2019. május 27., hétfő

Megküzdés

Namost, hogy túl vagyunk végre az aktuális választáson, örömmel vegyes elképedéssel  konstatálhatjuk, hogy a fideszkádéenpé sikeresen megküzdött a liberális világmaffiával, főleg a magyar falvakban. Ami fontos,  mert a liberális világmaffia pont a kistelepüléseken a legelszántabb, igazán talpraesett és fenemód bajszosan kolbásszagú kormánypárti polgármesternek kell lennie annak, aki legénykedik a gáton, főleg persze szimbolikusan. (És nem, ne rontsa el felhőtlen örömünket, hogy a felcsúti hadoszlopok csak csatát nyertek, de a háború még nem dőlt el, valamint hogy ekkora média hátszélben azért nem akkora gurítás nagyot nyerni, különös tekintettel a szakszerűen leszalámizott ellenzékre. Meg hát láttuk már eleget, hogy egy-egy kis faluban a fideszes polgi személyesen ellenőrzi, hogy szavaznak-e a jobbágyok, és a megfelelő irányba teszi-e mindezt, és hát náluk a mindent vivő lap, úgymit segély, közmunka ésatöbbi. Ezeket összefoglalóan zsarolási potenciálnak hívja a szakirodalom, hívhatnák Döbrögi-effektusnak is, csak épp senki nem veri rajtuk ezt vissza, egyszer sem, nemhogy háromszor.)

Az emeszpé meg az elempé megérdemelten leszerepelt, szerintem az emeszpé egy szem (egy darab!) mandátuma is pont eggyel több a szükségesnél. A momentum momentán meglepetés volt, láthatóan ők voltak a legjobban meglepve, hisz a a Magyarország nevű, lángoktól ölelt geopolitikai realitásban igazán jól a szektaszerű pártok szerepelnek jól, bármely tetszőleges választáson. Így az mondjuk nem is meglepő, hogy a DK ekkorát ment, a fidesz után (melett?) ők a leginkább szekta-jellegű alakulat, igazi vezérpárt ők is, elkötelezett és tűzön-vízen át rajongókkal. Mert nekik, ahogy a kormánypártnak is, nem egyszerűen szavazói vannak, hanem rajongói, amit én kissé nem értek, de hát nem jut mindenkinek Queen vagy Iron Maiden, ha rajonganivaló kedve támad. (És nem állítom hogy gyurcsány vagy a felcsúti a szegény ember éjronmédenjei, sőt utóbbi kifejezetten a gazdagokkal pörög, nyilván a mi pénzünkön. Van az a megánrepülő, amihez képest gyurcsány is az aszkézis megtestesülése.)

És persze a fideszkádéenpé házi, kézből etetett sajtója nem győzi nyomni a hurráoptimista kormánypropagandát, az origónál láthatóan maguk alá élveztek tegnap este, és azóta sincs túl sok józan ember a szerkesztőségben,de legalább percről-percre közvetítik a vezér bszédét, hátha az olvasók nem tudnak magyarul és /vagy nincs tévéjük, legalább is olyan, emin bejön az M1 pártszolgálati.
De napi betevő zorbán (ötödik iktor) nekik is jár, ha már lusták a laptopjukon tévézni, vagy a böngészőnél simán beragadt a O betű, így az origo jön be mindig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése