Mindenféle "hírportálokon" (amik nagy része persze félig bulvár, vagy tán egészen az) folyton szembejönnek cikkek arról, hogyan változik meg a munkadolgozás ebben a poszt-posztmodern izében, amit megszokásból még hajlamosak vagyunk társadalomnak hívni. (Pedig szerintem ma már párhuzamos társadalmak vannak csak, egy-egy országon belül is, amik nemigen érintkeznek egymással, nincs közük egymáshoz, anyagi és szimbolikus szinten sem, de egyesek pont az országhatárokon nyúlhatnak át. Kicsit mintha az információs kori változatát látnánk a rendi társadalmaknak, ahol mondjuk a francia arisztokrata nem abban a világban élt, mint a birtokán dolgozó francia paraszt, nem is gondolta a gróf, hogy köze lenne hozzá. hisz ő németalföldi, meg a spanyol arisztokratákkal alkotott egy világot, pláne ha rokonok is voltak, amik meg gyakran. De ez itt mellékszál, egyszer még hátha megírom külön.)
Szóval a bulvárba hajló, de még a szeriőzebb oldalakon is, a munka világának változásait mindig, de tényleg mindig, azzal illusztrálják, hogy hát már nem töltünk nyolc órát az irodában, mert a rugalmas munkavégzés plusz hómofisz az önmegvalósításnak, a személyre szabott életmódnak teremt esélyt. (Mint mikor Lenin elvtárs is megmondta, hogy: Proletárdiktatúra + Villamosítás = Kommunizmus!) Ami mögött van egy másik, kimondatlan előfeltevés, miszerint a munka = irodában dolgozás.
Na ez az, ami rohadtul nincs így. Oké, az újságot író sajtóipari betűvető szakmunkások csak azt ismerik, hogy íróasztal, ámítógép, kávésbögre, értekezlet, emlékeztető, fővezető osztályszerkesztők, titkárnők, saját irodára vágyó gyakornokok, és hasonlók. Bármi amit a sokféle, hivatali patkányos filmben és sorozatban is láthatunk, csak kevésbé extrém módon, azaz nem mindenki teljesen kretén, pontosabban nem mindig, viszonylag ritkán dugnak alkalmi párok a fénymásolón, és kevesen isznak napi tizennyolc bögre kávét, a tévesen teakonyhának hívott pánikszobában.
De a munka/ karrier tematikájú, na ja, íróasztal mögüli sajtóokoskodások valahogy nem akarnak tudni arról, hogy az irodák világán túl vannak gyárak, szántóföldek, iskolák kórházak és vasútvonalak, laktanyák és hajléktalanszállók, meg a modern világ ezernyi izéje, amiket valakiknek működtetniük kell.
Szóval az iroda nem a munkahely mint olyan általános modellje, csak egy speciális formája, mint annyi más, szóval óvatosabban azzal a távmunka-hómofisszal is, mert műteni, kanalat gyártani, tankokkal lerohanni egy szomszédos országot úgy nem lehet. Persze van ez a posztindusztriális társadalom, mint logikus elképzelés, ami nagyjából arra alapul, hogy a szolgáltatásban egyszer csak már többen dolgoztak, mint az iparban, és pláne az iparosított mezőgazdaságban, de amíg nem tudjuk feltölteni a tudatunk a felhőbe, addig hűs és vér, és bőr és csont vagyunk, fizikai szükségletekkel. (Amúgy kicsit a felhőben is azok lennénk, mert akkor is kellene sok áramkör, meg azokba áram.) Szóval a munka világát leegyszerűsíteni arra, hogy irodában dolgozunk, épületes baromság, csőlátásból kifolyólag, ami csak úgy dől a témáról író zsebzsurnalisztákból, és még inkább a mindenféle karriertanácsadókból (akiket trendi módon már úgy kell hívni, hogy coach. Ja, távolsági busz, hisz ez az angol szó tényleg a kocsijairól híres Kócs község nevéből jön származni. Meg persze jelenti azt is, hogy edző, gondolom innen nyúlták az öltönyös-kosztümös, konyhapszichológus motivátorok.)
A másik bajom meg, hogy az efféle fércelmények valamiért szeretik együtt emlegetni a munka-karrier párost, pedig túl sokan dolgoznak bármiféle karrier elemi esélye nélkül. Azaz Géza belép a Gyárba, beáll a gép mellé, és minden esélye megvan rá, hogy tíz év múlva ugyanott fog állni, és legfeljebb a közvetlen főnökei tudják majd a nevét. Minden elbaszott álláshirdetésben, minden rémes betanított robotolásról azt írják, hogy fejlődési meg előrelépési lehetőségek, továbbképzések miazmás, azt' marad ugyanaz a három, faék egyszerűségű munkafázis, heti 40-60 órában, hosszú éveken át. És a képzés vagy előrelépés már szóba sem kerül. Úgy értem, nemhogy nem kerül szóba többé, hisz már az állásinterjún sem volt téma.
És ez tényleg nem az a világ, mint egy irodaház sokadik emeletén ülve hegeszteni a prezentációt a mítingre, mert bár mindkettőnek van, vagy lehet értelme, csak egy szalag mellett állni sokkal szarabb. És nem, az sem kevésbé stresszes, mint excel-táblázatokat szerkeszteni, ezt speciel tapasztalatból tudom.
Ültem már irodában, álltam már katedrán, meg álltam már gép mellet gyárban, talán innen jön, hogy nem bírom, ha a munkát a fehérgalléros irodakráciára szűkítik. Mondom ezt én, aki épp írom, és aki amúgy is írásból próbálna élni, de csak alulról nyalja a létminimumot. Nyilván innen a proletár öntudat, megyek is, olvasok egy kis Marxot, de inkább a korai műveiből valamit, mondjuk a Gazdaság-filozófiai kéziratok 1844-ből című zsengét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése