2019. április 5., péntek

No milk today

A tej az a kedvenc italom (bár a paradicsomlé sem semmi csak keverve nem jó a kettő), az alkoholokat kizárólag a hatásáért fogyasztom, vizet meg szomjúság ellen. 
Ennek megfelelően mindig van tej a hűtőben, bár túl sokat nem ihatok belőle, és azt is inkább este. Viszont egyre gyakrabban jön szembe az a marhaság (ez esetben szűkebben: tehénség), hogy a tej az igazából egészségtelen, mert egyfelől az ember csak csecsemőként kellene hogy igya (szopja, nyeldekelje, gargalizálja vagy fulladozzon tőle), meg egyébként sem nekünk lett kitalálva, hanem a kis szar vasmarháknak, egy felnőtt embernek ez testidegen. Na ja, a gyümölcsök nagy része meg arra lett kitalálva, hogy állatok egyék meg őket, és aztán szarják ki valahol arrébb a magokat, így biztosítva az adott növény szaporodását. Innen nézve tehát az áfonya is testidegen, a tehén legalább emlős, de kérdem én, van-é az áfonyabokornak emlője? Na ugye!

Ráadásul a tehén is testidegen növényeket fogyaszt, így a húsevők meg a tehénen, csirkén, disznón keresztül valójában közvetett vegetáriánusok, pláne ha a Cordon Bleu-t zöldkörettel eszik.
Nade. Épp ma olvastam egy megdönthetetlennek látszó érvet a tejivás ellen, miszerint a tej arra való, hogy az aranyos kis bociból jó nagy marha legyen, nekünk viszont nem érdemes pont erre törekednünk.
Persze ez nem mindig sikerül, a világ, inkluzíve a közélet, tele van jó nagy marhákkal, de ezt a Prosectura már rég megénekelte, igaz egy másik kifejezéssel élve. 
Dalszövegükben ugyanis a lírai alany azt énekli a refrénben, hogy "én egy ici-pici sperma voltam, de jó nagy geci lettem", aminek aztán tényleg aktuálisak az áthallásai. (De most nem szúrom ide, mert a dal amúgy szörnyen vacak... Azért itt a link.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése