Tényleg nem egész húsz percet sétáltam esőben hazafelé, de legalább három hülyébe botlottam (az egyikbe konkrétan is), pedig ilyenkor mindenki, aki teheti, inkább autóból fröcsköli a le a maradék gyalogosokat.
Az első hülye a TB-ügyfélszolgálat ajtaját rángatta, elszántan és látszólag percek óta már, pedig csak egészen nagy betűkkel volt kiírva rá, hogy NEM BEJÁRAT, plusz mellette nyitva volt a másik ajtó, ami meg igen. Ám a két ajtó közt volt egy korlát, ami lebírhatatlan akadálynak bizonyult a sztereotip módon kopasz és tréningruhás illetőnek, pedig nem tűnt különösebben részegnek, inkább akaratosnak, hogy márpedig ő azon az ajtón fog bemenni, neki nem mondja meg minden hülye tábla ilyen betűkkel, hogy merre a micsoda, az kurvaélet!
A második hülye jött szembe az utcán, maga elé tartva az ernyőjét, nehogy véletlenül lásson valamit a dolgokból, amik arra vannak, amerre megy. Én taktikusan húzódtam a jobbra eső házfal felé, és vártam, hogy vajon nekem jön-e. Nem tehetek róla, egyszerűen érdekelt, hogy ha nem vak, akkor mennyire bátor? És ja, nekem jött, ekkor reflexből felemelte az addig pajzsként hordozott ernyőt, de fel már nem nézett a másik kezében tartott telefonjából.
Nos igen, eleve ott az ernyő, mint első védvonal a külvilág ellen, de hogy biztosan ne nézzen a lába elé, pörgette kicsit a fészbukot is. Vagy a Tiktakot, nekem mindegy.
A harmadik hülye meg a néni volt, a közepesen hosszú szőrű szobacirkálóját sétáltatva, aki kulturáltan megvárta, míg szarik az eb, egy papírzsebkendővel gondosan kitörölte a fenekét, felszedte egy kezére húzott zacskóval a zsebkendőt, és elhelyezte a közeli szemetesben. A szart mondjuk otthagyta...
Úgyhogy mire hazaértem, már nem lepett meg milyen ócska az idő (hideg van, majdnem mint a hűtőben, esik és fel-feltámad a szél) ez egyszerűen csak a kollektív karma, miszerint nem érdemlünk többent, és örülhetünk, hogy legalább tornádó nincs, ahhoz már tengerentúli módon kell kreténnek lenni, a populáció nagy átlagában persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése