Ma van a televízió világnapja. Ami kissé becsapós megfogalmazás, mert jó ideje minden nap a televízió világnapja van, ma csak különösen hivatalosan, de nem kirívó módon. Ha már távfűtés van, és az ember nem bámul tűzbe, kell valami kandalló helyett, nálam is ebben a funkcióban van alkalmazva főleg. Mer bár nem melegít, de nem is kell neki, villódzik a fal mellett, és a tetején, a posztmodern kandallópárkányon jól elfér az óra is, bár a gyertatartó az nem akar megállni rajta, nyilván unja már hogy évek óta tartja ugyanazt a gyertyát, amit én meg nem gyújtok meg. Mert gyertyát két esetben gyújt az ember, karácsonykor meg halottak napján. De előbbi ritkán van (állítólag azért lesz idén is), az utóbbi meg a sírokon a temetőben, szóval marad az áramszünet, de az meg nem volt már rég. Vagy igen, csak éjszaka, mert akkor úgysem veszem észre, még abból sem hogy leolvadt a hűtő, ert a hűtő eleve rossz. (Tényleg, a minap mondta alaki, hogy az epres joghurt az igazából nem kesernyésen savanyú ám, csak nálam.)
Szóval a tévé a vizuálkandalló, a családi tűzhely láthatósági melege, a fény az éjszakában, megosztott első helyen az állólámpával. Nem nézem, csak menjen a háttérben, hogy pont olyan legyen, mintha nem tök egyedül üldögélnék itthon, a tévében legalább emberek jönnek-mennek, meg beszélnek egymással, pont mint kint a gyanús külvilágban. De ezek bent vanak a dobozban, s nem sértődnek meg, ha kimegyek a konyhába palacsintát sütni. Sőt, bele sem esznek, ami jó. A tévében az emberek olyanok mint halak az akváriumba, csak áramot esznek meg digitális antennajelet, de azért meg nem kell elmenni az áramboltba, volt/amper vonalon már tök jól működik a házhozszállítás.
Van amúgy igazi akvárium is, illetve asszem hivatalosan akva-terrárium, mert a teknős ki tud mászni egy szárazabb részre, feltéve hogy előbújik az ágy alól, és vissza tudom pakolni a helyére. Ha viszont már ott van a háziállat, gyakran nézi a tévét, azaz a másik akváriumot, biztos rokon léleknek tekinti Homer Simpsont, mert úgy tűnik az a kedvence. Meg a szardínia, de azt nem sokáig szokta nézegetni.
Jut eszembe, a tévében pont az a remek, hogy nem interaktív, pont elég dögleni előtte, csinálni azt nem kell semmit hozzá, legfeljebb néha elemet cserélni a távirányítóban. Így aztán a tévé révén igazán hatékonyan és teljesen feleslegesen vonhatjuk ki magunkat a világból, juthatunk el a nem-cselekvés buddhista ideájának közelébe. Onnan meg csak ugrás a nirvána, hisz minek újra meg újra megszületni, ha egyszer végleg vége a Dallasnak meg a Jóbarátoknak, amit a világból látni érdemes, azt már több ismétlésben is láttuk, úgyhogy vár a világlélek.
Ugyanakkor a tévé a civilizációs háttérzaj-generátor is egyben, hatékonyan akadályozza meg, hogy csend legyen a lakásban. Ez a veszély mondjuk nem olyan fenyegető, két soksávos út találkozása eleve megbízható zajforrás, pláne hogy útba esünk a mentőknek is a bázisukról a belváros felé haladva.
És talán pont ezért - hisz harmincpár éve élek itt - nem tudok csendben létezni, engem a csend zavar, a városi zaj meg természetes lételemem. Ha falusi rokonokat látogattunk, én főleg a túl nagy csend miatt nem tudtam aludni, plusz sötét is volt, amit a Füredi csomópont díszkivilágításához szokva, szintén nem tudok tolerálni.
Vagyis a tévé megadja a kellő háttérzajt, ami mellett nyugodtan tudok olvasni, írni, de úgy, hogy közben nem zavarnak meg a saját gondolataim. Írásnál az különösen kínos, a végén még azt írom meg (mondjuk egy cikkben) amit komolyan gondolok. Pedig már az általános iskolai fogalmazásoknál megtanuljuk egy életre, hogy bármit csak azt ne.
És ebben a tréningben nagy segítőnk a tévé, minél több a reklám, a trash-reality, a félagyú sitcom, annál inkább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése