2023. június 5., hétfő

Labdapolitika

Van ez a Garrosz Rolandról elnevezett teniszverseny (pedig ő nem is teniszező, hanem széles körben népszerű kokainista és alanyi szifiliszes volt, legalább is a Sztársztorik Magazin szerint), ahonnan kizártak egy női párost, mert. Egyikük épp átütötte volna a labdást az ellenfeleknek, mert ők jöttek az adogatásban, de eltalált vele egy labdaszedő csajt. Aki sírdogált kissé, mire a bíró kizárta a mocskos merénylőket, akik ugyan elnézést kértek, meg hazudoztak össze-vissza, hogy hát véletlen volt, de ez nem hatotta meg az igazság bajnokát. Ő még a közönség fújolására sem ingott (inogott?) meg, talán kurvaanyáznia kellett volna a publikumnak, de a tenisz ugye egy kifinomult sport, ahol eltartott kisujjal unatkozik a nagyérdemű.

Én nem tudom, mi lett volna a helyes döntés, gondolom semmi, labdaszedő kicsit még rosszul van, jön helyette egy másik, a játék meg megy tovább. Amúgy is a brüsszeli szankciók miatt volt az egész, amik már annyira ártalmasak, hogy egy japán-indonéz női páros (Kato Miju és Aldila Sutjiadi) is tisztára kivan tőlük idegileg. Így nem lehet higgadtan ütögetni  labdát, ráadásul a labdaszedő is nyilván francia volt, azaz a szankciós Ejrópai Junió tagja, polgára, haszonélvezője, aki persze tuti rasszista is némileg, annyira fehér a bőre. A japán büszkeség meg nem bírta el ezt (ja igen, a japán játékos találta fejen a gyarmatosítók leszármazottját), és elégtételt vett mondjuk Hiroshimáért. (Az amerikai nyílt bajnokságra be sem engedik majd, mert képzelhetjük ott mit művelne, mondjuk Nagaszaki vagy a Midway-szigeteki csata emlékére.)

Szóval az ázsiai teniszezők súlyosan vétkesek, már-már bűnösök, de nem tehetnek róla, a globlista pénzhatalmi elembétékú-kompatibilis liberális fasiszták annál inkább, akik közvetetten már egy arisztokratikus (azaz maradi, retrográd, sznoboknak való) sportba is képesek beletenyerelni.
Na, csak össze lehet hozni ebből egy rendes konteót. Kicsi és vacak, és hülyén hangzik, de legalább nagyívű. (És akkor  labdaszedő-adószedő párhuzamra még ki sem tértem, pedig biztos nem véletlen...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése