A metróban szivarozni

Ma megtekintettem A legsötétebb óra című filmet, ami nagyjából arról szól, hogy Churchill hogy lett brit miniszterelnök 1940-ben, és hogy az elő hetekben hogyan menekítette ki Dunkirkből az ott állomásozó brit katonákat. A film kissé hosszú, enyhén nyomasztó és kissé unalmas is, egy fél órval rövidebben jobb lett volna.

Plusz van benne néhány nettó marhaság, mikor a klotyón ülve hívja fel Roosevelt elnököt, némi hadihajóért meg repülőgépért picsogva, vagy mikor vegyül a nép közé, azaz metróval utazik egy teljes (!) megállót. Nagyjából a StJames's Parktól a Westminsterig, ami valójában csak pár perc, ehhez képest hősünk ráérősen rágyújt egy szivarra, majd rögtönzött közvélemény-kutatást végez a metrókocsiban, és még azt sem felejti el, hogy a vele beszédbe elegedők nevét egyenként feljegyezze. Na itt már őszintén röhögtünk az egészen, mert a történelmi hitelességet sikerült ilyen hatásvadász marhaságokkal rombolni, hatásosan, szó se róla.

Ráadásul VI. György király közismerten dadogott (aki látta A király beszédét, az tudja, miként azt is, hogy feltűnőan hasonlított Colin Firth-re, legalább is abban a filmben), itt viszont néha dadog, többször pösze és időnként sejpít is, gondolom az alkotók nem elégedtek megy egy beszédhibával. És a király feltűnően hasonlított a Zsivány egyes című Star Wars film negatív főszereplőjére, mint később kiderült, valószínűleg azért, mert ugyanaz a színész játszotta az alakítását. Hát, van az úgy, hogy az ember hasonlít magára, pláne ha valami főfaszit játszik, hogy a Galaktikus vagy a Brit Birodalomban, az már majdnem mindegy is.

Szóval a film közepesen unalmas (Churchill híres beszédét legalább háromféle verzióban élvezhetjük végig) a komplett háborús kabinet papírmasé figurákból áll, a jelenetek többsége meg egy félhomályos földalatti bunkerben játszódik. (Ahol egyébként volt szerencsém járni, élőben nem is olyan nyomasztó.) De ha nem a sötét bunkerben vagyunk, akkor az alig megvilágítótt alsóházi ülésteremben (ez is világosabb élőben, láttam), vagy egy füstös és félhomályos könyvtársszobában, de ha véletlenül van néhány külső felvétel a londoni utcákról akkor biztosan esik, szürke-borús az idő, és sehol egy fa. Ja, és ha véletlenül egyik helyszan sem játszik épp, akkor jön a metrós hiteltelenkedés.

Oké hogy a cím A legsötétebb óra, de ezt azért nem kellene ennyire szó szerint venni, vagy ha igen, legyen A legsötétebb két óra, ha már 125 percig húzzák a nyilvánvalót.

És mindezzel együtt sem rossz a film, legtöbbször kifejezetten élvezhető, elsősorban a főszereplő Gary Oldman miatt. Igaz, annyi sminket pakoltak rá, hogy hasonlítson Sir Winstonra, hogy csak a DVD-borítóról derül ki, hogy ő van a maszk mögött, de kétségtelenül hitelesen hozza a figurát. Hitelesen szivarozik, hitelesen nyakalja a szódás brandyt, hitelesen tesz magasról az egész karót nyelt brit elitre. Persze kérdés, hogy ehhez miért kellet pont oldman, ennyire elmaszkírozv sokan mások is hitelesen lehettek volna Churchill, de Gary Oldman esetében láttuk már, hogy amúgy felismerhetetlenül is milyen jó Drakula volt, ő még  a sminkmesterek ténykedése után is hozzá tud tenni a karaktereihez. Már ha hagyják neki, de ez esetben hagyták.

Gary Oldman, Churchill és megint Oldman (korulottemavilag.blog.hu)