2019. április 30., kedd

Itt lesz május elseje

Holnap május elseje, ami remek hír, mert épp hogy csak kezdek visszaszokni a munkába (öt hét táppénz után), de máris pihenhetek rá egyet, nehogy a végén még megártson. Szóval holnap pihenéssel ünnepelem a munkát, szerencsére csak gyerekkoromban volt muszáj május elsején felvonulni az iskola színeiben, holmi kiképzőőrmester-stílusú tornatanárok terrorja alatt, akik szerint alakzataban meneteleni az utcán elengedhetetlen része a kiskamaszok oktatásának.

Nem yolt az, és ezt már akkr is tudtuk, de még mindig elviselhetőbb volt mint oroszórán ülni, ahol a a rajztanár helyettesített, mert bár oroszul nem tudott, de a másik szakja biológia volt. Na ja, mi sem értettük...
Viszont a Május 1 Ruhagyárról elnevezett felvonulás után, valamikor délután, el lehetett menni a a mjálisba. Ott mindenféle műanyag biszbaszokat lehett kapni a különféle árusoknál, és hányingert a körhintán, valamint közepesen enyhe cukormérgezést mire hazaértünk.

Azóta csak annyi maradt, hogy nem kell dolgozni, persze az sem ér túl sokat, ha az ember épp beteg, szabadságon van vagy egyszerűen csak hétvégére esik május első napja. Kellene valami jogszabálymódosítás, hogy a munka ünnepe essen minden május első péntekjére, hacsak ki nem csúszik odáig a húsvét (vagy a Karácsonyhétfő, Pünkösdkedd esetleg a Dobszerda), mert akkor llehet csütörtök is.

Az 1886-is chichagói munkássztrájk meg mehet a fenébe, eleve több napig tartott és sírás lett  a vége, pontosabban halott tüntetők és rendőrök, amúgy az USA-bn és Knadában nem is májusban munkaünnepelnek, hanem vaamikor szeptemberbe, de egy fene, bevezethetik nálunk ezt az őszi dátumot is.
Elvégre a munka komoly dolog, meg kell ünnepelni rendesen, munkaszünettel főleg, miként lehetne karácsonyi nyúl  és húsvéti mikulás is, elosztva az év folyamán.
De a marxizmus-leninizmust nem kell egyiküknek sem bavállalnia....

Kapcsolódó kép
74nullanulla.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése