November 19. van ma, ami igen jeles nap, mert ma van a WC világnapja, immár 2001 óta. Hiánypótló egy esemény, hiszen a WC a legtöbbünk számára napi rutin, minden nap a WC napja, kellett hát egy VilágNap is neki. Bele.
Persze vannak olyanok, akiknek gyakran van szorulásuk, evés helett inkább fotoszintetizálnak, vagy egyszerűen csak túl vonzóak a bokrok a kert végében, ott igazán béke van és nagyon természetközeli az élmény. Ők nem biztos, hogy minden nap használják a WC-t, de pont nekik jó eg ilyen alkalom, egy világnap alkalmából kipróbálhatják, hogy milyen érzés a fajanszon üldögélve merengeni az élet, a világmindenség meg minden dolgain, aztán jó minőségű ivóvízzel öblíteni le cuccot, mint egy király. Aki szintén gyalog jár oda a népi bölcsesség szerint. (Oké, nem mindig, leírások szerint például XIV. Lajos nem állt fel az asztaltól, ha komolyabb dolga akadt a lakomázás közben, intett a szolgáknak, azok meg hozták a biztos aranyozott mobilbudit, és egyszerűen alátolták. Mondjuk a Napkirály fürdeni sem fürdött, ő bízott a parfümök erejében. Ja, és a XIV. helyes kiejtése: tizennegyedik, nem pedig Ksziv, pedig hallottam már ezt a verziót is.)
Szóval kellett már ez a WC világnapja mint egy falat kenyér, bármilyen gusztustalan is e hasonlat. Ám reális, én egyszer még valamilyen iskolás koromban véletlenül rányitottam az iskolai vécében egy osztálytársamra, aki komolyan elfoglalt volt épp, mert szarás közben egy parizeres szendvicset fogyasztott, gondolom az input-output egyensúly biztosítása végett.
Egyébként is érdemes koncentrálni a nagy dolgainkra, mostanában én is csak egy könyvet viszek magammal a legkisebb helyiségbe, és hát volt már olyan hogy... nos, hogy elfogyott a vécépapír, és egy könyv olyankor azért jól jön, a belső borító meg amúgy is kinek hiányzik?
És az is fontos, hogy a vécé legyen a legkisebb helyiség, önmagában, mert ki nem állhatom ha a fürdőszobával egyben van, én nem akarok ott kakálni, ahol fogat is mosok. Az rosszabb lenne, mint a konyhában hányni, a könyvtárban bulit rendezni vagy egy sörözőben értekezni Wittgenstein kései filozófiájáról. Ja nem, az utóbbit többször is csináltam már.
És persze a vécé az a hely, amit állandóan takarítani kell, mert persze irritál a morzsa a szőnyegen (viszont nem zavar a koszos ablak, előbb-utóbb úgyis esni fog, és vagy lemossa, vagy összekoszolja, de egyik esetben sem érdemes pont akkor nekiállni ablakot mosni), a vécén azonban fizikailag rosszul leszek, a feltapadt barnás maradékoktól.
Hú, ez most nagyon személyes lesz, de a jeles nap megköveteli az őszinteséget, tehát az van, hogy én tegnap reggel évek óta először láttam, mit is produkáltam a csészébe, annyira nem bírom a cuccot, hogy rá se nézek, azonnal lehúzom, és csak fél szemmel pillantok oda, hogy ugye nincs már ott? Nos, tegnap reggel ott volt, csúszott is az ebéd, míg kissé magamhoz tértem.
És van a takaríthatatlan vécé, amit tényleg taktikai atomcsapással kellene eltüntetni. Láttam ilyet egyszer a távoli kilencvenes években a görög-macedón határon, szó szerint bokáig ért benne az anyag, a szagra önmagában rá lehetett könyökölni, de az a két-három millió légy, aki ott lakott, láthatóan élvezte. Mentem volna a bokrok felé, de sajnos túl sokan jártak már úgy mint én, túl sokan mentek már előttem a bokrok felé, úgyhogy végül Szalonikiig hordoztam lelkem súlyos terhét. (A későbbiekben pedig számtalan kamukávét és álcaüdítőt kellett fogyasztanom, hogy használhassam az éttermek, kávézók, bárok vécéit, pláne mert a görög nyilvános vécék nagyrész a gugolós-pottyantós vonalat képviselték, amit én meg nem.
Ebből a szempontból London viszont jó hely, vanak nagyon hangulatos, viktoriánus nyilvános vécék, kár hogy olyan is, amit tényleg Viktória királynő idejében újítottak fel utoljára.
A kultikus státuszú, ultimate mocskos vécé természetesen Skóciában, Edinburgh-ben található, azon belül is a Trainspotting című filmben, ami az egyik nagy kedvencem. Nem ezért:
Ceterum censeo: vécére menni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki benne van én nem ellenzem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése