Egy-két napja már nagyot megy a net hazai szektorában a "régimódi gulyás" készítéséről szóló videó, amitől minden igaz magyar menten véresszájú szélsőjobbossá változik, annyira semmi köze a képernyőn látható gyanús trutymónak a gulyáshoz. (Amiről amúgy Esterházy Péter számtalanszor hangsúlyozta, hogy az egy leves, sok cuccal megpakolva ugyan, de leves, amit a német turistáknak ilyen néven feltálalnak, az meg jobbára pörkölt, azaz műfajilag is más.)
Ehhez képest az alábbi videón eleve darált(!) hússal indít az alkotó, majd jön a hagyma, fokhagyma, paradicsompüré, hámozott-darabolt (konzerv)paradicsom. És amikor már tényleg várná az ember a paprikát, ne adj' isten krumplit, akkor jön a szarvacska tészta, a cheddar meg a mozzarella, amitől az egész valami különösen elcseszett bolognaira kezd hasonlítani, mínusz a fűszerezés. De gulyásnak nem gulyás, , ráadásul nem azt álltja róla jeles fészbuk-séfünk, hogy ez valami újragondolt, kortárs, fúziós gulyás, hanem hogy ez az igazi, régimódi gulyás, ahogy a mesebeli nagymamák csinálták mindig is régen. Ahogy az idézett cikkben is megjegyzik, szinte látjuk magunk előtt, ahogy nagyi mozzarellát kever a paradicsomos tésztával dúsított darálthúshoz, előállítva így a gulyás néven közismert amúgy levest.
A jutyúbon amúgy több videó is szembejön az "old fashioned goulash" kifejezésre, van olyan ahol a főzős csaj (igazi gulásgörl) lilahagymával és fagyasztott cuccokkal (borsó, répa, kukorica) támad, de a konzervparadicsom meg a szarvacska tészta az nála is elmaradhatatlan (a sajttal együtt), és persze ő is régimódinak titulálja ezt a meghatározhatatlan izét, bár legalább hozzáteszi hogy ez amerikai gulyás, az eredeti, régimódi magyar meg kanadai(?) változat nyomán.
Persze így van ez számtalan étellel, az olaszok is nyilván agyérgörcsöt kapnának attól a valamitől amit nálunk mondjuk "milánói makaróni" fantázianéven állítanak elő az iskolai menzák főzőnénijei (a szakács megnevezést esetükben túlzásnak érezném), vagy azoktól a pizzáktól, amik a kecsapos szósz tetejére olvasztott ipari trappistával készülnek, és neveztetnek a vendéglátóipari segédmunkások által margheritának. Vagy simán margarétának, ha kihívást jelent az olaszos helyesírás, márpedig általában azt jelent.
Vagyis az egyes népek jellegzetes ételei, kikerülve a világszínpadra, a felismerhetetlenségig képesek torzulni (e mezőnyben igazán versenyképes lehetne az én tarhonya-alapú szusim is), láttam én már lencséből sóletet, krémest csokis habbal vagy zöldséglevest pulykából.
És már várom, hogy mit lehet csinálni bográcsban, gumicukorból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése