2019. május 13., hétfő

Személyi oktulajdonítás

Ártunk és Ormányunk folyamatosan olyanokat mond, hhogy Brüsszel erre készül, Brüsszel arra készül, Brüszel már megint támadja a Mészároscsaládi Adókedvezményt, lassan ott tartunk, hogy Beüsszel volt az aki odaégette a szíjjártóügyi miniszter reggeli müzlis tükörtojását, vagy aki nem húzta le maga után a vécét a puritán kamelita kolostorban.

Vagyis egyértelmű, hogy Brüsszel egy személy, egy kurva gonosz valaki, és utálja a magyarokat neki, mert eleve. Hogy mi a vezetékneve, azt közvetlenül nem mondják, illetve csak néha, de jól tudható, hogy Soros. Soros Johannes Brüsszel.
Ereteileg a németorzági Einekleinestadt-ban született, később még néhány másik városban is, mint New York, az orosz Igorszkijverhopetrovszk vagy a Tokió melleti Domoarigato. Szóval igazi világpolgár, nincsen neki hazája semmi, és ezért utlja a magyarokat akiknek meg a leginkább. Úgy értem, akiknek a leghazájabbja van.

Izaelben kapott CIA-kiképzést a brit tikosszolgálattól génmódosítás-chamtrail szakirányon, majd megalapította az az Európai Uniót, miután a NATO-t már saját befolyása alá hajtotta a székhelyével. Aztán becsábított minket mindkét szervezetbe alattomos módszerekkel aljasulva (mézeskalács, fagyipénz, kerítésnek való lókolbász, Adam Sandler-vígjátékok), hogy aztán jól kicsinálja a keresztény kultúránkat nekünk, mind az ezer évét, külön-külön.

A szociálpszichológiában ezt hívják személyi oktulajdonításnak, mikor mindenért egyvalakit tartanak felelősnek. Kádár alatt minden jobb volt, Gyurcsány felemelte az adókat, ráadásul bal kézzel, Demszky építette a 4-es metrót és a kátyúkat, Dart Vader miatt sivatagosodott el a Tatuin.
Srors J. Brüsszel esetében ez persze nem holmi ócska összeesküvés-elmélet, tényleg mndenért ő a hibás. Hogy miként romlott meg a tej a hűben általa, az még nem teljesen tiszta, de hogy benne van a keze az biztos. (Valószínű, hogy ha egy ilyen beleteszi a mocskos kezét a tejbe, az rögtön túróvá rándul össze.)
Szóval résen kell lenni, ma hazafelé brzasztó nagy szél volt és egy gurulós néni gyanakvóan nézett rám, de sejtem, kitől kaphatott kiképzést.

Képtalálat a következőre: „háttérhatalom”
24.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése