2021. augusztus 21., szombat

Huszonnégy Lömán

Már délután négy óta tart a Le Mans-i 24 órás verseny, amiből eddig kábé két órányit láttam, de holnap délután négyig lesz még mit nézni rajta. Az eleje nagyon jó volt, szakadó esőben estek-keltek a versenyző elvtársak, kategóriától függetlenül (miután negyed óráig futották egymás után a felvezető köröket), és az első pár kör után már nem mindenkinek volt ki a négy kereke.

De a hosszútávú versenyekben pont az a jó, hogy van idő kiállni, szerelni a verdát, és még mindig van húsz óra, hogy behozzák  hátrányt. Egy összetört autót építgetnek kicsit (mint tudjuk, purhabbal és ragasztószalaggal majdnem mindent meg lehet javítani), visszamegy a pályára, és másnap reggelre már csak a kommentátorok emlékeznek rá, hogy tegnap esete ennek a kocsinak két körön át hiányzott a fele.

Le Mans az autóversenyek Tour de France-a, hiszen huszonnégy óra, az nagyjából tizennégy Forma 1-es futamot jelent, ami azért tekintélyes mennyiség. Akkor is, ha itt egy autóra három pilóta jut, akik váltják egymást, hisz így is olyan, mintha valaki egy napon belül teljesítene 4-5 komplett nagydíjat. És az ember azt gondolná, hogy ha valamelyikük mondjuk éjjel kettőkor kiszáll a versenygépjárműből, akkor legalább alszik pár órát, de általában nem, mire vasárnap délután leintik a cuccot, legtöbbjük már nagyjából negyven órája ébren van, ha csak a hosszú egyenesben nem szunyókált közben néha egy kicsit. 
És hosszúsága ellenére ez a verseny sokkal izgalmasabb, mint a jelenlegi F1, ahol nagyjából ugyanabba a sorrendben vonatoznak kicsit több, mint másfél órát, és a végén Hamilton nyer. (Akinek amúgy drukkolok, csak ettől még belealszom a futamokba.) Ja, és itt idén is van egy autó,amit három csaj vezet, na az F1-ben ilyen sincs, sajnos.

Részemről - ha a laptopomon kívül is tudnék autót vezetni - remek hosszútávú versenyző lehettem volna, elvégre van az a helyzet, ahol csökkentett alvásigény kifejezett előny. Ráadásul ezek zárt karosszériás járgányok, úgyhogy akár eshet is, az ember nem ázik el száguldozás közben. Pedig állítólag mindjárt megint esni fog arrafelé, de a közvetítésben meg beállt a szünet. Úgyhogy most van időm kicsit Arisztotelészt olvasni, bár nyilvánvalóan nem fogok...

totalcar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése