A Nyolc ezüstért (eredetiben The Crused - csak hogy megint örülhessünk a príma magyar címnek) műfaji meghatározása szerint valami misztikus-fantasy-thriller-horror, szóval pont az, amit magamtól nem néznék meg. (Ilyenkor ezt úgy szokták mondani, hogy „még akkor sem, ha fizetnek érte“, de ez nyilvánvaló marhaság, ha fizetnek érte, én bármilyen szemetet megnézek, legfeljebb közben arra a pizzára gondolok, amit majd rendelhetek a pénzből. Gondolhatnék persze a villanyszámlára is, amit majd befizetek, de azt valahogy úgyis kiizzadom már addigra.)
Szóval magam előtt sem világos okokból, de letöltöttem a nevezett műegészt, megtekintettem nézni, és meglepően nem is szenvedtem olyan sokat, vagy eleget, avagy az elvárható mértékben. Ráadásul eleve úgy kezdődik, hogy első világháború (és most a világ légfélreérthetőbb félmondata: a kedvenc háborúm), a somme-i csata sáros vérfürdője valahol 1916 őszén, gázmaszkos katonák állnak fülig a sárban, amit egyébként lövészároknak hívnak, (mert a sáros gödör plusz szögesdrót, az már lövészárok), és aztán roham, hadikórház, halálhörgés, siralom, de mielőtt beleélném magam, hogy ez valami háborús Vér&Bél sztori lesz, kiderül, hogy ez csak a prológus. A tényleges történet az valamivel korábban (pontosabban 35 évvel korábban) és kicsit arrébb játszódik, bár a helyszín az még mindig Franciaország. Az egyik főszereplő meg az elején meglőtt tiszt (akiből egy ezüstgolyót is kioperálnak a tábori kórházban), csak nyilván még gyerekként.
elozetes.hu
Ott volt, hol nem volt, az isten háta mögött kettővel, szóval nagyon vidéken, hogy megérkezett a ködös mezőkre valami cigánykaraván. És le is táboroztak ottan, amit én nem értek, bárki láthatta, hogy ez a környezet eleve egy későbbi horror háttere lehet csak, de a cigányokat ez nem zavarta. Vagy nem túlzottan. De a környékbeli földbirtokosok nem nézték őket jó szemmel, úgyhogy mészárlással vezették le le felindultságukat, és e tekintetben igen naturalista a film, amennyiben premier plánban csapkodják le valami szablyákkal az üvöltő áldozatok kéz- és lábfejeit. Később ott a mezőn el is ássák a hullákat (kivéve azt, amelyikből madárijesztőt fabrikálnak), meg a romák vezérét élve, és nem foglalkoznak az öreg cigányasszonnyal, aki a purgatórium felé félúton, búcsuzóul még megátkozza őket.
Aztán indul a szokásos menet, először a gyerekek gárgyulnak meg hülye, de közös rémálmoktól (az egyik megpróbál megölni egy másikat azon a bizonyos mezőn, egy ezüst álkapoccsal átharapva a torkát), és jön az összes bevett klisé. Fáklyás emberek hajtóvadásznak a ködös erdőben, aztán egyre gyanúsabb, hogy nem is egy vadállat volt a kis Edward támadója, a nővérének meg hogy a kis Edward már nem teljesen a kis Edward. Ja, ez egyfajta farkasember-történet, aminél sablonosabb és uncsibb tematikát horrorhoz mára már ki sem lehetne találni. Mindenki megharap majdnem mindenkit, akik aztán maguk is jól átváltoznak, a külvilágból jött nyomozóról kiderül, hogy a családját is ilyen lények irtották ki, úgyhogy nemigen szereti megvárni, míg a megharapott elkezd vonyítani a Holdra, hanem csinál ezüstgolyókat, amiket aztán nem fél használni, bár sok alkalma nem adódik rá.
mafab.hu
A végére persze mindenki meghal jól, kivéve Edwardot meg Charlotte-ot, a nővérét. Utóbbi üdítő kivételként harapatlan (haraptalan?) marad, de apu a megharapása után olyan kétségbe esik, hogy öngyi lesz, anyut véletlenül keresztüllövi a rémvadász, a családi kúria leég, így róluk meg pont annak a messziről jött rémvadásznak kell gondoskodnia. És mivel Edward, bár maga is a harapottak részhalmazát erősíti, de a szervezetében megakadt ezüstgolyó miatt tünetmentes, relatíve egész normális életet élhet, egészen az elején felvillantott világháborús csatáig, mert mikor a három német golyó mellett kipiszkálják belőle az ezüstöt is, a biztonság kedvéért gyorsan meghal a műtőasztalon, pont ahogy arra számítani lehetett.
Mert általában is igaz az egész cuccra, hogy gyakorlatilag egyetlen váratlan mozdulat nincs benne, precízen egymás mellé pakolja az efféle történetek összes kliséjét és kiszámítható fordulatát. Ettől persze nem lesz unalmas, de rémes, gyomorforgató vagy borzasztó annál inkább. A képi világa ugyanis pazar, a látvány nyomasztó és/vagy naturalista mód véres, mindig tudjuk jól mi következik, és nem akarjuk látni, de nem lehet nem nézni. Nekem a színészek, miként az író-rendező neve sem mondott semmit, asszem egyikükbe se szaladtam bele korábban, úgyhogy még az se vonta el a figyelmem, hogy akkor most X mennyire megöregedett, az amúgy helyes Y-ból meg micsoda vasorrút csináltak a maszkmesterek.
Szóval összességében elég jó kis film ez Az átkozott (ez lenne igazából a helyes magyar cím), csak bírni kell gyomorral, és lehetőleg napfényes délelőtt/kora délután kell nézni, hogy ne álmodjuk tovább egy-egy mellékszálát. Így hát igen sokat kellene fizetnie valami pénzes hülyének azért, hogy én ezt még egyszer végignézzem. Ámde, illetve márpedig, egy misztikus, nem kissé horrorisztikus darabnál ez maga a minőség bizonyítéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése