2021. augusztus 19., csütörtök

Vízi élet és vizelet

A Zindex cikke szerint ideje lenne abbafejeznünk a Balatonba pisilést, mer' sok lesz tőle az alga, a bőrgyulladás meg a veseelégtelenség. És hát az emberek nagy része olyan, hogy szok a vízbe pisilni, de szigorúan csak természetes vizekbe, mert egy medencébe azért már tényleg bunkóság lenne. Na ja, de ha ha háromszáznegyvenen pancsolnak a közeledben a fonyódi strandon, akkor már nem az, hisz a Balaton nagy, mit számít az a kis sárgítás?

A gond ott kezdődik, hogy a másik háromszáznegyven fürdőző minimum fele ugyanígy gondolkodik, a tó meg ugye sekély, nincsenek különösebb áramlatai, így aztán tetszőleges strandon valójában egymás vizeletében is áztatják habtestüket. És akkor még ott vannak a kis tavak, adott esetben sok fürdőzővel, na az lehet az igazi urológiai fesztivál. 
Egyszer régen egy exem a tengerparton mondta azt, hogy ő aztán nem fog itt fürdeni, mert a sok hülye turista beleáztatja a vízbe az izzadt testét, ráadásul belekakálnak a halak is. Hiába mondtam neki, hogy ez itt a tenger, sós mint az állat, ami lehet hogy fertőtlenít kissé (igazából fene se tudja), meg tényleg akkora, hogy a helyi fauna meg a munkaerejét pihenéssel újratermelő humánerőforrás nem tud érdemben kárt tenni a tisztaságában (ahhoz nagy teherhajók kellenek), ő csak a lábfejét áztatta meg kissé, hűsítő jelleggel, miután ellenőrizte, hogy nincsenek a közelben halak, akik lábon kakálhatnák.

Én viszont jól állok a Balaton tisztán tartásával, évek óta nem jártam a közelében sem, így nem volt alkalmam belepisilni (pedig régebben néha velem is előfordult), de életemben párszor már előfordult, hogy a mosdókagylóba engedtem a fáradt olajat, mert a vécé foglalt volt, én meg nem bírtam tovább. Hát ja, ha a családtagnak/lakótársnak szorulása van, őt sem lehet sürgetni, ha rástresszel, csak még rosszabb lesz a helyzet. De mindig volt kéznél domesztosz jellegű ételízesítő, vagy legalább hipó.
Persze mióta egyedül élek, valahogy sosem foglalt a vécé, ha nekem mennem kell, de most ejteném ezt a magány-témát, gondolom elég unalmas már.

Azt viszont legközelebb meggondolom, akarok-e tóban fürdeni, vagy tengerben, különös tekintettel a vízimadarakra, akik ki tudja hová...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése