Már csak alig több mint két hetet kell aludni, és kezdődik a Színházi Olimpia, ami minden eddiginél nagyobb szabásúbb lesz, még a bábszínházat is belevették, meg cirkuszolást! Mert ez már a tizedik ilyen nagyszabás lesz, mondjuk tegye fel a kezét, aki korábban (mielőtt Vidnyánszky Böhömke nertárs elkezdte a témával kapcsolatos sajtótájékoztató-maratonját) hallott már erről a világra szóló izéről bármit is. Mert én nem, de az hogy színházi olimpia, az kétségtelenül igen hülyén hangzik. De tényleg, mit nem hívnak mostanában olimpiának? Van szakácsolimpia is, és már várjuk az első Hidegburkoló és Cipőfelsőrész-készítő Olimpiát is, de ínyenceknek közvetíthetnének egy Szervezett Bűnözés Játékokat, ahol végre nem csak a rendőrautók hátsó üléséről nézhetnénk botrányos letartóztatásokat.
Arra nyilván jó lesz a cucc, hogy el lehet mondani, mi is rendeztünk olimpiát, mondjuk nem a szokásos versenyszámokkal. Én valahogy úgy képzelem, hogy négyszer százas nagymonológ, díszletezés közbeni lerészegedés, távstatisztálás, árialovaglás, vagy kétkapus női vegyeskar lenne a program. De nem látom a kvalifikációs versenyeket, hogy színházi Európa-bajnokság, színházi Világkupa, vagy legalább valami pénzdíjas torna Dubajban, ahol eldőlhetne, ki jut ki az olimpiára. De még időmérő sincs a valamiért próbának hívott szabadedzés után.
Persze én a kánkán is csomót keresek, hisz utálom az operettet, meg a százméteres tánckart, de ez van, ez a teátrális olimpia, ez látatlanban is szánalmasan hangzik. És nem, nem az vagyok akinek a cukor is keserű, nálam a cukor az betegség. Csak nem értem, miért kell a művészetet kilóra mérni, az esztétikumnak mióta összetevője a mennyiség? (Ami nem csap át szükségszerűen minőségbe, legfeljebb véletlenül, amennyiben mondjuk párszáz dilettáns, vacak festmény között csak felbukkan egy-két jó is.)
Ehhez képest a szervezők azzal hencegnek, hogy ötvennyolc országból négyszáz társulat, mintha ez bármit is mondana a program minőségéről. Lehet, hogy tényleg arra játszanak, hogy ennyiből már ki kell jönnie néhány jó dolognak is, a nagy számok törvénye ugyebár. És bár még el sem kezdődött, de máris úgy promózzák, hogy „világszenzáció Magyarországon“. Tudja fene, de a korábbi kilenc világszenzáció is akkora volt, hogy én, mint viszonylag aktív kultúrafogyasztó nem is hallottam róla, szóval lehet, hogy jó a megfogalmazás, csak helyesen kell értelmezni. Világszenzáció (csak) Magyarországon. Nálunk világhírű produkciókkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése