2021. augusztus 17., kedd

Kivonulás

Prezident Bájden elég hirtelen módon vonta ki katonáit Afganisztánból, mondván, hogy nem lehetnek benne örökké egy másik ország polgárháborújában. Na ja, Korea és Vietnám mesélhetne, Afganisztánban meg már a nyolcvanas években megvívtak a szovjet Vörös Hadsereggel, ha csak közvetett módon is. Húsz éve meg - 9/11 után - még inkább, csak akkorra már nem voltk szovjetek, de voltak tálibok, akik most jól átvették a hatalmat.
És ígérgetik, hogy majd nem fognak véres leszámolásokba, de hát ezek az alakok a nyugati demokráciák normái szerint terroristák. És hát terrorral lehet rendet trtani, de normális társadalmat építeni nem, ez a már a nagy francia forradalom végére kiderült. Meg az összes totalitariánus rezsim is bizonyította, hogy ez nem járható út.

Hogy Prezident Bájden miért pont most, és miért íly hirtelen, azt tudja a fene, az EU-s vezetők sem értik, pedig Donáld Trampli exelnöknál aztán senkit nem érdekelt kevésbé Afganisztán, sőt úgy általában a világ többi része.
De itthon már elkezdtek a várható menekültáradatról áradozni ártunk és ormányunk inkvizítorai, láthatóan élvezve, hogy megint a kedvenc témájukkal riogathatnak. A végén még elfelejtenek buzizni meg cigányozni, bár gondolom a brüssszelezés, mmint fő kommunikációs elfoglaltság azért nem fog leállni. Az afgánok ennyire nem fontosak nekik.

Életkép a kabuli reptérről (globaltimes.cn)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése