Ma reggel végre esik, und remekül borult az idő. A kora reggeli egészségügyi sétám így elmaradt, mert szeretem én az esőt csak maradhassak a négy fal között, az eső meg csinálja meg magát odakint, de ablakból nézve remekül borongós a hangulat, mondjuk a havat is ebben a formában szeretem. Ablakon át nézve.
A májusi eső úgyis aranyat ér, lehet hogy ki kellene tennem a két lavórt meg a felmosóvödröt az erkélyre, anyagilag ugyanis épp elég szarul állok. De az eső határozottan vízszerű, vagyis kicsi az esélye, hogy valami alkimista trükkel arannyá váljon az amúgy koszos zoknik áztatására használt műanyag lavórban. Persze a népi mondás igazából azt mondja, hogy "aranyat ér", de kétlem hogy egy ékszerész vagy valamelyik zálogház komolyabb pénzt adna érte, ha bevinném az esővizet egy ásványvizes flakonban, meg hogy bizonyítanám hogy májusi, meg hogy eső, és nem most engedtem a csapból. Mert a májusi csapvíz pont annyit ér köbméterenként, mint a júniusi vagy az októberi, legfeljebb ihatatlanul langyos, tekintettel a túl meleg időre.
De legalább az erkélyre tettem ki száradni néhány frissen mosott darabot, amik aztán reggelre sokkal vizesebbek voltak, mint mikor kikerültek, mondjuk hogy kaptak egy extra öblítést, még szerencse hogy felénk még nincs savas eső.
Viszont lassan azért elállhatna már az eső, egyrészt mert mennék a dolgom után, és nem szeretem az ernyőt cipelni, az esőkabátomban meg úgy nézek ki mint egy enyhén értelmi fogyatékos mocsárszörny, talpig kékben, másrészt meg kedvelem az eső utáni illatot. Nedves fű, fákról csöpögő víz, kapualjban üldögélő hajléktalan (aki nagymosollyal, kétliteres ampullával a kezében láthatóan befelé bulizik, a fejében megy valami jó zene), a szigorú órarend szerint sétáltatott ázott kutyák, meg a hétfő reggelre már túlcsorduló szemetesek erjedő tartalma együtt adja ki a jellegzetes, lakótelepi esőutániság odőrjét. Ami nem pont egy Chanel no.5, de mégis frissebb, elviselhetőbb mint a harmincöt fokban párolódó flaszter vagy a kukákat tömegesen felkereső légyhordák.
Részemről ugyanis minden rovart utálok, nekem a katicabogár is csak egy csótány, tűrhető marketinggel, a méheket még elviselem a méz miatt, de nem tudom megkülönböztetni őket a darazsaktól, a légy meg nem csak undorító (kinézetre, szokásaira nézve egyaránt), de idegesítő is. Egy rendes eső ugyanakkor tök jól elmossa a sok kis gecit, pontosabban csak beszorítja őket valami menedékbe, mert ha kisüt a nap, máris támadnak, a ronda kis ízelt lábaikkal. No meg a csápok...
Szóval egyre türelmetlenebbül nézem az ablakból ahogy esik, tarthatna egy óra szünetet, amíg elgyalogolok a kórházba a tüdőszűrő-eredményért, meg vissza, mert nem akarok buszozni, kell a napi sétám, amivel még adós vagyok magamnak.
De ha vizet akarnék, inkább az uszodát választanám, mert az uszoda úgy viszonyul az esőhöz, mint a kerítésszaggató házipálinka a sörhöz, gyors és hatékony, lefáradok kellően, de kellemesen. Megázni ellenben csak szar, pozitív élmények nélkül, már ha nem számoljuk bele a pillanatot, mikor hazaérve végre lerúghatjuk az átázott cipőt.
Ettől még szeretem az esőt. Látni, ahogy eláll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése