"Úgy elkapkodták az Apple legdrágább óráját,mintha nem lenne holnap" - írja a hvg.hu. Miért, mondta bárki is is hogy lesz holnap? A holnap valójában nem több, mint ködös ígéret arra, hogy a világvége egyelőre elnapolva, de ki tudja mikor olvadnak le az antarktiszi jegesmedvék jégsapkái, mi meg a halakkal alhatunk, akiket ez persze nemigen fog érdekelni. Ha csak addig ki nem irt minket valami vírus omega-variánsa, de addig is milyen jól jön egy kurva drága óra, úgy is mint státuszszimbólum.
Mert persze az egész inkább a fogyasztói társadalomról szól, mint az "utánam az özönvíz" tizenötödik lajosi mondatáról, hisz régóta úgy élük mintha nem lenne holnap. Aki szegény az azért, mert lehet, hogy neki tényleg nem lesz, aki gazdag az meg pont leszarja a világ állását, a gretathunbergi értelemben vett kiabálók meg legfeljebb egy elnéző mosolyra számíthatnak a többség részéről.
Számomra egyébként érthetetlen, miért vesz valaki rém drága cuccokat csak azért, mert az menő. Pontosabban van két hipotézisem is:
- Az egyik, hogy a különféle kütyük, és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések már rég nem technológia, hanem a divat kategóriájába tartoznak elsősorban. Egy Casio pont ugyanúgy mutatja az időt, mint egy Rolex, csak az utóbbi mérhetetlenül menőbb. Egy telefon ne jó legyen (mindegyik az, szart azért nemigen gyártanak), hanem dögös, amit menő dolog feltűnően elővenni valami nyilvános helyen. Hisz nem csak kommunikációs eszköz, de divatkiegészítő is egyben, és mint ilyen státuszjelző, vagy akár státuszszimbólum. (Emlékszem, már tizenöt éve is, a londoni metrón mindenkinek fehér zsinór lógott ki a füléből, mert az volt az iPod/iPhone jellegzetessége, miközben ki tudja kinek mi is volt a zsebében a másik végén.)
- A másik pedig az, hogy ha valakinek elég sok pénze van, akkor azt csak akkor tudja élvezni igazán, ha költ is belőle, látványosan drága dolgokra. A bankszámla-egyenleggel nem lehet villogni egy kávézóban, egy félmilliós laptoppal már inkább. És a luxusholmik sajátossága éppen az, hogy sokkal, de sokkal drágábbak annál, mint amennyivel jobban a hasonló kategóriájú közönséges cuccoknál. Vagyis csak egy kicsivel nyújt többet egy menő óra egy átlagosnál (sőt, praktikusan semmivel, ha a használati értékét nézzük), de ez a kis különbség rohadt sokba kerül. Ami a pénzes vásárlónak azt a kielégülést nyújtja, hogy valami különlegeset kap a pénzéért, amit megérdemel. És ami - az előző ponthoz kapcsolódva - megkülönbözteti őt a többségtől.
Na ez az, ami engem tuti nem érdekelne. Oké, én szegény vagyok éppen, de ha sokkal több pénzem lenne, akkor sem vennék például drága autót (sőt, semmilyen autót sem), milliós órát és hasonló baromságokat. Szeretem a dolgokat a használati értékükön kezelni, az igényeim pedig nem haladják meg egy átlag alatti lakótelei suttyó szintjét, szükségleteim sokkal inkább szellemi természetűek.
Mint anno Petra, aki szerint akkor sem laktunk volna soha a Ritzben, ha telt volna rá, mert mint városjáró rohamturisták úgyis csak alvásra meg reggelizésre használtuk a hotelt, arra meg jó a méltányos árú turistaszálló is. Ja, pont az a mentalitás, aminek normálisnak kellene lennie, és akkor úgy vehetnénk - nem túlárazott, divatcikként hasznosuló - órát, hogy jó eséllyel tényleg lesz holnap. Legkésőbb holnapután.
Ez például fából van, és alig több mint 18 millió HUF.
A hülyének is megéri nyilván. Illetve csak neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése