Valami sporthírben (ahová nyilván tévedésből kattintottam) olvastam, hogy egy Nemtomki Aladár lehet a legsikeresebb magyar maratoni tépelődő a párizsi olimpián, már csak azért is, mert egyedül ő jutott ki. Nemcsak a versenysport számában, de annak ágában is. Mármint sport. Ágában. Ahol rövid meg közép távon sem képviseltetjük magunkat.
Ja, így könnyű, régebben gondolkodtam is azon egy haverommal, hogy alapítsunk két krikettcsapatot (akkor még tuti nem volt itthon egy sem), azaz fejenként egyet, azt' már indulhat is a magyar bajnokság, amit majd felváltva nyerünk meg, miközben persze az aktuális vesztesnek is szépen csillog majd az ezüst.(A baj annyi volt, hogy mások nem lelkesedtek érte, pedig a krikett állítólag csapatsport, és nem is tudtuk pontosan, hogy kell játszani, de az azért gyanús volt, hogy nem tollasütővel.)
Persze ettől még bárky lehet sikereses valamiban, de főleg bármiban, ami másoknek eszébe sem jutne, mint a kreatív hejesírás. Vagy például én vagyok a legjobb, legélesebb eszű szociológus az egész... lépcsőházban! Bár nem lettem tűzoltó vagy katona, csak narratívaterelő juhász, ezt mostanában már csak szűk körben űzöm. (Ellaposodtam némileg, mint a múltkori zöldséges felfújtam, amit így lefújtnak kéne hívni, ha annak lenne bármi értelme)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése