2019. április 20., szombat

Tilalmak ha zengenek

Nyilvánosan bocsánatot kért egy brit munkáspárti képviselő, mert dobozos mojitót ivott a buszon (olvasom itt). Ugyanis London területén 2008 óta tilos alkohlt fogyasztani a tömegközlekedési eszközökön, őt meg egy szimpatikus utastársa felnyomta a Sun című bulvárlapnál.
Legalább ott, mert mondjuk valami rendőrnek hiába szól, mentelmi jog arrafelé is van, de mégis micsoda nyilasházmester mentalitás már az, hogy ül a nő a járművön, nyomkodja a telefonját és közben szürcsöl egy kétdecis fémdobozból valami enyhén alkoholos koktélt, erre az utastársban felbaszódik az ideg (bocsánat, a közösségi lét írott szabályainak megsértéséért jogos állampolgári felháborodással él), és az egész-hogy hogynem, az egyik legprimitívebb szennylapnál landol. (Ami egyébként arról híres, hogy a harmadik oldalán mindig csöcsök vannak, kellően buta tekintetű nénikre szerelve persze.)

Egyébként az egész alkoholtilalom kábé annyira működik komolyan, mint annó Amerikában, azaz sehogy. Aki inni akar a metrón, az szépen vodkával üti fel a Fantáját, vagy ha tisztán akarja inni, eleve ásványvizes flakonban viszi magával. Kétségtelenül, 2008 előtt valamivel több volt az alulöltözött részeg tinédzser a metróban meg a buszokon (legalább is saját, korlátozott tapasztalataim szerint), és ők már eleve bontott pezsgősüveggel szálltak fel, miközben barátságosan üvöltöztek a szembe jövőkkel, de zavarni csak azt zavarták aki épp a Tiszta ész kritikáját akarta olvasni a Victoria és a Notting Hill Gate között.

Képtalálat a következőre: „drunken teens in underground”
ez amúgy nem a tipikus részeg tini randalír (dailystar.co.uk)

És mióta ezt nem tehetik meg, arad fentebb vázolt fantás opció, vagy simán beisznak előtte, de annak, hogy pont a buszon nem lehet inni, annak nem sok értelme van. Eleve nem is volt, ez Boris Johnson akkori főpolgármester mániája volt, dehát ő a Brexitet is lelkesen támogatta/támogatja, és ránézésből ő meg fodrászhoz jár részegen. Pedig az is egy nyilvános hely...

Képtalálat a következőre: „boris johnson”
en.wikiquote.org

Meg hát ennyi erővel egy csomó mindent be lehetne tiltani a tömegközlekedési eszközökön. Például senki ne lehessen büdös a buszon vagy a vonaton (a metrón - legalább is a londonin - mindegy, ott már eleve büdös van), tilos legyen hangosan neolatin nyelven üvöltözni a telefonba, otthagyni az ülésen a tizedéig sem kiolvasott ingyenes újságot vagy meredten bámulni a másik tarkóját, amitől annak folyton hátra kell néznie, és hosszú távon ettől akár paranoid is lehet. Amit majd egy pszichiáter kezelheti drágán.

Persze erről az általam felvetett "senki ne lehessen büdös a buszon" kitétellel kapcsolatban azért meg kell jegyeznem, hogy nekem aztán mindegy, én egy ideje nem érzek szagokat. Úgyhogy inkább mégse legyen ilyen tilalom, hisz azt sem veszem észre, ha én magam vagyok büdös.
Vagy csak irritáló a dezodorom, tudja fene.
Piálni meg sosem piáltam városi tömegközlekedésen, az a hosszabb távú vonatokra meg a repülőre való, csak az utóbbin durván túlárazzák a sört meg a whiskyt, fölcsempészni meg már nem lehet. A vonaton meg olvasni jobb, a repülőkön meg rendszeres aludtam.
Ja tényleg, a horkolást azért be lehetne tiltani.
Csak ne nekem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése