Vége, feloszlik a világhírű kanadai rockzenekar - olvasom az Index zenei tömegkultúra rovatában és elgondolkodom, melyik lehet az? Ismer valaki világhírű kanadai zenakart? (Énekest persze, Alanis Morisette dolgait kifejezetten kedvelem.) Aztán kattintva kiderül, a Sum 41 nevű együttesről van szó, akikről hallottam már, csak nem tudtam hogy kanadaiak, meg hogy világhírűek. (tudtam, csak nem sejtettem, ugyebár.) Hallottam is ezt-azt tőlük, de annyira nem hagyott bennem nyomot a művészetük, hogy utánuk se néztem.
Most viszont béke poraikra alapon végigpörgettem egynéhány számukat, és morzsányi eredetiséget sem sikerült felfedeznem bennük. My Blink Romance 182 vagy valami hasonló, ezerszer hallott sablonos, magát intellektuális lázadónak álcázó rágógumizene. Ideális háttérzaj, ha az ember mondjuk olvasna valamit a vonaton, de zavarja s szomszéd üléseken nagyszájú páros, akik a holasörömbazmeg kontextusában tárgyalják ki, mit játszott a csaj a hétvégén a Honvéddal, és milyen jó segge van a Fradinak. vagy fordítva, a lényeg a beszélés, a valamit mondás nyűge nélkül.
Na ez a banda is valami ilyesmi poprockban (mert ez nem rockzene, ez gitározós popizé), valódi kreativitást nyomokban sem tartalmaz, belőtt séró, tetkók, közhelyes szövegek, és annyira garázsrock, hogy egy-egy kliphez a garázst is egy stúdióban építik fel nekik, mert úgy jobban lehet bevilágítani.
Van abban valami kínos (ami részemről a szekunder szégyen érzete), hogy kertvárosi ficsúrok a hat hálószobás családi kégli tetejéről ugrálnak a kerti medencébe, annyira kibaszott nagy lázadók. És ez sokak szerint punk, te jó ég! Mert hát a helyzet az, mértékletes szofisztikáltsággal megfogalmazva, hogy egy lófaszt!
Szóval oszoljanak csak nyugodtan, nem volt náluk semmi látnivaló, marad elég ilyen jól szituált plasztik-nempunk banda, a fene sem tartja számon őket, szóval hamarost úgyis a feledés homályába veszés fátyla borul rájuk, a rajongóik meg válogathatnak a többi pont ugyanilyenből. Elvégre ők nem egy-egy zenekart szeretnek, hanem főleg rajongani, legalább is amíg fel nem nőnek, már ha egyáltalán.
(Oké, nekem sem sikerült teljesen, néhány zenkarért még mindig tudok oda lenni, és sosem vissza.)
Ez meg legalább tényleg punk, az egykori, amit a már csak nyomokban tartalmazhatnak bárkik:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése