Lift, zene nélkül

Van az a kifejezés, hogy liftzene, a jellegtelen, csak kissé idegesítő háttérprüntyögésre, de olyat én mostanában nem hallottam. Pedig a kórházban van számos lift (sejj, és mindegyikben van sarok), én meg a napokban azok takarításával foglalkozom. (Miközben - nem mellesleg - írok egy szociálpszichológia cikket is "az élet iskolájáról", csak hogy hasznosítsam magam, és keressek egy kis pénzet a minimálbér mellé.)

A kórházi liftekben tehát nincs zene, se tánc, vannak kókadt betegeket tologató rezignált alakok, ideges karbantartók, elveszett látogatók, a kávéfoltok mellé a falra applikált használt rágók, meg időnként én, aki azért érdeklődéssel nézni ezt a sajátos társadalmi metszetet. Pedig olyan szociológus lennék, akinek amúgy jól fejlett szociális fóbiája van, de itt egyszerűen nem lehet nem emberek között lenni. Ám az emberek hangosak, buták, néha agresszívak és lehet, hogy büdösek is, bár ez utóbbit eleve nem érzem.

Az viszont tény, hogy többségük valóban az élet iskoláját járta ki főleg, a hagyományos, formális oktatás kifogott rajtuk, viszont sokak az életet is csak kettesre abszolválták eddig. Mondjuk néha pont ez a benyomásom magamról is, legfeljebb én e mellett fel vagyok díszítve mindenféle végzettségekkel is. Amiknek annyi a haszna, hogy porszívózás közben fejben írok, kár hogy mire hazaérek, jobbára elfelejtem a remek szövegeimet, de mégis jobban megy az idő.

Jobban belegondolva ez a fejben írás az én aktuális liftzeném, ami legalább is jobb, mintha valami nevesincs alak zongorázna unalmasan egy szintetizátoron. Ha már áll annyira szarul az egészségügy, hogy zenére sem telik  neki a kórházi liftekbe.

Kávéfolt az égen

"Ettől félt mindenki: itt van Lengyelország háborús bejelentése" - ez a rendkívüli főcím híre a zorigón. De mi is a lengyel háborús bejelentés? Gondolom, hogy lerohanják Németországot, lehetőleg szeptember elsején, elvégre világháború lesz vagy van, ezt már régóta írják a lapok a zorigón. A világháború meg úgy szok kezdődni, hogy a németek visszalőnek.

A nagy lengyel bejelentés egyébként annyi, hogy megerősítik a keleti határaik őrzését, ami itt nálunk, a déli határkerítés (meg a lombkoronasétány) országában tényleg vérlázítóan hangzik, már-már hadüzenetet, csak a fasz tudja kinek?

Bármilyen háború (sokadik ártalomként persze) rosszat tesz a közbeszédnek, a médiának, általában a valóságérzékelésnek, és minél közelebb gyilkolnak embereket rendszerszerűen, annál inkább. A háború kiélezi az alternatív valóságok különbségeit. Most például vannak a náci oroszok vagy a náci ukránok, a népírtás vagy az igazságos háború, a csokoládé vagy a vaníliafagyi elsőbbsége, csupa egymást kizáró narratíva. Aki utálja a felcsútista szektát, nem eszik narancsot, aki szerint az ellenzék háborúpárti, az kizavarná őket a frontra, aki meg szarik az egészre az birminghamben süti a pizzát.

Szerintem esik a kurva eső, szerinted aranyat ér, szerintem aranyér, szerinted csak nehezet vacsoráztál, szerinted romlott, szerintem érett, bármire van valami alternatív értelmezés. És mivel például a hadügyminiszter szinte mindenhol "védelmi", lehet ez fordítva is, aki a védekezést erősíti az potenciális agresszor, aki támad az védekezik, aki tejjel issza a kávét, az buzi-e vagy?

Unalmas, szánalmas, borzalmas, ártalmas - és néha  még élvezzük is, főleg ha nálunk nem lőnek.

Magyar Nemzeti Népsportot!

Szalay-Bobrovinczky honvédelmi hadügyminiszter szerint elképzelhetetlen hogy sportoló nemzetté váljunk, ha nincs nyomtatott Nemzeti Sport Közlöny. Szerintem meg elképzelhetetlen hogy egyáltalán sportoló nemzetté váljunk. Vagy a vas és acél országává, regionális középhatalommá, fodbalvilágbajnokká, gadnóz.

Ez a "sportoló nemzet" is tipikusan wannabe (avagy épp konkrét) diktátorok mániája, és az is jellemző, hogy erről a főhadügyér értekezik. Pedig csak arról van szó, hogy ez a pártvezér és kancellár kedven lapja, eztet olvassa a reggeli tokaszalonna mellé, márpedig ő nem nem szállt be az internetbe, mint Vágási Feri. Az internet az olyas gyanús hálózati web (vagy mi), és hát nem jobb már egy rendes újság, ahová nem irkálhat minden jöttment paraszt, csak megbízható elvtársak megbízható dolgokat. Olyanokat, hogy Kisújpest-Fradiemtéká valahány-nulla iksz. Meg hogy kurvára nagyon kikaptak a fijjug, de derekasan küzdöttek becsülettel.

Na, az ilyenektől még a magamfajtának is megjön a kedve a sportoláshoz, elő is veszem mindjárt a darts-táblámat, elvégre az is sport, annak minden előnyével. Miszerint nemesíti a testet és a lelket, és nem kell hozzá elmenni itthonról.

Persze érdekes, hogy ehhez nekem nem kell a Nemzet Népsport, olyat éltemben még nem vettem, és nem is tervezek ilyesmit, hosszabb távon sem.

Ceterum censeo: Magyar nemzeti hip-hopot!

Eltérő harcolmányok

A Hatodik Világháború második napja esős. A frontok merevek, egyúttal nedvesek, így hát (ennek ellenére) senkinek sincs kedve már harcolni. Hébe-hóba zajlanak rendszeresen véres harcok, vagy harcos vérek, arra még mindenki emlékszik hogy kezdődött az egész (ők visszaütöttek), de arra már nem, mit is akartak eredetileg a bárkik. Márhogy kik azok az ők?

Odáig biztos, hogy a rohadárok támadták meg a  pigmalionokat vagy fordítva, de hogy miképp kerültek képbe a nyuvasztékok, abban mindenki egyetért. Sehogy. Még csak nem is ugyanaz az a kontinens, mert ők most vagy Felső-Amerikában élnek vagy Hátsó-Feledendőben, de mint Piszkos Fred, vagy keverik vagy-e nem? Kizárni semmit sem lehet a valószínűn és a lehetségesen kívül, azokat viszont kell is!

Ami viszont tuti, hogy béke kell minden áron, ha kő kövön nem marad akkor is, elvégre a békéért vérrel kell fizetni, megaláztatással és szenvedéssel, a csak úgy béke szart se ér. Pedig a szar békés dolog, bűzlik ugyan de csendben lapul a fűbe'. De ennyit a kő kövönről.

Amúgy pedig nem igaz, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel. A háború a háború folytatása ugyanazokkal az eszközökkel. Úgyhogy a Hetedik Világháborút jövő csütörtökre valószínűsítik a kormányzati elemzők, kivéve ha már tart.

Van valami banális, de megmagyarázhatatlan

Engemet máma ketten is figyelmeztettek, hogy holnap névnapom lesz. Na, ez spéciel nem lyutott eszembe, de télleg. A névnapnak ugyanis semmi jelentősége, kivéve ha a' enber Római Kaotikus állású, vagy vallású, mert akkor esetleg talán. De nekem mi ünnepelni valóm volna (pláne magamon), csak azért mert mikor született az a középkori rablólovag-király, aki rólam van elnevezve, és akit politikai okokból szentté avattatot valami utódja. (Talán a Könyves Kálmán, de az is micsoda hülye egy név már. Pedig állítólag nem azért lett könyves, mert sokat járt könyvtárba, csak mert tudott olvasni. Na, ennyit az ilyen uralgókról...)

Szóval a nevek napjainak nincs sok értelme, ezért jelentőségük se, legfeljebb fontosságuk, már ha az uramfiának nincs jobb dolga. És ugyan nekem semmi jó dolgom sincs, talán pont ezért nincs mihez képest jobb dolgomnak lennem.

Ehhez képest jönnek majd a sokszorosított jókívánságok a fácsén, miközben nekem nem jobbat kell kívánni, hanem kevésbé rosszat. De annál kevés rosszabb van, mikor befut 1 pezsgőspohár alakú diznihercegnőt ábrázoló kép (még rosszabb esetben gif, tűzijáték háttérrel), "Bulldog Névnapot Minden László Nevű Ismerősömnek" felirattal. Brrr...

Akkor már inkább a 11. századi lovagkirály, mondjuk ez a miniatúra a koronázásáról nem is olyan rémes: 

hu.wikipedia.org

Nem tok' rendes szabadverset írni

Gondoltam régebben, hogy majd élek,

Ilyen feleség meg gyerek, hátha attól lesz valami,

Amitől mozdul bennem a lélek

Csak hogy tudjam, bennem is meglehet a képesség,

Meg hogy van útja egy magamfajtának is,

Ami nem a napi kárhozat, hanem az emelkedés-elmélkedés

E helyett átkozott rímeket keresek máris.

Hírmasszázs

Na most ezt nem értettem. Ezek a hülye oroszokan már lázadásra se telik? Délben még úgy volt, hogy most aztán, nyolc után meg úgy, hogy lefújták az egészet. 

De én rájöttem, és ez itt csak egy rövid megfigyelés, hogy ezek a kicseszett TikTokra gyártják  a lázadást is, nem lenni kell, pláne nem tenni, csak látszani valaminek.

(Vagy simán csak elunták estére, meg megjött a hurka. Vodkával.)

"The media is the message?" Basszus tényleg nem fogyasztok híreket, a mert minek? The media is the massage, mint rendesen...

Mivamivan?

Én most tényleg tartottam két hírmentes napot (a bűn lélektanáról próbáltam hegeszteni valamit, ígéretes eredményekkel), plusz szét voltam esve, mint egy nagykoalíció, de máma már ebéd után szembesültem vele hogy. 

Oroszországban polgárháború van, volt vagy fog lenni, vagy fog voltni, de mindenképpen van valami vele a közeli jövő múltjában. (Majd átismétlem a rohadt sok angol igeidőt, az egy kifinomultan értelmetlen rendszer. De legalább csak nyelvtanilag.) Mert az efféle hatalmi harcok ritkán úszhatók meg szétlőtt városok, rosszabb esetben tömegírok nélkül.

És ebben az a speciális, hogy az orosz őrület valahol ott kezdődött, hogy Ukrajna nincs is, ukránok nincsenek is, ezek oroszok egy területen, ami valami történelmi elbaszás miatt független állam lett. És mi lett ebből? Szétlőtt városok és tömegsírok.

És akkor ezt most Pszichopatov elvtárséknak Maffiózó elvtárssal kell lejátszaniuk kicsibe'? Hogy akkor Prigozsin súlyos bűnöző kolléga megy szembe a diktátorral? Kurvára nem lennék most orosz... Pedig bírom a zenéiket.

p.s Igyekeztem filmkrikával is, de három olyan szar darabba futottam bele, hogy kissé kiveszett belőlem az alanyi kritikus. Még várom a katarzist.

Mentegetés

Az van, hogy napok óta nem írtam ide (máshová igen, kell a pénz) de vicces, hogy sokkal több oldalletötésem volt mint korábban. Hogy vannak olyanok, akik többször is visszanéznek, mér' nem ír már valamit ez a hülye?

 Na, írtam, aztán jövök hamarosan egy ffilmkritikával.

Addig is, rendes magyar hip-hop:

Gasztroizé, rizsával is

Kovászos Dezsőné (született Szabóné Mráz Aranka) akciós tejoljaért ment a boltba, de végül lazacfarhátat vett, mert az is akciós volt, tejtermékeket viszont keddenként nem árul a sarki kisbolt. Ugyan szerda volt, de Ildi, aki korábban az Aldiban is volt eladó, elég másnaposan nyitott, és neki már kora reggel is alapvetően mindegy volt, milyen nap van. Csak legyen már egy másik.

Aranka azonban otthon tanácstalanul szemezett a lazaccal, amiről eddig azt hitte, pulyka kicsit másképp, de ennek nem volt combja, sőt egyáltalán nem hasonlított semmilyen döglött állat-darabra, kivéve a karajt, csak nem olyan volt. (Karajt amúgy látott legelni kisorában a falusi  nagyiéknál, az volt az a szőrös állat, amelyik harapott, de nem bégetett.)

Fel is hívta Icust, hogy figyelj már, mi a lófasz az a lazac? Mire Icus szerint az valami hal lenne, amolyan rákféle, a lényeg hogy ki kell rántani rizzsel, azt' majd a macska megeszi legfeljebb. Bár a Gézáék már voltak külföldön is Spárban, mondták hogy ott lehet venni pálcikás szusit, és az abból van. Lazacból? Nem, halból! Ami rákos, vagy rák, de úszik az a lényeg, és mikor már nem, de még nincs kisütve, akkor is rizsával eszik, csak hidegen.

Kik? Hát a japániak, azok esznek ilyeneket, biztos nincs mikrójuk, hogy hideg rizsa a kaja,  lehet hogy nyers hallal, az nekik ennivaló, de nekünk csak annyi, hogy bebaszott a szakács, és nem főzte meg sütni.

Aranka nem tudta mitévő legyen a lazacfarháttal (ami két bazinagy szelet volt, és  nem lehetet tudni, melyik az eleje, és melyik a far hátulja), úgyhogy összedarálta egy kis maradék véreshurkával, fokhagyma, pirospaprika, sóbors, ződerős (csak kicsi), azt megforgatta zsemlemorzsában és belevágta egy kanna forró olajba. Mikor gusztusosra égett belekóstolt, és meglepődött. Fasírt ez, baszod! Lazac, mi? Karaj ez, karajcomb vagy mi a fene, Józsiék a minap vágtak karajt, abból is ilyen fasírt lett, finom is volt, kár hogy tökfőzeléket nem vágtak hozzá.

Kommunista város, kókuszos vanília

Pócs János ormánypárti farok (de hol van a kettő között az elefánt? - kérdezné egy indiai népmese) szerint Brüsszel rosszabb mint a kommunizmus. Nos, ezzel két bajom minimum van.

Egy: Mér' pont? Ennyi erővel mondhatnám, hogy a kanti szubjektív idealizmus jobb mint Barcelona, pedig mindkettőben jártam már, és nem tudnék választani. Az mondjuk biztos, hogy Prága jobb mint Pozsony, de a klasszikus angolszász liberalizmussal egyiket sem tudnám összemérni, Pócs politikus viszont bármikor az almát a gyomorrontással, vagy a tizenhatos számrendszerrel.

Kettő: Brüsszel egy város, van már egy ideje, a kommunizmus meg egy utópia, ami sose volt (bármilyen ocsmány diktatúrák hivatkoztak is rá), szóval egy konkrét valamit összehasonlítani egy csak képzeletben létezővel, politikusi sajátosság, de kurvára nem erény. Szar populizmus, az van. 

És a plusz egy találat, hogy Pócs nertárs (és fia, ifjabb Nerpócs Társ) tízmilliókat nyúltak a mocskos állat EU (ez Brüsszel, csak idáig nem olvasta a brossúrát a párttitkár-állagú jelleg) pénzeiből, hogy kissé megtolják saját vállalkozásaikat, mert olyan iszonyú nagy üzletenberek ők, hogy nem csak a piacról élnek. hanem az államból is, mint valami kommunista, csak épp ők a kommunistáknál is rosszabb unióból.

Van az a mondás, hogy ne szarj oda, ahonnan eszel, de hát istenem, van aki szereti a szar izét, avagy van az a pénz, hogy kókuszos vaníliának érezze. A jellembajnokok reggelije ugyebár.

Közlekedő állatok

Sétálok melózni egy verőfényes eős reggelen, és a Kossuth utcában épp tizenöt autó áll libasorban a pirosnál. Belőlem meg kibújik az alanyi statisztikus, és felmérni vélem, hogy a tizenötből öt baszomnagy városi terepjáró (úgynevezett SUV), ami terepen sosem jár, de két parkolóhelyet foglal a bárhol. És mind a tizenöt autóban egy ember ül, aki jobb esetben vezeti az autót, rosszabb változatban meg a világ királyát játssza. Aki fel van háborodva, hogy már megint dugó van, és nem jut eszébe, hogy épp miatta is. (Ja, a Kossuth utca az felénk nem egy főút, csak szerényen keskeny mellékutca, mondjuk cserébe a főtér az szintén a Lajosról van elnevezve, elvégre nem lehet település Agyarországon Kossuth nevű közterület nélkül. Ha egy kis faluban két utca van, akkor az a Kossuth meg a Petőfi, ha van harmadik, akkor Dózsa, régebben játszott még a Szabadság (F)elszabadulás meg hasonlók, de ma már azok Szent Istvánok főleg.)

Szóval ez a városi autózás egy nettó baromság, egy utcahossznyi személygépjárműves karaván fele annyi embert sem szállít, mint egyetlen busz. Az ember, mint közlekedő állat kicsit sem racionális. Például arról, hogy valaki elvigye a szomszédját is, aki szintén valahol arrafelé dolgozik, na arról szó sem lehet, még viszonossági alapon se, hogy akkor aa jövő héten meg a szomszéd autójával mennek. Pedig ez a rothadó nyugaton már több évtizedes gyakorlat, a mocskos jenkiknél külön gyors sávok vannak azoknak a kocsiknak, amikben többen ülnek. A magányos harcosok meg küzdjenek meg a démonaikkal a dugóban.

Persze az igazi az lenne, ha lenne normális tömegközlekedés, ez fatornyos kis megyei jogú városunkban nem igazán jön össze, én sem azért sétálok, mert munka közben nem mozgok eleget, egyszerűen csak szar a menetrend.

Bár tartok tőle, az utcai tankok büszke úrvezetőinek (akik néha persze nőkből vannak,) derogálna holmi buszra szállni, ahol mindenféle nyugdíjasok, meg szakadt alakok is utaznak, plusz nem azért vette meg egy melós tízévi fizetéséért a kurva nagy autót, hogy aztán ne azzal akadályozza a forgalmat, ha a gyerek nem bír három saroknyit gyalogolni az iskoláig.

Ja, és a dugóban áll a busz is, szóval jogosan horgad fel ideáltipikus sofőrünk, hogy most akkor én azzal menjek? Hisz a dugóban is jobb a kényelmesben üldögélni egyedül, andalító mulatóst bömböltetve, mint a buszon szorongani valami büdös másik mellett.

A normatív jelen...  (acidcow.com)

... és az öko-bio alternatíva (english-zone.com)

Napi horoszpók (vízöntő vagyok a halakra)

„Nehezen indul a pénteki nap: fáradtnak és nyűgösnek érzed magad. Lehetséges, hogy idén még nem voltál szabadságon? Ha ez így van, akkor ideje megtervezni, mikor hova menj. Ha lehet, már holnaptól nézz más vidékek felé.“

Fáradt? Nyűgös? Persze, akkora rutinom van már ebben, hogy piálás nélkül tudok másnapos lenni, amiben amúgy sokat segít a szorongásos neurózis. De legalább mostanában nem rúgnak ki (mondjuk épp lenne honnan), mert tegnap délután érdeklődött az egyik kisfőnök, hogy mi is a munkaruhám mérete. Szóval terveznek rendelni újra. Újból? Nem megy nekem ez a bürokratikus izé, nyelv. Vagy simán csak nincs stílusérzékem (amihez képest viszont túl sokat keresek, túl régóta írással), de időnként imitálom, és a legrosszabb, mikor már nekem is tetszik, vagy majdnem.

Ámde. Idén még nem voltam szabadságon. Aha, lehetséges, bár hogy a munkanélküliség az szabadságnak számít-e, nos effelől vannak kétségeim. Szerintem ugyanis igen, azaz kurva sokat voltam már szabadságon idén, a friss, egy hónapos munkaviszonyomból is egy hét táppénz volt, ami persze sokkal jobb kimenetel egy durva gerincsérülésnél, amit megúsztam. Most viszont a horoszpókom nyomán megtervezem hova menjek. 

Este majd először is vécére. Aztán aludni (a fordított sorrend sose jó, bár szerencsére nem tapasztalatból mondom, csak teoretice), reggel reggelizni, melózni (ha kell), haza (ha van honnan) és innentől elölről az egész. Holnaptól más vidékek felé nézek, miszerint milyen lehet a vécém háromdés mozis szemüvegben, megvan-e még a teszkó parkolója, látható-e még a fényes jövő az agyontérkövezett belváros tetszőleges bezárt boltja mellől? Ennél több vidéket momentán nem tudok felfedezni, még szerencse, hogy nem vagyok egy felfedező típus. Én visszamenni szeretek, a szokott és kedvelt helyekre. (Most mondjam, hogy a szokott útitársakkal? Ja.) De annak esélye, hogy lássam a tengert, pláne hogy a brit szigeteken, nagyjából annyi, mint hogy betépjek egy gyümölcsjoghurttól vagy hogy a Ferrari nyerje a Francsetuggya Ligát fodbalban. Vagyis matematikailag kifejezhető az esély, ami praktikusan viszont a nulla és a vessző után még sok-sok tizedest jelent, addig is nullákkal.

A más vidék így csak mentálisan értelmezhető, hogy boldogság, vagy oké, az nem, csak valami szolid tudat, hogy a helyemen vagyok a világban. Na ez kibaszottul nincs így, és tartok tőle, holnap is csak ez lesz, sérelmemre. A mai nap e tekintetben viszont már biztos.

Csak egy név maradt

180 éve született Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli Moszkva tér, és a négyeshatos egyik végállomása. Tipikusan az a történelmi alak, akiről amúgy semmit sem tudunk, nem is érdekel senkit, ki a frász volt, de hát így jár az, akit az utókor közteresít. Blaha Lujzáról esetleg páran még sejtik, hogy valami színésznő volt, de mivel az ő idejében nem volt film, jutyúb meg ilyenek, kábé egyslágeres előadó marad "Az ajtók záródnak, a Blaha Lujza tér következik" című agyonjátszott számával.

Nyilván az a célja az efféle tér, utca, sikátor, körtér, sugárút, köz, sétány és egyéb elnevezéseknek, hogy legalább így fennmaradjon amúgy feledésre ítélt emberek neve, amivel viszont prímán el lehet érni, hogy csak az maradjon fenn. A személy a név mögött meg már érdektelen, úgyhogy - nem mentesen némi mazochizmustól - jól megnéztem, ki volt ez a Kálmán. Na jó, sok melót nem tettem bele, nekem elég  róla szóló wikipédia-oldal, mert azért van sok érdekesebb dolog is a világon, meg a neten (amennyiben e kettő még nem ugyanaz), például unalmas receptek, ismeretlen celebek magánélete, rutinpornó vagy golfversenyek.

Széll bácsi élete sem volt egy akciófilm, jogot végzett, megyei szolgabíró lett, aztán kormánypárti képviselő, elvette Vörösmarty "Szózat" Mihály lányát, pénzügyminiszter lett, utána kissé visszavonult a politikától, de csak átmenetileg, mert később lett belőle miniszterelnök is, kapott mindeféle magas kitüntetéseket, aztán meghalt. Unalmas alak volt na, az igazai, tőrőlmetszett jogászkodó, politikai bürokrata, aki egy jó családfa-alapú starttal azért jelentős karriert futott be, csak hogy mára senki sem emlékezzen rá. De ez utóbbit legalább kiérdemelte.

1843-1915 (hu.wikipedia.org)

Élethalál halálig

Azé' huszonhárom évig élni egy halálos ítélettel az ember feje felett, a mentális kínzás netovábbja. Most az volt a hír, hogy Missouri államban (Egybesült Usa Államok, ha valakinek nem lenne meg) kivégeztek egy faszit, aki tizenkilenc évesen, nyilván nem átgondolt módon lelőtt két rendőrt, és negyvenkét évesen meg is kapta a méreginjekciót. Amúgy szerencsétlen egy alak lehetett, piti bűnözőből lett copkiller, meg siralomház-lakó, utóbbi élete több mint felében. Élet volt az? Sose.

Elhanyagolt gyerek volt, mentális betegségekkel terhelten, tizenévesen már gyakorló hajléktalan, és bár szörnyű dolgot tett, de a hülye jenkik szerint fontos kereszténység (inkluzíve felebaráti szeretet) itt szart se ért. Mint egy középvacak Boris Vian regény címe (Öljünk meg minden rohadékot!), ahol bár fogat fogatlanul, de azért szemet szemért, ezek az elborult mély déliek mintha főleg az Ószövetségig olvasnák a szent könyvüket. (Az zsidók istene még kemény csávó, haragvó und gyakran bosszúálló mindenhatás-generátor, semmi smúzolás, hogy az vesse rám az elő követ... Elsőt? Mindet, bármikor!)

Oké, én eleve ellenzem a halálbüntetést, szerintem egy államnak sincs joga ahhoz, inkább ússza meg száz bűnös, mint hogy egy ártatlant kivégezzenek. Nem vagyunk istenek, tök mindegy hogy hiszünk-e bármelyikben is, a bigott vallásostól a megveszekedett (hívő) ateistáig minimum emberi dolog nem ítélkezi. Legfeljebb magunk felett, amitől még ítéltethetünk persze, de könnyeb. Lelkiismeretileg főleg. Ám tényleg nem tudom, hogy alszik, meg pláne mit álmodik az a bíró Misszuriban, aki a reggeli kávé, meg a kínai büféből rendelt ebéd között eldöntötte, hogy végezzék már ki azt a mocskot, eleget ette az állam kenyerét, a sok becsületes adócsaló, rasszista,  neurotikus, született feleség és cserkészsüti-árus pénzén.

És közben nem gondolt bele (vagy igen, csak megdumálta a dokival, 150 dollár/ 50 perc árfolyamon) milyen lehet huszonévig úgy élni (egy cellában) hogy ki fognak végezni, csak nem tudni mikor. Ez a nettó emberkínzás, és sajnos lehet hogy ehhez képest a megkönnyebbülés, ha végre jön az a kurva injekció. Szánalmas egy népség vagyunk, így főleg mi, az emberiség nyugati civilizáció néven emlegetett része. (Ahová persze mi itt, egyre kevésbé...)

Jelmez-gate Dajcslandban

Roger Waters, az egykori pasas a Pink Floyd basszusgitáripari zeneszerzési osztályáról egy vén hülye. Effelől nincs kétség, de affelől se, hogy nem náci. Ehhez képest egy ideje nyomozgat utána a  német ügyészség, vagy már vádolják is, tudja fene, miszerint a legutóbbi berlini koncertjén náci egyenruhára emlékeztető jelmezben  lépett fel. Ami egy hosszú bőrkabát volt, meg egy piros karszalag, és  német ügyészet szerint ez gyűlöletkeltésre alkalmas. Basszus, ezek nem voltak még Laibach-koncerten?

imdb.com

A derék szlovén együttest már csak a fenti kép alapján is örökre ki kellene tiltaniuk Németországból, sőt megtiltani nekik hogy mint afféle (nyilván náci) rockzenészek Ljubjana német nevét használják, azt a képzetet keltve másokban, hogy a németek még mindig. Pedig nem nácik, csak történelmileg nagy bennük az önutálat, és kretén módon reagálnak nonkonform művészi koncepciókra.

Pedig az van, hogy a németeknél (miként amúgy nálunkfelénk is) tilos a náci jelképek használata, megjelenítése, kivéve oktatási vagy művészeti céllal. Na most, Waters se SS-jelet, se Totenkopf nevű kopányátcsontokkalt, se horogkeresztet nem viselt (ami megfordítva egy hindu napszimbólum volt eredetileg), de ezek a németek már gyűlölni kezdenek egy hosszú bőrkabáttól is. Biztos transznemű vegánok lehetnek csak ügyészek arrafelé, esetleg háttérhatalmi gyíkemberek, bár hogy utóbbiaknak mi a bajuk a bőrkabátokkal, azt a fene se tudja.

Ámde ezzel a náciváddal több dolgot is  biztosan állított a Német Nemzeti Vegán Vádhatóság:

- Roger Waters nem művész, így aztán ha koncertet ad, az nem művészet, ezért nem mutathat be náci jelképeket.

- Náci jelkép lehet bármi, ami emlékeztethet a nácikra, praktikusan ez azt jelenti, hogy mi a náci szimbólum, mi idézi fel zaklatott lelkükben a hitlerájt, azt ők mondják meg. 

- És mivel a nácik ettek kolbászt, ittak sört, viseltek alsógatyát és cipőt, ezek bármelyike felidézheti démoni szellemüket, szóval meg kéne fontolni az ilyen dolgok nyilvános fogyasztásának és/vagy hordásának  betiltását is. (Szóval mindenki húzhatna kolbászt a lábára, de csak otthon a négy fal között, ám az utcára már csak papucsban léphetne ki. Azt a nácik csak otthon hordtak, nem a nürnbergi pártgyűléseken.)

Waters bácsi jelmeze egyébként régi darab, már A fal című lemezükre épülő, 1982-es Alan Parker-filmben is felbukkan, és azóta is rendszeresen, mikor valahol előadják a cuccot. A kegyetlen bőrkabát amúgy a fiktív diktátor viselete, ebben a diaktúraellenes műegészben, de ez a német ügyészek agyáig nem ér el, vagy igen, csak nem érdekli őket. Minden esetre menjenek a fenébe, lehetőleg máma még.

Nyomaszt, szok

A ma reggeli tervezetlen szomorkában arról énekel a lírai Én, hogy nem kéne úgy meghalnunk, hogy azon tűnődjünk, amit magunk mögött hagytunk. Pedig alapvetően mindannyian folyton azon tűnődünk, és ha  nem is éneklünk, de dúdolunk himnuszokat ahhoz, ami elmúlt. Régen minden jobb volt, ami persze csak annyiban igaz, hogy a jelen mindig szarabbnak látszik, de nem csak az emlékek, hanem a vágyak perspektívájából is. Egy idő után nyilván főleg az emlékekéből, aztán egy idő után már megint a vágyak az erősebbek, hogy bárcsak ne emlékeznénk annyi mindenre, ami csak volt.

Mert hülyének lenni igenis jó, valójában sokkal több mindent tárol a memóriánk, mint amit el bírunk viselni (főleg ha nem egyszerűen sokat éltünk meg, de sűrűn), és mivel csak a szépre emlékezünk (ez valami ótvar sláger volt a későközépkori múlt századból), a jelen szükségképpen hányadék, bezzeg kilenc éve még Brightonba vonatoztunk, mert csak. Akkoriban barátaink voltak.... de minek is a többes szám, magam vágyom vissza egy korábbi kiadásomba, nem a javítottba, jó volt az úgy ahogy, csak hol a francba van máma már.

Tényleg jó lenne tralfamadorinak lenni, akik az idő minden pillanatát egyszerre látják, így az egykori másik felem is velem van még, számtalan másik időpillanatban, a nagyszüleim élnek, a kutyám sétálni akar, engem meg nem szólítanak bácsinak húszéves csajok folyton, mert bár most már ötven felé oldalgok, de számtalan egyéb, látható időpontban 22 vagyok, amely koromban amúgy is befejeztem a személyiségfejlődésem. Ha volt nekem olyanom.

És akkor valaki azzal jött a minap, hogy de nyomot kell hagyni magunk után, mert ha meghalunk (nem ha, hanem amikor, kis helyesbítés) valami maradjon utánunk. A minek? Végre nem visszük tovább a múltat, és mint azt már korábban itt is kifejtettem, majd leszek tiszta lappal (nem karmikusan, csak az emlékek hiányában) mosónő Radzsasztánban, és hátrahagyom a mostani magam.

Én nem hogy nyomot hagyni nem akarok, de a nyomaim nyomasztanak leginkább, mikor álmomban még valami vállalható alak vagyok, egy feltupírozott helyzetben, de aztán felébredek, és indulok felmosni.

Nem, nem hagynék nyomot, a hagyatékom az eltűnés lehetne, a felszívódás, ami például azért is könnyű, mert se gyerek, se kutya, se macska,  mire nem leszek, más lesz akiben hiányéret támadna, hosszabb távon semmikép. Ha hinnék a nirvánában vágynék rá, de az odajutás ott kezdődik, hogy vágynélküliség. Szóval elbaszom, már az elején... Nos, akkor élni kéne kicsit, bár számomra egy ideje már rejtély, hogyan is, a minekről nem kell gondolkodnom, azt már elengedtem. Merthogy csak.  De fontos, hogy tapasztalatlanul, hisz:

"A tapasztalat elbutíthatja az embert. A legtöbbeknél a tapasztalat pusztán egymás után elkövetett hibák sora, és minél több tapasztalata van valakinek, annál kevesebbet tud." (Charles Bukowski)

Hamis, de látványos még lehet

Hülyék tömegei látogatják a Romeró és Húlia híres erkélyjelenetének helyszínét Veronában, pedig. Állítólag nem is éltek a híres páros mindkét tagjai, másrészt nem is voltak szerelmesek egymásba, ami érthető, ha nem is léteztek. Az egészet csak egy Sakehas... Shekesa... Sexpír nevű angol találta ki, aki életében egyszer akart elmenni Veronába, de már Torinó magasságában úgy berúgott egy útmenti fogadóban, hogy másnap rossz irányba indult, és csodálkozott is, hogy ezek az olaszok franciául beszélnek. Ahogy meg ő nem szeretett, úgyhogy inkább hazament Londonba, ott is lehet írni holmi olaszokról, főleg ha az ember nem dokumentarista-nagyrealista drámában gondolkodik, hanem valami szaftos romtragban. (A romtrag az a romantikus tragédia, olyan mint a romantikus komédia, vagyis romkom, csak fordítva, azaz felfelé sikít a hullámvasúton, miközben a szereplők a végére nagyrészt meghalnak elpusztulni.)

Ehhez képest a turisták kötelességszerűen fotózgatják Húlia erkélyét (Szerintem igenis így kell ejteni, ha egy Szerhió lehet Szerdzsó, akkor ez megy visszafelé is. Dzsúlia, mi?), ami persze hiteles darab, amennyiben kétségtelenül erkély, nem a földszinten van, hogy terasz legyen, és a ház, amiből kilóg, eléggé úgy fest, mint ami a középkor és a reneszánsz határterületéről származik. Pedig valamikor az 1930-as években csináltak belőle húliás zarándoklátványosságot:

Ilyen volt, ez lett, sexpírikus diznilend (24.hu és balkonada.cafeblog.hu)

De régóta tudható, hogy a modern turizmus lényege (volt/van tradicionális turizmus is, a zarándoklat) nem az, hogy valami eredetivel találkozzon általa az ember, hanem hogy valami látványossal, Régebben is kellett a fotós bizonyíték, hogy megint egy látványosság kipipálva, lehetőleg úgy, hogy a turizmusozó alany maga is a panoráma része, és ehhez ma már nem kell egy másik hasonló látványvadász, elég a szelfibot.

Mondhatni a kompozíció a lényeg, például hogy én az Eiffel-torony előtt, az már mellékes, hogy a vonatkozó tákolmány nem Párizsban van, hanem Las Vegasban (és kisebb), egyébként is, ki szerint menőbb holmi Párizs egy Vegasnál?

De erről szól a Madam Tüszó tetszőleges kirendeltsége is, minek a híresség személyesen, ha a képen a megszólalásig hasonlóan áll mellettünk, és az hogy amúgy nem bír szólni egy kurva szót sem, az pont nem látszik a fotón.

Kínában meg van Hősök tere másolat, bár hogy a Műcsarnok meg a Szépművészeti közti placc mióta globális látványosság, azt a fene se tudja. De nálunk világhírű helyszín, ez kétségtelen.

erdekesvilag.hu

p.s. Egyszer voltam én is Veronában, és naná hogy valahol még megvan a fénykép a Húlia balkonjáról, csak az még analóg, az első digitális fényképezőmet évekkel később vettem. Azzal már angol helyszíneket fotóztam körbe indokolatlanul sokszor (nem kellett spórolni a filmmel), többek között a Madam Tüszó viaszbábuit, és olyan is van, ahol valami híresség mellett állok. Csörcsil, vagy ki...

Barátságtalan tűz

A tegnap híre, ami nekem csak este jött szembe, hogy Prigozsin és rohadár zsoldosai elfogták az orosz reguláris sereg egyik parancsnokát, mert állításuk szerint az rájuk lövetett vasárnap Bahmut mellett. Az illetékes orosz dandárparancsnok ezt nem is cáfolta, ellenben azzal védekezett (vagy simán csak indokolt) hogy részeg volt, meg amúgy sem bírja a wágneres bűnözőket. (Jó, őket mondjuk nehéz is kedvelni, a főnökük egy pszichopata maffiózó, a emberállomány meg jelentős részben a sittről toborozva.)

A hír persze nem igazán meglepő, business as usual, mert:

- Egy orosz parancsnok részeg.

- Lövet azokra, akiket amúgy sem csíp, különösen ha részeg. (Az mondjuk nem tiszta, hogy csak részegen utálja a zsoldosokat, vagy félrészegen is, esetleg józanul is  utálná, csak olyankor nem érti, hol van.)

- Akiket nem kedvel azok valóban azonosulhatatlan bűnözők, de legalább illenek a bevodkázott főtisztekhez, mondhatni ők a folt a zsákhoz,  avagy gombok a kabáthoz, miszerint macik a málnás porcelánboltban.

- A hadviselésben ismert a "baráti tűz" kifejezés, mikor az embert a saját oldalán harcolók lövik, csak ez rendszerint véletlen, valaki benézi, hogy hol is lehet az ellenség. Na ez itt szintlépés ehhez képest, itt direkt a sajátjaikat lőtték a ruszkik, vagyis nekik ellenség sem kell, hogy kicsit hadmozdulatozzanak.

És ezek akarnak háborút nyerni. Eleve úgy volt, hogy pár nap alatt lerohanják Ukrajnát, lesz szép új bábkormány Kijevben, vagy nem is szaroznak ilyesmivel, egyszerűen annektálják az egész országot. Ehhez képest kínlódnak lassan másfél éve, és bár a zorigón minden másnap nyernek, a való világban ebből már nem szállhatnak ki jól. Nem jött be a blitzkrieg, ahogy anno Adolf kollégának sem, és csak remélni lehet, Vlagyimir Vlagyimirovics előbb döglik meg, mint hogy lángba boríthasson még több vidéket, még több ártatlan ember halála árán.

Az teljes megrogyáshoz már megvan a harci immorál, az atomfegyvereket meg talán nem vodkásüvegek mellett tartják, mert ha mégis, mind meghalunk, vagy ha mégsem, látjuk a Mad Max-et élőben, de egyik sem vonzó opció.

Atomvillanás bárhonnan (reckontalk.com)

Labdapolitika

Van ez a Garrosz Rolandról elnevezett teniszverseny (pedig ő nem is teniszező, hanem széles körben népszerű kokainista és alanyi szifiliszes volt, legalább is a Sztársztorik Magazin szerint), ahonnan kizártak egy női párost, mert. Egyikük épp átütötte volna a labdást az ellenfeleknek, mert ők jöttek az adogatásban, de eltalált vele egy labdaszedő csajt. Aki sírdogált kissé, mire a bíró kizárta a mocskos merénylőket, akik ugyan elnézést kértek, meg hazudoztak össze-vissza, hogy hát véletlen volt, de ez nem hatotta meg az igazság bajnokát. Ő még a közönség fújolására sem ingott (inogott?) meg, talán kurvaanyáznia kellett volna a publikumnak, de a tenisz ugye egy kifinomult sport, ahol eltartott kisujjal unatkozik a nagyérdemű.

Én nem tudom, mi lett volna a helyes döntés, gondolom semmi, labdaszedő kicsit még rosszul van, jön helyette egy másik, a játék meg megy tovább. Amúgy is a brüsszeli szankciók miatt volt az egész, amik már annyira ártalmasak, hogy egy japán-indonéz női páros (Kato Miju és Aldila Sutjiadi) is tisztára kivan tőlük idegileg. Így nem lehet higgadtan ütögetni  labdát, ráadásul a labdaszedő is nyilván francia volt, azaz a szankciós Ejrópai Junió tagja, polgára, haszonélvezője, aki persze tuti rasszista is némileg, annyira fehér a bőre. A japán büszkeség meg nem bírta el ezt (ja igen, a japán játékos találta fejen a gyarmatosítók leszármazottját), és elégtételt vett mondjuk Hiroshimáért. (Az amerikai nyílt bajnokságra be sem engedik majd, mert képzelhetjük ott mit művelne, mondjuk Nagaszaki vagy a Midway-szigeteki csata emlékére.)

Szóval az ázsiai teniszezők súlyosan vétkesek, már-már bűnösök, de nem tehetnek róla, a globlista pénzhatalmi elembétékú-kompatibilis liberális fasiszták annál inkább, akik közvetetten már egy arisztokratikus (azaz maradi, retrográd, sznoboknak való) sportba is képesek beletenyerelni.

Na, csak össze lehet hozni ebből egy rendes konteót. Kicsi és vacak, és hülyén hangzik, de legalább nagyívű. (És akkor  labdaszedő-adószedő párhuzamra még ki sem tértem, pedig biztos nem véletlen...)

Paradélutáni hétfőfrász

A hétfő reggelben az a legocsmányabb, hogy vasárnap délután kezdődik. Hallgatnám a forma egyet (nézni a monitort nézem, azon viszont egy barokk csendéletet rakok ki puzzle-alapon), de közben már erős hétfő-szorongásom van, hogy nem lehetne ezt a hét elejét eltolni, mondjuk a hét közepére? Holnap lehetne a Vasárnap 2. - Döglünk tovább című reality, aztán kedden egy kis levezetés, hogy nehogy egyből fejest kelljen ugrani a munkába/ iskolába/ mindenféle generalizált szorongásokba, aztán szerdán esetleg kezdődhet is a hét, mert onnan már csak kettőt kell aludni péntekig. Na jó, igazából hármat, mert kedd esete már szarul lenne az ember, hogy basszus, vége a hétvégének. Olyankor meg minden  duma, hogy de még tart a szabadnap, csak borsóra hányt fal lenne. Önbecsapás, hisz falat hányni is fájdalmas, akkor már kezdődjenek inkább a munkás hétköznapok. Valahol máshol, egész másoknak.

A munkanap legjobb része, mikor sétálok hazafelé és nem esik, plusz aznap le se baszott senki, hogy milyen béna vagyok, ha van itthon valami jó kaja, az erős pluszpont, bár a jó kajákat meg inkább zsemlékbe rakom, hogy meló közben történjen valami pozitív is, nem csak a vércukrommal. És sokszor észreveszem, hogy nem is sietek haza, mert ha már itthon vagyok, elkezdek azon pörögni, hogy holnap megint menni kell igába hajtani a fejem (valamint a munkavégző képességem), szóval ahogy a vasárnap délután-este már a hétfőhöz kapcsol, úgy szerdán hazaérkezve lélekben már csütörtököt mondok. De pénteken sosem mondok szombatot, tetszik a péntek este (tarthatna még pár napig), viszont félek tőle, hogy lassan már szombaton szorongok attól, hogy vasárnap depresszív leszek, és hol van akkor még a hétfő, a maga konkrétságában...

Poszt-centenáriumi üres giccs

Jé tényleg, ma van a Nemzeti Trianonhoz Tartozás Napja, a felhőtlen trianonozás  ünnepe és juniálisa, sírva vigadás helyett síratlan melankóliával pátoszolt sírhol, nemzetsüllyedel. Ilyenkor a kormányhitű hűbéresek kifejezésre juttatják a 103 ével ezelőtti elcsatolás-szentesítés feletti mérhetetlen bánatukat, elképesztő műveletlenségüket a magyar kultúra viszonylatában, és nem mellesleg, hatalmi arroganciájuk töretlenségét.

A felcsúti döbrögi (pontosabban a Főnöki Fészbuk Frofilt kezelő jobbágy) az 'Ép vagy, 'önyörű vagy Agyarorszák című népies-filléres giccsel emlékezik, átéreztetve a történelmi trauma mai súlyát, fontosságát és lényegbe vágóságát, valamint azt, hogy az égvilágon semmi lényeges nem jut róla eszébe.

Nekem se, pontosabban semmi olyan ami ne lenne felületes okoskodásnak ható közhelyhalmozás, és bár a széljobb definíciója szerint magyar az akinek fáj Trianon, nehezen tud fájni egy versaillesi épület. Úgyhogy nem vagyok magyar, de hogy mégis mi lehet az etnikai nemzetiségem, az egy kemény kérdés, egyúttal nehéz dió, szerintem aktuálisan piréz vagyok, vagyis valaki, akit látatlanban lehet utálni, miközben abban sem biztos, hogy létezik, vagy csak képzeli magát.

Ellenben van ma közelebbi évforduló is, hisz 1989-ben (és erre már személyesen emlékszem, vagy emlékszik valaki, akinek képzelem magam) e napon támadta meg a Kínai Néphadsereg a demokráciáért tüntető diákokat a pekingi Tienannen téren tankokkal és gépfegyverekkel. Okozva ezzel mintegy 3600 ember halálát (ez már a 9/11-es, New York-i lépték), legalább is a becslések szerint, hisz az ottanikommunista rezsim hivatalosan azóta sem erősített meg semmit. Úgyhogy emléknapja sincs, majd lesz 2089-ben, vagy mégsem.

nsarchive.gwu.edu                             

Pont ott vessző

Unalmamban, amíg vártam hogy megsüljön a főtt bab, beírtam a keresőbe, hogy „hülyeség“, merugye mi mást egy vasárnap reggel, és a néhányadik találatnál kidobot egy brit törvényt. Na persze... Mert a hülye angoloknál a középkor óta érvényben van egy jogszabály, miszerint tilos a parlament épületében meghalni. Ami eleve értelmetlen, hiszen mit lehet tenni valakivel, akinek az a bűne, hogy meghalt? Lecsukják? Vagy előszőr megvesszőzik, majd kivégzik, és csak aztán csukják le? (De nem, aki véletlenül ott szenderül rosszabb létre, állami temetést kap. Egy törvénysértésért!)

Ennek körülbelül annyi értelme van, mintha a francia Riviérán megtiltanák a jegesmedve-vadászatot, vagy Prágából tilos lenne az Eiffel-tornyot bámulni, szabad szemmel. Úgy nem szabadna.

Akkor már értelmes törvényeket kellene hozni. Idehaza például támogatnám, hogy bizonyos politikusok csak akkor léphessenek be a parlamentebe, ha már halottak. Vagy, hogy valami szűkebb értelemben kulturális ötletem is legyen,  Esterházy Péter születésnapján (április 14.) mindenkinek, aki ír valamit, kötelező legyen legalább egyszer pontosvesszőt használnia! Mert:

„A pontosvessző a legirodalmibb írásjel; mert az írásjelek egyszersmind beszédjelek, a legkevésbé a pontosvessző: az ő otthona a szöveg, ott honos, többnyire nem hallható, csupán látható. És persze érezhető és vágyható. (...) Ha valakivel megismerkedünk, talán ez az, amit ajánlatos legelőször tisztázni: használja? nem használja? Durva lélek sose. És silány írásban, bulvárlapban – fogadjunk! – e jel nem fordul elő. Igaz, ha egy szövegben előfordul, az még nem jelent semmit; a sznoboktól (és "faragott tuskóktól" – Czakó Gábor leleménye) ments meg, Uram, minket!“ (Irodalmi szószedet: A pontosvessző (Himnusz), Magyar Narancs, 2004. október 7.)

Ehhez képest nem is olyan súlyos, hogy Yorkban (a régi angolban, nem az új amerikaiban) legális egy skót meggyilkolása a régi városfalon belül, de csak akkor ha a kezében íj és nyíl van. Pontosabban nyílvessző.

Testzsír-szomorka

A bálna egy igazán sikeres mozgóképipari darab, csak épp alig bírtam végignézni,  tök mindegy hány Oszkár díjat hánytak össze neki. Brendan Fraser meg bevállalós egy faszi, hogy eljátszotta a 270 kilós amerikai angoltanárt (Ott nem amerikaiul beszélnek amúgy? Aha, hogy ezért tanulnak angolt...), aki hóm ofiszból tolja a kurzusait, és közben az a szövege, hogy elromlott a laptopja kamerája. Ha már egy különösen nagy kupac (kopasz kukac, ja azzal kezdődik) zsírszövet egy fotelban, költői hajléktalanokat idéző rendetlenség közepette.

Mostanában egyre gyakrabban úgy vagyok vele, hogy van nekem elég bajom, amik elég jól kitöltik az aggódnivalóknak fenntartott idegpályáim, és filmen inkább nem mások bajait akarom részletesen dokumentálva látni. Mert Charlie a hájtömeg melegpornót néz, de a róla szóló mozi egyfajta szenvedéspornó, rémes részletekkel és lehangoló összképpel. De annyira távoli, még tőlem is, hogy a fene se tudja, mennyire hiteles, mondhatni dokumentarista ihletettségű, szóval tőlem akár pont ilyen is lehet az élet negyed tonna fölött. (Valami dokucsatornán, pontosabban annak csúfolt adón megy is egy sorozat pont erről, csak nem nekem, mert vagy nincs benne a csomagomban, vagy soha nem kapcsolok oda, tudja fene.) Magam leginkább Darren Aronofsky rendező miatt néztem meg, elvégre anno ő csinálta a Rekviem egy álomért című klasszikust, legutóbb meg az anyám!-at, ami finoman szólva is megosztó darab, de én meg pont azokat keresem, hisz a fenének hiányzik egy százhuszonnyolcadik romkom, karácsonyi film manókkal vagy kretén szuperhősök, amint tőből kitépett szupermarketekkel dobálják egymást, hülye jelmezekben.

De bármennyire is hiteles, vagy sem, azért ebben - gondolom szemben a dokumentumsorozatnak eladott lehet hogy dokumentumsorozattal - van némi irónia is, például Bálna tanár úr diákjainak a Moby Dick-ről kell esszét írniuk, lehetőleg még hétvége előtt, mikorra is hősünk szívelégtelenség miatti elhalálozása várható, legalább is egyetlen megmaradt barátja, egyben ápolónője határozott motivációs beszéde szerint.

hetediksor.hu

De Charlie nem akar kórházba menni, nem akar ő már semmit, inkább a munkába menekül, mintha pár diák esszéinek olvasgatásától menne előrébb a világ. (Nem megy, csak szólok, túl sok ctrlC+ctrlV alapú „esszét“ volt szerencsém olvasni előző életemben, mikor összejárt folyosók helyett szociológia-kurzusokkal foglalkoztam, szóval az esszé íratás már akkor sem volt jó semmire, pedig hol volt még ChatGPD és társai!) Hősünk egyet akar csak, valahogy rendezni a viszonyát a lányával, akitől - mint gyakorlatilag mindenkitől - elidegenedett. De a csaj utálja őt, konkrétan és mint általában a világ részét egyaránt, hisz utál ő mindent is. Úgyhogy drámáznak, elnyújtva, de közel sem érdektelenül.

Mert A bálna egy vérbeli kamaradráma, van benne nagyjából négy szereplő, érthető módon egyetlen helyszín (egyébként is egy színdarab adaptációja, amiből maga a szerző, Samuel D. Hunter írt forgatókönyvet, egy nem túl jót), meg nagy problémák, mint a közeli elmúlás, a magány, a lelkiismeret-furdalás, a megváltás esélytelensége (egy hittérítő srác mellékszála révén) vagy épp a melegséggel való megküzdés, csak ez az egész valahogy nem film. Oké, jók a színészek, viszonylag erős a drámai alapanyag, de nem sikerült a forgatókönyv, túl hosszú, túl lassú az egész, ami lehetne szimbolikus is, tekintettel a főszereplő külalakjára, de arra meg már pont semmi szükség. Mert igen, értjük a bajokat, el tudjuk képzelni milyen szar lehet ez az élethelyzet, nem kell ráhúzni újabb és újabb allegórikus rétegeket.

Mert ez az egész még mindig csak egy lefilmezett színdarab, csak ép nagy vásznon vagy képernyőn nézzük, de nincs igazán saját filmnyelve a cuccnak. Mint mondjuk Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című klasszikusa: egy nagy rendező színészóriásokat rendez egy díszletben, csak ez filmnek még kevés.

Azért még nézhető, Fraser tényleg nagyot megy benne, ahogy eljátssza saját tragikus paródiáját (mert amúgy tényleg túlsúlyos, csak nem ennyire), megérdemelte az Oszkárt, nem mintha mára még jelente bármit is az a giccses szobor. Szoborka.

A nyúlon innen

Mi volt előbb, a nyúl vagy a tojás? - tette fel a költői és poszthúsvéti kérdést egy középsúlyosan műveltség-deficites kolléga, aki úgy népies, hogy a szólásokat és közmondásokat következetesen rosszul tudja. (Bár szerinte pont hogy jól, elvégre ő a falusi, én meg a lakótelepi, szóval a népi bölcsesség az ő asztala, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Szerinte amúgy Horvátországot th-val írják, hisz a szomszéd Józsi is Horváth, ő meg már volt ott - a szomszéd országban meg a szomszéd Józsinál egyaránt. Kedves alak amúgy, csak akkora okosság-tudata van, hogy az már egy személyvonatnak is teher, és nem fél megosztani a környezetével, mikor félórákig kihangosítva telefonál.)

A nyúltojásos kérdésre egyébként a helyes válasz az, hogy a dínók voltak legelébb, belőlük lettek  a madarak, de már ők is tojással, mikor még. És mivel a tojásos szauruszok úgy 230 millió éve alakultak ki az evolúció során (vagy teremtette őket az Úr Jah, igény szerint), tehát sokkal előbb, mint a tojásos nokedli,  az emlősök viszont csak kicsivel több mint kétszáz milla óta mászkálnak tollak helyett szőrrel a rajtuk, a dínótojás előbb volt a nyúlnál. Mert a nyúl emlős, bár neki pont a fülei a látványosabbak, meg hogy házi változatban vagy csokiból van vagy él, csak úgy fest mint aki durván beszívott, úgyhogy szerintem csak az egészen elszánt nyúltartók láttak már nyúlemlőt, de valahol a szőr alatt ott vannak azok.

A nyulak amúgy sokkal kitartóbbak a dínóknál (a tojásoknál nem, de azok meg festetik magukat), mert utóbbiak már 65,5 millió éve kihaltak, a nagyfülűek ellenben máig szőrmesapka és frissensült alapanyagok, de cserébe lenyúlták a húsvétot, mikor az emberi civilizáció elért arra a szintre, hogy a nyulak is benyomulhattak a szimbolikus térbe, leánykori nevén a kultúrába. Esetleg csak megvették a korruptabbakat fejes répával meg sárga salátával.

Vagyis a kálciumdús bevonatú petesejt a régebbi, de például a Lepus europaeus vagy kicsit kisebb Oryctolagus cuniculus, és a nyúlalakúak rendjének megannyi egyéb tagja a sikeresebb, már csak azért is, mert ezek még vannak, a dínók meg nincsenek, aminek kétségtelen előnye, hogy nem is vadásznak rájuk, csak egészen ócska filmekben, az én tévémben legalább is.

És hogy ennek mi a jelentősége? Az égvilágon semmi, de addig sem a poloskákat  sasolom. Amikre meg nem vadászik senki, pedig nem kellene atombomba hozzájuk, mert bár agresszív kis dögök, de közben annyira hülyék, hogy felfelé sikítanak a hullámvasúton, mint akinek a papné a kolbászból kerítés.

Polos (Mert nem becézzük!)

Ebben a végre nyárias időben jó lenne, de nem tudok hosszabban szellőztetni, mert poloskára jár az idő az utóbbi hetekben, folyton poloskát üt már az óra, és a fasz se tud nyugovóra. Térni, ha hallja hogy valahol zümmög egy ilyen mocsadék, de elég a tudat, hogy délután láttam egyet bejönni, és nem tudom hova bújt. A poloskákat jobban utálom, mint némelyik embert, pont annyira, mint a csótányokat, és ha rajtam múlna, szerveznék nekik valami rendes, kihalást okozó eseményt. Nem baj ha nem lenne látványos, a tudat maga, hogy megdöglött az összes rohadék, épp elég lenne. Feltéve és megengedve, hogy nem az erkélyemen (alatta, mellette, rá merőlegesen) zajlik le a poloska-apokalipszis, a poloska kérem döglötten is undorító, élve meg főleg. Nem is értem, hogy nem lesznek öngyilkosok, amint rájönnek, hogy ők poloskák és/vagy találkoznak sok másik poloskával (ezeknél a családi egység a fürt), és felfordul a primitív izéjük, ami egy rendes gyomor helyett van az ilyen alja rovaroknak.

És igazából nem a Ramshackle Glory nevű anarcho-hippipunk bagázs jutott az eszembe a poloskákról, mert alapvetően még az ő zenéjüket is bírom (csak főleg az első emeleten lakok), ez csak afféle szabad asszociáció, de olyan szabad, hogy legalább én se értem. (Ez ad az egésznek ilyenkor egy vajszínű árnyalatot, ha minden valahonnan felbukkanó kulturális töredék tök logikus meg racionálisan felfogható lenne, egy döglött poloskát sem érne az egész.)

Ebben a verzióban Patrick Schneeweis, ismertebb nevén Pat the Bunny, a zenekar korábbi oszlopos tagja dalolja el az egyik számukat, ahol Utópiában nincsenek ocsmány rovarok az ablaküvegen. Ez így persze nincs benne a szövegben, de az a gyanús, ami nem gyanús. Szerekről és fiatalkori ideákról énekel  faszi, meg bonyolódó kapcsolatokról, de tuti gyűlöli a hatlábúakat, annyira, hogy arra már nincsenek szavak.

Hiteles hírek hónapjai

Zorigó címlap, június első tegnap reggelén: ITT A VÉG: TELJES UKRÁN MEGSEMMISÜLÉS

Merthogy kilőtték állítólag egy hajójukat, kilőtték elképesztően drámai módon,  az odesszai kikötőben. Döbbenetes! Meg vesztettek eddig összesen 16 repülőgépet és közel 400 tankot! (Az oroszok - szakértők szerint - kábé ötször ennyit, de az nem számít, ők így szállnak le a bicikliről!) Ugyanakkor megsemmisítő kudarcba fulladt az amerikaiak Harmadik Vietnámja, Zelenszkij bebaszott a hírtől az elnöki palotába! Készültségben az ukrán szanitécek, beszorult beloruszok a felszabadító Vörös Hadsereg és az ukrán nácik között, ráadásul egy botrány miatt került hatalmas bajba Max Verstappen jövője! (Ja, ez nem ide...)

Közben kiszivárgott a NATO szupertitkos, veszélyes háborús terve, de kiszivárogva már szart sem ér az egész, Biden véletlenül azonnal Kuala Lumpurba  repült rettegni.

Hisz megdöbbentő, hogy mit terveznek az ukránok a háború után: Oroszország minden eddiginél súlyosabb bosszúra készül, nagy bajban az ukránok.  Eközben Medvegyev volt orosz elnök és teniszező szerint atomrakétákkal támadnának meg egy európai országot, igény szerint többet is, hiszen Ukrajna már úgyis teljesen megsemmisült. Lesz idő másokat atomrakétázni, kis szerencsével taktikázva, már tegnapelőttől, megelőző jelleggel.

Drámai fordulat lehet ez a háborúban, a Kreml stratégái már csak azon vitatkoznak, melyikben, de moszkvai történész körökben elsöprő többségben van a vélemény, hogy nem a napóleoniban, mert Bona Parte császár a hírszerzés szerint már halott.

Itthon meg lelepleződött a gátlástalan brüsszeli háborúpárti hadjárat Magyarország ellen! Az Európai Parlament baloldali képviselője kimondta: a háború miatt vennék el az EU elnökséget Magyarországtól. Pedig mi a béke pártján állunk (elindult a Fidesz kampánya a háborúpárti baloldalról), de drámai fejlemény: háborúba akar lépni Csehország...

És így tovább közel a végtelenségig, ahol a párhuzamos világok (sem biztos hogy) találkoznak. Mert a fenti mondatok úgy keletkeztek, hogy egymás után raktam az elején (majdnem) megnevezett, durván hányásszagú portál háborús "híreit", itt-ott egy kis (vagy nagyobb) szarkasztikusnak szánt beszúrással, hogy folyamatos szöveg legyen, de persze eleve nem lehetett az. Hisz ezekben az egyujjas mondatokban nem a valóságot óhajtják tükrözni a névtelen betűipari betanított munkások. A tényleges háború egy folyamat, a kapcsolódó tények és értelmezések felfűzhetők többféle, de önmagukban koherens narratívákra, itt azonban nincs igény erre. Csak az a lényeg, hogy épp aznap reggel mit fingott a kormányzat, amit aztán világtörténelmi jelentőségű passzátszéllé kell felfújni, és ha másnap más a brossúra, csont nélkül lehet újabb, a korábbiakhoz nem kapcsolható baromságokat öblögetni. Pont elég annyi logikai ív, hogy Putyin fasza, az ukránok szarok, így Ártunk és Ormányunk indokoltan választja Putyin faszát. Hisz az orosz kapcsolat mindig tök jól bejött, szerte a magyar történelemben, például 56-ban is hogy nyugatra kergették  a sok nyilas pesti srácot. Vagy nem?

A mindenkor harcos cselekvő

Tegnapelőtt kissé elsikkadt Clint Eastwood születésnapja mellett a felcsútié, pedig a pártvezér és kancellár is jelentős alak, csak nem annyira pozitív értelemben, mint a jelentős színész-rendező. De tényleg, nyilvános szerepléseiben egy rossz ripacs, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elsőrendű populista, és most tényleg nem akarom Mussolinihez hasonlítani, de a Duce pont annyival volt nagyobb ripacs a mi Döbröginknél, mint amennyivel pszichopatább, meg hát ő fasiszta volt, ami azért a magyar mini szterelnök nem. (Bár érdekes elszólása volt pár éve, mikor szemrebbenés nélkül lenyilatkozta, hogy anno a Kádár-rendszerben nekik nem a diktatúrával volt bajuk (!), hanem azokkal akik működtették. Pedig akkor még állítólag demokrata volt.)

De a vezéri születésnapnak van mókás oldala is, magyarosan, sírva vigadva persze (hogy ki sír és ki vigad, azt mindenki döntse el maga), mert némi elvonatkoztatás után, kissé kívülről nézve az egész cirkuszt, jókat lehet röhögni a hiperbuzgó hűbéreseken. Akik a nagy pénz meg a magas stallumok reményében, vagy már azokat meghálálva mélyednek el a rajongó seggnyalás örvényében, és néha már majdnem elhiszem nekik, hogy igazán élvezik, meg hogy legalább egy kicsit komolyan gondolják.

Az egyik dobogós feltétlen Bohár Dániel kormányhitű megmondóember (szül. Influenszer D.):

444.hu

Kicsit nagyon túltolta a biciklit a csávó, minimum afféle félistenként állítva be a főnököt. Azt még elnézném neki, hogy szerinte a miniszterelnök a hazájáért dolgozik (elvégre ő, és népes családja is haza, ha nem is az egész), gyakori tudatzavar ez a hatalmi delíriumban és a szomszédos utcákban is. 

De olyat írni, hogy 60 éve küzd, harcol, cselekszik? Mivan? A felcsúti már újszülöttként is küzdharcolt? Cselekszett? Hát, ez minimum azt jelenti, hogy már a pelenkában is a hazáért kakált ugye, akadályt nem ismerő cumizással harcolt Brüsszel ellen (vagy mi volt akkor a szimbolikusan ellenséges város neki), és már az oviban illegális pársejtet alakított a szerdánkénti tejbegrízre szórt túl kevés kakaó miatt. Csakis így lehetett, hisz máshogy tényleg kivitelezhetetlen egy pont hatvan éves faszinak hatvan éve küzdenie,  bármivel és akármi ellen.

Ez a nagy államférfiak sajátja, meg kevésbé nagyok talpnyalóinak írói munkássága, okulásul a ma újszülöttjeinek, akik szarnak a nemzet sorskérdéseire, meg a pelenkába. De csak oda, a közéletet le se, a kis senkik.

Királynéni utókora

Kora reggel, éhgyomorra és zselés agyra érdektelen celebhíreket olvasni szinte ideális (lásd az előző posztot, kis adagban vicces), mert nem zaklatja fel a vérnyomásom, nem jön rám tőle világvége-szorongás, és nem érzem azt (amit egyébként gyakran), hogy egy meghatározatlan állagú csütörtök üldöz. (De hát mi más? - kérdem én péntek reggel...) Kisebb probléma, hogy a celebként feltálalt alakok nagy részéről még csak nem is sejtem, hogy ki lehet, honnan ismerhetném, és miért fontos számomra, hogy a pasija cipőkrémmel eszi a túróstésztát?

Ilyen gondok persze nem mindenkivel adódnak, a brit királyi családban például elég jó vagyok, a múltkor például felismertem Eugénia királyi hercegnő nevét, egy róla szóló cikkben. Sőt még azt is eltaláltam, hogy az apja királyi herceg, hogy melyik az nem ment elsőre, de gondolom nem Harry vagy Derrick, talán Bob.

Úgyhogy érdeklődéssel vegyes félálomban olvastam az imént, hogy mi lesz majd Kamilla királynéval, ha a férje előbb lesz six feet under, mint ő. Nos, semmi, ami az égvilágon különös lenne, majd királyi özvegynek fogják hívni, ha már Anyakirálynő nem lehet, mint a néhai anyósa néhai anyja (na, megy nekem ez a rokonság-bogozás), a Mostohakirálynő meg szarul hangzik, azzal legfeljebb egy Disney-rajzfilmben lehetne kezdeni valami, sőt talán már kezdtek is. Esetleg lehetne Queen Mummy, tekintettel a külalakjára, ami sokat ront a népszerűségén, hiába van ötöse magatartásból meg szorgalomból is.

A micsoda, a hogyan és a minek?

„Így működik a főtt tojás alvászavar esetén: mindössze ezt kell tenni vele“ -ez volt a cím, de hogy mit is kell venni tele, az már nem derült ki, ahhoz még hármat kellett volna kattintani, annyit meg nem ér egy efféle baromság.

Ez olyan, mint hogy mit kell tenni oroszlántámadás ellen a szavannán? A válasz, hogy egy uborkát kell vinni a bal kezünkben! És az segít? Persze, ha elég gyorsan visszük.

Vicces és kicsit elkeserítő látni, meddig megy el a aljamédia a kattintásokért (a falig nyilván, meg a nyúlon túl), már bulvárnak sem hívom, mert az eredetileg mégis csak körutat és sugárutat jelent, amik létező dolgok konkrét városokban, de a róluk elnevezett sajtó jobb esetben a  semmit habosítja, a csillagok rosszabb együttállása esetén viszont a hülyeséget hazudást.

De erre van igény, a tabloidipari betanított munkások meg a piacról élnek, csak ez nekem gyenge érv. Mert például tömeges igény mutatkozik a vérbosszúra, a xenofóbiára és a korrupcióra is, de ha valaki ezeket igekszik kielégíteni, akkor vagy a börtönben végzi, vagy egy minisztériumban tanácsadóként. ("Lajos bá' mondja, van maguknál a faluban antiszemitizmus? - Az nincs, de igény az volna rá!" -tartja a klasszikus vicc is.)  Ugyanakkor a kannás borra, a személyi kultuszra (vezérek, celebek, sztárok, gengszterek, de sosem a mindennapi szentek kultuszára) a szappanoperákra, a hamis edzőcipőkre és órákra, az online pornóra vagy a primitív demagógiára is elsöprő az igény (utóbbi alapvető szükséglet: a legjobban gyűlölni szeretünk), úgyhogy ezek kielégítésére épül a fél nemzetgazdaság, ezektől pörög a GDP, és benne a média nagyobbik fele.

Pedig a bulvárnak hívott izé, kis mennyiségben röhejes, nagyobb mértékben rémes, túladagolás  esetén pedig, ha maradandó agykárosodást nem is okoz, de anti-intellektuális hatása a személyiséget már középtávon is alaposan megtapossa.
Csak nehogy a kiinduló cikk-címen gondolkodjam lefekvéskor, mert sosem alszom el, hanem még hajnalban is, véreres szemekkel ülök majd az ágyban, enyhén rezgő fejjel, hogy de mégis, hogy hat az alvászavarra az a kurva főtt tojás? He?

p.s. Nem bírtam ki, komolyan aggódni kezdtem, hogy egy hülye kínzó kérdés miatt nem fogok aludni, úgyhogy rákerestem. Nos, Chrissy Teigen tippje a főtt tojás, amit akkor  fogyaszt, ha hajnalban felébred, és vissza akar aludni, Hát, ezzel nem sokra megyek, ha hajnalban ébredek, akkor az azt jelenti, időben aludtam el, szinte kialudtam magam, tehát felkelek. De legalább nem gyötör a tojásos kérdés, hajnalban sem, ami megnyugtató. Leszámítva egy apróságot: Ki a frász az a Chrissy Teigen???

Pályázati fenyegetés, zsaroló éllel

Tisztelt Leendő Munkaadók! Ti mocskos férgek!

Olvastam egy interneten, hogy Kim Dzsong Un, észak-koreai párt- és államvezér már 140 kiló, és rosszul alszik. Nos, én is rosszul alszom, és bár nem vagyok (még) 140 kiló, de van rajtam némi súlyfelesleg, úgyhogy ez úton szeretnék pályázni az Önök által meghirdetett "Diktátor - alkalmazott zsarnok és mészáros" állásra.

Mellékelten olvasható szakmai önéletrajzomból is látható, hogy igen képzett, sokirányúan tapasztalt és felettébb fejlődőképes vagyok, hiszen egyszerre diplomáztam lakto-vegetariánizmusból és kisállat-almozásból, utóbbiból summa cum laude. Mindeközben pedig komoly sportsikereket értem el, főleg a Csöcsös Bár és Grill darts-vodka házibajnokságában, plusz  én voltam az, aki igazoltan a leghamarabb kapott idegrohamot tetszőleges Ötvös Csöpi-film láttán.

Bár nem zsarnok szakon végeztem az egyetemet, ám despotikus hajlamaim már diákéveim alatt is megmutatkoztak, például remekül tudok embereket megbántani úgy, hogy szemük se rebben. De az enyém se! Szeretek dolgokat betiltani, bár erre eddig nem sok lehetőségem volt, de egy személyes interjú keretében szívesen vázolnám az igen durva cenzúra bevezetésével kapcsolatos elképzeléseimet, különös tekintettel a mulatós zenére és a hülye nevű sajtburgerekre. 

Az elnyomásban ugyanakkor nagy gyakorlatom van, eddig főleg a rossz előérzeteimet nyomtam el magamban (meg a betegségtudatomat, a lelkiismeretemet, és azt az okoskodó hangot a fejemben, éjszakánként), de képességeimet bármikor kiterjeszthetem társadalmi méretekre, és bizton állíthatom: ha az én tudatalattim vet árnyékot egy egész országra, abból igazán minőségi módon sötét és erőszakos rendszer lesz!

Nem vezetném be újra a halálbüntetést, mert meg sem szüntetném, viszont a börtönöket összkomfort-mentes munkatáborrá alakíttatnám, mindazok számára, akiket nem sikerül eltenni láb alól idegméreggel, és büdös a szájuk. Ezekben a táborokban aztán megátalkodott ellenségeim naphosszat elrontott bélyegeket gyártanának, mert a tévnyomatok igazi ritkaságok, és sok pénzt érnek, és ez sok pénz lenne az államnak, aki én vagyok. 

És építtetnék nagy-nagy mozikat meg színházakat, csak hogy szívassam a sok parasztot, aki meccsre menne mindenféle stadionokba, a különösen elvetelmült sportrajongókat pedig alkoholmentes sörre, és az összes Olsen-banda filmre ítélném, azokból majd megtanulnak nyüszítve veszíteni.

.

Szíves válaszukat "Fogaknak hullatása és könnyeknek csikorgatása" jeligére várom a kiadóba, méltányos váltságdíj kíséretében, vagy simán csak küldjenek esemest, ha kezdődik a puccs!

Üdvözlettel és fenyegetőleg:

Bolyhos-Nyöszörgő Eduárd

(okl. sajtbánya-termesztő és alanyi despota)

Szerintem nyár lehet

Június elsején kezdődik a nyár, és addig már egyet sem kell aludni! Persze nem általában a nyár, csak szerintem, de ha van csillagászati, meg meteorológiai nyárkezdet, akkor lehet szubjektív is, ami független attól milyen az idő a hány órakor,  illik-e a Vízöntő a Halakhoz (amúgy nem, a halakhoz sült krumpli illik meg sör), vagy hogy hány kordonbontástól csökken sz infláció a Dzsídípíben.

Régebben, mikor állítólg még gyerek is voltam, a nyárnak az volt a lényege, hogy nem kellett iskolába menni, kellett viszont nyaralni. Sose hagytak itthon, pedig ellettem volna, de a meleg elől gyakran menekültünk még melegebb tó- és tengerpartokra, ahol viszont néha nem beszéltek magyarul, de akkoriban még az én angolomat se értették. (Később megtanulhattak, mert mikor már nem voltam annyira gyerek, elég jól elboldogultam.)

Ma viszont a nyár az, hogy nem kell iskolába menni, de nyaralni sem járok, szerintem tizenéve nem voltam, tavaszi-őszi városlátogatások egy időben sűrűbben előfordultak, de a vízparti nyaralás az soha nem hiányzott. Naphosszat valami parton unatkozni, miközben leégek, nem volt egy rám optimalizált program, a strandokon ráadásul nem volt tévé! Nem is értettem, hogy marad életben az a sok marha, beleértve persze engem is, de kivéve azokat, akik vittek magukkal egy láda sört, és csöndben bebasztak az árnyékban. Ők átaludták az unalmat.

A nyár egy másik jele, hogy hogy egyre kevesebbet alszok, mert világosban nem igazán megy, a rohadt Nap meg öt körül kel, és fél kilenc magasságában nyugszik szóval... hát, ha jól számolom három és fél órát fent van sütni, bár érdekes, hogy ennél azért határozottan többnek tűnik. Persze az idő is szubjektív, miként az évszakok, sőt lehet, hogy az évszakok is idők, úgy értem, hogy vannak percek, órák, napok, hetek meg évszakok, szóval azokkal is az időt mérjük, mint az órával. A tévé tetején, a csuklónkon és a templomtoronyban, fura mód mind ugyanazt az időt, bár asszem egyik se mutatja, hogy őszies-e a tavasz, vagy már nyár van, mint pedig naná.