Még mindig az akkor is

Még mindig rohadt meleg van, még mindig ráolvadok az aszfaltra, ha megyek a boltba (pár száz méternél nem is megyek távolabb, mert locsolókocsival kellene feltakarítani a járdáról. Ráadásul épp írnom kéne, nem pont ide, a blogot hőségriadó jelleggel kissé hanyagolom mindig azt veszem észre, hogy pont egy hete semmit, pedig hűvösebb és időkben naponta többet is, de most nincsenek jobb idők. Sem szociális, sem meteorológiai értelemben, meg hónap vége lévén gyártanom kell a cikkeket pénzért,és ilyen leolvadt aggyal az is lassabban megy.

Plusz a kreativitás-hiány, néha pörög a fejemben a búgócsiga, néha meg semmi, csak bámulom a plafont, és vetem el az ötleteket.

Most valahol középfajú vagyok, ötletem van, de mintha fogalmazásgátlót vetem volna be, és hát huszonév után lassan már unom a stílusom. Mintha mindig ugyanazt a (mondjuk) százhúsz mondatot ismételgetném, csak különböző kombinációkban, meg a neveket-fogalmakat cserélgetve. Vagy lehet, hogy ez puszta ingerhiány? 

Egyesek szerint a kreativitáshoz élmények kellenek, mások szerint szerek, megint mások szerint szerek általi élmények. És vannak akik szerint kreativitás egyáltalán nem kell, de az nálam a mentális pusztulás lenne, ámde: élmények nincsenek, a magány és elszigeteltség mint élmény, már minimum egy éve kimerült, alkohol helyett terápia van,de az nem nagy élmény, a depressziómat meg a kényszereimet megírni meg már nekem is fárasztó, plusz ki a francot érdekelne?

Lehet még politikai témákban szarkasztikusan elküldeni a picsába az arra érdemeseket, filmekről-zenékről írni, meg néha valami középszerű mini-novellát idekenni, de a gonzóhoz már öreg vagyok, a szépirodalomhoz tehetségtelen, költő meg 12 évesen voltam utoljára, a világ legrosszabb felső tagozatos verseivel. 

Tudósnak alsó-középszerű lennék, ha még gyakorolnám, és a mikor próbálkoztam, az sem érdekelt különösebben senkit, használható szakmám nincs, a magánéletem a kukában végezte, tartok az emberektől, de hiányoznak. Robinson vagyok a saját lakásomban, miközben a Péntekem egy teknős, még csütörtökön is. 

Rosszul alszom, úgyhogy éjjel néha hallom, ahogy álmában csönget egy picit.

Szurk???

Aztat írja a nyilván közpénzből reklám, hogy a' Limpia kapcsán, "A te szurkolásod is számít!" De kérem, ezek tényleg ennyire hülyék? Nekem nincs szurkolásom (néhány autóversenyzőért még szorítok, meg az autóverseny szórakoztat), de szurkoljon a fene olyanokért, akik nagyjából a globális kapitalizmus haszonélvezői, másfelől meg kizsákmányolt szerencsétlenek, akik edzőtábortól kvalifikációs versenyig élnek, és mázlisták, ha ezen kívül van jövőképük, végzettségük vagy legalább reklámbevételeik.

Ezt már ragoztam itt is elég sokat, az olimpia néven futó globális üzleti vállalkozás annyira sem érdekes, mint papucs orrán pamutbojt. (Ha már Pom-Pom igazából Picur tudatalattija, vagy lehasadt énje, de abban még van valami érdekesség. Hogy ki hány ezredet javít az előfutamon, abban nincs, ahhoz függőnek kell lenni, de azén függőségeim másfelé mutatnak...)

És nem, nem számítana az sem, ha lenne szurkolásom, ha mondjuk lájkolnám valami vívócsaj szelfijét, attól ő előrébb állna a világranglistán?

Ez a mindenki szurkolása számít, számomra már a választási (előválasztási?) kampány része, hogy majd kajakban lapátoló vállas csajok, vasdarabokat messzire dobó nagydarab faszik meg a világszinten is érdektelen vízilabdás fickók egyesítik a nemzetet,  hozzák el a kollektív katarzist, legalább is ahogy a karmelita kolostorban elképzeli a felcsúti döbrögi. 

Lássuk be, járványkezelésben nem voltunk egy világszínvonal,  a fodbal-EB egy félig vicc volt, valamit most már virítani kell.

És a politikusoknak, különösen a "diktátor szeretnék lenni" autokratáknak mindig jól jön egy-egy közepesen fontos sportsiker. Hogy Mi Magyarok ugyebár, csupa nagybetűvel, mintha úszóversenyeket korrupt helyettes-államtitkárok nyernének, és nem élsportra tenyésztett biorobotok (akik szerencsés esetben azért egy-egy jó egyetemre is eljutnak), pedig mindkét lehetőség szánalmas.

És az egyszerűség kedvéért ezt hívjuk modern civilizációnak. Pedig az nem itt kezdődik.

Aminek érzem

A Floggin Molly nevű íres, de amerikai bandáról már nyilván megemlékeztem itt is, sőt lehet hogy pont ezzel a dallal, de jó dolgok ismételten is jók (jobbak?), én meg újabban megint nem tudok betelni ezzel a számmal.

Egy hunyorgó csillag fénye, pont ahogy érzem magam:

Tüskés zűrlények a jég alatt

A holnap háborúja egy tűrhető sci-fi, nem egetrengető, de kellemes szombat délutáni cucc. Szerencsére nem az a fegyverpornó, amit az ilyen akciófilmbe oltott izéktől megszokhattunk, van benne kellő logika meg csavar, hogy csak az ellenséggel hadakozzanak izzadt férfiak, rommá lőtt városokban.

Mert a helyzet az, hogy 2050-51-re már alig maradt valami az  emberiségből, a Tüskéknek hívott (pontosabban nevezett, hívta őket a fene) idegen lények már kis híján kiirtottak mindenkit, így aztán valami féreglyukon át visszajön egy csapat katona napjainkba, hogy önkénteseket toborozzon apáik és nagyapáik közül, a jövő nagy összecsapásához.

De az önkéntes  katonák hullanak mint a legyek, úgyhogy bevezetik a civilek sorozását, akiknek 7 napra kell a jövőbe menniük, aztán traumatizálva, műlábakkal és egyebekkel vissza, már annak a kisebbségnek, aki egyáltalán túléli.

hu.ign.com

A főhősünk már épp kertvárosi biosztanár, de Irakban még katona volt be is sorozzák, aztán jön a szokásos sikítozás, lövöldözés és szaladás, ami ilyenkor elengedhetetlen, de legalább átpörgethető.

De azért van benne sci-fi is: például egyszer csak rájönnek hőseink, hogy csupa negyven felettit küldenek át a jövőbe, azaz olyanokat, akik addigra amúgy is halottak lennének, így aztán a forgatókönyv elegánsan megkerüli az időparadoxont, miközben a kiképzőik meg olyan fiatalok a jövőből, akik a mi jelenünkben még meg sem születek, vagyis ők sem találkozhatnak a gyerekkori önmagukkal. Na, ez legalább ötletes megoldás. (Mondjuk így is marad némi zavar a mátrixban: a zseniális jövőbeli  biológus, akinek ötlete lenne az idegenek kiirtására valami tömegpusztító biológiai fegyverrel, a főszereplő lánya, aki a jeleneben még gyerek, de már eléggé kocka.)

Meg egyáltalán, az összes ilyen film problémája, hogy a támadó idegenek miért akarják porig rombolni zta bolygót, amit elméletileg el akarnak foglalni. A Tatuinról jöttek, és bírják a lerobban, sivatagos miliőt, vagy mi? (De legalább rendszeresen megfelel nekik a földi gravitáció, a légkör összetétele, csak valamiért a civilizációt rühellik az egészben. Ja, és mindig úgy néznek ki, mint valami dinoszauruszba oltott rovarok - lásd Alien - szóval igazából ragadozó állatok, de közben űrhajóznak is. Vagy a gazdáik, akiknek ezek csak a házőrzőik?) 

Pont mint itt, a sztori szerint valamikor kurva régen zuhantak le  Földön, csak ahogy elmúlt a jégkorszak kiolvadtak, és gondolták öldökléssel kombinált kolonizálással múlatják tovább az elröppent időt. Na nem mintha az emberi történelemben lett volna példa öldöklés nélkülik gyarmatosításra...

De persze a csajnak is van ötlete tömegpusztításra, csak jövőbeli kapacitás nincs a szer tömeggyártására, úgyhogy a múltban kellene, de közben meg bezárul az átjáró, az a fényes, beszippantós izé. De a végére persze rájönnek a megoldásra, meglesznek a még nem aktiválódott idegenek, Akik (amik?) így megelőző jelleggel irthatók. Kifelé. Vannak benne még idegen karmok, vulkánok, és hasonlók, elég jól összerakva, de a poént már úgyis lelőttem.

A belevilágítás veszélyei

Húde kell vigyázni, milyen jutyúb-tartalmakat fogyaszt az ember - figyelmeztet a Zindex,  merthogy. A jutyúb átláthatatlan algoritmusa elénk tolhat mindenféle gyűlöletkeltő meg erőszakos tartalmakat. Hát már ki elé, én például még sosem futottam bele ilyesmibe, infantilis hülyegyerekek okoskodásnak gondolt primitív megmondásaiba gyakran, de hát a fél platform ezekkel van tele  (egyszer néztem rá a tiktokra, de az még rémisztőbb, ott a teljes kontent ilyen).

A belinkelt cikkben statisztikák is vannak, hogy hol hány százalékban bánták meg a júzerek, hogy rákattintottak egy-egy videóra, ez esetemben kábé ötven lenne, minden második olyan sötét ostobaságot, felesleges habverést vagy kirívóan szar zenét tartalmaz, hogy fél percnél nem vagyok hajlandó többet áldozni rá hátralévő életemből.

Ezekből még a sötét ezo-ostobaságokat bírom legtovább, van az emberi butaságnak és a vele párban járó elvakultságnak egy határozott szórakoztató faktora, persze ezeknek is csak egy darabig.

De jutyúb algoritmusa tuti gonosz (minden algoritmus ab ovo gonosz, az ilyeneket a pokolban kódolják patás, bukott informatikusok), ha egyszer az ember belenéz valamibe, amitől másodpercek múlva már elborzadva menekül (a sikongatva lábrázás opcionális), akkor még egy hónapig tolja elé a rendszer a hasonlókat, hiszen belenéztem, és akkor biztos tetszett.

Pedig egy fenét.

Erről egy régi sztori jut eszembe, mintegy analógiául. Egyszer régen, még egyetemista koromban egy évfolyamtársamék nyaralójában voltunk, valahol egy dunakanyari, többnapos elhajlás keretében. Egy késő este az egyik lány kiment a budira (és ez tényleg egy budi volt, fabódé a kert a végében), nyilván zseblámpával a kezében, aztán falfehér arccal jött vissza. Mikor kérdeztük, hogy de mégis mi rémítette meg ennyire, csak annyit bírt mondani: "Véletlenül belevilágítottam a lyukba!"

Amivel csak azt akarom mondani, hogy ha belenézel valamibe, akár véletlenül, nem biztos, hogy egy hónapig napi szinten szeretnél hasonlókat látni.

De mondom, az ilyen algoritmusokat sátáni erők hegesztik, csak hogy nekünk rosszul essen a hetenkénti agyvérzés.

Dühít?

Bedobták a szokásos, félig helyi bulvár, félig kormányfelszopó hetilapot, ami a címlap után rögtön egy egész oldalas hirdetéssel indul, miszerint "Dühíti önt Brüsszel?" Meg valami értelmezhetetlen emoji, nyilván akit dühíti a belga főváros.

De engem nem. Valójában egyetlen város sem dühít, néhányat kifejezetten kedvelek, és legfeljebb az a gondom, hogy jó ideje nem jártam egyikben sem.

Ami dühít, a közpénzből elém rakott kibaszott kormányhítű propaganda, na attól tényleg felbaszódik bennem az ideg. És nem, nem fogom kitölteni a nemzeti konzultációjukat, ha ezúttal nem online lesz, majd szokás szerint faszt rajzolok rá, és úgy küldöm vissza, már csak szakmai önbecsülésből is. Tanultam elég kutatásmódszertant, tanítottam is évekig, szerkesztettem már elég kérdőívet, és tudom, hogy ez nem az. Nem is akar az lenni, ez ócska, a szánalmas alatt kettővel összehányt izé, kérdések helyett óvodás szintű szájbarágásokkal. (A pártvezér és kancellár meg a sleppje szerint ez persze maga a modern politikai kommunikáció, pedig ez a náci/bolsevik propaganda és uszítás maga.)

Engem nem dühít Brüsszel (gondolom szerintük sokan nem értenék mi z az EU - Egyhangúan Unalmas?), szerintem mindenki buzuljon kedvére, pártolom az anarchiát, mint az uralomnélküli társadalmat, szeretném ha Soros György a járvány után újra megtámadná Magyarországot, támogatom a sávos adózást (úgy is mint a reálisabb közteherviselést), bírom a migránsokat  és nem érdekel, hogy magyar vagy nyugati vakcinával oltanak-e be, ha használ.

Ilyeneket válaszolnék, ha egyáltalán, de egy karikaturisztikus, nagy szőrős pöcs, vastag filccel, mégis csak kifejezőbb lesz.

Brüsszel meg még mindig egy város, seggfejek!

         

ugytudjuk.hu, nyugatifény.hu

Egomán egykoriak

Johnny Rotten (szül. Lydon) bíróságra pereskedi vitáját az egykori Sex Pistols két másik tagjával, azaz Steve Jones gitárossal, és Paul Cook dobossal, mert neki nem tetszik Jones könyve, ami alapján Danny Boyle forgatna egy hatrészes minisorozatot.

Azért tényleg hova jutottunk, a punk klasszikusai (és egyben a világ első pofára castingolt fiúzenekara) tagjai bíróságra járnak, ami annyira rohadtul nem punk, mint ide a Buckhingham-palota kert partija.

Ha mondjuk a bulvársajtóban kurvaanyáznák egymást, lehánynák a másikat egy-egy erkélyről (savas-répás klasszikussal, vastag sugárban), vagy mondjuk részegen kutyaszart kennének egymás bejárati ajtajaira, az punk módon vezetné le a feszültségeket. De hogy ügyvédeket fogadni, meg pereskedni, hát annál még az is stílszerűbb lenne, ha egy kocsmai verekedéssel rendeznék le a dolgot, ami a kerületi rendőrőrs fogdájába torkollna. 

Pedig alapvetően Mr. Lydonnak is örülnie kellene, hogy maga a nagy Danny Boyle csinálna róluk mozgóképet, nem mert Oscar-díjas, hanem mert neki köszönhetjük a Trainspotting-filmeket.

De nyilván megöregedtek már, elkispolgárosodtak, plusz nagy lett az arcuk az egykori szép napok emléke miatt (konkrétan egy lemezük volt, igaz a Never Mind The Bollocks klasszikus), úgyhogy nekik már akkora a renoméjuk, hogy alig férnek be tőle a nappaliba, ehhez már egy komolyabb tárgyalóterem kell. Vén faszok az idővel növekvő egóval, saját legendájuk fogjai.

Hát igen így múlik el a sic transit gloria mundi dicsősége!

Ez ne Pistols, de Mr. Lyydon zenekara, a P.I.L.

Vából faskarika

Feltaláltam a fából vaskarikát. Kicsit szögletes, eléggé gyúlékony, de legalább világszabadalom. Rengeteg mindenre jó, ha belerakjuk kedvenc fényképünket akkor képkeret, ha simán csak beüvegezzük, akkor vécéablak (még csak kisebb kísérleti méretben kísérletezem fele), ha pedig eldugjuk a szekrény mögé, képes láthatatlanná válni. Ezen kívül ki lehet lőni az űrbe, rá lehet lépni,  és annyira vasból van, hogy semennyire, tehát dunai vasművet sem kell venni hozzá. De még tiszait sem,a Fertő-tóról nem is szólva, aminek már a neve alapján is épp elég baja lehet.

Kisebb probléma, hogy erdőket kell irtani hozzá, de csak fából vaserdőket, azok meg amúgy nem jellemzőek felénk, mondhatni a vasfa nálunk invazív faj, mint az afrikai poloska, az ékszerteknős a normann fenyő vagy a kádéenpés női politikus.

És persze ha sikerül - a béta verzión túllépni - nagyobb méretben előállítani, a fodbalistáink gyakorolhatják rajta a kapu mellé lövést és a benne (általa) hasraesést, de a kisebb méret már most is remek logikai fejtörő lehet számukra, amennyiben négy lécet kell összeilleszteni, tetszőleges sorrendben, de kevesebb, mint három nap alatt.

Jól belegondolva a fából vaskarikám lehet az új Rubik-kocka (feltéve ha az összeset nem lövik ki az űrbe), a négydarabos puzzle retardáltaknak, hiszen eddig senki sem gondolt rájuk a felnőtt logikai játékok terén.

Nagy feltalálónak érzem magam, jelentős innovátornak, nekem már az óvodában is a körte volt a jelem, ami a villanykörte prototípusa, amit hamar észrevettem. Miként felfedeztem a furcsa elszíneződést az ovi előtti járdán, amit a tudomány később kutyaszarként azonosított.

Mióta nemigen érintkezem emberekkel, egyre töb remek ötletre van időm, ma már feltaláltam az égetett főtt krumplit, felfedeztem a fagyos éghajlatú fagyasztóban egy adag borsólevest, és rájöttem, hogy a tojás alakú izék a hűtőben tojások.

Most épp  a fából vaskarikám szögletes verziójának szabadalmi bejegyzésén dolgozom, az illetékes hivataltól már kaptam rá egy fintorgó szmájlit, de nem nyugszom az első szarkasztikus visszautasításig, ami az el nem ismert tehetség kétségtelen jele. Igazából így indult minden rendes garázscég, bár nekem nincs garázsom, de leginkább még a fürdőszoba hasonlít rá, és amúgy a kádban jönnek a legjobb ötletek.

Márpedig én az vagyok, multitehetségem magam már elismerem, de a világra még várni kell, legalább addig, míg én leszek a világ első űrhajósa, akit kiképzés nélkül nem lőnek fel a Nemzetközi űrállomásra.

Bár az Ifás Géza a Csirkebolt és Száraztészta is Kapható előtt sörözve kifejtette, hogy neki ez már évekkel ezelőtt sikerült. Azt' mégse lett világhírű, szóval lehet, hogy mégis maradok feltaláló. Új projektem a fikusz mumifikálása, egyelőre biztató eredményekkel.

És az is megvan, jöhet a vasból fakarika, ami nem kis kihívás lesz, pláne mert azt már hatszögletűnek képzelem el.

Ez fából vasparipa, de ötlenek nem rossz. (sziakomarom.sk)

Tom Can Waits

Valahol egyszer azt olvastam, hogy egy mázsa cigarettadohányt összekevernénk egy hordó whiskyvel, és ez a valószínűtlen keverék valami miatt énekelni kezdene, olyan hangja lenne, mint Tom Waits-nek. És hát tényleg, az öreg (elvégre már hetven fölött rombolja szervezetét, és építi művészetét) hangja, miként stílusa elég jellegzetes, mondhatni ő a zene Charles Bukowskija (vagy Bukowski volt az irodalom Tom Waits-e), aki szintén az örök kívülálló figuráját hozza, nem csekély csavargó-imidzssel.

Az amúgy alanyi költőként s színészként is működő dalszerző-zenész sötét világánál nincs is jobb napindító egy rohadt melegnek ígérkező nyári reggelen, legalább nála elég borult az ég, miközben a hangulata valahol az 1920-as évek, kissé abszurd, némileg freak-show jellegű berlini kabaréira emlékeztet. Némileg több keserűséggel és kevesebb abszudr-szürreállal, de a hangulat az ül:

Aki egyébként autentikusabb avantgarde kabaréra vágyik, a kortárs felhozatalból, az hallgassa a Tiger Lillies zenéjét, na az a nyávogás az tényleg maga a bohócsmink mögött előadott világfájdalom.

Waits művész úr viszont mást is tud, mert bár a legtöbb dala valami egy szál gitárral és/vagy zongorával előadott, csűr mögötti kvázi-blues, tud ő még annál is karcosabb lenni, a horrorisztikus beütésről nem is szólva. Szóval csak vidáman, péntek van, na.

Az ítélet ideje

Jön az ítélet ideje (napja, éjszakája?) kiadták a riasztást több megyére is. A miénkre szerencsére nem, szóval a végítélet lokális lesz csak, valahol máshol, de azért megnyugtató, hogy sok tartós élelmiszer van itthon, bár bunkernek csak a fürdőkád használható.

Aztán tovább olvasva a Zindex cikkét kiderül, hogy a nyakunkra jövő ítélt csak meteorológiai, az Armageddon még mindig egy középszar film, a riasztás meg arról szól, hogy néhol zivatar lesz, meg nyilván szél is, de én eddig azt hittem, ezt simán időjárásnak hívják.

Mittomén, ha jön egy tornádó, akkor riasszanak, ha jön a mínusz negyven fok a másfél méteres hóval, akkor is riasszanak, de ha esik a szél, meg fúj az eső, ott nem értem pánikreakciókat. Vagy esetleg mégis, hisz mi vagyunk az az ország, ahol a hivatalos szervek mindig meglepődnek, ha leesik három centi hó, meg is bénul tőle a fél közlekedési hálózat, és akcióba lép a migránskergető, biztonságpolitikai télügyi kormánybiztos. Hisz nekünk ilyen is van, bár a nyár- és őszügyit azért kissé hiányolom.  

Pedig jöhetne az esemes októberben, meg  bréking nyúz mindenhol, hogy fura sárga, meg vörösesbarna dolgok hullanak a fákról, de senki ne essen pánikba, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Addig is meg ugorjunk be a nagybőgőbe, vagy ha az pont nincs otthon, akkor a szomszédéba. (Csecsemőknek jó a cselló is, az legalább alliterál.)

Egyébként a bulvársajtó, mikor nem véres leszámolások, és vérbő női idomok körül matat, előszeretettel ítéletidőzik a meteorológiai maszatolással, pedig azt jobbára összedőlt házakban, elsodort autókban, és a hozzájuk csatolt halottakban mérik, nálunk meg abban, hogy elveri  a jég a termést, és ettől kurva drága a meggy. oké, ennek is van a tragikuma, de nem a világvége, mint mikor mondjuk New Orleanst tarolta le egy hurikán, de majdnem teljesen, vagy egy cunami vitte el fél Indonéziát.

Nálunk meg dörög az ég, beijednek a kutyák és aggódik akinek nincs elég kiterjedt autóbiztosítása.

Na, ez ítéletidő (index.hu)

Lehetne persze hasonló hangnemben fogalmazni  sporthíreket is ("A kameruni válogatott kivégezte Nigériát", "Tragikus összeomlás a póker-világkupa elődöntőjében"), közlekedésieket ("Kis híján meghalt VV Lulu, de végül nem szált fel a repülőre, ami fel sem szállt, így le sem zuhant", "Csatornafedélre parkolt az audis, a sicuja pedig szörnyű kínok között hányta le a hátsó ülést a bűztől") vagy épp politikaiakat, ha már ("A Sátán átvette az uralmat Nyugat-Európában").

Az apokaliptikus hangnem valójában a feltűnési viszketegségben szenvedők nagyotmondása, egyúttal a kattintásvadászat bevett de primitív eszköze, szóval hazai ítéletriasztások legfeljebb némi vihart jeleznek, ami nekünk tűnhet nagynak, de csak mert nem éltünk át még hurrikánt, komolyabb földrengést vagy jelentősebb űrlény-inváziót.

A birtok hidege

Adva van a pasi (Jude Law), aki angol, de van egy amerikai felesége, amerikai gyerekekkel, valahol Amerikában. De ő haza akar költözni családostól, hogy valami nagy és jobbára állítólagos üzletbe fogjon ott. Mert nagy robbanás előtt áll a biznisz, plusz a jenki kertvárost lecserélné valami angliai birtokra, ha már lelke mélyén egy karót nyelt sznob. Egy wannabe arisztokrata.

A házassága meg alapvetően szar, ő és a felesége (Carrie Coon) is szerepet játsszanak, az egyikük még otthon is a nagymenő üzletember figurájával pózol, a másik meg jól megtanulta már szappanoperákból, milyen is egy rendes kertvárosi feleség. A gyerekek meg igazából súlytalanok, archetipikus tinik, a közepesen elkényeztetett fajtából.

youtube.com

Viszont a nagyon angol, nagyon vidéki udvarház egy hideg és otthonnak kevéssé alkalmas hely (hiába hatalmas, épp azért nem belakható, pedig még saját focipálya is tartozik hozzá. Plusz a feleség,aki a lóidomár, lovasoktató vagy valami hasonló lóügyi szakszemély, nyugodtan tudna lovazni, csak nincsen hozzá kedve.

Honvágy, elhidegülés, üresség - nagyjából ezekből épül fel (izé, épül le) nagyjából a családi dinamika, miközben a pasi - bár originál angol - csak az új amerikai fickó, a cégnél ahol. Ja, és jönnek az anyagi gondok, mert bár igyekeznek úgy élni, mint holmi arisztokraták (sőt egyre inkább úgy), azért a bevételeik ezzel nem konvergálnak. és hát a nyolcvanas évek Angliájában járunk, ahol amúgy sem a gazdaság szárnyalása volt a jellemző, sokkal inkább Mrs. Thatcher megszorításai, meg néhol esztelen privatizációi.

A ház, a maga elegáns, de üresen kongó tereivel meg magának a családi kapcsolatok ürességének szimbóluma lehet, plusz annak a sznobizmusnak, melynek megéléséhez már nincs is elég pénz. A családtagok lassan belefulladnak a birtok és az udvarház hidegségébe, a feleség unatkozik munka nélkül, a férj egyre elkeseredettebben munkamániás, azt' mégis hiábavaló az egész, mert ambíciózusból egyre inkább rohadékba megy át, ahogy próbál  szakadék felett egyensúlyozni

A gyerekek meg lassan szétcsapják magukat, nem is kamaszkori lázadásból, inkább csak mert tényleg nincs más ötletük.

És a végén nincs hapy end, nincs feloldozás, ez egy látványos ám minimalista dráma, ahol a maximum az, hogy az utolsó percekben már nem játsszák a szerepeiket, hanem belátják, hogy itt kérem valamit alapvetően elcsesztek. Mondjuk ettől lesz életszagú az egész, bár a világa idegen az én lakótelepi létemtől.De hogy ezt a drámát mitől minősítik romantikusnak, azt tényleg csak a fene tudja.

Ügyi miniszter

Magányosságügyi miniszert neveztek ki Japánban. Sajnos nem tudok japánul pedig alkalmasnak érzeném magam a posztra. Mondjuk nem pont ebből szereztem a diplomáim,de szerintem olyat még ott sem lehet, szóval inkább a rutin a lényeg, abból meg nekem van bőven.

Mondjuk lehetnék pszichológus, a másik lógus helyett,de úgyis évek óta titulálnak szociálpszichológusnak, a gond mindössze annyi, hogy  ma magány pont a szociális lét ellentéte. Sőt, a belinkelt cikkből kiderül, hogy igazából egy öngyilkosság-ügyi minisztert neveztek ki, mert a koronavírus nyomán jelentősen megnőtt az öngyilkosságok száma.

A japáni emberek amúgy is hajlamosak az öngyilokra - hát, legalább is a szamurájfimek szerint, de most a nők között mérhető az emelkedés, akikre igazából sosem volt jellemző  a szamuráj szakma.

Pedig a néni nem az, mégis hogy néz maga elé... (hu.pinterest.com)

De ha már van magányosságügyi miniszter, akkor lehetne zsúfoltságügyi, kultúrfölényügyi is, meg egy olyan oktatási, aki kitalál valamit az ottani iskolások túlstresszeltsége ellen. Mer az önsorsrontást ők jobbára már az iskolában kezdik, már az óvodában azért kezdenek versenyezni, hogy ki jusson majd be valami jó egyetemre, ami után nem végtelenül lenézett céges rabszolga lesz. Csak kissé lenézett, de legalább alaposan kizsákmányolt.

A belinkelt cikkben egy szakértő (naná, hogy öngyilkossági) idézete is szerepel, miszerint:

„Sok nő nem házas. Maguknak kell fenntartaniuk az életüket, és nincs állandó munkahelyük. Így amikor valami történik, természetesen nagyon-nagyon keményen érinti őket.“

Basszus, én egy japán nő vagyok, eltekintve  nememtől és a nemzetiségemtől. Meg a kontinenstől, de a többi stimmel. Szóval lehet, hogy ez nem is japán probléma, hanem valami modernista-globális.

Ehhez képest nekünk csak gyűlöletügyi miniszter jutott igaz abból rögtön több is.

Komcsi ripacs

Jackie Chan azt tervezi, hogy belép a Kínai Kommunista Pártba. Hát, szegény hongkongiaknak más  sem hiányzott már,, csak hogy az egyik fő exportcikknek számító ripacsuk beálljon az ottani fura diktatúra mögé. És ekkor nem tud nem szembe jutni, hogy egy másik verekedős-filmes ripacs, a Steven Seagal mg mostanában már szerb állampolgár is, sőt nagy támogatója Putyinnak és Lukasenlával parolázik. 

Mondjuk jó filmeket sosem csinált, mert színésznek teljesen alkalmatlan (a mozivásznon karatélyozás az nem színészet, miként a kungfuzás sem az), és így idősebb korára már leginkább csak testzsír-százalékban meg hajfestékben utazik, és sosem volt esélyes a Nobel-díjra.

De Csen nevű dzseki az még nála is furább eset mert ő kíniként ment Amerikába,de nem igazán jött be neki az a fene nagy szabadság, most, a KKP 100-ik évfordulóján is olyanokat mondott, hogy, a kínaikat irányítani kell, különben még mindenki azt csinál,amit akar. az meg hova vezet,

Úgy tűnik, az úgynevezett akciósztárok hatvanas éveik második felére teljesen meghülyülnek, biztos mert sokat ütötték a fejüket, mint egyes profi bokszolóknak, vagy simán csak nem lehet büntetlenül végigverekedni egy életet, mert egy idő után kezdik azt gondolni, hogy az élet jelentős kérdéseire az erőszak a megoldás, az meg a diktatúráknak nagyon megy.

Valójában csoda, hogy pl. Schwarzenegger normális maradt, még akkor is ha republikánus.

Mióta elmentél

Fene tudja,mióta elmentél, még a semmi is annyira semmilyen. Utálom magam, az életet, meg a világot magam körül. Mióta elmentél. A lényed hiányzik, de a könyvedet olvasva csak rosszabb.  Ki az a rosszindulatú isten, aki nem zavar el a walhallába rögtön, ne itt picsogjak már?

Hajnali éberség

Boldog kánikulai péntek reggelt mindenkinek! Ja, jut eszembe, így fél öt magasságában akkorát dördült az ég, hogy a teknős  hanyatt dobta magát az akváriumában. Pedig rutinos öreg hüllő már, egy szilveszteri tűzijátéktól meg sem rezdül, pedig anno a kutyadékot órákig kellett ölelgetni, hogy ne rezegjen a feje.

De a mai program az, hogy írom tovább a megrendelt cikksorozatomat, megyek a pszichiátriára (depresszió, függőség, szorongás, junó) és mindenen túl csinálok egy rakott krumplit. Egy fasza rakott krumplit, mert egyrészt így autentikus, másrészt meg a hajnali trágárság különösen felszabadító.

Meg valami ska-punk, az antikapitalista vonalról, ébresztő jelleggel, bár mindjárt főzök kávét is. Addig meg:

Föld hívja Kettőt!

A Felettünk a Föld egy zavarba ejtő darab, az ember először unná, később unná, de közben lehetetlen ne nézni. Alapvetően dráma, de közben valami sci-fi háttérrel.

Mert az úgy kezdődik, hogy egyszer csak megjelenik az égen a Föld, a saját Holdjával együtt. A Föld 2 ha úgy tetszik, bár az ottaniak szerint nyilván mi vagyunk a Föld 2, és lehet, hogy tényleg. És mindannyian megszülettünk és élünk ott is, pont úgy mint idelent, pontosabban - egy filmbeli elmélet szerint - ahogy meglátjuk egymást egymás egén, megszűnik ez a szinkronicitás, a két Föld hatni kezd egymásra, és jönnek az apró különbségek.

Valószínűleg, mert igazából semmit nem tudunk meg arról a párhuzamos bolygóról, épp egy civilekkel töltött expedíció készül oda, nem veszélytelen küldetés keretében, csak egy sebtében összedobott űrhajóval.

Amire kiválasztják Rhodát is, az egykori asztrofizikust, aki - miután egy halálos közlekedési balesetet okozott - négy év börtön után takarító lesz egy középiskolában, meg összejön egy volt irodalomprofesszorral. Aki, mint inden rendes drámában, erősen traumatizált, miután a családja meghalálozott egy autóbalesetben, amit na vajon ki okozott?

Idáig ez egy fura hangulatú, tragédiába tartó melodráma lenne csupán, lényegében az is, de a fura hangulat elviszi az egészet mégis. Hisz a másik Föld felbukkanása komoly egyéni és társadalmi válságokat okoz, van olyan szereplő, aki inkább megsüketíti és megvakítja magát, csak ne kelljen átélnie, amikor a két világ esetleg egyesül, közben meg minden csatorna ezzel   kozmikus-misztikus izével van tele, pont mint most a rohadt fodbalebével.

Az egyéni drámai rész meg lényegében egy vezeklés-jóvátétel történet, a pasi meg mikor rájön az igazságra - bár jelentős ingert érez rá - mégsem folytja meg a csajt (oké, kinyírta a családját, de véletlenül, egy ideje viszont szerelmes belé, plusz a lakását takarítja gyakorlatilag ingyen).

És a végsó jóvátétel az lesz, hogy Rhoda végül is átengedi aa helyét a pasinak a zűrhajón (hátha ő ég el majd a légkörben), mert ha a két Föld már nem pont ugyanaz, akkor lehet hogy ott, még él a férfi családja, és akkor a világ rendje helyreáll, már ha odaér.

Az egyiké legalább is.

Az éjjel-nappali féreg, aki vagyok

Olvasgatva a ProstiSrácok és hasonló oldalak remek „cikkeit“, no meg óvatosan, de beletekintve egyes fészbukos, radikálisan kormányhitű csoportok kommentfolyamaiba, rá kellett jönnöm, mekkora egy féreg vagyok. Elvégre az önismeret fontos dolog egy úriember számára, de talán még esetemben sem haszontalan.

Szóval egyértelműen kiderült, egy a Soros-hálózat által dróton rángatott, gerinctelen, hazaáruló véglény vagyok. Pontosabban még hazaáruló se, mert ahhoz haza is kellene, de én hazátlan, migránshátterű volnék, elég pár generációt visszamenni a családfámon, és már senki sem volt magyar, sőt ha még feljebb mászunk ezen a bizonyos fán, ott bizony már csak főemlősöket találunk, valahol az Australopitechus meg a Cro-magnoni ősember között. Na igen, hosszabb távon a jövőben mind halottak vagyunk, a múltban meg félállatok, szemben  Szíriuszról kilencszer csavarodott Mag-arokkal.

És akkor még a világnézetem, te jó ég! Voltam én még vallásos is, de a kiábrándulás (úgy is, mint lelkem ürességének, sőt hiábavalóságának bizonyítéka) már csak annyit tesz lehetővé, hogy maximum agnosztikus legyek, ami a „tuggyafene“ hozzáállás szakszerű megnevezése. Ami a politikai-hatalomtechnikai alapú „keresztények“ számára már maga a hitetlenség, az elkárhozás előszobája, és egyúttal az erkölcsi romlottság egyik fő indikátora. Alávaló egy mocsok vagyok, na.

Aki ráadásul liberálisból indulva lett nagyjából neomarxista beütésű kollektivista anarchista, ami olyan kombináció, hogy a semjénzsolti értelemben vett kádéenpések literszám szórnák rám a túlárazott közbeszerzésen betárazott szenteltvizet.

Mert a kormányhitűek szektájának kedvenc kifejezése a „balliberális“, évtizedek óta már, pedig valaki simán lehet úgy liberális (vö. az egyéni szabadság elsődlegességét hangsúlyozó), hogy közben ne baloldali, azaz egyenlőségpárti. Így aztán a balliberális az, aki nem a magukat konzervatívnak nevező jobbosok szája íze szerinti, pedig a kettő ugye nem feltétlenül jár együtt. Esetemben mondjuk igen, nem is sértődöm meg rajta, de azt túlzásnak érzem, mikor lelkes, bár láthatóan aluledukált nertársak jobb esetben csak száműznének, rosszabb esetben a véremet akarják, pontosabban annak részleges kiontását tartják kívánatosnak.

Az ő buborékjukból ez látszik logikusnak, és helyesnek, mert erkölcsösnek. Az enyémből meg a szomorúság és a szánalom, hogy mondjuk  Völkischer Beobachter szelleme nem bír kihalni a nyilvánosságból, netes szubkultúrákban él tovább, sérelmünkre.

Hisz egy demokrácia lényege az a párbeszéd lenne, a kinyilatkoztatáson alapuló kirekesztés, a másik leüvöltése az a zsarnokság felé vezet. Mindig.

A szólás szabadsága meg maga a liberális alapérték, ezért sem létezhet illiberális demokrácia, az egyszerűen baromság, egy gonosz szójáték.

Mondom ezt én, a hazaáruló, senkiházi, idegen gerinceket szolgáló érdektelen... vagy mi. Legalábbis egyesek szerint, akiktől ezt viszont - ha úgy tetszik - vehetem dicséretnek is. Annak veszem.

catawiki.com

Utolsó simítás

Vidám kis dal egy kánikulai nap reggelére, napsütötte, ígéretes, motiváló, és ahhoz képest.

I got something to say

I killed a baby today

And it doesn't matter much to me

As long as it's dead

Well, I got something to say

I raped your mother today

And it doesn't matter much to me

As long as she's spread

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death, one last caress

Go

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death, one last caress

Well, I got something to say

I killed your baby today

And it doesn't matter much to me

As long as it's dead

Sweet lovely death

I am waiting for your breath

Oh, sweet death

One last caress

One last caress, sweet death

Hát, vidám, életigenlő kis szöveg, kábé mintha egy Stephen King-regény fokozottan pszichopata antagonistája énekelné, cilinderben és hullasminkben, ahogy kell, bár a lábszárcsontból faragott sétapálca pörgetése a koponyákon szteppelés közben már opcionális.

No meg majdnem mindenki a Metallica feldolgozásában ismeri, de úgy meg csak simán valami apucibosszantó tini-garázsrocknak hallatszik, persze csak ha nem figyelünk a szövegre. Ami viszont inkább egy tanárnéni-kiakasztó shock-rock kísérlet. De kávé mellé mindenképp remek.

A részvétel a problémás

Aztat olvasom a tévesen telex nevű interneten, hogy a fodbal még a legszelídebb emberből is kihozza az állatot. Hogy ha a labda a hálóba,vagy a mellé megy, rögtön lefoszlik rólunk a civilizáció vékony máza, működésbe lép bennünk a' állat, pedig egy faszt. (Csak hogy próbáljam működtetni...)

Róluk lefoszlik a civilizációs máz, engem annyira érdekel az egész, mint légyszar a tavalyi falinaptáron, lassan nincs olyan téma, mely kihozná belőlem az állatot.

Van egy csomó, ami a szánalmat, a keserűséget, az undort, néha-néha az eufóriát okozza elő nálam, de ha jól tévedek emlékeimben, sosem volt jellemző rám a horda-viselkedés. Tudnék a tömeggel üvölteni, csak nincsen hozzá kedvem.

Ja, tömeghatás, tömeglélektan meg csordaszellem,de én voltam az, aki anno az AC/DC koncertet is unta húsz perc után, az Iron Maiden esetén lestem a ruhatár felé vezető menekülő-útvonalat, pedig szerettem a zenéjüket.

Valami olyasmiről lehet szó, hogy a részemről a fene sem szeret túl sokáig koncentrálni egy  dologra, aminek egyfelől tudjuk a végét (koncert), másfelől meg kurva ritkán történik valami érdemleges (fodbalmeccs), másfél-két órát legfeljebb filmekkel bírok egy ültőben eltöltetni, mert annál - optimális esetben - nincs meg egyik faktor sem. Annak még érdekel a vége, nem is beszélve, hogy - és ez a szakmai ártalom része - lekötnek a közbe eső részletek is.

Nyilván volt az a társaság meg alkohol, ahol végigugráltam egy háromórás koncertet (meccset nem, nem, soha), de ma már egyik sincs.

És jut eszembe, ezért hiányoznak a baráti beszélgetések, az nem meccs, nem koncert, azaz érdekel a vége, nem tudni hova lyukadunk ki a végén (leszámítva, hogy ki kivel dug, ki a hülye, és mitől lesz vége a világnak jövő keddre), plusz néző helyett résztvevő vagyok. Ami ugye jelentős különbség.

És talán itt van az állattá regresszáló fodbalszurkolók alapélménye is, hogy a besörözve ugrálástól, meg ordibálástól maguk is résztvevőnek érezhetik magukat, mintha az a gól, les, tizenegyes, vagy ami még akad, az rajtuk is múlik. 

Pedig nem, de az illúzió számít, csak nem nekem. Nekem a részvétel számítana, egy éjszakába nyúló szerda este mondjuk, mikor két sör között pizzát rendelve dumálunk a bármiről.

Till és Bed (Pofával a zenébe bele?)

Voltak ezek a Bill és Ted filmek (konkrétan 1989-ban és 91-ben) a Keanu Reeves-es meg azzal a másik csávóval, amik afféle egyszer fogyasztható tinivígjátékoknak készültek, és annak is sikerültek. Mindkettő a „tévében elmegy“ kategóriába tartozott, miközben az ember épp repülőmakettet épített az előtérben, a háttérzajnak nagyon megfelelő volt, a minimális figyelem ám kiszúrható poénok jegyében.

Ehhez képest érdekes volt látni, hogy milyen ez a cucc harminc évvel később (Bill és Ted arccal a zenébe - 2020), bár most részben olvasás, részben puzzle-rakosgatás mellé háttértévéztem le a vonatkozó műegészt, ami meglepően fogyaszthatónak bizonyult. Pontosabban az volt a meglepő, hogy fogyaszthatónak bizonyult egyáltalán. De sajnos csak az első tíz percben, aztán jött a szekunder szégyen, hogy hogy én ezt most itt tényleg? (Kevin Smith új Jay és Néma Bob filmjét például még meg se mertem nézni, ott nagyobbak az elvárásaim, és ezzel párhuzamosan a potenciális csalódás-faktor.)

Nade, Bill és Ted. (Tényleg, melyik melyik? Ez pl. máris kiesett, szóval klasszikus azért nem lesz belőle, ha már ez se megy..) Meg hát szar is. Eleve vacakul áll, amikor középkorú faszik butácska tinivígjátékot csinálnak, komikusnak szánt, de kínosan szánalmas sci-fi keretbe ágyazva. (Valami olyasmi a lényeg, hogy hőseinknek jövőbeli izék, meg saját huszonéves lányaik segítségével össze kell rakniuk a tökéletes rockszámot, ami megmenti a világot. Ja, mert a világ az olyan, hogy az univerzum egy kurva nagy lemezjátszó, és ha nem játsszák le rajta a Nagy Művet, szétesik a téridő a picsába. Brrr...)

A sztoriból hiányzik néhány alapvető elem. Koherens történet, ezt alátámasztó dramaturgia, elemi logika (ha már időutazós a gebasz), nem papírmasé karakterek, meg annak az érzése, hogy az egész nem csak valami vacak újrahasznosítása egy régi-régi butácska ötletnek. Arccal a kassza felé nyilván, bár a fene tudja, ez a szánalom mennyi pénzt bírt kitermelni izzadságszagú hónalja alól. Sokba mondjuk ne került, valami 25 millát sikerült összekuporgatni rá, persze dollárban, de arrafelé ez már apró.

Viszont  a csajok jók, de ettől  önmagában még nem lesz nézhető.

Ez a film lehetett volna sokkal jobb is. Ha egyáltalán el sem készítik. 

Forró, meleg hőség, vagy mi

Mától hőségriadó van, szóval ha én hőség lennék, most alaposan be lennék szarva, hisz innentől nyilván mindenki engem üldöz majd. (Vagy az a hőségkörözés lenne? Mindegy.) De a lényeg, hogy hogy hőségként én lehetnék a néhányadik számú közellenség, olyan impozáns társaságban, mint a covid, a migránsok, Brüsszel és a pedohomofilok. Hisz mindenkor van valami aggasztó helyzet, télen hideg van, nyáron meleg, ősszel esik, tavasszal meg a pollen, csoda hogy nincs permanens vészhelyzet. (Ja dehogynem, hat éve tart a "tömeges bevándorlás" okozta ilyen, ami reméljük, hogy komoly, mert viccnek nagyon rossz lenne.)

De ha már van télügyi kormánybiztos, rügyfakasztási helyettes államtitkár és keresztényüldözés-elleni alkormánymegbízott, lehet hőségriadót kürtölő főnéni is, az Operett Törzs arca és elsődleges humorforrása is. Biztos ilyen hasznos tanácsokkal látja el a népet, hogy ne sokat menjen a napra (boldogok a sajtkészítők, de boldogtalanok a vasúti pályamunkások), igyon több vizet és kevesebb söröt, valamint kenjen napkrémet a napra, csak hogy más se égjen le, ha ő már a sajtótájékoztatónak nevezett stand-up délelőttjein rendszeresen. Esetleg küldhetnek esemest a lakóságnak, hogy ha melege van, üljön át egy másik autóba, ahol még nem szart be a légkondi.

Mert a nép magától hülye, szakad róla a víz, de bután néz a ventilátorra, hogy akkor ez most valami fura salátaszeletelő? Szomjas ugyan, de hiába eszik több csokis kekszet nem használ, és akármennyit izzad az edzőteremben, nem érzi magát jobban tőle. (Mondjuk máskor se szokta, de hát vészhelyzetben ugye különösen fontos a jó kondi.) 

Ez az elrendelősdi egyébként persze arról szól, hogy egyfelől a lázas (!) tevékenység látszatát keltik vele, miszerint általa, másfelől meg néhány hivatal, és hivatalok ellenőrzésétől tartó munkahely hátha betart a direktívákból valamit.

Pedig - elméletem szerint, ami az enyém - a hőség a természetnek (a Földanyának, Gaiának etc.) az olyan, mint az emberi testnek a láz. Jön valami aljas vírus, szándék nélkül, csupasz ösztönből, de rosszul tűri a meleget, úgyhogy belázasodunk, a kis geciknek meg annyi lesz tőle.

Ez globálisan úgy néz ki, hogy van ez az emberiség nevű ártalmas élősködő az ökoszisztémában, amely tagjai egyénileg lehetnek akár majdnem okosak is, de tömegében ostoba ösztönlény-masszává állnak össze, a rendszer meg védekezik, jön a hőség, mi pedig jól megpusztulunk tőle. Még nem eléggé, de az irány tartható, bár mondjuk egy rendes jégkorszak hatásosabb lenne a humánfertőzés ellen. 

Én meg addig is előpakolom a ventilátort, mert rohadt unalmas már késsel szeletelni a cukkinit. Na ja, úgy tűnik, én már nem csak csordában vagyok buta, egyedül is képes vagyok felfedezni az aktív tufaság újabb és újabb dimenzióit. De a melegre fogom.

Csendőrségi hírek

Megerőszakolt egy kamiont a róka - adta hírül a Veszettül Húde Magazin még holnapután délelőtt, a hírverseny legújabb győztese, a  futhattak volna még kategóriában. Közben csöcsöt villantott a véletlenül arrafelé kutyát sétáltató biztonsági kameráknak, lakossági bejelentésre. A rendőrségi mentők szóvivője szerint a kamion állapota kielégített -  mondta el szóhozójuk a spontán összegyűlt sajtótákozatlanság kérdezési sorrendjére, hozzátéve hogy.

A rókát még az út mentén őrizetbe vették, csak ezután került sor halálra rugdalására a vonatkozó jogszabályok és a kamionos indulatának megfelelően, szőrméje és ravaszsága felhasználásáról később intézkednek. Addig is a tűzoltósági csendőrség raktárában használják portörlésre, megőrzés céljából felcímkézve.

Minden híresztelés ellenére hazánkban ritkák az efféle incidensek, a vadállatok mifelénk inkább szarvasok, és önvédelmi vadászokra támadnak lesre, erőszakot pedig jellemzően magyar gyártmányú ázsiai személygépjárműveken követnek el, elölről gázolva a szabályos ittassággal közlekedő szuzukikat. Néha persze rókák.

budapestkornyeke.hu

A vonatkozó kamion szóban forgása azonban egyértelművé teszi, hogy ez esetben nem személy- hanem tehergép-erejű jármű az áldozat, migráns hátterű rendszámmal, és gyanúsan rakományra emlékeztető terheléssel. Annak mibenlétéről a hatóságok nem adnak tájékoztatást, mert valami fura izék szögletes dobozokban, és olyat még nem láttak szakértők bevonásával vizsgálva. 

Mint a szomszéd megyei rendőrségi szóvivő helyettesének ügyeletes megbízottja elmondta, ők semmit sem tudnak az esetről, mert náluk akadozik a wi-fi, a tévéhíradó meg csak később lesz. De rókát láttak már korábban is, sőt olvastak is róla, így viszonylag pontosan rekonstruálható az eset, azt leszámítva, hogy mikor történt, miért, és pontosan milyen pózban.

Az illetékes Külügyminisztérium szóvivési helyettes államtitkára szerint az ilyen esetek is rávilágítanak arra, hogy a vadállomány-ritkítás a határkerítés függvényében nemzetstratégiailag is kiemelt gazdasági jelentőségű övezetté nyilvánított elsődleges prioritás, különös tekintettel a legális átvándorlásra, melyet elsősorban nemzetközi multinacionális cégek kamionoznak át az országon, jobbára adózatlanul. Ezért a kormány határozatlanul egy haladéktalan javaslatot nyújt be a Nagy Népi Parlamenti Gyűlésnekbe, hogy az ilyet többet ne, valamint hogy Soros buzi volt, amíg felállt neki.

Közben már szerveződik az civilek rókavédő élőlánca a Grízestészta és Borbár különterme körül. Szerintük a kamion provokálta az alapból nyugodt természetű, mocskos ragadozót, egyszerűen elfogadhatatlan, hogy nyilvánvaló erőfölényben lévő nyerges (!) vontatók fényes nappal, nyílt kipufogóval provokálják az árokparti flórában békésen marcangoló faunát.

Az ügy várhatóan a Strasbourgi bíróság büféjében végzi majd, de csak ha a hazai jogorvoslati lehetőségeket már mind megkerülték, vagy legalább is szerették volna.

A további fejleményekig időjárás: marad a kurva meleg.

Zűrig talpban

150 magyar jelentkezett az Európai Zűrügynökség pályázatára, ahol 2022-től keresnek zűrhajósokat. Ha 2022-re még nem visz el a covid kilencedik hullámával kombinált diabéteszes hajhullás, akkor magam is szívesen jelenkezem majd. Mert hajózásban nem vagyok nagyon rutinos, de sokszor tettem már meg a Fonyód-Badacsony távot oda vissza, valamint kompoztam Szántód és Tihany között, sőt egyszer megvolt a Calais-Dover is, úgy hogy közben csak majdnem hánytam. (Egy adriai kirándulóhajón pedig konkrétan, de az a kiképzés része volt.) Szóval a hajózás menne, zűrben meg kifejezetten erős vagyok, mondhatni létformám az nekem.

A súlytalanság nem zavarna (csak a hányásban), és bár az utóbbi másfél évben leadtam vagy tizenöt kilót, de a maradékot sem marasztalom minden áron. Igazából csak az űrállomáson szarástól tartok egy kicsit, mert az itthoni vécé csak folyik néha, de nem vákuumos.

És hát gondoljunk bele, ha itt lenn a sivár Földön ekkora zűröket tudok okozni, mire lennék képes a sztratoszféra fölött! Itthon csak önsorsrontásban tudok utazni, de odafönn már globálisban is, ami azért vonzó perspektíva.

Tényleg,a Nemzetközi Zűrállomáson vannak taktikai csapásmérő atomfegyverek? Mert az buli lenne, ha behéliumozva megbombáznám New Havent. Vagy bármit, ahol épp Joseph Heller vonatkozó című darabját bemutatják...

Szóval asszem jelenkezem zűrhajósnak, földi rutinnal, de Yossarian álnéven, mert maximum 22 küldetés után úgyis felmondanék, főleg ha elfogynak a bombák. Márpedig azok elfogynának hamar, hisz nincs is érdekesebb és jelentősebb tudományos kísérlet, mint az Ítélet Napját, úgy is mint tömeges kihalást okozó eseményt tanulmányozni odaföntről.

Persze nem biztos, hogy az ESA pont erre keres embereket, de ha eljutnék az állásinterjúig, eszelősen meggyőző tudnék lenni. Mondjuk azt le kéne tagadnom, hogy hatvan centi felett tériszonyom van, egy székre sem merek felállni, és a száznyolcvanas magasságommal állva is szédülök. De legalább elég zakkant vagyok, és addig a mizantrópiámon is sokat dolgozhatok még.

pinterest.com

Till Death

A Nő egy boldogtalan házasságban él, épp szakít egy boldogtalan szeretővel, mindezt New York-ban, ahol rendszerint sötét van és esik. Korábban traumatikusan traumatizálták, megtámadta valami faszi (aki ráadásul a férjére hasonlított, leszámítva, hogy a támadót legalább szemen szúrta egy kulccsal).

Persze egy a férj sem egy szent, valami felhőkarcolós-öltönyös geci - talán ügyvéd, de a leköpnivaló fajtából - némileg zsarnok, és érzelmei valahol Hannibal Lecter felé konvertálnak.

De ha már évforduló, elviszi a kellékfeleségét valami elhagyatott tóparti házba, ahol egykor ugyan romantikáztak, de tudjuk, hogy az elhagyott tóparti házaknak általában halálhörgés és siralom a végük. Nem is értem, az ilyen filmszereplők ezt miért nem tudják eleve, ez még kétdimenziós aggyal is levehető.

Mert hát így is lesz. Nő másnap reggel fülig véresen ébred, nem kissé szétmarcangolt fejű férje (izé, immár exférje) hullájához láncolva, csak hogy kávé már ne kelljen a reggeli vérnyomásához. Első blikkre azt gondolja,  a néhai öngyilkos lett, talál hozzá kellékpisztolyt is, de a néző azért gyanakszik.

allhorror.com

És akkor nagyjából egy órán át rángatja a véres hullát a padlón, a hóban, gurul le vele a lépcsőn, még az autóba is betuszkolja, de valaki leszívta a benzint. A nőnek ekkor esik le, hogy ő most egy rendes, világvégén csapdába esős kamarahorror főszereplője. De nem az ilyen nyálkás-csuszmákos csápos szörnyes fajtában, hanem inkább a pszichopata gyilkososban. Műveltebb helyeken az ilyesmit thrillernek hívják, de ez nem egy olyan film, ez sima, népies rettegtettés, avagy frászt ránkhozás.

Aztán persze érkezik a korábbi szerető, aki a néhai kollégája volt (a a néhairól meg kiderült, hogy egy lebukás szélén álló korrupt disznó), meg érkezik a Horace és Jasper jellegű bérgyilkos/rabló páros, aztán jön a bujkálás, rettegés, csak a sikoltozás nem jön sokáig, az nehezen fér össze a bujkálással.

Ha jól értettem félre az alapsztorit, Férj rájön, hogy a Nő megcsalásban utazik, úgyhogy mielőtt jobblétre nyírja magát szenderülve, bosszút tervel. Ráküldi a gyilkosokat a nőre, hogy öljék meg, fizetségül vihetik a széf tartalmát, az meg úgysem derül ki, hogy őt magát nem a behatolásos rablók  mészárolták fejbe. (Akik közül a szadisztikusabb maga a nej egykori támadója, annak meg ő volt az ügyvédje, úgyhogy indok van dögivel, ügy lezárva. Ő - mármint a pasi - ugyan szintén halott, de nem kis elégtétellel az, nyomozni meg már minek is nyomozzanak utána...) 

Valami ilyesmi, de a kissé összecsapott B-filmeknél tudja a fene, én is csak a bizarr alapötlet miatt néztem meg, meg mert újdonság, úgyhogy nem jött még szembe egy szar kritika sem.

És szerencsére nincs happy end, hó van, fagy, vér, halál, csonkítás kilátásba helyezése, fuldoklás a jég alatt, és bár a végén szirénákat hallunk a háttérben, azért mi - gonosz, ám igényes - nézők drukkolunk, hogy ezt csak a Nő hallucinálja, mielőtt egy szál pendelyben halálra fagy a jégen. Lehetőleg a rendezővel együtt. (Ha már az a címe, hogy Halálig)

Orindex

A Zindex mostanában egyre látványosabban Zorigósodik, még nincs benne annyi csöcs-fenék kombó (főleg eltárgyiasított sportolók formájában), de a bulvár-érdektelenségi versenybe már egyértelműen beszállt. 

Ilyenek jönnek szembe a címlapon, hogy "Újra összeáll a Bochkor-Boros-Voga vonat" (mér'nem trió, ha már?), "Ámokfutó zombi ugrott be egy nő autójába a Várban", "A Tankcsapda legismertebb számának megszületését tíz liter kannás bor is segítette." (Miért voltak bárkinek is kétségei?) vagy hogy "Náray Tamás hajszínt váltott"

Na ez utóbbi gazán eltalált, mert kurvára gőzöm sincs róla ki a nyavalya az a Náray. Némi guglizásból kiderült, hogy valami divattervező, így mondjuk érthető, hogy életemben nem hallottam róla, a divattervezők kábé annyira érdekesek számomra, mint a fodbalisták, a sztárséfek vagy a valóságsó-szereplők (illetve ezek tetszőleges kombinációi), ja meg a sztárfodrászok.

Velük sem főleg többen vagyunk, csak sűrűbbek, legalább is a nép egészét nézve nézve, nekem például e nárays, amúgy nyilván világpolitikai jelentőségi hírből derült ki, hogy elhagyta Magyarországot, hát na ja, nekem mint a plebsz tagjának, kábé ennyit számított eddig is. Mondhatni nem volt figyelmem fókuszában, szerencsére, elvégre annyi jó könyv meg film van a világon, és annyira rövid ez az élet.

Közben a Zindex láthatóan még erőlködik kissé, hogy releváns közéleti tartalmakat is a nagyérdemű orra alá dörgöljön, de egyszerre egyre szánalmasabb és egyre izzadságszagúbb, és ez a szag egyre inkább a kormány hónaljából származik. Mikor ki védte meg a felcsútit az európai színtéren, mire készül a kormány a legutóbbi nagy bejelentése alapján, és ez miért lesz dejó nekünk, mindig van néhány ilyen, de csak mértékkel. Amúgy meg a lelőtte, elgázolta, kirabolta, válik, nősül, új képet posztolt témák dögivel, meg az "életmódtémák", mint hogyan a kúrj hátulról úgy, hogy az ágynak is jó legyen, vagy hat jel arra, hogy százötven kilósan esetleg már kövér vagy.

Ez már a Zorigo-light, még nem uszít politikailag, még nem alpárian bulváros (nincs pucér seggekkel kattintásvadászat), de az irány jól kivehető. Csak itt még jobbára névvel vállalják a szerzők a cikkeket, ezért kevésbé mernek ordenáré mód gátlástalanok lenni, meg még görcsösen próbálják elhitetni, hogy a Zindex még igazából az az Index, pedig dehogy.

Nyilván a nerközeli tulaj nem fog belőle Zorigo 2-t csinálni, mert annak nem lenne semmi értelme, persze Zorigo Zero sem maradhat, mert akkor minek kellett megvenni, úgyhogy marad a Light-változat. Színes, de súlytalan szar, aminek minden híre bárhol máshol is elfogyasztható.

Halállóval

A Death by Horse egy viszonylag nem régi zenekar, 2016 óta próbálkoznak, úgyhogy leginkább online terjesztik magukat sokszorosítva, és pont az a kifinomult kamarazenét játsszák, ami annyira illik egy esti könyvtárszobába, a kandalló előtti esti üldögéléshez. Pipázgatva, kockás pléddel, you know, mint például ez is itt:

Kétségtelen, hogy Jahnának az énekesnőnek még dolgoznia kell kissé az igazán eszelős tekinteten és az epileptikus mozgáson, de hát az a Arrow De Wilde-nak, a Starcrawler énekesnőjének sem ment elsőre, hiába no, a minőségi kamarazenéhez idő és kitartás kell, míg a művészi mondanivaló tartalma egybeforr az adekvát formával. Már csak a katarzis miatt is, ami ugye az esztétikum végső célja és értelme. Mint például itt is:

De ettől még nem kell elkenődni, a művészi fejlődés útjai beláthatatlanok, ha a Royal Albert Hall nem is fog összejönni lóhalálában, de pl. Norwodban ismertem egy Royal Albert nevű kocsmát, ott már biztos sikert aratanának, főleg zárás után. 

(És igen, én persze bírom a ezeket a zenéket, különben nem venném a fárasztó erőt, hogy ideszúrogassam őket, én ide kérem szar zenét még nem linkeltem be.)

For example:

Na ugye...

Önemlékkultusz

Van a 444.en egy remek kis összeállítás, amelyben emléktáblák láthatók szomorú sorban, melyeken a jelen politikusai, főképp a fideszkádéneéenpés kormánytényezők állítanak emléket, saját maguknak. Néha vannak persze ürügyek, hogy például Vörösmarty Mihály, vagy épp Hofi Géza, született, lakott, kurvázott, szívott be e helyütt, de a lényeg, hogy utána ott legyen a miniszterelnök (a miniszer már bonus track), esetleg a polgármester, meg valami képviselő neve, akire persze pár év múlva sem emlékszik már senki. 

De ő legalább majd legeltetheti arra az unokákat, hogy lám-lám, a nagypapa egy senki volt, nem írt egy rohadt könyvet sem, három ciklus alatt kétszer szólt hozzá a parlamenteben (és akkor is csak kiért magának valamit a főnöke nevében), de íme, márványtáblába van vésve neve, és még nem is temetőben. Azért mi a karrier, ha nem ez?

Hogy a felcsútinak kattanása-e ez a márványba vésés, azt tudja a fene, szerintem igen (nélküle ebben az országban már balkezes gyufát se lehetne gyártani), de nyilván van olyan is, hogy a túlbuzgó és karriervágytól fűtött helyi hűbéresek pörgetik túl magukban a megfelelési kénszert. Az minden esetre vicces, hogy az alanti párosban az ötvenes évek szörnyű személyi kultuszának időszakából származik az egyik, míg a másik kortárs darab. Pedig akkor egy totális diktatúra volt, ma meg ugye demokrácia, bár igaz hogy illiberális, amilyen meg nincs is, de akkor sem a Rákosi-rendszer ez még.

Csak ezek a fránya táblák utalgatnak másra:

444.hu

Persze jellemző a pártvezér és kancellár szerénységére, hogy hagyta Vörösmarty nevét egy kicsit nagyobb betűmérettel vésetni, sőt azt is eltalálták, hogy a költő ipszilonnal írta a magáét, tehát nincs még minden veszve. Csak majdnem minden, mert az a kisszerűség és kivagyiság ami ebből (meg a belinkelt cikk többi képéből) sugárzik, az vérmérséklettől függően, szánalmas, elkeserítő vagy abszurd mód röhejes. De egy kormányzati hatalomnak egyik sem áll jól.

És hát a felcsúti már első ciklusa alatt is ebben a fajta önszemélyi-kultuszépítésben utazott, emlékszik valaki még a "Milleniumi daloskönyv" című izére, melyekkel elvileg az kiszolgáltatott alsósokat terrorizálta a magába feledkező wannabe-politotáltos?

És én ezt valamiért az egyik könyvespolcomon

találtam, jajj nekem...

Amúgy elképzelem, ahogy OVi személyesen postázza a családi daloskönyveket, éjt nappallá téve csak csomagol meg bélyeget ragasztgat, a családok meg otthon boldogan dalolnak belőle, a kis elsősökkel, ami muszáj is, mert azok még épp csak tanulnak olvasni...

Amúgy lassan várom már az önszoboravatásokat, pl. az V. Iktor megküzd a brüsszelitákkal, a Kövérkés Ladislaus bajszával veri vissza az illegális bevándorlókat vagy épp a Deutsch Tamás ma délután nem drogozik címűt. De addig is maradnak az emléktáblák, majd lehet ízléses bronztáblát tenni a Múzeumkert egyik padjára, melynek elődjét Petőfi Sándor egy ízben lehányta mert túl sok pálinkát ivott csülkös káposztára (állíttatta N. Szilárd r.u.7-ben) vagy a Itt esett el majdnem Szájer József, de időben megkapaszkodott az ereszcsatornában feliratú fali kisplasztikát (állíttatta a Fidelitász LMBTQ-tagozata, Kormány Viktor orbánfő érdemei elismerései mellett).

Persze jobb lenne, ha mennének már a francba, az egójukat meg költsék drogra, kurvákra, tudomisén, attól is inkább megy előre a Haza fényre derülése, mint ezektől a táblázásoktól. Ettől csak a vérnyomásom megy felfelé, pedig ma már ittam kávét.

És végül - szintén az idézett cikkből - a legbenyalósabb "emléktábla" (emlék? legfeljebb a parttalan szervilizmusé), ahol annyira mélyre mennek Doktor Miniszterelnök Úr ánuszába, hogy lassan kilátnak a torkán...

Üdvözlet Mátraházáról!

Félreértés

Miután már nem hullottak többet a bombák, a Minden Ami Pusztulás- és Háborúügyi Minisztérium főarca, Herr Téblábh elégedetten húzta magára a frissen vasalt tábornoki egyenruháját.  Szinte nem is látszott rajta, hogy nemrég valaki meghalt benne, de hát az atomvillanás középtávról már nem igazán roncsolja a szövetett, csak némi égett bőrt és belsőséget kellett eltávolítani a béléséből. Vagyis hát a bélését magát, de hát ez Ürgestorm generálmajor újonnan (maga által) kinevezett utódját (korábbi Birodalmi Minisztériumi hivatalsegédet és konzervtartalék-felelőst) nemigen zavarta, pláne, hogy a kitüntetések a sugárfertőzéstől csak még fénysebben ragyogtak rajta.

Márpedig a hadsereg lényege a látszás, főleg a ragyogás, a pattogóan parancsolgató hangnembe pedig már akkor belejött, mikor holmi senki kis számvevőtisztekkel ordibált, akik extra konzervet akartak faszolni az északi fontra. A rohadékok, hiszen mindenki tudja, hogy mindig is Keletázsiával álltunk háborúban, úgyhogy az ilyeneket simán falhoz állíttatta, különösen olyan falakhoz, melyeknek nem ártott már némi megtámasztás.

Hisz a Győzelemben mindenkinek ki kell vennie a részét, akár a lövészárokban döglik meg, akár a Főhadsereg Vezérparancsnokságán omlik rá a pincefal, ráadásul az utóbbi kurva mázlistáknak nem szakadó esőben, nyakig a sárban kell hősiesen szarrá pusztulniuk, bár lehet, hogy csótányok a pincében is vannak, de biztos kevesebb maláriát, vagy mit terjesztenek.

Mert a Háború maga az Élet, a Győzelem pedig az, ha az ember eljut nembéli lényegéhez, de úgy, hogy mások lehetőleg csak a tömegsírig. Az élet harc, mindenki, mindenkinek farkasa, valamint az erősebb él túl, legalább is ilyenekre emlékezett a alsó-közép kereskedelmi iskola filozófiaóráiról. Meg a görög-latin mondásra: hogy veni, vidi, vici, ami azt jelenti, hogy „hoztam bort a győzelemhez“!

Hát igen, a Birodalmi Hadi és Győzelemügyi Minisztériumban sokaknak meg kellett halniuk, de ő legalább végre megérdemelt helyén van, meg is kell próbálnia felvenni a kapcsolatot a Vezérségi Bunkerral, hogy közölje, immár ő lett a félig elsüllyedt helyrajzi szám parancsnoka, átvéve a méltán bajszos Ürgestorm generális helyét.

Kicsit nehéz volt rádiókapcsolatot létesíteni a Vezérséggel, mert a wi-fi bedöglött, a rádió meg nehezen recsegett a legjobb tartalék gőzgéppel is, de csak sikerült. A vonal túlsó végén viszont maga Ürgestorm generális jelentkezett. Herr - izé, generál - Téblábh ezen eléggé meglepődött, nem is gondolta volna, hogy az ellenség keze már a Fővezérségre is betette a lábát:

- Herr Ürgestorm halott, magam láttam a darabjait az egyenruhájában, és kötelességszerűen át is vettem a helyét, mint a 4/B-szárny rangidőse. Maga meg takarodjon a vonalból, mocskos keletázsiai!

- Na ide figyeljen maga agyatlan szarzsák. Én vagyok a generális, a ma délelőtti gyakorlatról pedig nyilván mindenki halott, benne volt a tegnapi napiparancsban, csak maga nem hallott róla, maga kozervbaszó raktáros fasz, mert nyilván annyira sem képes, hogy egy kurva parancsot felfogjon!

- De hát a Győzelem, meg a Háború, mint az Élet... - hebegett igazán berezelve Herr Téblábh.

- Már egy hónapja tűzszünet van, ez meg egy gyakorlat, nem a kibaszott stnafordi börtönkísérlet, hogy elkezdje a nagyfőnököt játszani, csak mert talált egy tartalék egyenruhát az irodámban, egy próbababán!

Így aztán az addigi megfélemlített számvevőtisztek helyett már Herr Téblábh-nak kellett támasztani a falat a pincében, pedig nem tűnt úgy, hogy különösebben ki a akarna dőlni. Pláne, hogy felé. Úgyhogy hátulról kellett valami nem igazán kellemesre számítania. hogy golyóra, vagy valami annál eggyel rosszabbra, azt még nem tudta, de biztos volt, hogy egyik által sem kerül majd közelebb nembéli lényegéhez. Biztos mert nem hozott bort a győzelemhez.

A fenébe a Frankenschilkelgraubeni Alsó-Közép Kereskedelmi Iskolának. Eleve a Felsőbe kellett volna mennie, de hát ki tudta, hogy nincs minden nap Háború?

Kis hal, kis balhé, hátha haszon

Boldog István a fideszkeádéenpé (eddig!) nomen est omen képviselője, láthatóan már nem eléggé boldog, bár még elég határozott, hisz szerinte őt azért támadják (no nem egyszerűen az ellenzék, hanem az ügyészség konkrét vádemeléssel, minek következtében  héten már  bíróság előtt próbálta szövegelését és személyiségét egyben tartani), mert túl határozottan áll ki normalitás, meg a keresztény értékek mellett.

Melyből egyfelől következik, hogy a maga korlátoltságában a normalitás egyenlőnek tekinti a  kereszténységgel (minek nyomán az emberiség túlnyomó része egyszerűen nem normális), a kereszténységet pedig a közbeszerzéseknél vállalkozóktól kizsarolt 10-20 százalékos kenőpénzzel, hisz e miatt áll épp a dinsztelt bíróság előtt. (Ami az ügyészség rézéről vagy rendszerhiba, ha már fideszes helyi döbrögiket nemigen basztatnak, pláne nem pimf néhány tízmilliókért, vagy csak a választások előtt statuálnának példát, hogy ők aztán  a sajátjaik között is küzdenek a korrupció ellen. Mert apuka, a statuálás  fontos - a hangzott el anno a tételmondat a Tanúban.)

De hát boldog nertárs egy barom, ezt rég lehetett tudni róla, ő is azok közé tartozott a kormányhitű frakcióban (a 133 dicsőséges nap... izé,bátor ember között), akivel nem többen voltak csak sűrűbben, kábé arra volt jó, hogy bármikor bármilyen sületlen és/vagy eleve rosszindulatú szemetet megszavazzon - kétség, kérdés, de még szemberebbenés nélkül is - hogy időnként hűségesküt tegyen a pártvezér és kancellár mellett, fészbukon, instán meg amit még a titkárnője ismer, de kishal volt ő, a pártbeli harmad, maximum másodvonal. (Csak a Pestről nézve világvégi választókörzetében játszotta a nép közé ereszkedő kiskirályt) Néha kínos volt, néha röhejes, de semmiképp sem fontos.

Ezért lett ő (a Simonka-Mengyi duó mellett) a beáldozható gyalog, akit lehet kamerák előtt bírósági tárgyalásokra vezetgetni - pedig ő a báróságra vágyott, nem a bíróságra - , hisz az az ország lakóságának nagy része úgyse tudja, ki fasz ez tulajdonképpen?

És ahogy kinéz ő se nagyon, mert még mindig valami fontos szabadságharcosnak képzeli magát, aki  a szentkoronázva hadovál a kereszténység melletti kiállásról, mikor pedig sima köztörvényes ügyben szorul körülötte a hurok.

Vagy a fene tudja, lehet, hogy ő sem hiszi amit mond, ez esetben simán csak hazudik, nem minha ez nekünk bármit is számítana.

Keresztény-konzervatív kéviselő, konfúz IRL-szerepjátékban...

(zsurpubi.hu)

Vannak nekünk ezek az államférfiaink...

Kövér László (Leslie Fat?) már megint milliókra büntetget ellenzéki képviselőket, mer' azok nem teccenek neki. Ízlések és pofonok, de valaki venne használt autót ettől az arctól? Használt óvszert, bármit?

Állítólag ez a politikusi szimpátia-index próbája. Na, én Kövér Papától esetleg vennék használt vécédeszkát. De csak ha később leverhetem vele a napszemüvegét, a bajszát úgysem hagyja, a végén még kiderülne, arca is van, csak elvesztette...

szép és megbízható (444.hu)