Éppen ma 25 éve halt meg Kurt Cobain, a Nirvana énekes-gitárosa, zeneszerzője, szövegírója, arca és spirituális atomreaktora. 52 éves lenne ha élne, de jó tempóérzékkel csatlakozott a 27-esek klubjához, azokhoz a híres zenészekhez, akik épp 27 évesen húzták le a rolót. Ilyen volt Brian Jones (a Rolling Stones gitárosa), Janis Joplin, Jim Morrison vagy Jiky Hendrix, no meg - már Cobain után - Amy Winehouse is. Ez a huszonhetes valami elátkozott szám lehet az angolszász popkultúrába, nyilván a tizenhármas helyett, elvégre nehéz ügy tizenhárom évesen és híresen meghalni alkohol, drog vagy öngyilkosság-túladagolásban.
Kurt Cobainnek ez utóbbi jött össze, gondolom túl lassúnak találta a drog általi lelépést, ezért a heroint fegyverre cserélte, és R.E.M.-et hallgatva kinyírta magát a háza garázsának padlásán. Egyértelműen meg volt zuhanva, akkorra már kiderült számára, hogy az elcseszett gyerekkort (szülők válása, érzelmi magány, agresszív mostohaapa, miazmás) nem tudja kompenzálni a rocksztár-státusz sem, sőt. Egyáltalán nem akart generációja ikonja lenni, zavarta a népszerűség és pláne a nyilvánosság, a búcsúlevelében is arról ír, hogy nem élvezi az egészet, nem tud mit kezdeni a felé áradó rajongással.
Sérült volt, de legalább tudta magáról.
És közben végiggondoltam, hogy én milyen lehettem 27 évesen. Hát, sokkal jobb passzban voltam mint ő, épp megszereztem a második diplomám, tanítani kezdtem a helyi egyetemen, pont nem volt érdemi magánéletem, ami miatt aggódnom kellett volna, de még volt sok barátom, és bíztam a jövőban. Na jó, hosszú távon azért ez a bizalom nem bizonyult megalapozottnak, de elvoltam mint egy rendesen öntözött szobanövény, akit néha az erkélyre is kitesznek, alapvető érdeklődéssel vártam a jövőt. Azóta persze sokkal sötétebben látok mindent, de már 45 vagyok, azaz a huszonhétévességem is nagykorú lett közben, hiába maradtam fejben huszonkettő. Mert nekem nagyjából akkor fejeződött be a személyiségfejlődésem, utána már csak műveltebb lettem, de érettebb semmiképp.
Kurt esetében meg valahol 10-12 éves korban állt be az Én, aztán maradt is olyan. Egy kiskamasznál meg nem csoda, hogy nem bírja a sztárságot, még heroinnal sem.
De a művei legalább érvényesek, és ez is valami, nem lett belőle Zsír-Elvis, nem kell magát vegasi kaszinókban ráznia a napi betevő ópiátokért. Legalább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése