Valami egészen megdöbbentő volt számomra a hír, hogy Lengyelországban, egy Pruchnik nevű kisvárosban felelevenítettek egy klasszikusan antiszemita népszokást, azaz egy stilizálz zsidót ábrázoló szalmabábut vonszoltak végig városon, ütlegeltek, majd gyújtottak fel. Előtte volt valami lámpavasra lógatás is, de az már csak hab a torkán, a gesztus maga a vérfagyasztó.
Ez ugye valami középkori dologog, amit akkoriban a nép tényleg szokott arra, de ma már csak nettó barbárság, jó tíz éve már a katolikus egyház is megtiltotta, hogy az ünnepeiken ilyeneket műveljenek. (Az mondjuk fura, hogy tényleg 2009-ig kellett várni, míg valamelyik pispeknek eszébe jutott, hogy na ezt aztán már tényleg ne?)
De nem minden hagyományt kell ápolni, hisz arra hivatkozva, hogy az adott szokás igazi középkori tradíció, be lehetne vezetni a boszorkányégetéseket, az első éjszaka jogát vagy a kolerajárváyokat is, ám a derék lengyel kisvárosiak ezekre valahogy nem éreznek késztetést.
Ha jól rémlik talán Adorno mondta, hogy Auschwitz után már nem lehet verset írni. Kiderült, hogy azt azért lehet, de bizonyos dolgokat egyszerűen nem illik. Nem azért, mert kötelező mindig eltartott kisujjal tartani a halkést vacsoránál, csak vannak olyan civilizicáiós minimumok, amiket külön jogi tiltás hiányában is betartunk.
Mondjuk nem hányunk a levesestálba, nem teszünk félreérthető megjegyzéseket a szobanövényeknek, lehúzzuk magunk után a vécét és nem félünk használni a szappant. Ezeket egy vendégségben természetesnek vesszük, miként a közéletben azt, hogy nem niggerezünk (koszoscigányozunk, mocskoszsidózunk, büdösparasztozunk), meg nem rendezünk köztereken audaféket, szimbolikusan sem. Nemrég persze láttam ilyen zsidóbábú-ütlegelést is, csak az a Borat című filmben volt (és a végére ott is le akartak szokni róla), mint igazi abszurd.
Na, ez a Boratból van, nem a lengyel valóságból.
De hát a valóság szemét módon képes felül írni a művészetet, aminek viszont reméljük nem az élet a tanítómestere. (Hanem mondjuk az emberi idealizmus, a valóság meg legfeljebb a tükör, ami által az ideák homályosak, de ezt most inkább abbafejezem, még a teljes ellilulás előtt.)
És ugye nem volt régi a hír, mikor egy túlbózgó lengyel pap könveket égetett, a Herripotterrel szembeni szellemi honvédelem keretében nyilván, és két ilyen hír nem messze egymástól már nyugtalanító, igen szar irányba képesek menni a dolgok ebben a nyomorult Ká-Európában. Nem biztos, hogy arra is mennek, a csendes többség ugye, de hát ezek kapnak médiafelületet a mellnagyobbító celebek meg a pacalzabáló politikusok közt félúton.
Viszont nem tudom, hogy a lengyel kollégák keresztény-konzervatívnak, esetleg (tényleg ne adj' isten) kereszténydemokratának gondolják-e magukat a szimbolikus zsidóégetés közben. Remélem nem, mert egy ilyen gesztusból pont a kereszténység felebaráti szeretete nem látszik, a demokrácia meg nem az, hogy a népakarat jegyben szabadon uszíthatunk.
Mondjuk legalább nem hívták ezt az egész mocskot Békemenetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése