A Spinal Tap igazán furcsa egy zenekar, maga az ontológiai bizonytalanság, mert egyrészt tényleg létezik, valódi emberek zenélnek benne, de közben meg nem is van. Mert hogy egy amolyan kitalált izé, egy filmbéli (This Is Spinal Tap) banda, amit aztán tényleg megcsináltak vlakik, és tényleg adtak ki lemezeket. Amolyan paródiazenekarként, amiben a korabeli brit rock-heavy metalt figurázzák ki, nem bántóan, hanem kedvesen és látható élvezettel.
Így aztán a Wikipédiai is zavartan köhécsel, hogy most van a híres áldokumentumfilmben szereplő fiktív zenekar, amely 1964-ben alkult, és kiadott egy csomó lemezt, meg van a 15 évvel később alakult igazi, ami viszont csak hármat. De korrektül fel van sorolva a kitalált és a valós diszkográfia is, külön-külön, mintha mindkettő egyformán létezne, egyforma minőségű referenciával bírna a tények világában.
Ez az egész olyan mint Stanislav Lem egyik remek, szintén nem kissé parodisztikus novellája (a Kiberiáda című kötetében), amit lehet hogy párszáz bejegyzéssel korábban idéztem már, de nem baj. Szóval ebben szerepel a drakonológia, vagyis a sárkánytan tudománya. Az ugye köztudott, hogy sárkányok nem léteznek, de ez nem ennyire egyszerű, mert rengetegféle sárkány nagyon sokféleképpen nem létezik. És ezt sokféle negatív sárkányt tanulmányozni, leírni és rendszerezni kell, erre való a drakonológia.
Egy kitalált zenekarnak (mely többször is feloszlott nemlétezése során) felsorolni az összes soha meg nem jelent lemezét, pontos évszámokkal, nos az valami hasonló művelet. Csak eddig még senkinek nem jutott eszébe sárkányokat összegenetikázni valami laborban, a Spinal Tap-et ellenben megcsinálták, pont mint mikor - nem emlékszem már pontosan - talán Kanadában bejegyezték a Jedi egyházat.
És akkor nekem erről megint egy irodalmi hivatkozás ut eszembe: Kurt Vonnegut Éj anyánk című regényében (egy amerikai náci a Harmadik Birodalomban, aki azért a jenkiknek (is) dolgozik) szerepel az a tételmondat, hogy vigyázz milyen maszkot húzol magadra, mert egy idő után már az lesz az arcod. Ez jelen helyzetben úgy fordítható, hogy vigyázz milyen vallást/zenekart találsz ki, mert egyszer csak valaki megcsinálja. (Tényleg, megnyitotta már valaki Roxfortot in real life?)
Node, akkor egy klasszikus ST, ami igen jól láthatóan paródia (nem a szó hónaljmirigyi értelmében), de a heavy metaltól olyan messze van, mint tőlem a mértékletesség.
A túlzott gesztusok nyilvánvalóvá teszik, hogy ez itt kérem paródia, de ha csak egy kicsit lenne az egész visszafogottabb, már nem lehetnénk oly nagyon biztosak benne. Az összehasonlítás miatt ideszúrok egy Saxon számot is, stílszerűen a Princess of The Night címűt (ha már a ST-től a The Majesty Of Rock volt, elvégre a 'princess' királyi hercegnőt jelöl, szemben a 'dutchess'-el, ami szintén hercegnő, csak nem a királyi családból, de ez tényleg kurva messzire vezetne).
Szóval alant következik a Saxon, egyenesen egy olasz tévéműsorból, és a vicces az, hogy ha nem látnánk a körítést, nem lenne egyértelmű, kik gondolják komolyan, és kik az igazából parodizátorok.
És minden hagyományos besorolás ellenére, innen nézve a Saxon sem az a kiköpött metálbanda, a trú metálarcok kiköpnek rá, mert ez olyan középlangyos, részegen menetelős rock. A metál az ami BIM (Beyond Iron Maiden), odáig maximum rock, a Maiden a határeset, de nem bonyolódom bele. A lényeg hogy a gerincem mindkettőtől ép marad, bár ettől még élvezetesek, Kínosak, de élvezetesek.
p.s. Ha valaki nem értené a címet, a Spinal Tap annyit jelent magyarul hogy gerinccsapolás. Szép név egy zenekarnak, ugye? Várjuk a Mellkasröntgen és a Kolonoszkópia együttesek felbukkanását is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése