogy ha a születési arisztokrácia kerüli ezeket a helyeket, úgyis csak rontanák a levegőt az ostoba kivagyiságukkal.

Ez az egész "tudom hol voltam tizennyolc éve azon a napon" magyarázkodás már csak azért sem működik, mert a memóriánk egyszerűen nem így van huzalozva. Egy-egy rendkívüli eseménynél még csak-csak (én például tudom hol voltam 2001 szeptember 11-én, délután ötkor - itthon, és a tévében ment az "America under attack"), de nem hiszem, hogy a lány elfuvarozása egy szülinapi buliba afféle holdraszállás lett volna, hogy így beégjen az agyába, vagy ha  mégis, annál rosszabb a brit monarchiának. Ha a trónöröklési sor nyolcadik helyezettje egy Sztálingráddal kombinált Apollo-küldetésnek él meg egy mindennapi helyzetet (miközben nem iszik, nem izzad, de emékszik mint egy gép), az dinasztikusan nem sok jóval kecsegtet, még szerencse, hogy a következő generáció normálisabbnak tűnik, és kerüli a beltenyészetet.

Ja, és még az jutott eszembe, hogy a "nem volt szekszuális kapcsolatom azzal a nővel" típusú duma valahonnan ismerős, volt egyszer régen TE (Trump Előtt) 19-ben egy amerikai elnök, aki ilyeneket mondott. Bandi hercegtől is meg lehetett volna kérdezni, hogy és tessék mondani, szopás azért volt?

András yorki herceg mértékegysége a kilogramm/köbméter, ami köztudottan a sűrűség, hisz vele nem többen vagyunk csak sűrűbben.

Gerinccsapolás - gyerekkorom lexebb dalai

A Spinal Tap igazán furcsa egy zenekar, maga az ontológiai bizonytalanság, mert egyrészt tényleg létezik, valódi emberek zenélnek benne, de közben meg nem is van. Mert  hogy egy amolyan kitalált izé, egy filmbéli  (This Is Spinal Tap) banda, amit aztán tényleg megcsináltak vlakik, és tényleg adtak ki lemezeket. Amolyan paródiazenekarként, amiben a korabeli brit rock-heavy metalt figurázzák ki, nem bántóan, hanem kedvesen és látható élvezettel.

Így aztán a Wikipédiai is zavartan köhécsel, hogy most van a híres áldokumentumfilmben szereplő fiktív zenekar, amely 1964-ben alkult, és kiadott egy csomó lemezt, meg van a 15 évvel később alakult igazi, ami viszont csak hármat. De korrektül fel van sorolva a kitalált és a valós diszkográfia is, külön-külön, mintha mindkettő egyformán létezne, egyforma minőségű referenciával bírna a tények világában.

Ez az egész olyan mint Stanislav Lem egyik remek, szintén nem kissé parodisztikus novellája (a Kiberiáda című kötetében), amit lehet hogy párszáz bejegyzéssel korábban idéztem már, de nem baj. Szóval ebben szerepel a drakonológia, vagyis a sárkánytan tudománya. Az ugye köztudott, hogy sárkányok nem léteznek, de ez nem ennyire egyszerű, mert rengetegféle sárkány nagyon sokféleképpen nem létezik. És ezt sokféle negatív sárkányt tanulmányozni, leírni és rendszerezni kell, erre való a drakonológia.

Egy kitalált zenekarnak (mely többször is feloszlott nemlétezése során) felsorolni az összes soha meg nem jelent lemezét, pontos évszámokkal, nos az valami hasonló művelet. Csak eddig még senkinek nem jutott eszébe sárkányokat összegenetikázni valami laborban, a Spinal Tap-et ellenben megcsinálták, pont mint mikor - nem emlékszem már pontosan - talán Kanadában bejegyezték a Jedi egyházat.

És akkor nekem erről megint egy irodalmi hivatkozás ut eszembe: Kurt Vonnegut Éj anyánk című regényében (egy amerikai náci a Harmadik Birodalomban, aki azért a jenkiknek (is) dolgozik) szerepel az a tételmondat, hogy vigyázz milyen maszkot húzol magadra, mert egy idő után már az lesz az arcod. Ez jelen helyzetben úgy fordítható, hogy vigyázz milyen vallást/zenekart találsz ki, mert egyszer csak valaki megcsinálja. (Tényleg, megnyitotta már valaki Roxfortot in real life?) 

Node, akkor egy klasszikus ST, ami igen jól láthatóan paródia (nem a szó hónaljmirigyi értelmében), de a heavy metaltól olyan messze van, mint tőlem a mértékletesség.

 

A túlzott gesztusok nyilvánvalóvá teszik, hogy ez itt kérem paródia, de ha csak egy kicsit lenne az egész visszafogottabb, már nem lehetnénk oly nagyon biztosak benne. Az összehasonlítás miatt ideszúrok egy Saxon számot is, stílszerűen a Princess of The Night címűt (ha már a ST-től a The Majesty Of Rock volt, elvégre a 'princess' királyi hercegnőt jelöl, szemben a 'dutchess'-el, ami szintén hercegnő, csak nem a királyi családból, de ez tényleg kurva messzire vezetne).

Szóval alant következik a Saxon, egyenesen egy olasz tévéműsorból, és a vicces az, hogy ha nem látnánk a körítést, nem lenne egyértelmű, kik gondolják komolyan, és kik az igazából parodizátorok.

És minden hagyományos besorolás ellenére, innen nézve a Saxon sem az a kiköpött metálbanda, a trú metálarcok kiköpnek rá, mert ez olyan középlangyos, részegen menetelős rock. A metál az ami BIM (Beyond Iron Maiden), odáig maximum rock, a Maiden a határeset, de nem bonyolódom bele. A lényeg hogy a gerincem mindkettőtől ép marad, bár ettől még élvezetesek, Kínosak, de élvezetesek.

p.s. Ha valaki nem értené a címet, a Spinal Tap annyit jelent magyarul hogy gerinccsapolás. Szép név egy zenekarnak, ugye? Várjuk a Mellkasröntgen és a Kolonoszkópia együttesek felbukkanását is.

Véletlenül vegán

Ma véletlenül vegán voltam (jajj, de szépen alliterál), nem hogy húst nem ettem, az magamtól amúgy se szoktam, de tejterméket sem meg kizárólag növényi alapú volt  a kaja, na jó mivel azért sóztam is, volt benne némi ásvány, de szerintem az a növényekben is van, csak bunkók szólni róla. Mármint a növények. Mondjuk nem csoda, én se társalognék azzal, aki épp egy éles késsel készül felszeletelni, hogy aztán forró olajban végezzen velem, és gondosan ápolt vitaminjaimmal., mivel tizteli aa mások életét,

Jobbn belegondolva, a vegánság sem a lehető legjobb dolog, igazi növény-holokauszt, a komolyan etikus ember, aki tényleg tiszteli az életet, az csak ásványokat eszik, esővizet iszik és lehetőleg megtanul fotoszintetizálni. Vagy, mivel tiszteli a mások életét, ő maga megdöglend.

Én már egy  ideje nem problémázom azon, mit is eszem, egyszerűen nem szeretem a húst, pontosabban jobban szeretem a nemhúst, az meg úgyse megy, hogy ne öljünk meg más élőlényeket, legfeljebb az, hogy ne többet, mint amennyit muszáj a saját túlélésünkhöz.

De például nem veszek palackos "ásványvizet", iszom ami jön a csapból, sőt levegőből is azt szívom be, amit kevereg itt a környéken, pedig biztos lehetne palackos hegyi levegőt rendelni az amazontól vagy az auchantól, online, hitelkártyával. De minek, én szívom ezt a remek keveréket, ami két főútvonal találkozásánál képződik, kicsit sok benne a szén-monoxid, de nem kell fizetni érte, és a Nap is naponta süt be ingyen az ablakon. (Ezért is lenne jó hosszabb távon átállni a fotoszintézisre.)

És a kissé karcos levegőt mondjuk kompenzálja, hogy ez a kereszteződés itt közvetlenül az erkély alatt közlekedési csomópont, csomó buszvonal jár erre, és tíz perces sétakörön belül bármit el lehet intézni, a bevásárlástól az adóügyeken át az újraélesztésig. Mert ugye a teszkó, a NAV meg a helyi mentőállomás is elérhető tíz perc alatt, igaz más-más irányba, de az például megnyugtató, hogy ha hirtelen megáll a szívünk, csak tíz percet kell gyalogolnunk, ha nincs türelmünk megvárni a mentőt, vagy lemerült a telefon akksija. 

De ha vegán módon étkezünk, az ilyen szívbajoknak kisebb az esélyük, szerelmi bánattól meg csak egészen párás tekintetű költők szerint lehet meghasadni a szívnek. Szóval a sárgaborsó-főzelék currys-zöldséges lepénnyel és savanyú káposztával ugyan szerelmi hasadásra nem használ, de a nem szív alakú (azaz anatómiailag valódi)  szívnek határozottan jót tesz, főleg persze akkor, ha nem csak véletlenül vagyunk vegánk, mint én ma. De holnapra egyszer majd megjavulok én.

Mire rá születtünk?

Aszongya Mészöly Kálmán a Puskás Ferenc Piramis (vagy ufóleszállóhely, a lényeg ahogy a háttérben a rabszolgák gyorsan jajgatnak) átadása kapcsán, hog mi magyarok a futballra születtünk. Nos, ehhez azért lenne néhány hozzáfűzi valóm:

1. Kultúrember felénk ezt úgy mondja hogy 'fodbal'.

2. Hogy mi magyarok úgy általában mire születtünk, azt eleve nem lehet megmondani, mert nem általában vagyunk egyének. Ha azonban Mészölyt komolyan veszem, akkor két eset van:

a.) Én nem vagyok magyar. Életemben nem néztem végig focimeccset, játszani is csak akkor játszottam, mikor tesiórán muszáj volt. Illetve akkor imitáltam a fodbalt.

b.) Mészöly hülyeséget beszél, mert magából indul ki, ő tényleg soha életében nem értett máshoz, és nem is nagyon találkozott olyanokkal akik meg de.

3. Vicces, amikor egy focista/edző mondja meg a frankót arról, hogy mi végre vagyunk e világon, fodbalkörökben nyilván az edző az valamiféle Buddha-Jézus kombó, tanító-guru-főpap egy személyben, legalább is amíg a zsinórban sokadik vereség után ki nem basszák.

4. És tényleg, mi lesz azzal a pár millió magyarral, akik szarnak a focira?

Mert az a baj, hogy a politikusok és a hozzájuk közel álló mindeféleügyi potentátok rendszeresen azt gondolják, hogy nekik nem konkrétan valamihez kell érteniük, de azt a valamit azt nemzeti, történelmi esetleg spirituális kontextusba kell helyezniük, mert onnantól már felülről beszélhetnek a tömegekhez, önnön fontosságuk fényében sütkérezve. Valahogy mindenki, akinek ebben az országban valami kis hatalom vagy befolyás jutott, kényszert érez arra, hogy spanyol viaszt szarjon.

Mészöly is nyilván érezte, hogy e jeles nap alkalmából valami nagyot kell mondania, hát istenem, ezt a marhaságot sikerült kibuggyantania magából. Pedig a nagy helyzet az, hogy magyarok milliónyi dologra születtünk, hülyén is nézne ki, ha mondjuk egy gyógyszergyár vezetője azt mondaná, hogy mi magyarok a vegyészetre születtünk. Pont mint amennyire hülyén néz ki, amikor a Kodály-módszerbe belehülyült énektanárok azzal terrorizáltak általános iskolás koromban, hogy mi ilyen éneklő nemzet vagyunk, megmondta a Kodály Bartók is, és ehhez nekem népdalokat kell nyekeregnem a tanteremben, pedig de utálom őket.

Én kérem nem az éneklésre születtem, miként a fodbalra sem, de hogy pontosn mire is, az lehet hogy már sohasem derül ki. Magamat visszaolvasva, lehet hogy az írásra sem.

Má' megint egy Limpia

"Magyarországé lehet a Nemzetközi Színházi Olimpia" -olvasom a lelkesen kormány-nyaló origón, és nemigen bírom ki röhögés nélkül. Mert tegye fel a kezét aki hallott már a Nemzetközi Színházi Olimpiáról. Na, ugye.

Már a neve is egy marhaság. Mert minek bele az hogy 'nemzetközi'? Van nem nemzetközi olimpia is? Olyan amit mondjuk magunknak rendezünk, és a végén nagyon büszkék vagyunk rá hogy kis ország létünkre az éremtáblázat élén végeztünk? Nos nem, nincs ilyen, tehát a név első fele kilőve.

Ugyanakkor tudtommal az 'olimpia' meg egy levédetett kifejezés, azt a NOB használhatja, a saját rendezvényeire, aztán annyi. Régebben például a paralimpiát is paraolimpiának hívták, de épp emiatt át kellett nevezni. (Ellenpélda: sakkolimpia.)

Szóval ha a 'nemzetközi' felesleges, akkor egy ilyen rendezvény például Színhalimpiának vagy rövidebben csak Színlimpiának kellene hívni, hisz a 'limpia' az már úgy tűnik használható. Angolul mondjuk még durvább lenne, mert kinek ne törne bele a nyelve és néhány foga annak kiejtésébe, hogy Theatlympics.

A másik gond meg nyilván az, hogy erről a fantasztikusan világjelentőségű eseményről amúgy tényleg alig hallott valaki, utánaolvasva kiderült már az ókori görögök is ugye, de ez itt, hát ez csak 1995 óta, szóval még némi időbe kerül, mire ebből nagy és hagyományos, komoly presztízsű esemény lesz.

A harmadik, és ettől lesz az egész röhejes, hogy miért kell ezt Olimpiának hívni. Az ma már mindenkinek egy sportversenyt jelent, akkor is ha az ókori görög városállamok még drámaírásban is mérkőztek annak idején, valamikor kurva régen.

Így aztán a minimális asszociációs készséggel rendelkezők rögtön röhögni kezdenek, mert elképzelik a százméteres nagymonológot, a "ki tud messzebbre énekelni?", a kellékhjaítás és/vagy díszletszaggatás, esetleg a koreografáltan toronyból szavalás című versenyszámokat. Ezek mellett persze mindenki a nagyotmondás nyolcas döntőjét várná, ahol amúgy a magyar versenyző jó eséllyel indulna mint Háry János, egyedül a keletnémet Münchausen doppingolása miatt kellen aggódnia.

És tényleg, hogy festene a doppingvizsgálat? Ellenőrzik mindenki transz-szintjét, meg azt hogy nem vett-e be  a nagydöntő előtt intravénásan katarzist? Ha túl nagy az átlényegülés, úgy értem már-már természetellenesen nagy, kizárják a versenyzőt a zenakri árokba.

És persze az is kérdés, hogy a zenés meg a prózai szekció az együtt vagy külön versenyez-e, mert ugye nem mindegy, ráadásul a zenein belül sem össszemérhető egy balettáncos és operaénekessel, ők elev más súlycsoport. És a bábszínház az le van szarva?

És még mindig marad a kínzó kérdés, hogy de ez az egész miért is kellene nekünk?

A megfejtés persze az elején belinkelt cikkben van, hogy ugyanis a mostanit azt Szentpéterváron rendezték, és ott jelentett be a magyar államtitkár,a mókás nevű Fekete Péter, korábbi cirkuszigazgató. Márpedig ha Vlagyimir Vlagyimirovics elvtársék ilyet rendeznek, akkor ez nyilván a világ legjelentősebb színházi eseménye, és nekünk is kell, de izibe. Hisz a magyar kormány alig látszik ki VV Putyin (tényleg, így leírva mennyivel kifejezőbb!) alfeléből, így aztán ami jónak ítéltetik Moszkvában az jónak ítéltetik Budapesten is.
Később lesz majd még ellenzékiek zaklatása Nagy Testvér útmutatása alapján. Ja nem, az már megvolt.

Fel! Hívás!

Tisztelt Lakóság!

Folyó hó múlt szerdán, hajnali délben betöréses sikkasztás történt a Fekvehányás utca 33/12 szám alatti lakóingatlan sérelmére, feltehetően előre megfontolt kegyetlenséggel. A térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, csak a felvételre véletlenül rávettük a Trónok Arcát.

A foganatosításra került rendőri intézkedés nyomán ugyanakkor látókörünkbe került az utca páros és páratlan oldala egyaránt, mindkét irányból. A vizsgálat során megállapításra került, hogy tényleg bűntény történt, a tanúk felkutatása nyomán pedig sokat kérdezősködtünk. Ennek nyomán használható személyleíráshoz való hozzájutást eszközöltünk.

A feltétlezett elkövető 20-85 év közötti feltehetően férfi vagy nem. Testalkata formás, magassága hosszúkás, szeme színe jelentős. Különös ismertetőjegye, hogy a két füle között van a feje, amin a szájával beszél.

Amennyiben Önök közül bárki magára ismer az adja fel magát rohadt gyorsan, így nem verjük meg annyira az őrsön. Ha viszont nem ismer magára, de van bármilyen információja ami segítheti a nyomozást, akkor nyalókát is biztosítunk részére, a készlet erejéig.

Lakósági segítségüket előre is köszönjük, a komoly névtelen feljelentéseket is szívesen fogadjuk.

Néha Béla alfőtörzszászlós

körzeti megbízhatatlan

Black Parade 2034

Odajavasolta a melankólaügyi kormánybiztos, hogy mi lenne ha Budapest rendezné a 2034-es világbajnokságot hosszú távú szomorkodásból főleg. Elvégre a magyar az olyan, hogy rövid távon sérelmére optimista, de hosszú távon már nehézsúlyúvá gyúrja magát pesszimizmusból. Némi edzés után a pesszimet megoldja izomból, különösen ha paleo-edzést végez, azaz végig kőbaltával fenyegetik nagy szőrös emberek egy barlangban. Persze hiába.

De hát mit is tehetnénk, ma a paleo a múlt, a jelen korszellemének zeitgeistje a vegán, az ősember viszont éhen kihalt volna, ha nem ehet kardfogú vakondot, vagy kőszáli tigrist. De ha meghalt volna ki, akkor ez remek edzés lehetne, mert kurva régen szomorkodhatna rajta, csak nem tudjuk hogy a ki.

Mindazonáltal kétségtelenül sokat lendítene a hazai szomorkodáson egy ilyen vébé, meg ugye a turizmus, és a sportsszeripar. Egy profi szomorkodónak spéci papírzsepi kell, hisz a teszkó gazdaságos százas csomag nem bírná a terhelést. Világszintű eredményt csakis lézertechnológiával gyömöszölt, kardán-bourbonella alapú harci PZS-vel lehet elérni, egyenesen a NÁZÁ-tól. Mer azzal aztán leszmorkodhatjuk a világ fejletebb felét, a boldogabbik végéről már nem is szólva. Azokat mondjuk viszonylag könnyen, fél lábbal is, a megszomorítottakat és megkeserítetteket legyakni, na az már jó móka, férfimunka lenne, könnyeknek csikorgatása, miazmás.

És egy ilyen vébé nyilván előmozdítaná a tömegsportot is, kihatna az ifjúságra, a katonaságra és a népségre, egyszerre mindenki szomorkodni akarna, a Melankóla lenne a legnépszerűbb szénsavas cukor, lógó orrok zokognának egymás vállán a buszmegállóban, ahova persze nem jön a busz, mert minek is. És e mellett mi gyártanánk a legjobban csúcsminőségű pesszimizmust az egész Európai Eunióban, de ha nem is, legalább a V4-ek közül kettőben.

És ez nagyon jelentősen komolyan nagy változásokat hozna úgy az ország, mint annak területe életében, alapjaiban formálná meg a magyarság lelkületének nemzetét. Lehetne új címer mondjuk (árpádsávos háttér előtt a sötét felhők között soha nem süt át a Nap), vagy új zászló (két vízszintes fekete sáv között egy harmadik), a himnusz az speciel maradhat, de csak ha a Depresszió együttes dolgozza fel.

És recept nélkül lehetne kapni különféle depresszánsokat, a takarékosság jegyében a ravatalozók lennének a házasságkötő termek is egyben, ha már a templomokba lehet temetkezni meg házasságot esküdni is tú in van, akkor miért is ne?

És akkor már látjuk majd egyszer, hogy tényleg megérte az a párezer milliárd, amibe az a néhány tucat új Szomorka-csarnok kerül majd (a névadó Szomorka László 1942-), hisz egy évezrednyi szenvedés nem lehet hiábavaló, végre nemzetünk felett is beborul az ég.

Merjünk nagyot álmodni, és pánikrohamot kapni az éjszaka közepén, pláne ha esik!

Keletvasúti pályaudvarállomás

Many people at the station

Átmászott a kerítésön

(ismeretlen alanyi költő kamaszkoromból)

Ha nagy leszek Keleti Pályaudvar szeretnék lenni. Mert az olyan nagy, vonzó, kissé lepusztult és pisiszagú, de csak helyenként, és mindig kapni az aluljáró pékségében sajtos rolót. (Amit itt felénk soha, hogy rohadna meg a sok somogyországozó, ha milliárdok jutnak színházfelújításra meg új felüljáróra, új buszállomásra, akkor sajtos rolóra mér' nem?)

A Keleti nem olyan puccos mint a nyugati, például nincs mellette EastEnd nevű pláza, pedig ha működik a nomen est omen, akkor azért megnézném. És nincs már villamos, pedig annak idején (huszonéve) onnan indult a 67-es, amivel sokszor utaztam, és mindig csodálkoztam, hogy még két megálló után sem esik szét. Erre az intenzív festékszag lehetett a magyarázat, miszerint újabb és újabb festékrétegekkel igyekeztek összetartani a rozsdás vasat, némileg sikerrel.

A Keleti volt a legközelebb az albérletünkhöz, oda gyalog is el lehetett sétálni, meghát tényleg szép egy pályaudvar, jó akkoriban annyira volt szép mint egy középsúlyos tökönrúgás, de annak is megvan a maga hangulata.

A pályaudvarokban az a legjobb, hogy sok érdekes bolt meg kajálda van bennük/körülöttük, nagy a nyüzsi, ráadásul még vonatok is indulnak onnan. (Miként a repülőterek is bazi nagy plázák, ahonnan szinte mellesleg repülők is indulnak.)

A legjobb pályaudvarok persze a briteknél vannak, nekem most is a brightoni a háttérképem, amit muszáj volt lefotóznom, mert építészetileg gyönyörű, ráadásul görbe, meg egyáltalán, pályaudvar. És ez minden esetben indok a fotózásra.

A kedvenc pályaudvarom (szigorúan  Keleti mellett, bár attól nyugatra) a londoni Liverpool Street, fene tudja miért (miért ne, végül is az angolok találták fel  vonatot), ha Pesten lenne, ez lenne a Déli (vagy az a Euston Road lenne?), de jut eszembe, azt is bírom, pedig pisiszagban talán az a legerősebb.

A másik kedvenc meg arrafelé talán a St.Pancras - King's Cross kettős, amúgy nyilván azért mert azokon fordultam meg a legtöbbször. Istenem, az a sok cikornyás vasszerkezet meg vörös tégla, vonatokkal kombinálva, igazán a lelkembe tapos. Ennek örömére most ideszúrok két videót, nem szándékosan de mindkettő egy-egy flashmob. Az első mondjuk egy filmet promotál, amit nagyon bírok, de más is. A másodikban meg amatőrök rázzák, de van benne Queen, és ez szigorúan enyhítő körülmény, plusz ebben legalább rendesen látszik a pályaudvar meg a vonatok.

Vagyis az szörnyű helyzet, hogy nagyjából minden pályaudvart kedvelek (plusz a kikötőket és repülőtereket, lényeg legyen bennük indulás-érkezés, meg büfé), még a némileg lepusztultakat is. Például a rijekai az nem az a kifejezett  Versailles, de Rijekában van (egy jó pont), tíz perc sétára van a kikötőtől (még egy jó pont), meg ugye a habos vonatok a tortán.

Nem is értem miért nem lettem vasutas. No persze nem az aki a vonaton rajta, hanem aki a pályaudvaron lengeti a zöld tárcsát, igen komoly arcú egyenruhásan. (A másik verzió szerint azt nem értem, miért nem lettem szakács, ha már afféle konyhabubus lennék, odáig még megvolt hogy valami sz-betűs dolog állna nekem jól, de talán mellényúlva így lettem szociológus.)

Szóval hajózni kell, vonatozni főleg, repülni nem muszáj, de tényleg a pályaudvarok a legjobbak. Én pesti éveimben nagyjából ötször annyit jártam pályaudvarokon, mint ahányszor vonatra szálltam. Vagy nyolcszor annyit, ki tudja, rég volt már.

Műhús és világvége-várás

Megindult a lelkesedés, hogy a Börger King nálunk is elkezdi árulni a műhúsos burgerét, és ez milyen király (dehát ezért börger king), mert végre - ahogy az Index írja - "Már nem muszáj döglött állatot enni a gyorséttermekben". Hát, kedves Index, igazából eddig sem volt muszáj, lehetett enni sült krumplit, salátát vagy mondjuk almás pitét, és ezek kivétel nélkül mind döglött növényekből készültek eddig is. (Arról nem is szólva, hogy eleve nem muszáj gyorsétteremben enni.)

De szerintem ez az újkeletű műhús-mánia alapvetően hülyeség. Mert az ember lehet vegetariánus vagy vegán, de akkor egyen olyan kajákat, nem kell a húsételeket imitálni. Ha a hús ízére vágyik nagyon, akkor meg egyen húst. Ez az imitálás olyan, mint mikor valaki kurvázni megy, de a prostival nem fekszik le, csak elviszi vacsorázni és megkéri hogy játssza el aznap estére a barátnőjét.

Az mondjuk érthető, hogy ha nem eszünk húst az ökológiailag igen fasza, de ha közben mindenhová autóval járunk, marokkói gyümölcsöt eszünk, ivóvízzel öblítjük le a vécét, akkor a vega étkezéssel még nincs megmentve a Föld. Pontosabban az emberiség, hisz ha mi jól kihalunk mind, majd a patkányok öröklik a bolygót, ami emberek hiányában is jó darabig elforog még globusztekéje körül, ahogy Fülig Jimmy is megmondta. Sőt az élővilág is megmarad, legfeljebb nem lesz több jegesmedve (ők már ost is nagy szarban vannak), a csótányok meg birtokba veszik városaink romjait. Aztán egyszer majd az evolúció intéz egy következő intelligens fajt, akik elkezdik építgetni a saját civilizációjukat, hogy majd nekik is legyen atombombájuk meg klímaváltozásuk, és megérdemelten kihaljanak.

Tényleg, ez a világvége-várás igen jellemző ránk emberekre (na ja, a tölgyfákra vagy a viziborzokra nehezen lehetne jellemző), minden korszakban azt hisszük, hogy most aztán már tényleg közel a világvége, az Armageddon, az esedékes vízözön, jön a lepra, a spanyolnátha, a nukleáris háború, hollywood, az Y2K, no meg a klímaváltozás. Oké, a klímaváltozás az reális, de az volt a fekete halál, a hidegháború, meg Brúsz Vilisz az aszteroidán is, és az emberiség - legalább is részben -megúszta.

Vagyis mindig várjuk a világvégét, de a klímaváltozásnak, ha valóban katasztrofális lesz is, lesznek túlélői, jó hát lehet hogy ilyen Mad Max vagy Waterworld stílusban, de majd remekül ócska filmeket lehet csinálni róluk.

Az ember többek között attól ember, hogy remekül alkalmazkodik szélsőséges körülményekhez, hisz a túléléshez alapvetően intelligencia kell. Meg kaja, eg bazi nagy éles kés és némi barlang, a többi már csak tűrőképesség kérdése.

De kétségtelenül az ember a legalkalmazkodóképesebb állat, oly annyira, hogy kell még a műhúsos burgert is megeszi, és szeme sem rebben.

High Street Halál

Mostanában több helyen olvastam, hogy Angliában mennyi helyen halódik a klasszikus High Street (mondjuk Fő utca), ahol régen sok-sok kis bolt volt, étterem-kávézó meg mondjuk utazási iroda, most meg sorban zárnak be, jobb esetben még próbálják kiadni őket, rosszabb esetben már azt sem.

Tudja fene, én két éve voltam utoljára Angliában de ez nem volt jellemző Londonban vagy Brightonban, mondjuk Deepcutban igen, de az amúgy is egy falu, ahol fő utca fő látványossága egy autószerelő műhely volt, a kávézó mellett.

Persze attól, hogy Londonban vagy egy népszerű üdülőhelyen még pörög a bolt, egy kisvárosban nem biztos hogy így van, Kaposváron sem épült még meg a metró, pedig én tudom merre kellene mennie.

De ez érthető is, elvégre már elég régen beütöttek arrafelé a plázák, amik hagyományosan rontják a klasszikus bevásárlóutcák esélyeit, ráadásul egy ideje már mindenki online vásárol amit csak lehet, elvégre kényelmesebb, meg ingyenes.

A plázák romboló hatása nálunk is látszott, úgy húsz éve mikor egyetemista voltam Pesten, látványosan kezdett lepukkani a Rákóczi út. Oké, az addig sem volt egy Oxford Street, de mikor már több a bedeszkázott üzlet, mint a nyitva lévő, az mégis csak jelent valamit.

Amúgy a pláza is azért jó mint klasszikus bécsi viccben a kávéház, hogy az ember nincs otthon de mégsincs a szabad levegőn. A pláza az egy fedett und fűtött bevásárlóutca, ahol az emberre télen rárohad a kabátja, de legalább nem ázik meg és nem kell attól tartania, hogy részegen elüti egy busz. (Mármint nem a busz lenne részeg...)

Nálunk amúgy a fedett High Street is döglődik, mármint a helyi pláza, amikor arra járok alig van bent ember, a boltok fele meg már lehúzta a rolót, még a kínai büfé meg a drogéria tartja a frontot, egy két ruhabolt mellett. A könyvesboltban meg lassan több a bor meg a bonbon mint a könyv.

Amúgy épp az jutott eszembe, hogy a High Street ott nem döglődik, ahol vannak turisták, úgyhogy nem csoda, hogy Londonban a sok fel-alá flangáló hülye (mint mi oly sokszor) eltartja a helyeket, de ahol csak a helyiek flangálnak, ott kezdődhet a kirakatok deszkázása. Mondjuk a külvárosokban, vagy a főleg bevándorlók lakta negyedekben. És a bezárt bolt elé elszórt szemetet sem nagyon viszi már el senki, és az egésznek hamar lesz eg Rákóczi út-fílingje.

Menő Kensington - zoopla.co.uk

Nem menő mittoménhol - saját

És hát ugye az online kereskedelem. Angliában élő ismerősök mesélték, hogy egy doboz tejért még lemennek a sarki Tescoba vagy Randzsiv kisboltjába, de fogkefét már az amazonról rendelnek, a nagybevásárlást is elintézik valamelyik nagy boltlánc kiszállító-szolgáltatásával, elvégre parkoljon meg cipekedjen a fene órákon át.

Úgyhogy abban a pillanatban, mikor lehet online kozmetikushoz menni vagy fogat tömetni (tudja fene, valahol már biztos fejlesztik ezekhez az alkalmazásokat, letölthető arcpakolással meg fogfehérítéssel ), akkor már annyi kis üzlet sem lesz mint eddig.

De az jó lenne, ha azért felénk megmaradnának a kisboltok, nem szeretem a nagyokat. Pedig mi itt nem vagyunk High Street, csak a Fekvehányás utcai lakótelep, öregecskedő panelházakkal, de felújított játszóterekkel.

Játékfiú, retusált nők, absztrakció

Megszűnik a magyar Playboy, olvasom a szomorú hírt. És valóban szomorú ez a művelt közönségnek, hisz mindenki a remek cikkekért vásárolta eddig is, most meg már csak angolul lehet olvasni őket, meg gondolom még pár nyelven, amit nem beszélünk. És hát a rivális Penthouse már évek óta nem jelenik meg nyomtaásban, csak online, ám asszem ők nem közöltek novellákat Vladimir Nabokovtól vagy Arthur C. Clarke-tól, míg a Playboy igen.

Nekem persze mindegy, soha nem vettem a lapot, nem is olvastam nyomtatásban, online meg minek, a net fele az pornó, ehhez képest kit érdekelnek az egy szál gyöngysorban pózoló műnők retusált képei. Novellákat meg nagyobb választékban lehet találni a könyvtárban.

De érdekes, az ilyen férfimagazinokban mindig a nők vetkőznek és nem mondjuk a bútorok, a felhők vagy a gyümölcsök. Pedig izgalmas lehet egy hámozott alma egy fiókjától megfosztott éjjeliszekrényen, sokan fizetnek is azért, hogy efféle csendéleteket nézzenek egy galériában. De egy ilyen lapban nincs rendes képzőművészet, pedig megnéztem volna Kazimir Szeverinovics Malevics Fekete négyzet fehér alapon című klasszikusát (1913-ból) egy Playboy címlapon.

artportal.hu

Hát, nem egy kifejezett Pamelaanderzon, de ez viszont magasművészt. Nos, majdnem mindenkinek magas, de hát nem csak a szilikonmellekről szól a világ. Kellenek a zakkant festők is, legfeljebb nem a Playboyban publikálnak, hisz vannak remek pornómagazinok is.

Tényleg ha van absztrakt festészet, akkor van absztrakt pornó is? Érdekes lenne megnézni az milyen, a hagyományos már úgyis unalmas. (Kivéve ha Irvine Welsh Pornó című regényéről van szó, ami viszont nem unalmas, igazából a Trainspotting folytatása, bár ez a filmváltozaton nemigen látszik.)

A szex meg a pornó folytatása más eszközökkel, gondolom ez sokak kamaszkori tapasztalata, bár most nem tartozik a témához.

Szóval az absztrakt pornó az olyan hogy szabályos síkidomok szexelnek amorf pacákkal össsze-vissza, valamint hosszan és átlósan. A még absztraktabb pornó pedig az, mikor mások erről beszélgetnek, hogy "láttad te is, mit művelt az a háromszög azzal a dögös rózsaszín pacnival?"

És mikoz emberek ráunnak az absztrakt pornóra, néznek egy nonfiguratív akciófilmet. De arról már biztos nem fog írni a Playboy.

Gyűlölet

Azt mondják sokan, hogy túl gyakori, túl sok a gyűlöletbeszéd Magyarországon. Pedig szerintem nem is, jó minőségű gyűlöletbeszédből nem is tudunk eleget termelni, tekintettel a széles néptömegek fokozódó igényeire. Amit finnyás pszichológusok és kopaszodó politológusok gyűlöletbeszédnek neveznek, az simán csak a közélet nyelve, legalább is felénk.

Hisz már rég nem divat  a párbeszéd a politikai szekértáborok között, egymást is csak azért hallgatják meg, hogy aztán kiadjank valami harcias nyilatkozatot, az érvek - és lehetőség szerint - a józan ész teljes mellőzésével. És néha akkora erőfeszítéssel, hogy a pártszóvivők leizzadják közben a hajukat, mr amelyiknek még van mit.

A gyűlölettel meg nincs akkora gond, aki gyűlöl az még érez, tehát nem halott, zombi vagy gép. Meg akkor valamit szeretnie is kell, amihez képest gyűlölhet, elvégre a világ még nincs tele vegytiszta Dart Vaderekkel, legfeljebb mindenki azt gondolja, hogy a másik áll a sötét oldalon. (Na igen, ha a szeretet hegyeket képes megmozgatni, akkor agyűlölet meg csillagrombolókat, amik azért elég menők.)

A parlamentben lófaszozásnak meg igenis van stílusértéke, a trágárság nem önérték vagy önértéktelenség, csak eszköz, amit néha indokot használni, bassza meg. És ha valakinek a lónak a faszát ajánljuk figyelmébe, akkor egyáltalán nem biztos hogy gyűlöljük, lehet hogy simán csak baromi rossz véleményünk van róla, meg amiket művel.

És persze va az az eset, mikor indokolt a gyűlölet, Htlert vagy Oszama Bin Ladent nehéz lett volna szeretni, vagy épp csak egy kissé neheztelni rájuk, gyűlöletre méltó alakok voltak, megérdemelték a sorsukat. És lehet hogy itt a gyűlölet az igazából megvetés, de nekem ez a finom terminológiai különbség nem túl fontos, nem vagyok keresztény, hogy kötelességemnek kelljen érezni a megbocsátást. És a közkeletű mondás is az, hogy ha lenne isten én hinnék benne, de a megbocsátás ez esetben is rá tartozik.

Az ilyen Milosevics vagy Erdogan jellegű háborús bűnösöket meg nem is kell gyűlölni, elég lehet a mély megvetés, értve azt, hogy akiknek épp egy-egy háborút kell elszenvedniük, azok joggal gyűlölhetik ezeket a vezéreket.

És ha a legszebb öröm a káröröm, akkor hogy viszonyul az öngyűlölet a gyűlölethez?