Rovátkolt barmok

Rettenetesen elegem van a sok poloskából, lódarázsból, lepkéből meg abból a hosszúkás típusú, különösen gusztustalan rovarból, aminek a nevét nem tudom, de undorítóan nagy csápjai vannak.

Igazi sovinisztaként úgy vagyok vele hogy szeretem megválogatni milyen egyéb élőlényekkel osztom meg a saját élettereimet, legyen szó a lakásomról vagy a munkahelyemről. És nálam csak olyan egyéb élőlények lehetnek, akiket én hoztam oda, vagy maguktól jöttek de szabad szemmel nem láthatók. (Mert a baktériumok, vírusok, apró atkák sem a szívem csücskei, csak ellenük úgysem tehetek semmit, tehát marad a fatalizmus.)

Így aztán rendeben van a teknős, rendben volt a kutya is, plusz maradhatnak a szobanövények (sőt, azokból jöhetne több is, de valahogy nem állnak sorban az ajtóm előtt.), de a poloskákban meg lódarazsakban nincs semmi szerethető, igazából egy szimpatikus vonásuk sincs. Viszont tele van velük a környék, ez a hátránya annak, hogy a lakótelepünk elég zöld, azaz sok a növény van, nagy fák, meg ilyen kisebb izék, amik olyanok mint a fa, csak alacsonyabbak... bokrok, na.

Mert ezek a hülye rovarok meg bogarak (minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, akkor sem ha egy régi fauvében utazik épp) szeretik a zöld növényeket, ennél jobban már csak a lakásban uralkodó kellemes klímát, fényviszonyokat és potenciális táplálékforrásokat kedvelik, mikért be akarnak jönni. És miután bejöttek, maradnának is, mintha nem lennék elegen a lakásban, plusz a teknős meg a növények ugye, és még a páromnak is kulcsa van hozzá. De a rovátkolt barmok (ez ugye a rovar szó eredete a nyelvújítás alkalmából) nem kapnak kulcsot of course, mert ilyen kinézettel és viselkedéssel nincs esélyük arra, hogy közelebbről is meg akarjam ismeri őket. Vagy pláne megkedvelni.

Mert én már kisgyermekkoromtól fogva utálom a rovarokat, zsigerileg undorodom mindentől, aminek ízelt lába van, a rákot is csak majonézes szendvicsben viseltem el, kizárólag lábmentes állapotban. H tehetném, mert mondjuk én lennék az uralkodó királyelnök-főminiszter, betiltanám a rovarokat, vagy legalább is távoltartási végzést adatnék ki ellenük, miszerint az én pár száz méteres körzetemben nem tartózkodhat rovar (kivéve méhek, de csak ha csinálnak mézet), sőt beszélni sem szabad róluk.

De amíg ez nem jön össze, marad az a verzió, hogy a lehető legkevesebbet szellőztetek (amíg nem lesz szúnyogháló az ablakon, de ahhoz meg pénz kell, ami most nincs), és olyankor is őrségben állok a nyitott ablak mellett, nem jön-e be véletlenül valami illegális ízeltlábú migráns, mert ha igen, fegyverrel lépek fel ellen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy látszólag rendszertelenül csapkodok egy konyharuhával, hátha megijed a betolakodó, és kirepül az ablakon. 

A látszat persze nem csal, a csapkodás valóban rendszertelen, mint minden igazi pánikreakció. de másra nem telik, lecsapni nem akarom őket, mert hátha nekik is joguk van élni, meg gusztustalan rovarpüré marad utánuk a bútorokon vagy a falon, valamint nem vagyok híve a vegyi fegyvereknek, így a rovarirtók sem jönnek képbe. Plusz ott a hullákat is nekem kellene eltakarítani, csakúgy mint az ilyen ragacsos rovarcsapdáknál, ahol extra feltét a lelkiismeret-furdalás, hogy a gyors vég helyett lassú kínhalálra ítélem az áldozatokat.

Vagyis csapkodok, terelek és amennyire csak lehet hanyagolom a szellőztetést. Meg várom a telet, amikor nem lesznek repkedő ízeltlábúak, legalább is nem ilyen tömegben, és nyugodtan szellőztethetek. Amitől akkor persze hideg lesz, de megnyugtató, rovarmentes hideg.