Azért történnek pozitív dolgok is Britanniában. Vinnie Jones (minden Guy Ritchie film kihagyhatatlan figurája) énekelt egyet az otani Ikszfaktor celeb-verziójában, nekem meg jajjde, dehát én meg a ska, az ugye nem két külön dolog. Nem annyira vicces, mint az eredeti Bad Manners-dal, ám a művész úr, úgy is mint egykori focista, meg filmes rosszfiú, hoz valami autentikusat az egészből.
A ska ugyanis külvárosi zene, az alsó-alsó-középosztály önkifejezése, jamaikai bevándorlók, prolicsávók, a sarki boltig merészkedők zenéje. Annak viszont a kedvenc műfajom, régóta már. Ha a Fekvehányás utcának lenne zenekara, akkor annak ska-t kellene játszania.
Kár hogy errefelé nem is ismerik, de azt meg én nem értem, mi az a némely pezsgőző, szmokingos und estélyi ruhás celeb, oké hogy ikszfaktor, de erre már mi a faszér' mulatnak? Ha valami nem nekik szól, akkor ez nagyon. Mondhatnám, kurvára nem, ugye?
ps. Már megint hozzáfűzök, csak milyen a rendes ska, ezt tisztán kell látni. Feka csávók külvárosi klubokban szkinhedekkel mulatnak. Mert eredetileg a szkinhedek rendes munkásosztálybeli fickók voltak, együtt a többi elesettel és megszomorítottal, a neonáci szennyedék az később jött, és igazából ők a boneheadek voltak, nem összekeverendő a kettő. És akkor most egy ska-klasszikus, hogy mi is ez, lehet hogy volt már, de ugye a fene sem olvas vissza ezerpárszáz posztot. Tehát lédisz end dzsenlemen, az egyetlen és felejthetetlen Laurel Aitken. Meg a szkinhedek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése