2018. szeptember 21., péntek

Mindennapi történelem

Egyszer már megemlékeztem róla, hogy az ismeretterjesztő csatornákon erősen túltengenek a nácik, a világháború meg a náci történetek (persze egy ilyen csatornán: "rejtélyek") erősen eluralják a napközbeni meg néha a késő esti műsorsávokat. Most épp a A nácik bizarr háborúja című sorozatba futottam bele, ahol a műkincs-rablásoktól Himmler okkult eszetlenségéig mindenféle dolog előjön, ami persze nem rejtély, nem is különösebben bizarr, egyszerűen csak a történettudomány apróbetűs részéhez tartozik. (Hisz mindenki emlékszik rá, az iskolai történelemkönyvekben is királyok, hadvezérek és csaták váltogatták egymást, de az, hogy például miből élt egy középkori lovag, vagy mit ettek a tizenkilencedik századi magyar parasztok, az nemigen kerül említésre, már csak terjedelmi okokból sem.) Pedig ez a mikrotörténelem is igazán érdekes, sőt sokaknak főleg az, a királyok és a csaták meg csak a keretet vagy hátteret adják az egészhez.
Úgyhogy végül is érthető, miért meg ez a ismeretterjesztésnek gondolt habverés a náci éra körül, hisz egyfelől a korszak már mozgóképeken is jól dokumentált (van tehát miből dolgozni a diszkaveri vagy nésöneldzsigrafik vágóinak), van sok dokumentum a szemtanúkról, résztvevőkről és a náci tematika húde beépült a popkultúrába, a viccesen agyahagyott sci-fi-től (Iron Sky) a videojátékokig, a nácik vonzódása az okkult marhaságokhoz megtermékenyítő hatással bír a kortárs kultúrára is.
Így hát érdemes lenne belemenni az eddig nem tárgyalt témákba is, lehetne még több sorozatot készíteni egy csomó dologról, például:

Náci gasztronómia
Érdekfeszítő nyomozás a legendás Árja Leves receptje után (a lényeg, hogy az alapanyagokat nem érinthették szlávok és nem beszélhettek róluk zsidók), melyet az SS elit egységeinek kiképzéséhez használtak. Himmler szerint a leves fogyasztása erősítette a Führer iránti odaadást, magasabbá, szőkébbé tette a kiválasztottakat és a tekintetük is jegesen metsző lett tőle. A titkos receptet amúgy Oberfrankhausensweinschaudorf várában őrizték, mely  arról volt híres, hogy a középkorban templomos lovagok közeli ismerősei lakták, és a várárkot tévedésből a falakon belül ásták, de ha már ott volt, azért feltöltötték vízzel. Ez a víz lett aztán a leves alapja is, melyet többek között disznólábbal, répával és lábgombával készítettek.
A sorozat epizódjaiból ezen kívül kiderülne, miért volt vegetáriánus Hitler és miért ette kanállal a savanyú káposztát, ittak-e sört a Wermacht katonái a szilvalekvárhoz, valamint hogy hány húskonzerv fért el Tigris tankban.

Nemzetiszocialista takarítószerek
Érdekfeszítő sorozat a faji tisztaság kiterjesztéséről a konyhára, a fürdőre és a vécére is, avagy a német széklet felsőbbrendűségének ideája (amely nem hogy nem büdös, mint az alantas népeké, de egyenesen rózsaillatú), mely szükségtelenné teszi a kézmosást és az egyéb, csak alsóbbrendű népfajokra jellemző primitív rituálékat. A nácik szerint az igazi párttagnak nem szükséges külön tisztálkodnia vagy takarítania, hisz a kosz és a baktériumok is menekülnek a Führerbe vetett rendíthetetlen hittel találkozva, ezért elég hetente egyszer sósavval fellocsolni a lakást (irodát, körletet, lövészárkot) és meginni fél liter hipót, a belső fertőtlenítés végett. Azt csak az ellenséges propagandisták terjesztik, hogy a hipó ártalmas, a fajtiszta fajnemzeti fajszocialistának meg sem kottyan, sőt direkt szereti. Az alantas népek meg söpörjenek, úgysem mennek vele semmire, a söprés után egy idő múlva újra úgyis kosz lesz.

Náci ufók
Az amúgy is népszerű összeesküvés-elméletek fekete-fehér de szélesvásznú feldolgozása, a következő témák mentén: Hitler vs. Predator,  Hess és az Űr-SS, Darth Göring robotikai kísérletei az 55-ös körzetben, náci tervek a kis szürkei idegenek, mint nem árja faj kiirtására, a RoSSwelli incidens valódi története a Gestapo dokumentumai alapján. A műsor készítői olyan eredeti források alapján rakják össze a megdöbbentő igazságot, mint a Zwickaui Sonkagyár brigádnaplói, a korabeli berlini villamosmenetrend, az 1934-39 közötti német influenza-statisztikák vagy a Júdeai Nemzeti Front ügynökjelentései. Ha már minden mindennel összefügg...

pixshark.com

Náci társasjátékok
A népnevelés fontos eszközének gondolt játékok bemutatása, melyek kiváltani voltak hivatottak az olyan idegenszerű dolgokat mint a Monopoly, a sakk, vagy a póker, melyek biztos zsidó gyökerűek, nem is beszélve a barchobáról, ami viszont tuti hogy az.
A nemzetiszocialista sakkban például a szabályokhoz tartozott, hogy mindig a sötét kezd, és mindig nyer is, a világossal játszónak úgy kell lépnie, hogy mindenképp veszítsen. Ezt amúgy az is biztosítja, hogy a sötétnek másfélszer annyi bábuja van és három lépésből kétszer ő jön. (A sötét gyalogok egyébként rohamsisakot viseltek, király és királynő helyett pedig hadseregtábornok és birodalmi vezér volt, a gyalogok előtt pedig egy sor fekete tank.)
Az árja Monopolyban nem gazdasági hanem katonai fölényre kellett szert tenni (a Harmadik Birodalom visszavág!), ingatlanok megvásárlása helyett szönyegbombázni kell országokat, miközben a szervezet népirtással óvatosan kell bánni a játékosoknak, hogy maradjon elég munkaerő az elfoglalt területeken. A végén az nyer, akit a többi játékos nem fojt meg menet közben (vagyis ő fojtja meg őket).

Náci szex
A legrövidebb nácis sorozat lenne, főszerepben a Birodalmi Fajnemesítő Intézet kémcsöveivel, és az azokat megtöltő szőke SS-tisztekkel, akik gyorstüzelnek, aztán mennek is vissza a frontra újabb dicső győzelmeket aratni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése