Kőbe vésték Balog Zoltán egy mondatát - olvasom az index cikkében, de már nem is csodálkozom. Sőt, fel sem háborít, csak legyintek, hogy ja, így megy ez, közepesen giccses térkő-műkő-pázsit lényegű "emlékhelyeknél" kortárs politikusok sablonos avatóbeszédeiből vett közhelyes idézeteket kell kőbe vésni, mi mást?
Amivel persze az illető márnemminisztert Luther és Kálvin és Bocskai szintjére emelte a művész, hiszen az ő szobraik állják körbe a miniszteri idézetet, ami mellé a szerző nevét udvariasan csak most vésték föl, mondván megvárták mg már nem lesz magas polcon lévő állami főizé.
Ez kicsit olyan, mintha egy nagy tudóst valami teljesen más ügyért (sikkasztásért, közlekedési vétségért, mittomén) némi letöltendőre ítélnének, így csak a szabadulása után kapná meg a Nobel-díjat az amúgy világrengető felfedezéséért, hiszen már nem egy börtönben ülő bűnöző, hanem területének elismert szaktekintélye, újra.
Amivel csak azt akarom mondani, hogy a márnemminiszter visszamehet persze lelkésznek, és állhat a templomi szószéken újra, de amit mond, annak érvényességét nem az adja, hogy honnan mondja. A szószékről vagy a miniszeri bársonyszékből egyformán igaz lehet a felvésett mondata ("Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és ekkor ez a hit megtart téged."), mint ahogy az is, csak az egésznek van valami kellemetlen mellékíze mégis.
Mert valami alapvető, minden vallás által elismert erény nagyon hiányzik az egészből. Amikor a szobrász megkereste hősünket, hogy engedélyt kérjen az idézet felhasználására, ő nagyon megtisztelőnek érezte, természetesen igent mondott, és láthatóan nem merült fel benne, hogy mire is kellene neki itt tekintettel lenni.
A szerénységre, arra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése