A hétfő reggelben az a legocsmányabb, hogy vasárnap délután kezdődik. Hallgatnám a forma egyet (nézni a monitort nézem, azon viszont egy barokk csendéletet rakok ki puzzle-alapon), de közben már erős hétfő-szorongásom van, hogy nem lehetne ezt a hét elejét eltolni, mondjuk a hét közepére? Holnap lehetne a Vasárnap 2. - Döglünk tovább című reality, aztán kedden egy kis levezetés, hogy nehogy egyből fejest kelljen ugrani a munkába/ iskolába/ mindenféle generalizált szorongásokba, aztán szerdán esetleg kezdődhet is a hét, mert onnan már csak kettőt kell aludni péntekig. Na jó, igazából hármat, mert kedd esete már szarul lenne az ember, hogy basszus, vége a hétvégének. Olyankor meg minden duma, hogy de még tart a szabadnap, csak borsóra hányt fal lenne. Önbecsapás, hisz falat hányni is fájdalmas, akkor már kezdődjenek inkább a munkás hétköznapok. Valahol máshol, egész másoknak.
A munkanap legjobb része, mikor sétálok hazafelé és nem esik, plusz aznap le se baszott senki, hogy milyen béna vagyok, ha van itthon valami jó kaja, az erős pluszpont, bár a jó kajákat meg inkább zsemlékbe rakom, hogy meló közben történjen valami pozitív is, nem csak a vércukrommal. És sokszor észreveszem, hogy nem is sietek haza, mert ha már itthon vagyok, elkezdek azon pörögni, hogy holnap megint menni kell igába hajtani a fejem (valamint a munkavégző képességem), szóval ahogy a vasárnap délután-este már a hétfőhöz kapcsol, úgy szerdán hazaérkezve lélekben már csütörtököt mondok. De pénteken sosem mondok szombatot, tetszik a péntek este (tarthatna még pár napig), viszont félek tőle, hogy lassan már szombaton szorongok attól, hogy vasárnap depresszív leszek, és hol van akkor még a hétfő, a maga konkrétságában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése