2023. március 26., vasárnap

Most kezdődik hónapok óta

Örömmel konstatálhatjuk, hogy  ezen a héten nagyjából négyszer tört ki a Valahányadik Világháború, de annyira, hogy mégsem. Aki nem tudja mi az a konstatálás, vagy igen, csak maga nem képes rá, az persze simán csak örülhet, úgy nem annyira szakszerű, de falura elmegy. (Egyébként azért valahányadik a VH, mert már nem győzöm követni, hogy a hazai kormányhitű sajtó hány kitörésnél tart, meg hogy a múlt heti világháborúkat bele kell-e még számolni, vagy azoknál már működik az elévülés.) 

Amúgy ha az ember zorigót olvas (mert mazochista, drog hatása alatt elveszti józan ítélőképességét vagy pucér csajokat akar bámulni, csak még nem szólt neki senki, hogy az interneten van pornó is), szóval a legkormányhitűbb, csöcsök-politika-becsületsértés tematikájú portáltól azt is megtudhatja, hogy Franciaország a polgárháború határára sodródott. És ez biztos pont így van, nem gondolom, hogy az oldal  mindig mértékadó, objektív, véleményét minden körülmények közt felvállaló névtelen szerzője hazudna, túlozna, vagy be lett volna baszva, mikor ilyeneket írt.

Úgyhogy nem lennék most francia, pláne az országban, mert azért egy világháború (atomvillanás jobbról!), meg egy polgárháború (Molotov-koktél balról, égve nem keverve) az egyszerre sok lehet. Márpedig Franciaország is a NÁTÓ, szóval nehezen maradhatnának ki, persze lehet hogy jól járnának vele, elvégre ha világ- és polgárháború csúszik egymásra, akkor a kettő metszetében főleg a világpolgároknak kellene harcolniuk, azokból meg nincs is olyan sok arrafelé. A franciák leginkább frankofónok, azaz jóban vannak a saját nemzeti büszkeségükkel, de ha valaki beszélni akar velük, az tanuljon meg franciául, ők aztán nem fognak angolul brekegni teszem azt egy némettel vagy portugállal.

De persze mindegy is nekik, ők is csak a hanyatló Nyugat. Amerikában például már kurva régen polgárháború van, tessék megnézni ezt a véletlenszerűen kiragadott zenés dokumentumfilmet. Tisztán látszik, hogy egy mai jenki nagyvároshoz képest a Mad Max sivatagja tengerparti üdülőhely, bezzeg Moszkvában rend van, csendesen ám büszkén sztálingózik a hó. Nyú Jork viszont már úgy is egy háborús övezet, hogy még le se dobták rájuk az atomot. De majd a most kezdődő világháborúban, ami hónapok óta tart!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése