Folyton szembe jön egy reklám a tévében, a jutyúbon, a bárhol, amiben a Szoboszlai nevű fodbalista, az aktuális húdenagy sztár mond valamit, legalább is gondolom mert mozog a szája. Hisz értelme nem sok, és feltűnően vagy olvassa, vagy betanulta mint általánosban magyarórára a kötelező verset. Amit nem értett, de le tudta darálni, ha muszáj volt, szigorúan monoton hangsúlyozással, mint egy könyvtárba tévedt zombi. Akit észrevett ott egy telekomcég marketingese, és hirtelen felindulásból, helyben castingolta is az új reklámjukba. (Amiről egyébként a cégnél se tudják, mi francról szól, biztos „imázskampány“, mondogatják egymásnak bizonytalanul.)
Akarjuke igazán. Mermi magyarokban megmutattuk! Aválasz igen! Képesek. Vagyunk.
Dehát a csávó nem egy rétor, mondhatni ráerősít a prosztó viccek ócska sztereotípiáira az emberi butaság kapcsán. Miszerint hülye, hülyébb, leghülyébb, postás, vasutas, rendőr. No meg fodbalista. (A butaság az persze máma már, politikailag korrektül: egyszerűség, hisz egyesek nem buták, csak „egyszerűek“, ami akár már a romlatlanság szinonímája is lehet, és így lesz a butaságból erény, avagy boldogok a lelki szegények?)
És ilyenkor érkezik a menetrendszerű szöveg, hogy ugye a sportolók, pláne ha a sport show business oldalán iparkodnak, annyi energiát, időt meg kokaint tesznek a karrierjükbe, annyi szponzori kötelességük van, hogy nincs idejük még okosodni is. Meg a tetoválószalon után be kell ugrani az új Aston Martinért is. Amúgy meg a pályán legyenek okosak, ha már valaki évtizedekkel ezelőtt kitalálta azt a baromságot, hogy „játékintelligencia“, mintha az nem függne össze az általában vett változatával.
Azért is fals az efféle duma, mert ott vannak például a vízilabdázók (oké, ők egy főleg csak nálunk, meg néhány más országban világsikerű sportot labdajátékoznak össze), akik közül sportolási karrierjük közben is, feltűnően sokan végeznek el mindenféle egyetemeket. És ettől függetlenül is képesek összetett mondatokban úgy beszélni, mint egy ember, és nem mint egy felolvasóprogram. De fodbalistáknál (és nem csak az aktuális reklámarcnál) ez nem igazán tényező.
Ők eleve sokat keresnek, és tudjuk, van az a pénz, amitől az ember magas, jóképű, okos és elbüvölő a személyisége. Háromszáz éve ehhez még arisztokratának is kellett lenni, de ma elég a pénz, meg hogy az illető elég sokat verje vissza a fényt, mindenféle médiafelületeken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése