A részvétel a problémás

Aztat olvasom a tévesen telex nevű interneten, hogy a fodbal még a legszelídebb emberből is kihozza az állatot. Hogy ha a labda a hálóba,vagy a mellé megy, rögtön lefoszlik rólunk a civilizáció vékony máza, működésbe lép bennünk a' állat, pedig egy faszt. (Csak hogy próbáljam működtetni...)

Róluk lefoszlik a civilizációs máz, engem annyira érdekel az egész, mint légyszar a tavalyi falinaptáron, lassan nincs olyan téma, mely kihozná belőlem az állatot.

Van egy csomó, ami a szánalmat, a keserűséget, az undort, néha-néha az eufóriát okozza elő nálam, de ha jól tévedek emlékeimben, sosem volt jellemző rám a horda-viselkedés. Tudnék a tömeggel üvölteni, csak nincsen hozzá kedvem.

Ja, tömeghatás, tömeglélektan meg csordaszellem,de én voltam az, aki anno az AC/DC koncertet is unta húsz perc után, az Iron Maiden esetén lestem a ruhatár felé vezető menekülő-útvonalat, pedig szerettem a zenéjüket.

Valami olyasmiről lehet szó, hogy a részemről a fene sem szeret túl sokáig koncentrálni egy  dologra, aminek egyfelől tudjuk a végét (koncert), másfelől meg kurva ritkán történik valami érdemleges (fodbalmeccs), másfél-két órát legfeljebb filmekkel bírok egy ültőben eltöltetni, mert annál - optimális esetben - nincs meg egyik faktor sem. Annak még érdekel a vége, nem is beszélve, hogy - és ez a szakmai ártalom része - lekötnek a közbe eső részletek is.

Nyilván volt az a társaság meg alkohol, ahol végigugráltam egy háromórás koncertet (meccset nem, nem, soha), de ma már egyik sincs.

És jut eszembe, ezért hiányoznak a baráti beszélgetések, az nem meccs, nem koncert, azaz érdekel a vége, nem tudni hova lyukadunk ki a végén (leszámítva, hogy ki kivel dug, ki a hülye, és mitől lesz vége a világnak jövő keddre), plusz néző helyett résztvevő vagyok. Ami ugye jelentős különbség.

És talán itt van az állattá regresszáló fodbalszurkolók alapélménye is, hogy a besörözve ugrálástól, meg ordibálástól maguk is résztvevőnek érezhetik magukat, mintha az a gól, les, tizenegyes, vagy ami még akad, az rajtuk is múlik. 

Pedig nem, de az illúzió számít, csak nem nekem. Nekem a részvétel számítana, egy éjszakába nyúló szerda este mondjuk, mikor két sör között pizzát rendelve dumálunk a bármiről.