Az a baj a hétköznapokakal, hogy nem mindegyik péntek. Így aztán nem csak dolgozni kell, de miután hazaért az ember, azon gondolkodhat, mit is kellene elpklni holnapra, milyen kaját vigyen, illetve fél szemmel bámulhatja az órát, hogy mennyi idő múlva kell ágy ba bújnia. Már csak a másnapi zombiság elkerülése miatt is.
Én például munkából hazaérve tényleg az óra szerint élek, azon dolgozom, hogy másnap dolgozhassak, egyszerűen nem tudok csak úgy simán kikapcsolódni. Valahol hátul folytonosan nyomaszt, hogy reggel majd megint felüvölt az a rohadt telefon, én meg kelhetek fel, a helyett, hogy békésen fetrengenék tovább, azzal a kelllemes kárörömmel, hogy mások meg épp indulnak munkába.
Ez biztos azért van, mert nem szeretek dolgozni. Kevés olyan muka van a világon, ami számomra nem csupasz megélhetési kényszer, hanem valamiféle önmegvalósítás lenne, de az sem az enyém. Még az egyetemi oktatás volt majdnem ilyen, bár az is sokszor, túl sokszor volt sima robotolás, főleg mikor aznap hatodszor daráltam le ugyanazt az előadást. Mit mondjak, nem éreztem magamban a kreativitást, vagy az ebből fakadó munkakedvet, de akkoriban legalább azért néha.
Az ideális munka nekem az lenne (és szerintem ezt írtam már itt is), hogy vastag könyveket olvasnék itthon, és valaki ezért kurva sokat fizetne. Na jó, néha hajlandó lennék írni is arról amit olvastam, szélsőséges esetbe elviselem a lapzártákat is, feltéve, hogy mindig elég távoliak.
Valójában az ideális munka az, hogy általában csinálhatom amihez kedvem van, de gondolom ilyen állása nagyon keveseknek van,mindenesetre halálosan irigylem azokat akik szeretik azt amiből meg is élnek, és mondjuk alig várják, hogy másnap is belevethessék magukat a melóba.
Így jobban belegondolva, ez a szocialista ipari munkás, a idealista értelmiségi meg a csillogó szemű szövetkezeti paraszt sohasem létezett ideáltípusa. Amolyan alul traktor, felül békegalamb, aki kizárólag a pártbróssúrákban létezik, és számára a munka dicsőség dolga, plusz ha nő, teleszüli a Kárpát-medencét is. (Lehet hogy ez az egész csak arról jutott eszembe, hogy tegnap túl sok képet láttam régi május elsejei felvonulásokról.)
Minden esetre eddig még nem volt olyn munkámm, ami elvezetett volna nembéli lényegemhez (már ha van nekem olyanom egyáltalán), talán családot kellett volna alapítani, mert ha lennének gyerekeim, jól beléjük vetíthetném a meg nem élt lehetőségeimet.
Projekt-alapon persze, profin menedzselve a kölykök életét, és rájuk sózva a mosogatást és a vasalást, a két legjobban utált házimunkát.
Mondjuk vasalni nem is szoktam soha, ha avalaki kérdezi, ez nem lustaság, hanem sítlus kérdése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése