Mindjárt nyár egy ideje már

Igazán unom magamat is, mikor az időjárásról nyafogok, de ez már tényleg tűrhetetlen. Például hová lett a tavasz? A primavera az manapság legfeljebb egy ásványvíz vagy egy saláta, de egy salátától nem lesz nem harmincnyolc fok árnyékban délutánra, a harmincnyolc fokos ásványvizet meg felénk termálnak hívják, és fürdünk benne. (Ami így belegondolva elég bizarr, hogy az ember egy termálfürdőben egy csomó másik emberről leázó cuccok között ázik, ennél már csak a természetes tavak bizarrabbak, ahol még ugye a halak, kagylók, algák és döglött mindenféle állatok is áznak velünk.)

Ámde. Most kellene Skóciába (Észak-Skóciába) vagy norvég fjordokhoz költöznöm, a mai hőguta már szinte ijesztő volt, pláne hogy hazafelé a buszon a sofőr be sem kapcsolta a légkondit. Gondolom spórol a a hűtéssel, és a hűvöset inkább hazaviszi, elvégre neki kisgyerekei vannak, mi meg kibírjuk azt a tizenöt-húsz percet, a velem szemben ülő néni konkrétan egy bazi nagy japán legyezővel dolgozott. Még nekem is jutott egy kis légáram, ami nem légkondi, de a semminél több. 

Adtunk a szarnak gy pofont, mondta erre mindig nagyapám, illetve szerintem sokszor kakit mondott, mert illedelmes úriember volt (ennek következtében néha fenékfejnek nevezett különösen surmó embereket, persze röhögött is a modoroskodásán).

Viszont a május végi káni kula (ez ugye kutyaszar, mint már szerintem kifejtettem korábban, elvégre canes, canis az ugye kutya latinul, a kula meg kula, magyarszlengül) alkalmatlanná tesz egy csomó dologra. Például takarítani kéne, kipucolni az akváriumot, de kicsit még csúsztatom eme kötelességeket, mert ülve, minimális fizikai erőfeszítés mellett is átizzadom a fotelt. Sőt, rosszabb pillanataimban már úgy érzem, a talpam is izzad, bár ez anatómiailag kétséges.

De holnap már június, lehet nyár hivatalosan is, csak elég gyakran forduljon elő az előrejelzésekben a "hidegfront", a "hűvös, északi légtömegek" és végső esetben a "zápor, zivatar" kifejezések.

A lehetetlen pasas

Ma délelőtt álltam a buszmegállóban, már kezdett kurva meleg lenni, és épp nem volt hova bújni a tűző nap elől, mert a megálló teteje az esőtől véd ugyan, de a rohadt nap az szemből süt, mindenféle hülye égtájak miatt. (Pedig kelhetne nyugaton is, pláne akkor, ha nekem délelőtt van dolgomra mehetnékem, pont abból a megállóból.)

Szóval állok a megállóban, érzem ahogy egyre inkább veszik ki belőlem a talán sosem volt zen-buddhista, mikor észreveszem a mellettem álló pasas, aki a világ legvalószínűtlenebb szakállával (konkrétan a füléből burjánzott elő) talpig farmerdzsekiben meg valami bakancsban rendületlenül főtt a napon. Nagyjából olyan vörös fejjel, amilyen csak egy kezdő észak-német turistának lehet a Balaton parton, első nap.

Mikor én odaértem, már ott állhatott egy ideje, és  még nekem is várnom kellett vagy tíz percet, szóval a fazon negyedórát biztos aszalta magát a busztársaság bioszoláriumában,  mire megjött az illetékes járat. Felszálltam, gyorsan hálát adtam az Úrnak, amiért a sofőr nem mazochista és működteti a légkondit (mondjuk majdnem fáztam), láttam felszállni a pasast is, aki rögtön a megállóból való kihaladás után már nyomta is meg a leszállásjelzőt. Le is szállt a következő basz-sztopnál (a félreértésekre való utalásféleképpen: ez olyan hely ahol megállnak a baszok, inkább angolul), ami nagyjából három-öt perc sétára volt attól, ahol felszálltunk. Három-öt perc sétányira árnyékban!

De hősünk, aki láthatóan nem volt sem mozgássérült, sem részeg, akkurátusan helyet foglalt a járművön, mintegy 90 másodpercre (amiben volt egy piros lámpa fele is), aztán leszállt, és elindult visszafelé. Idáig bírtam követni, de mivel a kiindulóponton azt mutatta a digitális kijelző, hogy a következő busz tíz perc múlva jön, jogos volt azt gondolni, még azt is el akarja érni. Ugyanott. Hogy aztán megint csak egy megálló erejéig is, azt már nem tudhatom,  de hipotézisem lehetnek.

Mondjuk a fickó kényszeres, és a Füredi csomópont- Teszkó/Meki vonalon szeret csak utazni, de ott sokszor, mint az a rendes nacionalista, aki nagyon bírja a Himnuszt, de csak az első versszakát tudja, de azt sokszor egymás után, akár. Vagy összehasonlító buszológiai kutatásokat végez, azt vizsgálja mennyire más az utazási élmény a járatszám, meg a sofőrök függvényében. (A buszok maguk itt nem számítanak, azok tök egyformák nálunk, egyszerre vették az összeset, persze lehet hogy a csuklós busz más impressziókat ad, mint a csuklótlan. Izé... csuklatlan, nemcsulkó vagy hogy hívják.)

A talpig farmer und bakancs kombó meg nyilván a légkondi tesztelésére kell. Persze lehet, hogy csak simán nem volt kedve gyalogolni, viszont mikor leszállt a teszkónál, rájött, hogy otthon hagyta a pénztárcáját/ bevásárlólistáját. Mint én a múltkor, amikor egy szupermarkecban finoman figyelmeztetett a pénztáros, hogy a praktikeres törzsvársárlói kártyámmal itt nemigen tudok fizetni. (Pedig színre passzolt a másikkal.)

Ezzel együtt is, én gyalog járok a teszkóba, mert közel van, a buszmegállóban állás az egyik általam legjobban gyűlölt tevékenység, plusz a teszkó felé három-öt közlekedési lámpa van, a spár ellenben lámpanetesen megközelíthető, hasonló távon.  Meg mondjuk farmerdzsekit sem hordok, huszonöt fokban, tűzőnapon...

Meghökkentő mese

Valószínűleg rekorder a török márk nevű csupa kisbetűvel, mivel 32 évesen még mindig a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatát vezeti, kis kihagyással 11 éve. A csávó amúgy 2003 óta egyetemista, és ez a tizenöt év még nekem is sok lett volna, a magam részéről beértem kilenccel.

Kétségtelen, hogy az egyetemi világban nem rossz HÖK-tagnak, pláne elnöknek lenni, ahogy én láttam mezei hallgatóként a fontoskodás, buliszervezés és a lógás az ilyen gittegyletek fő tevékenysége, érdekképviseletet, vagy legalább annak szándékát csak nyomokban tartalmaznak. Ennek megfelelően nem ritkán közutálat tárgyai, pont mint a fura mód "politikai elitnek" nevezett társaság. Hisz a politikusokat is generálisan utálja a magyar ugar, valahogy mégis szavaznak rájuk az emberek, nyilván hogy akkor pár évig megint legyen kit szidni.

Márpedig az egyetemi önkormányzatok nem véletlenül működnek ezzel a logikával, igen sokszor szimpla politikusneveldék, ahol még a nagybetűs életbe kilépés előtt meg lehet tanulni a fontoskodást, lenyúlást, levegőnek nézést, vagyis azokat a skilleket, amik nélkülözhetetlenek a sikeres közéleti szerepléshez. És bár Erzsébet-utalványt rendszerint még nem tudnak osztogatni, de a cirkuszt és kenyeret vonalon azért mozoghatnak, gólyabál, ingyensör, örökélet, miazmás.

A szegedi arc amúgy azt mondja, majd a biológia megoldja a dolgot, negyvenévesen már ő sem lesz elnök, hisz ki látott már olyat (talán mi fogunk, nyolc év múlva...), amúgy lehet hogy politikai pályára lép (ki gondolta volna...), hisz nyilvánvaló, hogy ő már az igazi munkaerő-piacon nem akarja áruba bocstani képességeit, meg tizenöt évnyi egyetemistáskodás elég erős érv a mellett, hogy úgysem ért semmihez. Mert ha értene bármihez a helyi pocsolyában való hatalomtechnikai lavírozáson kívül, már több lehetne egy furcsa esetnél, nálunk Abszurdisztánban.

Fürdős krumpli

A nap hírét a a 444.hu-n találtam, már a cím is olyan szép, hogy egyben kell idemásolni: "Egy angol férfi 5 napig tolta a hallucinogén drogokat, végül a rendőrök fogták el, amikor épp melltartóban, krumplival töltötte fel a szállodai fürdőkádat." Azzal érvelt, amivel a viccbéli pasas, aki arra a kérdésre, hogy miért ugrott be meztelenül egy rózsabokorba, annyit válaszolt, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Avagy adott helyzetben ez látszott a helyes lépésnek.

Nem tudom miket és milyen kombinációban szedhetett be a fickó, de biztos hogy én nem kérek belőle. Mert ki tudja a melltartó meg a krumpli előtt meddig beszélgetett a függönnyel, aki szerint a kádat csakis répával érdemes telerakni, de vécétartályban lakó vízikobold végül ímélben rábeszélte a burgonyára, hisz az népszerűbb és  kevésbé nyúltáp-jellegű, bár a színe kétségtelenül a répának menőbb. James Johnson nevű ápoltunk végül  koboldra hallgatott, aki eleve jobban ismeri a szállodai fürdőszobákat, lévén helyi lakos, ellentétben a függönnyel aki csak másodkézből, a zuhanyfüggöny rokonán át tájékozódik.

Persze lehet, hogy hősünk simán csak megéhezett, mert a szintetikus drogokban viszonylag kevés a kalória meg a vitamin, és ha több napig azokon él valaki, a végén már enne valami laktatót. A krumpli meg pont jó erre, szóval el bírom képzelni, hogy simán csak meg akart főzni egy zsák krumpli egyszerre, ehhez pedig a fürdőkád látszott a megfelelő méretű edénynek. Vízforraló minden rendes hotelszobában akad, és ha nem jönnek  zsaruk, valószínűleg még leugrott volna öt kiló vajért, meg egy karton tejért is, a kádnyi krumplipüréhez.

Viszont az nem tiszta, hogy is került oda a rendőrség. Esetleg a portás hívta ki őket, mert feltűnt neki, hogy ez zavart pasas látható ok nélkül veszekszik egy zsák krumplival, amely láthatóan nem szeretne beszállni a liftbe. Hogy már ekkor is melltartót viselt-e fontos kérdés lehet, mert egy krumpliszsákkal beszélgető pasast nézhetünk drogosnak, de egy a pólója felett női melltartót (tényleg ez miért fontos részlet, lenne férfimelltartó is?) viselő burgonya-fetisiszta már nyilván közveszélyes őrült, az ilyet meg jobb elkerülni, észre sem venni.

Amúgy laktam én már több olyan hotelben, ahol a pakisztáni portástól akár az előcsarnokot is kirámolhattam volna, a kötelezőnek tűnő félórás várakoztatás letelte előtt bármely esetben levegőnek nézett volna, illetve nézett is. A fősulis meg egyetemi koleszélményeimről nem is beszélve, de ezekről talán majd később, bár az ügyek persze rég elévültek. (Nem törvényekbe ütköztek amúgy csak a házirendekbe, no meg a portások, a nem pakisztáni Terike nénik és Gézukák ízlésébe és sajátos erkölcsi elveibe.)

Metál

Ha választani kellene mi leszek, ha nagy leszek (nem életkorra, testmagasságra vagy súlyra, asszem mindegyik megvolt), illetve ha nagy leszek legközelebb, mikor reinkarnálódom, leginkább menő metálbanda szeretnék lenni, esetleg ír punkzenekar, a lényeg hogy többen legyek. Mert még Queen-rajongó koromban sem tudtam eldönteni ki lennék a bandában (és ez ár több mint 30 éves történet, azt hiszem még mindig Queen-rajongó vagyok, és nem a kalapos, hülyekosztümös nyanyára gondolok) ki lennék a zenekarból, én a zenekar lettem volna legszívesebben, menedzserrel, hangmérnökkel és vendégzenészekkel együtt.

Tehát ha lehet kérni, avagy a lélekvándorlás mégis kívánságműsor (bár ezt a legtöbb vallás tagadja, már ha van náluk olyan egyáltalán), én osztódnék, kollektív tudat lennék közös identitással, és jókat vitatkoznék magammal. Különösen ha menő metálbanda lehetnék, a sok összeveszés, kibékülés, feloszlás és összeállás önmagában elszórakoztatna. Összevesznék más részeimmel a művészeti kérdéseken, a csajokon, meg hogy ki fizeti a drogot kinek, aztán lenne egy békülős album, régi felvételekből összevágott videoklipekkel, merthogy azért nem akkora a béke.

Viszont soha, de soha nem indulnék az Ejró Vízijós Dalfeszten, és pláne nem hívnám magunkat "metál" bandának, mert az őszinte kőkemény metál, az nem ugrálós rágógumi-rock, de legalább szintén hasonlóan szar. Az őszinte kőkemény metál (vagy rock, esetleg bevallottan  tegnapi kifli) nem fogyasztásra való, csak valami félreértett önmegvalósítás kudarcos életű szakmunkásképzősök életében, de semmiképp sem valódi kulturális teljesítmény.

Az valami ilyesmi, nem őszinte, elég kemény, nameg... (Kvín...)

Nyilván egy  a középkorúságba beleöregedő fazon vagyok, nekem még az ájronméden, meg az e helyütt is többször beidézett thrash-bandák, de ez van, nekem egy DJ Akárki már nem imponál. Pont mint mikor boldogult nagyszüleim szerint jó volt az operett meg a magyar nóta, csak én éreztem magamat úgy tőlük, mint akinek a fogát húzzák a végbelén át, minimum.

Lehet hogy mire öreg leszek, és iszonyú tapasztalat, lesz már kedvenc didzsém, akinek a puttyogásán nosztalgiázok (bár sok esélyt nem adnék neki), de akkora mindegy lesz, mert a mindenkori "maifiatalok" sosem lesznek a bezzegazénidőmben.

Az időjár ás!

Én már nem hiszek a meteorológusoknak sem. Eddig csak a politikusoknak, internet-szolgáltatóknak,  biztosítási ügynököknek és pincéreknek nem hittem, de mostantól az időjósok is ebbe a csoportba tartoznak. Akik vagy tényleg csak jósok, vagy az időjárás annyira össze-vissza jár, hogy szinte lehetetlen előre jelezni. Nekem mindegy, de ma rám rohadt a vastag farmer, feleslegesen cipeltem a nagyobbik ernyőm, és  a kényelmes vászon tornacsuka helyett valami vízállót vettem fel, ha már közeleg a viharos eső, vagy esős vihar, vagy ami épp közeleg.

És még az is lehet, hogy épp közelgett, csak épp nem ért ide, mondjuk az előrejelzés megbízhatóságáról sokat elmondhatott volna, hogy a megfelelő (és eddig azért alapvetően megbízhatónak talált) applikáció még az aktuális hőmérsékletet sem találta el, azaz nem csak az nem derült ki belőle, hány fok lesz a nap folyamán többször, de az sem, hogy pont akkor mennyi van.

Napközben ránéztem, és épp azt jelezte, hogy borús idő van, tizenhét fok, és enyhén esik, miközben az ablakon kinézve szikrázó napsütést láttam, a sarki utcai hőmérő meg harminc fokot mutatott. Ez nyilván a globális felmelegedés aknamunkája volt, még nem világos hogy tudjuk-e kiknek az érdekében, de az esernyőkészítők deportálását elő lehetne készíteni. Meg a baptista fogorvosokét, ők ugyan nem utaznak időjárásban, de egy rendes forradalom/ pogrom/ autodafé a normál eljárás szerint is a baptista fogorvosok begyűjtésével kezdődik. (Ez amúgy egy Moldova-poén, de nem lelek hozzá linket, ám ha valaki tud gondolatolvasni, az kibányászhatja a fejemből, mert ha jól emlékszem az Abortusz-szigetek című könyvből van.)

Holnapra amúgy meleget és napsütést jósol nekem a gép, egész késő délutánig, szóval most erősen gyanús, hogy tényleg érdemes ernyővel készülni, esetleg esőkabáttal. Ha már ennyire nem jön be a jóslás bármi megeshet, lehet hogy simán maradok a pénzfeldobásnál.

Végső elhülyülés

A magát valami furcsa tudatmódosító hatására még mindig "közszolgálatinak" minősítő M1 tévécsatorna újra, és ismételten bebizonyítja, hogy nem leehet róla paródiát csinálni, megoldja azt házon belül is. Avagy mindig van lejjebb, akkor is ha már-már kételkednénk benne.

Most épp egy német viccoldal álhírével sikerült gerjeszteni a morális pánikot (abban a maroknyi emberben, aki még nézi, sőt hitelesnek tekinti Párt Hivatalos Pánik Tévéjét), mert a derék rémhírterjesztők halálos komolysággal mondták be, hogy Essen városát bizony Fastenre nevezik át a Ramdán idejére, mert essen az ugye kajálás, a fasten meg azt is jelenti hogy böjt. És a német viccoldal szerint a polgármester tekintettel akart lenni a migráncsoló muzulmán terrorista mohamedánok vallási érzelmeinek megnyilvánuló sajátosságaira...

Ja, és fentebb linkelt 444.hu-poszt kommentszekciójában láttam a legjobb illusztrációt, egy Giovanni nevű hozzászólótól:

A magyar sajtószolgálatos keretlegények (leányok, transzneműek, rokonok, barátok, üzletfelek) meg rábuktak a nyilvánvalóan vicces álhírre, hogy íme, a haldokló nyugat már teljesen iszlamizálódik, a németek a migránsolók csicskái, még csak azt nem tették hozzá, hogy már csak Putyinban bízhatunk. Bár lehet hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Őfaszkalapsága (Bödőcs T. megfogalmazása) titkárságán már fogalmazza valami negyedosztályú tintanyaló a megfelelő álhírt, egyenesen az M1 elmeroggyant szerkesztőinek címezve. (Mondjuk hogy "egy pravoszláv ördögűző sikeresen kigyógyított az iszlámból egy arabot, aki azóta vezeklésképp borscsot főz a Szlovnij-Kamenegyevói kolostor messze földön ismeretlen sztárecének".)

Vagy simán átvehetné az M1 a hírcsárda nevű méltán rosszhírű viccoldal stábját, ilyen színvonalú rémisztgetést ők is csinálhatnának. Csak az olcsóbb lenne, meg szórakoztatóbb, hisz ha már az én adómból megy ez a szánalmas izé, legalább röhöghessek rajta. Ez is egyfajta nemzeti minimum.

De ha már Essen szóba került, egy kis ízelítő a város egyik legjelentősebb kulturális produktumából. Én bírom, és igen, volt már, bár nem pont ez:

Hétfőn is hétvége

Változatlanul nem tudok mit kezdeni a pünkösd nevű királysággal (vagy mi is ez), még mindig annyi van meg az egészből, hogy lett egy extra munkaszüneti nap, így a vasárnapi takarítást is nyugodt lélekkel toltam át mára. De különösebb ünnepi hangulatot a környéken sem tapasztalok, pedig itt a sarkon van egy  katolikus templom, ahol pünkösd vasárnap alkalmából sem volt különösebb nyüzsgés, sőt akkora sem mint egy átlag vasárnap. Amiből arra következtetek, hogy a római katolikusok (meg a helyiek is) mérsékelten értik a pünkösd teológiai und gyakorlati jelentőségét, viszont a római katolikusok (meg a milánóiak, meg a helyiek) is kihasználják a hosszú hétvégét, meg az egész jó időt, és lelépnek a Balatonra. Ahol aztán vagy elmennek a balatonfőkajári templomba spirituális stand up comedy-re, vagy csak tervezik, de a helyi Szent Kereszt templomot raktáráruháznak, esetleg az önkéntes tűzoltók bázisának nézik, nem indokolatlanul. (Egy tűzoltóság mellett nem is feltűnő a harangtorony, egyfelől hogy legyen mit félreverni ha akció van, másfelől a tüzet is meg kell valahonnan figyelni. A bejárat melletti feszület meg simán magyarázható a tűzoltók közismert transzcendentális érdeklődésével, például mindig átköpnek a bal válluk felett, ha szilveszterkor kéményseprőt látnak, lóhere alakú anyajeggyel a tarkóján.)

Meg persze lehetne pünkösdi népszokásokat is gyakorolni, de mivel a népszokás az amit a nép szok, ez manapság a hosszú  hétvége előtti nagybevásárlás, meg wellness-hétvége all inclusive, akármit jelentsen ez utóbbi a  a szállodai fürdőköpeny ellopásán kívül.

Az igazi pünkösdi népszokások amúgy nem állnak távol a kortárs néplélektől, hisz alapvetően a bulizás-ivás-csajozás háromszögben helyezkedtek el, különös tekintettel a pünkösdi királyság intézményére. Mert a kiválasztott legény hivatalos volt minden lakodalomba, keresztelőre, meg a csíksomlyói búcsúra is, bár az útiköltséget rendszerint inkább természetben elitta egy lakodalomban vagy keresztelőn. Esetleg simán a kocsmában, ahol amúgy is ingyen ihatott (a többiek fizették a fogyasztását utólag), míg el nem vitte az alkoholmérgezés. 

Felénk is vannak népszokások, ahogy a reggel is tapasztaltam, az indokolatlanul korai kutyasétáltatás egyik, tényleg nem értem, miért kell a lokális néniknek reggel ötkor lerángatni a félálomban kóválygó spánieleket, hisz attól, hogy ők rossz alvók, a kutyák még pihenhetnének. A nénik meg menjenek addig mondjuk az éjjel-nappaliba tubusos grízes tésztáért.

Ja, és népszokás még a kora reggel féldecis szilvát iszogatni az éjjel-nappali előtt, nagyobb számban mint egy átlag hétfőn, mert ha már nincs munkanap, nem csak a rokkantnyugdíjasok meg a hajléktalanok vesznek részt a programban, de az aktív szobafestő-mázolók is. Egyébként érdekes adalék, hogy a kora reggeli kisbolt előtt töményezők valahogy mindig szobafestő-mázolónak vannak öltözve, esetleg hidegburkolónak, nem mintha meg tudnám különböztetni a különböző céhek viseletét.

De a szentlélek kiáradását valahogy még mindig nem érzem, de van egy adag zöldborsófőzelék a hűtőben, hátha az hozza el a lelki ébredést. És mivel ünnepi ebéd lesz, rántott cukkinit is sütök hozzá.

Rojál bóvli

Van bennem valami eredendő szemérmesség, ezért írtam a címben bóvlit a faszság helyett, de úgy tűnik, a főszövegben már nem gond a trágárság. Mert ez a királyi hercegi esküvő, ami a csapból folyik ( a langyos, azaz ihatatlan csapvíz mellett) egy nagy kupac szar, ami ráadásul régóta bűzlik, a brit monarchia nevű ostoba szappanopera többi hozzávalójával együtt. Mert az ürüléknek nagyjából az a természete, hogy minél tovább hagyjuk a napon, miközben öntözgetjük lelkesen, annál büdösebb lesz, és valahogy nem nő belőle rózsabokor. Mert korunkban a monarchia trágya növény nélkül, nem táplál semmit, csak bomlik, egyre rémesebb szagok kíséretében.

A minden címlapon vigyorgó herriherceg , ha  nem hercegnek születik, valószínűleg egy kávézóban nyomná a tejhabot a kapuccsínóra, hogy megkeresse a napi betevő füves cigije, meg söre árát. (Tudom katonáskodott is, de azt is csak azért mert palotába született, és a palotába született popsztárok jellemzően ezt tudják felmutatni teljesítményként, mert egyébként főállású palotábaszületettek.)

Vagyis a mai monarchiáknak (legalább is nyugaton) semmi értelmük, csak fenntartanak valami végtelenül szánalmas kasztrendszert, hogy nemesség, meg lordok háza, meg Szőr Kiafaszom Earl of Istenhátamögött A brit monarchia például remek műemlékeket hagyott hátra (én meg sok pénzt, hogy ezeket látogassam az elmúlt huszonévben), kevéssé dicső és vállalható háborúkat, de Második Bözsi nénivel nyugdíjba mehetne végre az egész. Nem kellene medveszőr kucsma, meg őrségváltás, a Buckhingam palota is lehetne múzeum, amúgy sem Bözsi néniék családja hozta össze a kecót, homloka verejtékével. (A kilovaglás, tömegnek integetés vagy a kutyasétáltatás után kastélyban teázás az nem munka, csk hogy tisztázzuk.)

De ha már monarchia, csinálják úgy mint mondjuk a norvégok (Norvégiáról valszeg a többség azt sem tudja, hogy királyság), ahol az aktuális Akárhányadik Harald biciklivel meg reggel a piacra friss halért, és ha a házasodik a gyerek, nem azzal van tele nálunk is a bármelyik tévé.

De az angolok (britek, egybesült királyságok) ócska szappanoperaként működtetik és fogyasztják a monarchiájukat, szerintem ennél olcsóbb és kényelmesebb lenne egy igazi szappanoperát csinálni, jó színészekkel, BBC-s minőségben, és nem kellene középszerű arcokat bámulni képeslapokon meg teásbögréken, csak mert valamelyik távoli őse valami német választófejedelem volt, und enyhén értelmi fogyatékos.

Avagy a születésnek semmi köze a képességekhez, a tudáshoz, az alkalmassághoz, persze a mai médiában elég látszani, a többiről szó se essék, ebben az értelemben egy királyi család, a királyi esküvőkkel meg a rojálbébikkel egy közepesen ócska reality vagy egészen ócska szappanopera, ráadásul drága, meg minek.

Jó, ne akasszátok fel a királyokat (ezt csak egy Petőfi művésznevű anarchista propagálta), , de hagyjátok őket figyelmen kívül. Hisze leve csak a nyilvánosságnak, meg a nyilvánosság számára léteznek, ha már a kutyát sem érdekli mi  van velük, talán eltűnnek szépen a balfenéken.

Rájuk is férne, ránk meg jajjde.

Bizonyos állatok egyenlőbbek

Szintet lép a sírva röhögés mondanám, de minek, tudjuk hogy mindig van lejjebb, így az a hír, miszerint a türkmén diktátor arra jártában csak úgy megnyerte az országos ralibajnokságot. Türkmenisztánban persze, amiről a fene se tudja, mennyire rali-nagyhatalom, de legalább a fenét sem érdekli. Türkmenisztán Észak-Korea mellett talán a legszürreálisabb szörnyállam (versenyben még: Fülöp-szigetek, a mindenféle emírségek meg Venezuela), a remélhetőleg pokolra került néha Türkménbasival együtt. Türkménbasi, szül. Szaparmurat Nijazov egykori kommunista pártfőtitkár volt még a szovjetből, későbbi diktátor, aki még a hónapokat és a hét napjait is átnevezte, elvégre mennyivel szebb az, hogy Türkménbasi, mint az hogy január.  Vagy a szombat helyett az hogy  Ruh Gün, ami arra utal hogy e napon kell olvasni a nagy vezér Ruhnama című könyvét. (Ha én egyszer császárkirály, örököselnökúr-szeretettvezér leszek - erre amúgy kicsi az esély, már a buszsofőrök is vonakodva köszönnek vissza - a kedvenc könyveim lesznek a kötelező irodalom a suliban, töriórán meg minimum Napóleonhoz kell majd hasonlítani szerénytelen személyem, mínusz Szent Ilona szigete.)

Türkménbasinak amúgy remek utódja lett, egyik korábbi helyetteséből, a dallamos nevű Gurbanguly Berdimuhamedov ugyan nem állíttatott szobrot magának nagy méretben, fontosabb főtereken, de mint látjuk, legalább már ő a ralibajnok is. Érdeklődéssel várjuk, milyen egyéb trófeákkal gazdagítja még dicsőségei listáját, lehetne például a helyi légitársaság főpilótája (esetleg vezető stewardess),  hatszoros Michelin-csillagos séf, akadémikus atomtudós vagy szappanopera sztár, mondjuk mint Musztafa a Fasza Muff, és e minőségében Türkmenisztán első számú transzvesztitája is egyben.

Vagy mássza meg a Mount Everestet (helikopterrel), ha az nem megy, a harmadik emeletet, oda már vihetik a serpák is, tőle ez is nagy teljesítmény lesz.
Négy láb jó, két láb rossz, mert minden állat egyenlő, de bizonyos állatok...
Türkmenisztánban nem csak úgy ralibajnok lesz az ember, arra születni kell, nálunk sem lesz csak úgy valakiből tiborczistván vagy mészároslőrinc, a hely és idő mellett nem árt jól házasodni.

Kolorglobál

Úgy találom, nincs is globális felmelegedés. Illetve lehet hogy volt, de már elmúlt. A múlt hónapban például biztosan volt globális felmelegedés, legalább is felénk, mert rohadt meleg volt gyakran, sőt május elején is. Most viszont szinte fáztam napközben, néha meg tényleg, azaz szó sincs felmelegedésről, már legalább két napja.

Hogy globálisan mi a helyzet, azt nem tudom, gondolom az északi meg a déli sarkon elég hideg van most is (a keletei meg a nyugati sarkokról nem hallottam semmit, de biztos ott is hasonló a helyzet, pingvinekkel meg jeges hódokkal), sőt Ausztráliában meg Brazíliában egyenesen közeleg a tél, amit mindennek gondolhatunk, de felmelegedésnek semmiképp.

Amúgy gyanús, hogy nem csak felmelegedés nincs globálisan,de gyakorlatilag semmi, a föld glóbusztekéje elég nagy ahhoz, hogy ne legyen mindenhol ugyanaz.  Ez még akkor sem menne, ha a Föld tényleg lapos lenne, de hát tudjuk, hogy nem az, mert akkor a nagyon nagy olajfúrótornyok átesnének rajta, de legalább is kilógna a végük. (Azt meg ne mondja egy laposföld-hívő sem, hogy de ez a cucc sok száz, esetleg sok ezer kilométer vastag, mert pont ők ábrázolják lapostányérnak, vastag káddugó, vagy fura henger helyett, szóval a mélyfúrások kilukasztanák a Földet, a lyukon bejönne az űr, ami még a globális felmelegedésnél is kevésbé hiányzik a bárkiknek.)

A Föld gömbölyű (a kisbetűs föld nem, az nyirkos, morzsalékos és hangyák vannak benne, meg traktorok rajta), és majdnem mindenhol másféle idő jár (néha ás), globális jelenségnek legfeljebb a Lyme-kór, a szappanoperák és az emberi hülyeség tekinthetők, de egyiktől sem esik több vagy kevesebb eső, vagy változik meg a relatív páratartalom.

Eddig legalább is.

Esett, esik, es fogni

Ma reggel végre esik, und remekül borult az idő. A kora reggeli egészségügyi sétám így elmaradt, mert szeretem én az esőt csak maradhassak a négy fal között, az eső meg csinálja meg magát odakint, de ablakból nézve remekül borongós a hangulat, mondjuk a havat is ebben a formában szeretem. Ablakon át nézve.

A májusi eső úgyis aranyat ér, lehet hogy ki kellene tennem a két lavórt meg a  felmosóvödröt az erkélyre, anyagilag ugyanis épp elég szarul állok. De az eső határozottan vízszerű, vagyis kicsi az esélye, hogy valami alkimista trükkel arannyá váljon az amúgy koszos zoknik áztatására használt műanyag lavórban. Persze a népi  mondás igazából azt mondja, hogy "aranyat ér", de kétlem hogy egy ékszerész vagy valamelyik zálogház komolyabb pénzt adna érte, ha bevinném az esővizet egy ásványvizes flakonban, meg hogy bizonyítanám hogy májusi, meg hogy eső, és nem most engedtem a csapból. Mert a májusi csapvíz pont annyit ér köbméterenként, mint a júniusi vagy az októberi, legfeljebb ihatatlanul langyos, tekintettel a túl meleg időre.

De legalább az erkélyre tettem ki száradni néhány frissen mosott darabot, amik aztán reggelre sokkal vizesebbek voltak, mint mikor kikerültek, mondjuk hogy kaptak egy extra öblítést, még szerencse hogy felénk még nincs savas eső.

Viszont lassan azért elállhatna már az eső, egyrészt mert mennék a dolgom után, és nem szeretem az ernyőt cipelni, az esőkabátomban meg úgy nézek ki mint egy enyhén értelmi fogyatékos mocsárszörny, talpig kékben, másrészt meg kedvelem az eső utáni illatot. Nedves fű, fákról csöpögő víz, kapualjban üldögélő hajléktalan (aki nagymosollyal, kétliteres ampullával a kezében láthatóan befelé bulizik, a fejében megy valami jó zene), a szigorú órarend szerint sétáltatott ázott kutyák, meg a hétfő reggelre már túlcsorduló szemetesek erjedő tartalma együtt adja ki a jellegzetes, lakótelepi esőutániság odőrjét. Ami nem pont egy Chanel no.5, de mégis frissebb, elviselhetőbb mint a harmincöt fokban párolódó flaszter vagy a kukákat tömegesen felkereső légyhordák.

Részemről ugyanis minden rovart utálok, nekem a katicabogár is csak egy csótány, tűrhető marketinggel, a méheket még elviselem a méz miatt, de nem tudom megkülönböztetni őket a darazsaktól, a légy meg nem csak undorító (kinézetre, szokásaira nézve egyaránt), de idegesítő is.  Egy rendes eső ugyanakkor tök jól elmossa a sok kis gecit, pontosabban csak beszorítja őket valami menedékbe, mert ha kisüt a nap, máris támadnak, a ronda kis ízelt lábaikkal. No meg a csápok...

Szóval egyre türelmetlenebbül nézem az ablakból ahogy esik, tarthatna egy óra szünetet, amíg elgyalogolok a kórházba a tüdőszűrő-eredményért, meg vissza, mert nem akarok buszozni, kell a napi sétám, amivel még adós vagyok magamnak.

De ha vizet akarnék, inkább az uszodát választanám, mert az uszoda úgy viszonyul az esőhöz, mint a kerítésszaggató házipálinka a sörhöz, gyors és hatékony, lefáradok kellően, de kellemesen. Megázni ellenben csak szar, pozitív élmények nélkül, már ha nem számoljuk bele a pillanatot, mikor hazaérve végre lerúghatjuk az átázott cipőt.

Ettől még szeretem az esőt. Látni, ahogy eláll.

Szuicid szárnyasok

Fatornyos városunk kétszer is címlapra került az elmúlt kép napban a jelentősebb hírportálokon: először azért mert demjénrózsi koncertjét lemondta a szervező, ami demjén néninek nagy gázsikiesést jelent, ma meg azt olvasom, hogy a városligeti tó szűrőaknájából hét kacsát kellett a tűzoltóknak kiszedniük. A kacsák amúgy beleesés által kerültek a szűrőaknába, és nyilván nem haladtak tovább, az akna kiszűrte őket, csak egyedül nem tudtak kijönni, plusz eltömítették a szűrőt, ezért ki kellett piszkálni őket onnan a vízoltóknak, bele ne fulladjanak a tűzbe.

Na most a két hír közötti összefüggést nem nehéz felfedezni: a kacsák nyilván a Rózsi (!) nevű Ferenc rajongói, akik megtudták, hogy elmarad a helyi koncertje kedvenc Rózsijuknak (sőt, még Demjén Juci, Demjén Piri vagy Demjén Anasztázia sem jön helyette), és úgy látták, így már nincs értelme az életüknek, ezért heten (a Rózsi-keménymag tagjai) a szűrőaknába vetették magukat.

Csakhogy a tűzoltók nem hagyták, hogy maguk válasszák meg eltávozásuk időpontját, meg az eutanázia sem legális nálunk, ha embereknek nem csinálják meg az orvosok, akkor kacsáknak nyilván pláne nem. Ugyanakkor mégis csak lehet megoldás az életunt és a világban csalódott szárnyasok számára, a vágóhíd. Kétségtelenül nem túl kegyes halál, és a kacsa a végén a tányéron végzi, lehetőleg ropogós külsővel, ám legalább gyors, fájdalmas és biztos hatású. Azaz a hét öngyilkos-jelöltnek nem a szűrőaknába kellett volna ugrania, hanem keresni egy baromfi-vágóhidat, vagy legalább egy Ica nénit, akinek van nagykése a nyakak elvágáshoz, meg lepattant zománcú lavórja a vér kieresztéséhez. (Tényleg, ebben a kontextusban mennyivel rosszabbul hangzik a "nyakon vág"  kifejezés, pedig ugye eleve nem egy fagyi vattacukorral.)

Ráadásul ha a vágóhídon gyakorolják rajtuk a kegyes helyetti kegyetlen halált, a lelkük a Viziszárnyas-Walhallába , testük meg esetleg pont demjénrózsi tányérjára kerül, már ha nevezett szereti a kacsát is, nem csak a pénzt. Ez esetben poprajongó kamikáze-kacsáink élete igazán beteljesedett volna, de már késő, a katasztrófavédő vízzeltűzoltók sértetlenül halászták őket, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára.

Eurók, víziók

Már megint itt van az Ejrovízijós Dalfeszt, ami minden évben jön, mint egy floridai hurrikán, ráadásul ennek is női neve van, Európé elvégre Agénór föníciai király lánya volt. A róla elnevezett kontinens, unió és dalfesztivál viszont csak időnként mutat feminin vonásokat, a dalfesztivál még leginkább, amennyiben elég sok ijesztőre sminkelt luvnya rázza magát benne, a metroszexuális fiúk mellett.

Mindig hangsúlyozzák, hogy itt nem előadók hanem dalok versenyeznek, ettől persze az istenadta nép még mindig ábrándos kék szemekre, szilikonos csöcsökre, kigyúrt felsőtestekre és nyomokban hajat tartalmazó zselé-kompozíciókra szavaz, ízléstől és nemi érdeklődéstől függően. Pont mint a valóságsókban, csak itt próbálnak valami teljesítményt is tenni a puszta kinézet mögé, mondjuk sikertelenül.

Mert ennek az összeurópai, naftalinszagú táncdalfesztiválnak a dalok pont nem erősségei, szerencsére a tökéletesen felejthető tucatpop-számokat tökéletesen felejthető zsúrpubik és operett-csajszik adják elő. Így aztán ejrovízijós kultúrsokk annak sem okoz maradandó károsodást, akinek véletlenül épp a köztévénél ragadt be a távkapcsolója. (Bár kultúrember mifelénk köztévét eleve nem néz, már az is elég, hogy finanszírozza az adójával.) Persze  a úgynevezett kommentátorokkal súlyosbított közvetítésnél legalább olyan komoly veszélyfaktor a gundeltakácsi értelemben vett szujózoltánkodás, mint maguk a produkciók. Mert mifelénk ezt a szánalmas riszálást valami nagy nemzeti ügynek promózzák, ahol most aztán megmutatjuk a világnak, mintha focivébé lenne, enyhe negyedik harmadik világháborús beütéssel. Csak ezzel magyarázható ugyanis a főműsoridőben, kiemelt terjedelemben elkövetett fejhangú üvöltözés ha sok pontot kap a hángérijen induló, meg a szemünk előtt megvalósuló második Trianont vizionáló temetői tónus, ha mégsem.

Pedig legtöbbünknek fingja sincs róla ki a magyar induló, de legalább nem is érdekel, így még könnyebb másnapra elfelejteni őt/őket. (A minap valami műsorban szerepelt egy By Alex nevű csávó, aki szintén az ejróvízijós vonalon, sérelmünkre elkövetett giccse miatt lehetett volna híres, de mégsem. Mert én például percekig néztem und hallgattam, de még csak ismerős sem volt sehonnan, mikor végre kiírták a nevét, illetve amit helyette használ, már rémlett valami, mert minden évben van pár nap, mikor minden hírportál nyitóoldalán ejrovízijóznak.)

Ha egy fokkal radikálisabb lennék, azt mondanám hogy atomot nekik, de én nagyon toleráns, humánus és ráadásul állatbarát is vagyok, úgyhogy megelégednék azzal, ha az fesztivál szervező és fellépői csak pár év kénszermunkát kapnának. Ahol a kőtörés mellett zámbódzsimi albumokat kellene hallgatniuk végtelenítve, így aztán szabadulásuk után egyiknek sem jutna eszébe többet a popzene trash-realityje, illetve csak legsötétebb gondolataik társaságban. Máshol próbálnánk eurót szerezni a vízióikhoz.

Igénytelen, sablonos, giccses és nyálas popzene ellen pedig szedhetünk valami jóféle metált, de az adagolásra figyelni kell.

Blood, sugar, sex, magik

Voltam a héten laborvizsgálaton, ahol nem is vizsgáltak meg, csak levettek három fiola vért, meg vittem magammal frissen csapolt reggeli vizeletet, de engem egyáltalán nem vizsgáltak. Csak a folyadékokat, amik belőlem jöttek ki, de azt legalább gyorsan, másnap reggelre már meg is kaptam az eredményeket ímélben. Az egész pisilős-szurkálós dologra a cukorbetegség miatt van szükség időnként, mondjuk én már a 'cukorbetegség' kifejezést sem értem, a cukor ugyanis nem betegség, legfeljebb időnként kicsit sok vagy épp kevés van a véremben, de szedek rá gyógyszert, meg rendszeresen borogatom is, hideg ecetes mosdókesztyűvel. 

Amúgy épp a minap jöttem rá, hogy mi lehet a betegség oka. Nyilván nem a túlsúlyom - amiből mostanában azért adtam le rendesen - vagy az egészségtelen étkezési szokásaim, vagy az eredendő lustaságom (mostanában azért elég sokat mozgok), hanem a lakóhelyem. Mert jelenleg nálunk, a szökőkutakkal tuningolt körforgalmak és a hardcore térkövezés városában van az ország egyetlen működő cukorgyára, ahol rohadt sok cukrot gyártanak minden évben, nem csoda ha az ember cukorbeteg lesz tőle. Mert ha valaki Csernobil mellet lakik, akkor ne csodálkozzon ha mondjuk fül- vagy körömrákot kap, az autópálya melletti motelben nem túl friss a levegő, viszont asztmás a recepciós, tehát a cukorgyár közelsége cukorbetegséget okozhat. Egyszerűen az egész környéknek glükóz-fruktóz hangolású aurája van, különösen a nagy cukorrépa kampány idején, amikor az egész várost megüli a jellegzetes édeskés bűz, amit a szecessziós belváros meg a három kormányablak sem bír ellensúlyozni.

Nekem viszont időnként vacakol a vércukrom, bár diétával meg tablettával jól kordában lehet tartani, viszont néha gyilkolni tudnék egy tábla csokiért. Még szerencse hogy a fehér kenyeret nélkülözni nem nagy ügy, a rozsosat vagy teljes kiőrlésűt eleve jobban szeretem, és ott kisebb a kísértés, hogy valami durva lekvárt, vagy ujjnyi nutella-réteget transzportáljak rá, valahogy fura lesz az íze. Mert persze kipróbáltam, nyilván diabetikus lekvárral, mondjuk így utólag belegondolva az sem valami nagy durranás, lehet hogy nem is a kenyérrel volt inkompatibilis, hanem a lekvárság lényege hiányzott belőle. Ezek alapján egy diabetikus mézet (ha van olyan egyáltalán) inkább meg sem próbálok elképzelni.

Szóval nem  nagyon eszek édességet, ha véletlenül igen, azt édesítővel édesítem, nagy ínyence lettem a tablettás, por állagú meg a folyékony édesítőszereknek, és ebbéli minőségemben megállapítottam, hogy mind egyforma, azaz édes, némi kesernyés-vakondos mellékízzel. Persze sosem ettem még vakondot, nem is tervezem, de valahogy olyannak képzelem az ízét, mint ami a számban marad egy bögre tea után, amiben kicsit túltoltam a kis fehér tablettákat.

Diéta, mozgás, kémcsőbe pisilés, az élet apró építőkövei. Mozogni meg remekül lehet erre a témába vágó popzeneipari termékre is. Prémium kategóriás!

Marketing-lelkiismeret

Egyre gyakrabban futok bele olyan reklámokba, ahol azzal akarnak rávenni valami eleve felesleges, de rendszerint egészségtelen vacak megvételére, hogy ha ezt a müzlit, joghurtot, kutyakekszet vagy búgócsigát választom, azzal egyúttal a fül nélkül született gyerekeket, az unatkozó kutyákat és súlyos beteg rododendronokat is támogatom. Mert a gyártó cég ugye, az ő végtelen empátiájával és nagy jóságában, minden pohár ételfestékkel, mesterséges aromával és cukorral teletömött, nem mellesleg kurva drága pohár joghurt után átutal egy forintot az allergiás vagy diabéteszes (esetleg a diabéteszre allergiás) csecsemőknek, az abortuszon átesett labradoroknak vagy mondjuk az Alzheimeres betegeknek bár utóbbiakról rendszeresen megfeledkeznek...

És hívják mindezt "társadalmi felelősség-vállalásnak", a jóval pontosabb szemfényvesztés (népiesen: parasztvakítás) helyett, pedig az ilyesféle akciók simán csak marketingfogások, ráadásul az olcsóbbak közül. Itt már nem azt promózzák, hogy az ő termékük milyen jó, hisz mindenki tudja, a cég vezetőitől a fogyasztókig, hogy legfeljebb középszar, de ha nem pont azt a kutyakekszet veszed, akkor miattad meghal majd egy labrador, mert te nem simán nemtörődöm vagy, de egyenesen szívtelen. Hisz még arra sem vagy képes, hogy egy ilyen kis dologgal segítsd a rászorulókat, te egy kutya életét kutyába sem veszed, nemhogy másba. És ilyenkor, ha már jól elültették benned a fogyasztói bűntudatot, felrémlik lelki szemeid előtt Danonné Élő Flóra a reklámspotból, aki biztosított róla, hogy az ő cuccaik vásárlása nélkül nem is lehetsz jó ember, így biztos elkárhozol majd, és az idők végezetéig Szomszédok-ismétléseket kell nézned a pokolban, extra adag Etussal.

Miközben elég lenne azt mondani, hogy vedd meg a mi joghurtunkat, felvágottunkat vagy mosóporunkat, mert ez a leghúsosabb joghurt, a legjobban fehérítő felvágott illetve a legfinomabb mosópor, ami az orrodat is tisztíccsa. A jótékonyságot meg gyakorold magad, rendelkezz az adód egy százalékáról, ha meg a cégben is buzog a jóakarat und segíteni akarás, adjon pénzt magától, de hagyja fenébe ezt a kreténséget, a jótékonyság imitálását. Simán csak gyártson meg forgalmazzon fasza termékeket, keresse velük gennyesre magát, aztán a társadalmi felelősség jegyében adjon a lóvéból egy jó adagot a rákos sünöknek, vagy akiknek csak akar.

Az efféle szánalmas reklám legfeljebb akkor lehet indokolt, ha valaki mondjuk brokkoládét akar eladni (én ezt valamiféle csokibevonatú kovászos brokkolinak képzelem), és némi lelkiismeret-furdalás gerjesztése nélkül esélye sem lenne rásóznia bárkire. De ha a potenciális vásárló úgy gondolja, hogy így azért egy kicsit ő is jófejnek érezheti magát, esetleg vesz egy adag brokkoládét, és a hányás után is marad benne egy kis jó érzés.

Persze csak a savas felböfögés meg a rettenetes szájszag mellet.

Az ügynökhal álla

Ma reggel rájöttem, hogy Nagy Testvér tényleg figyel engem. Épp reggeli egészségügyi sétámat végeztem fél öt és hat között (azért ilyen korán, mert tegnap sokat mászkáltam a napon és lesült a képemről a bőr, sajnos nem csak szimbolikus értelemben), mikor észrevettem, hogy a térfigyelő kamerák követnek. Nem úgy, hogy lemásznak a lámpaoszlopról, de ahogy elhaladok előttük vagy a közelükben utánam fordulnak, de ha hirtelen visszafordulok, akkor is.

Felmerült bennem, hogy csak azért teszik ezt, mert reggel öt előtt viszonylag kevesen mászkálnak a parkban vagy szelik át a közeli játszóteret, és az ilyen láthatóan céltalanul lófráló magányos alak eleve gyanús, ki tudja hány döglött kutyát vagy használt plutóniumrudat ásott el a homokozóban, pont nemrég. Persze elképzelhető, hogy egyszerűen csak unatkozik ilyenkor a szoftver, és ha az egész éjszakai semmittevés után végre bejelez a mozgásérzékelő, gyorsan leköveti azt az egy szem hülyét, aki ilyenkor arra mászkál. (Pedig a korai mászka igen jó dolog, nincs forgalom, sőt hat előtt a közlekedési lámpák nagy részét sem kapcsolják be, akkor megyek át az úton amikor akarok, plusz nem jönnek szembe az utcán buta, csúnya, rossz szagú vagy hülyén öltözött emberek, azaz gyakorlatilag senki. Mert a fenti kategóriák valamelyikébe majdnem mindenki beleesik, csak a párom meg a barátok kivételek - mondja a bennem lakó zsigeri mizantróp.)

De minden jóindulatú megközelítésem ellenére mégis azt hiszem, hogy direkt engem figyel meg valami titokzatos szervezet, titkosszolgálat, háttérhatalom, lokális szijájé, gadnóz. Valószínűleg egy alvó ügynök lehetek, egy koránkelő alvó ügynök, aki maga sem tudja, hogy valójában egy kevéssé ismert ország titkosszolgálatának dolgozik, amíg nem aktiválják valami kulcsingerrel. Így hát én sem tudom, hogy akkor most St. Kitts and Nevis, Palau, esetleg Nauru beépített embere vagyok-e, de azt tudat alatt érzem, hogy valami szigetország lehet, amely szeretne már magának valami szárazföldi területet, lehetőleg Európában. Aztán egy nap majd kapok egy ímélt vagy valami szubliminális (tudatküszöb alatti) üzenetet a Spongyabob egyik epizódjába kódolva, és egy Terminátorba oltott James Bond lesz belőlem, aki infravörös szemüveggel és  kézigránáttal harcol a halászati jogok tervezett módosítása ellen, konspiratívan. Persze az is lehet, hogy az illető aktiváló kódot már el is küldték, csakhogy én utálom a Spongyabobot, szóval lehet hogy a szomszéd hülyegyerekből lett terminátor, mondjuk bunkónak már elég bunkó hozzá. (A James Bond-faktor nála nyilván nem aktiválódott, valószínűleg nem volt minek beindulnia a szobahőmérsékletű IQ-ja okán.)

Szóval lehet hogy nem is vagyok nemzetbiztonsági kockázat, csak ez a Nagy Testvér még nem tudja, így aztán ha kilépek a lépcsőházból, nyomban rám tapad az össze kamera (nem konkrétan, csak az üveges tekintetük), úgyhogy ezentúl inkább a mellékutcákban sétálok majd. Ott nem figyelnek, meg jó sötét is van még hajnalban, nyugodtan megdobálhatom használt plutóniummal a túl hangosan ugató kutyákat.

Csatorna, tölteléknek

Dzsokitévé néven új tévécsatornát indítana a Nemzet Hörcsöge, az amúgy is osztódással szaporodó TV2-es portfólió kituggya hányadik (hányadék?) leágazásaként. Persze ők Jockey TV-ek írják, ettől aztán eleinte egy csomó lóverseny-függő néző megy hozzájuk csalódni, pedig csak a Dallast meg a Columbót fogják adni a korszerűség, naprakészség meg a háromszázadik ismétlésnél már alig látható méretű jogdíjak jegyében.

Pedig például a Columbo szar, mindig már az elején kiderül ki a gyilkos, a hadnagy meg lehet hogy okos, de közben annyira idegesítő, hogy az ember húsz perc után leütné egy méretesebb - lehetőleg öntöttvas - serpenyővel.

A Dallas ehhez képest szimplán csak unalmas, hülye hajú, nyakkendős fazonok ülnek, állnak, mászkálnak fel-alá sokadik emeleti irodákban (esetleg a farmon), ötpercenként ledöntenek egy pohár viszkit vagy egy nőt, illetve mindkettőt, ebben a sorrendben.

Ezen röhögtünk az egyetemi koleszban, 1823-ban talán...

És ráadásul hiába nézte az ember a Dallasot, csak nem jött a Kennedy, a JFK (akit furcsa mód egy repülőtérről neveztek el) hogy jól lelőjék végre nagyon. Vagyis meghalásig, de nem, csak ilyen texasi olajozók viszkiznek meg intrikálnak egymás ellen sokat, meg közben fő tevékenységként gazdagok, de nem eléggé, nyilván még nem elégedettek a bankszámlájukkal.

Mindezek mellett igazán pocsék színészek dallaszolnak a sorozatban, nem csoda hogy igazából egyikük sem csinált karriert valódi sorozatokban, pláne filmekben, bár kétségtelen, hogy legalább passzolnak a produkció általános minőségéhez.

Most pedig ezt a kulturális apokalipszist akarja az arcunka tolni Vajna Bandi bá', hisz ha már a hatalom und a politikai elit arccal a hetvenes-nyolcvanas évek felé masírozik, a kultúra frontján is ezt az időszakot kell megcélozni, mikor itthon még Kádár elvtárs volt a krumplileves, meg a beszivárgó nyugati sorozatok a nép vágykiteljesítő felületei.

De ne panaszkodjunk, legalább bővül a választék, bár a dzsokitévével a csatornák nem többen lesznek, csak sűrűbben. Mint a régi viccben: a Szovjetunióban beindítják a második tévécsatornát, Szergej Ivanovics meg először az egyesre kapcsol, ahol épp Brezsnyev elvtárs mond beszédet, gyorsan vált a kettesre, ahol viszont a képernyőn egy rendőr lengeti a gumibotját és azt mondja: "Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?"

Műfaji zsáner

A címben idézett kifejezést  a minap hallottam egy rádióműsorban, ahol igen okos bölcsészek beszélgettek valami középszar horrorfilmről (Az). Én viszont még okosabb bölcsész vagyok (igazából persze nem, csak némi egyetemi átszervezés miatt a bölcsészkarról van a diplomám, pedig életemben kétszer jártam ott, a büfében, amúgy a szociológiai  intézetben okosodtam), és tudom, hogy ez így hülyeség. A zsáner ugyanis  ebben a kontextusban éppenséggel műfajt jelent, márpedig a "műfaji műfaj" elég nagy sületlenségnek hangzik. És igen a zsáner a szlengben jelenti azt is, hogy valaki által kedvelt, előnyben részesített, de ma már nem azt mondja egy tetszőleges Feri, hogy "Jolán a zsánerem", hanem csak azt, hogy "sunáznám".

Persze a műfaji zsáner mellett is vannak hasonló pleonazmusok, mint az erkölcsi moralitás, az emberi humánum, a fájdalmas kín vagy a messzi távol. Tipikusan jellegzetes, hogy sokaknak nem elég nyelvileg szavakba önteniük a valós tényeket, de hangsúlyosan nyomatékosítaniuk kell őket tautologikus pleonazmusokkal is, ami persze nem új nóvum, régóta velünk élő buta ostobaság.

Ez persze nem valamiféle nyelvtan-náci hozzáállás részemről, valójában szórakoztatnak az ilyen bakik, rém unalmas lenneminden újság, hírportál vagy rádióműsor, ha mindig mindenki a Times vezércikkének stílusában írna/beszélne, sokkal szürkébb und unalmasabb lenne az egész.

Pláne egy lazább, beszélgetős műsor műfaji zsánerébe fér bele az ilyenféle szószaporítás, vagy akár egy piroson áthajtó oximoron, amint épp elgázolja az idegen szavak szótárát.

De nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni...

Zűrkutatás

Mostanában mintha felpörögne az űrkutatás témája a médiákokban, legalább is azokon a hírportálokon, amiket magam is olvasok. Az űr kezd megint divatba jönni, ami persze érhető hiszen az űr az j dolog. Az űr ugyanis igazából a nagy semmi (na jó, majdnem), ami sokkal megnyugtatóbb annál a sok szarságnál amik itt a Földön vannak, és amik határozottan valamik.

Az űrben például nincsenek államok, politikusok, bevásárlóközpontok, mamutcégek, nincs sorban állás, villanyszámla, munkanélküliség (eddig még minden űrhajós végigmelózta a küldetését), egyházi dogmák, kokaindílerek és a nyolcas busz sem rohad le az első sarkon. Mivel az űrben nincsenek utcasarkok meg nyolcas buszok sem.

Sajnos gravitáció sincs, bár a Sztár Vórz című dokumentumfilm sorozat szerint már ezt is megoldották (meg a hang terjedését a légüres térben), hisz ott mindenki tök nyugodtan sétálgat a csillagrombolók parancsnoki hídján. Szóval van már ilyen, csak nyilván még titkolja a szíjájé, mert ha az embereknek lenne otthon saját mesterséges gravitációjuk, nem fizetnének elő az eddigire, ami jelentős bevételkiesést okozna az államoknak, meg a velük szövetséges gravitáció-szolgáltató kartelleknek. Ezek aztán csődbe mennének, és aki nem tudná megfizetni a privát gravitációt, az onnantól naphosszat csak lebegne otthon, ami egy darabig lehet hogy kényelmes, de például vajas kenyeret kenni kész rémálom lenne. Ennyit a sztárvórzról.

De a gravitáció hiányát bőven ellensúlyozza, hogy az űrben rengeteg hely van, miközben egyre kevesebb idelent, így mikor már közelítjük a tízmilliárdos létszámot, a felesleget ki kell lőni az űrbe. Vagy ha nem lesz elég rakétánk, a már el nem férők szépen egymás vállára állnak, aztán a sztratoszféra fölött a felesleget majd lefújja a napszél. Addigra meg majd csak megoldjuk, hogy a közel mínusz 270 fokban és levegő nélkül hogy élnek túl azok a szerencsések, akik végre kiszabadulnak túlnépesedett bolygónkról. És tényleg nekik lesz a jobb, mert kaja meg normális minőségű levegő itt sem lesz, de az űrben legalább nem kell zsúfolódni, mint a dobozolt heringeknek.

És ez pont egy szempontból jobb, mint idelent maradni, mert bár odafent sem pont a mennyek országa van, csak kurva hideg vákuum, de ha valaki azt kibírja, meg hogy a saját vizeletét kell folytonosan újrahasznosítania, egész jól ellehet, míg valami lakható bolygóra sodródik.

Szóval az űrkutatásnak ezekre a zűrökre kellene koncentrálnia, ha már úgyis rövid úton lakhatatlan lesz ez a mostani bejzli. A zűr a jövőnk, ez abból is látszik hogy piszkosul gazdag és nagyon kocka jenkik már fizettek is érte huszonmillió dollárokat, hogy pár naping keringhessenek a Föld körül. Hát még mennyit fizettek volna, ha nem csak egy kis szánalmas keringés juthat nekik, hanem egyenesen kilövik őket a nagy büdös semmibe, ahol aztán egyszer csak vagy meglelik a nirvánát, vagy kis szürke űrlények boncolják fel őket élve, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel.

Szupermen a mosodában

Nem értem a szuperhősös filmeket, illetve azt, hogy látszólag normális, jól fejlett emberek mit esznek ezeken. Igazából persze a képregényeknek sem vagyok rajongója, én leragadtam tízévesen az Asterixnél meg a Pif és Herkules kalandjainál, de az ilyen vasemberes meg amerika kapitányos izékkel végleg nem tudok mit kezdeni. Minap megpróbáltam megnézni valamelyik vasemberes mozgóképet, húsz percig bírtam. Viszont feltűnt, hogy ezekről valahogy nem készülnek paródiák, gondolom azért, mert műfaji sajátosságaik okán már eleve annyira elrajzoltak, hogy egyben a saját paródiáik is, two in one ugyebár.

Ráadásul az idő múlásával egyre inkább azok lesznek, most láttam valami filmcsatornán egy hetvenes évekből való amerikakapitányt, ott hősünk szolid sörhassal, tornaruha-szerű kezeslábasban motorozott a sivatagban, nem derült ki hova, a lényeg az volt lehessen egy alacsony költségvetésű helikopterrel üldözni, lövöldözés céljából.

A szuperhősökkel az a legnagyobb baj, hogy hülyén néznek ki. Nem vegyülnek el a tömegben, hogy a lehető leghatékonyabban használhassák a szuper képességeiket, hanem direkt futóbolondnak öltöznek, a sztreccsnadrágra kívülről húzott alsógatyájukkal, meg a tejesen indokolt köpenyeikkel, amik csak arra jók, hogy beléjük lehessen gabalyodni, illetve bevethetők a nyilvános vécében hiányzó vécépapír vészhelyzeti protokolljában. Vagy ha épp  helyi iskola futópályára akarnak szarni (lásd két poszttal elébb).

vitamin-ha.com

Ráadásul a szuperhősök környezete is csupa retardált fazonból áll, a hős feltesz egy szemüveget és senki nem ismeri meg, feltesz egy csak a szemkörnyéket takaró farsangi papírálarcot és dettó, miközben a rokonainak, a szerelmének vagy a kollégáinak fel sem tűnik, hogy mit művel nem csak szabadidejében. Meg senkinek nem tűnik fel  szennyestartóban az áramvonalas kezeslábas a hülye köpennyel? Vagy a mosodában? Mert az valószínűtlen, hogy a pókember maga mos kézzel, nagy titokban, a szupermenről még el tudom képzelni, hogy a szuper képességeit használva, szemmel veréssel tisztítja a textilt, ilyen zöld sugarakkal.

De ez persze a családnak vagy a szomszédoknak nem tűnik föl, hisz ostobák hozzá, plusz mindenki foglalkozzon a saját dolgával, a köpenyes fószer, aki most repült el a házunk fölött nem a szembeszomszéd, elvégre az emberek nem tudnak repülni, tehát ő sem, csak a díler megint valami furcsasággal ütötte fel a kertvárosi kokainszállítmányt. Holnapra elmúlik, és tényleg másnap reggel látja a szomszédot öltönyben munkába menni.

És ez csak egy apróság azzal kapcsolatban, miért marhaság az összes szuperhősös izé. Ezek a képregények meg filmek fantasynak gyengék, science fiction-nek nevetségesek, kalandos helyett meg simán csak óvodás szintű mítosz-pótlékok, és semmilyen látvány, semmilyen CGI-trükk nem segít már rajtuk.

Viszont úgy tűnik hogy a tömegeknek ez bejön, de hát  tömegek a blikket is bírják, rohadt drágán vesznek sima vizet műanyagba csomagolva (biztos nem tudják hogy működik a csap), színésznek tartják Ben Stillert, kanállal eszik a nokedlit és a fideszre szavaznak. Vagyis a tömegektől nem várhatunk mást, Hollywood rájött, hogy az embereknek szuperhősök kellenek meg bazi nagy robotok, némi szörnyekkel meg őrült gonoszokkal körítve, és a képregényadaptációk esetén még a történeten sem kell agyalni, karakterek meg úgyse nagyon vannak, csak papírból kivágott, hurkapálcikára ragasztott bábok.

Én azért reménykedem, hogy egyszer ennek is vége lesz, és húsz év múlva már mindenki ugyanúgy röhög a mai szuperhős-filmeken (szuperfilmes hősökön?), mint a hatvanas-hetvenes évek próbálkozásain ma. Mondjuk jómagam már ma is röhögök a kortárs darabokon, már amennyit képes vagyok agykárosodás nélkül befogadni belőlük.

Goulash Girl

Egy-két napja már nagyot megy a net hazai szektorában a "régimódi gulyás" készítéséről szóló videó, amitől minden igaz magyar menten véresszájú szélsőjobbossá változik, annyira semmi köze a képernyőn látható gyanús trutymónak a gulyáshoz. (Amiről amúgy Esterházy Péter számtalanszor hangsúlyozta, hogy az egy leves, sok cuccal megpakolva ugyan, de leves, amit a német turistáknak ilyen néven feltálalnak, az meg jobbára pörkölt, azaz műfajilag is más.)

Ehhez képest az alábbi videón eleve darált(!) hússal indít az alkotó, majd jön a hagyma, fokhagyma, paradicsompüré, hámozott-darabolt (konzerv)paradicsom. És amikor már tényleg várná az ember a paprikát, ne adj' isten krumplit, akkor  jön a szarvacska tészta, a cheddar meg a mozzarella, amitől az egész valami különösen elcseszett bolognaira kezd hasonlítani, mínusz a fűszerezés. De gulyásnak nem gulyás, , ráadásul nem azt álltja róla jeles fészbuk-séfünk, hogy ez valami újragondolt, kortárs, fúziós gulyás, hanem hogy ez az igazi, régimódi gulyás, ahogy a mesebeli nagymamák csinálták mindig is régen. Ahogy az idézett cikkben is megjegyzik, szinte látjuk magunk előtt, ahogy nagyi mozzarellát kever a paradicsomos tésztával dúsított darálthúshoz, előállítva így a gulyás néven közismert amúgy levest.

A jutyúbon amúgy több videó is szembejön az "old fashioned goulash" kifejezésre, van olyan ahol a főzős csaj (igazi gulásgörl) lilahagymával és fagyasztott cuccokkal (borsó, répa, kukorica) támad, de  a konzervparadicsom meg a szarvacska tészta az nála is elmaradhatatlan (a sajttal együtt), és persze ő is régimódinak titulálja ezt a meghatározhatatlan izét, bár legalább hozzáteszi hogy ez amerikai gulyás, az eredeti, régimódi magyar meg kanadai(?) változat nyomán.

Persze így van ez számtalan étellel, az olaszok is nyilván agyérgörcsöt kapnának attól a valamitől amit nálunk mondjuk "milánói makaróni" fantázianéven állítanak elő  az iskolai menzák főzőnénijei (a szakács megnevezést esetükben túlzásnak érezném), vagy azoktól a pizzáktól, amik a kecsapos szósz tetejére olvasztott ipari trappistával készülnek, és neveztetnek a vendéglátóipari segédmunkások által margheritának. Vagy simán margarétának, ha kihívást jelent az olaszos helyesírás, márpedig általában azt jelent.

Vagyis az egyes népek jellegzetes ételei, kikerülve a világszínpadra, a felismerhetetlenségig képesek torzulni (e mezőnyben igazán versenyképes lehetne az én tarhonya-alapú szusim is), láttam én már lencséből sóletet, krémest csokis habbal vagy zöldséglevest pulykából.

És már várom, hogy mit lehet csinálni bográcsban, gumicukorból.

Nagy dolgok

Letartóztatták egy New Jersey-i középiskola igazgatóját, mert minden reggel (gondolom hétvégén azért nem) odaszart a suli atlétikai pályájára. A hírből ugyan nem derül ki, hogy jöttek rá, hogy ki lehet a titokzatos gyalogsági aknázó, de legalább azt sem tudni miért.

Hipotéziseink persze lehetnek. Megeshet, hogy az igazgatónál nincs otthon működőképes  vécé, mert arrafelé is igen szarul fizetik a pedagógusokat (innentől lesz szimbolikus a gesztus), és a lakókocsi-parkban a bódéjában már rég eldugult a fajansz,amit nincs pénze ,megcsináltatni. Így a reggeli budista gyakorlatát a munkahelyén kénytelen elvégezni, és azért nem az ottani vécét használja, hogy a fentebb említett szimbolikus módon tiltakozzon a tanárok megalázó helyzete ellen.

Persze az is elképzelhető, hogy lelke mélyén szarik az iskolára, ezen belül szarik a diákok és a kollégái fejére, de konkrétan azért nem meri megtenni ezt (meg a kiszemelt alanyok úgyis elszaladnának, mire letolná a gatyáját), így aztán a közvetett módon fejezi ki mizantrópiáját, elvégre a szak mindenkinek egyformán büdös, és kevesen szeretnek dicsekedni vele.

További lehetőség hogy az igazgató vécékagyló-fóbiában szenved (piszoár és bidé-komplexusokkal súlyosbítva), egyszerűen képtelen porcelán alapra helyezni szükségleteit, plusz igényli a friss levegőt is a kényes művelet közben. (Nyilván gyerekkorában túl hamar kényszerítették bilire, és mivel nem nagyon akarta ezt, a kamrába zárták, a bilivel együtt persze.)

Úgyhogy érdemes lenne körülnézni a város egyéb közterületein is, parkokban, parkolókban, mellékutak mentén, szökőkutakban, ki tudja merre sodorta még kényszeres fóbiája az igazgató urat. Nagy dolgok derülhetnek még ki.

A megnevezés hatalma

Pakisztánban, pontosabban egyik tartományában megtiltották, hogy az energiaitalok az "energia" szót szerepeltessék a  a nevükben, csomagolásukon, reklámjaikban valamint a cégvezetők autóinak egyedi rendszámaiban. Az indoklás valami olyasmi, hogy a redbullnak meg a hasonlóknak nincs is tápértékük. Ám ez kicsit fals érvelés, hisz nem "tápérték-ital" néven hirdetik magukat, energia meg van bennük.

Igazából energia mindenben van, és bár néha nem így érzem, még bennem is. Sőt igazából az anyag is az energia egy formája, tehát ami nem teljesen elvont eszme, abban van energia, a nagyiban, a szobanövényekben, a villamossínekben, a zéró kannásborban (ez olyan mint  a zéró kóla, csak cukor helyett szőlő nincs benne, cserébe cukor annál több) vagy az ikeás könyvespolcban egyaránt. Legfeljebb ezeket nem lehet meginni, beleértve a zéró bort is. Ezzel együtt én nem hirdetném az árumat energiapolcként, energiasínként vagy energianagyiként, bár energiafűről már hallottam. Az valami növény amit ez esetben nem szívni kell hanem kazánban elégetni, és akkor felszabadul a benne lévő energia és megmelegíti a tökfőzeléket meg a lelkünket hideg téli estéken. Bár energiafűként mondjuk Pandzsáb államban nem merném árulni, mert úgyis betiltanák a megnevezést, tekintettel arra, hogy a tápértéke elenyésző, a fűtőértékkel meg nem lehet jól lakni, de legalább is igen bonyolult.

foundshit.com

Amúgy egy csomó más megtévesztő elnevezést is be lehetne tiltani. Vegyük például az "éjszakai villamos" kifejezést. Ha jobban megnézzük kiderül, hogy ezek tisztára nappali villamosok, úgyszólván semmiben sem különböznek azoktól, csak sötétedés után járnak, kivilágított városokban, pont úgy, abban a tempóban és azokon a síneken, ahogy és ahol a nappali villamosok is. És egyáltalán, miért nincs az éjszakai villamosokon hálókocsi? Az már lehetne egy differentia specifica, már ha a villamosok értenének latinul.

Az éjjel-nappali boltok neve mondjuk maradhatna, azok általában tényleg nyitva vannak éjjel meg nappal is, és mindkét esetben egyformán boltok. De azért itt is megvezethetik az embert az elnevezések, egyszer a horvát tengerparton mentem egy boltba, amin előző nap láttam a "Non-Stop" feliratot, de kiderült, hogy ezt ők nem úgy értik hogy 0-24-ben vannak nyitva, hanem hogy reggel 8 és este 6 között folyamatosan, azaz non-stop várják a nedves vásárlókat. Azaz nem zárnak be a szieszta idejére sem, mint a legtöbb környékbeli egység, ők ebéd után und a legnagyobb hőségben is hősiesen nyitva vannak, hogy a lazacvörös árnyalatú,

pirított németek a parton sülés közben sörrel pácolhassák be magukat, főleg belsőleg.

De este hétkor már csak a távolabbi vegyesbolt volt nyitva, úgyhogy maradt a hotel bárja/étterme (ez ugyanaz a helyiség volt, csak napjában párszor funkciót váltott), ahol a bolti árhoz képest  tripla áron lehetett sört venni a modortalan, de legalább nyelveket sem beszélő bosnyák pincértől /pultostól, mikor melyik szerepben volt.

Szóval igaza van a pakisztánoknak (vagy hogy hívják az arrafelé népeket), ügyelni kell rá, hogy mit írunk rá  a bármikre, mert egy tripla áru sör akkor is drága lenne, ha nem lenne egyúttal langyos is. 

Mellékszál: Én mondjuk ma már csak ritkán iszom, és jobbára alkoholmenteset, ami valami furcsa okból általában drágább a hagyományos sörnél. Pedig nincs benne semmi plusz, sőt kevesebb van benne, azért mentes. Biztos kurva sokba kerül kiszedni belőle az alkoholt, ezért az elsőre indokolatlannak tűnő árrés, esetleg arra gondolnak a gyártók meg a forgalmazók, hogy ha alkoholmenteset iszik az ember, megáll egy vagy két korsó után mert már nem szomjas. Vagyis a hagyományos sörrel ellentétben nem vedel tovább, és az ebből adódó veszteséget kell behozni a magasabb árral.

Amúgy érdeklődéssel várjuk a cukormentes után a cukor- és koffein/taurin-mentes energiaitalt is. Csak ne próbálkozzanak vele Pakisztánban.

Vicces, de közben zavarba ejtő

Valójában közel négy éves a történet, de nekem akkoriban elkerülte a figyelmemet Szennyai Mária, aki független polgármester-jelöltként indult a III. kerületben a 2014-es önkormányzati választásokon. A néni a kerületi lapban való bemutatkozáskor olyanokat írt, hogy attól minden jobb érzésű pszichiáter azonnal a Freud-összkiadásához nyúl, és felsejlik előtte egy nagyívű disszertáció a tévképzetek radikális változatairól.

Mária néni ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy Oscar-díjas színésznő, sőt rendező, összesen 22 Oscarja van, csak egyiket sem a saját nevén kapta, ezért nem tud róla senki itthon, plusz ugye a Wikipédiában formát öltő Háttérhatalom. Nyilván ők tehetnek arról is, hogy eddig még senkinek nem tűnt föl, miszerint ő a Nemzeti Színház 49%-os tulajdonosa is, így aztán teljesen hatástalanok maradnak az e minőségében kiadott közleményei is

(Nem akarom itt felsorolni az összes baromságot amiket állít, például, hogy Mel Gibson Passsiójában ő játszotta Máriát, sőt a filmet is ő rendezte és nagyrészt a Lukács-fürdőben forgatták. Tessék elolvasni a 444.hu vonatkozó cikkét 4(!) évvel ezelőttről, meg persze a csak tiszta forrást is, a fentebb belinkelt bemutatkozás formájában. A blogját őszintén nem ajánlom, irtózatos angolsággal írt értelmetlen szövegek, és minden cím végére oda van szúrva, hogy "alul magyarul", és tényleg, az angol halandzsa után jön a hángérijen változat, az talán még jobban fáj, mert kiderül, hogy nem (csak) az angoltudásával van a baj, hanem az alapvető szövegalkotási képességeivel is, súlyos sérelmünkre. De polgármester- meg képviselő-jelöltség kapcsán előadott agymenései felhőtlen szórakozást biztosítanak, plusz érdemes beleolvasni a wikipédia-oldala vitalapjába, a szerkesztők maguk sem hiszik, hogy valaki ezeket tényleg képes leírni magáról.

Azt így több év távlatából is nehéz eldönteni, hogy Máriánk súlyos téveszmékkel küzd, esetleg hasadt személyiség, vagy az egész csak egy sima, közepesen szellemes médiahack, amivel fel akarja hívni magára a figyelmet. Valószínűbbnek tűnik, hogy orvosi segítségre lenne szüksége, saját tapasztalat hogy az jól jöhet, mióta rendesen szedem a gyógyszereimet már hozzám sem szól a fikusz a sarokból, és a a postás is egyre kevésbé hasonlít Godzillára.

És persze ilyenkor mindig nagy dilemma, hogy ér-e kiröhögni egy beteg embert, de erre az anarchoid válaszom az, hogy persze, amíg nincs a zárt osztályon. Ha önként, dalolva és a nagyközönségnek adja elő magát, akkor én röhöghetek rajta, ha rám jön a dolog, amúgy sem tudok nem röhögni, ez nem racionális. Nem kell az ilyen figurákkal leállni vitatkozni, de otthon a négy fal között azért  jól szórakozhatok, az még nem fáj senkinek. Én sem tudom, az ismerőseim miket beszélnek rólam a hátam mögött (gondolom jobb is így), de nem is rágódom rajta.

Hősünk amúgy tényleg volt színésznő is, amint azt a Magyar Színházművészeti Lexikon dokumentálja, voltak kisebb színházi szerepei, és egyszer feltűnt a Szomszédok egy (!) epizódjában, mint valami Károly titkárnője. Ezek a szikár tények, innen virágoztak ki a 22 Oscarról szóló konfabulációk, a sok remek főszerep a színpadokon, meg a Dallastól a Rex felügyelőig ívelő sorozatszerepek.

De azért az érdekelne, hogy végezhetett "a Színház és Filmművészeti Akadémia (sic!) keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológia-esztétika-teológia szakon"? A színművészetin nem volt elég jó a teológia szak?

Május egy-két-há'

Itt van május elseje (énexó és táncköszöncse), ami persze csak naptárilag érdekes, meg hogy munkaszüneti nap, elvégre a munka ünnepét nemmunkával kell ünnepelni. Ez sokak számára nem jelent eleve semmittevést, mert  kirándulni mennek, és/vagy majálisba, de én a semmittevés pártján állok, illetve ülök a fotelban, tekintettel arra, hogy ízlésemhez képest túl meleg van, meg süt az a hülye nap is.

Mikor még gyerek voltam, aktívabbak voltak a május elsejék, menntünk például majálisba, ahol kaptam playmobil figurát meg kókuszos csemegét. Szigorúan e két dologért mentem, a körhintákra nem voltam hajlandó felülni, illetve egyszer próbáltam, de a korábban fogyasztott kókuszos csemege kólával  a körben állók nyakában végezte. Mondjuk szerintem nem kellett volna panaszkodniuk (de megtették), elvégre mellékeltem hozzá némi gyomorsavat, megkönnyítve ezzel az esetleges másodlagos hasznosítást. Szóval a majálisban engem az édesség- és műanyag bizbasz árusok érdekeltek, esetleg jöhetett még egy fél lángos. (Egyébként az ilyen vásári lángosok eleve fél lángosok, a másik felük ugyanis olaj.)

A majális előtt azonban volt május elsejei felvonulás is, ahol mindig fel kellett vonulnunk az iskola nevében, ostoba transzparenseket vagy béna hungarocell virágokat (csillagokat, zászlókat, kőszáli mókusokat) kellett cipelni, esetleg ezek kombinációját, mondjuk egy ostoba szövegű transzparenst tartó kőszáli mókust ábrázoló objektet. A felvonulások lényege a tűző napon, kurva melegben való menetelés volt, nyilván a szocialista und hazafias nevelés jegyében. És természetesen valamelyik teljesen múmiafejű tornatanár gyakoroltatta velünk a menetelést az iskolaudvaron, miközben folyamatosan dohányzott és rekedten ordibált, jobbára csak magának, mert mi nemigen értettük mit akar, tekintettel az artikuláció markáns hiányára. De ez a létező szocializmusnak nevezett akármi végvonaglása volt a nyolcvanas évek második felében, még egypártrendszer volt, de már ki lehetett röhögni a magát kiképző őrmesternek képzelő tornatanárt.

Meg persze vannak, de inkább csak voltak, népszokások is, már amennyiben a népszokást valami nádfedeles, vályogfalú csűrdöngölésnek gondoljuk. Pedig a népszokás az, amit a nép szok, tehát ilyenek most is vannak, csak mostanában már nem májusfákat locsolunk meg csokimikulásért, hanem - az ünnep fényét emelendő - szintetikus drogokat szedünk, bigmekes dobozba hányunk, és sorban állunk a környéken egyedül nyitva tartó éjjelnappali előtt.

Felvonulás helyett a munkásosztály manapság az éjjelnappalihoz vonul, de lehet hogy még mindig sört és virslit venni.