Jé tényleg, ma van a Nemzeti Trianonhoz Tartozás Napja, a felhőtlen trianonozás ünnepe és juniálisa, sírva vigadás helyett síratlan melankóliával pátoszolt sírhol, nemzetsüllyedel. Ilyenkor a kormányhitű hűbéresek kifejezésre juttatják a 103 ével ezelőtti elcsatolás-szentesítés feletti mérhetetlen bánatukat, elképesztő műveletlenségüket a magyar kultúra viszonylatában, és nem mellesleg, hatalmi arroganciájuk töretlenségét.
A felcsúti döbrögi (pontosabban a Főnöki Fészbuk Frofilt kezelő jobbágy) az 'Ép vagy, 'önyörű vagy Agyarorszák című népies-filléres giccsel emlékezik, átéreztetve a történelmi trauma mai súlyát, fontosságát és lényegbe vágóságát, valamint azt, hogy az égvilágon semmi lényeges nem jut róla eszébe.
Nekem se, pontosabban semmi olyan ami ne lenne felületes okoskodásnak ható közhelyhalmozás, és bár a széljobb definíciója szerint magyar az akinek fáj Trianon, nehezen tud fájni egy versaillesi épület. Úgyhogy nem vagyok magyar, de hogy mégis mi lehet az etnikai nemzetiségem, az egy kemény kérdés, egyúttal nehéz dió, szerintem aktuálisan piréz vagyok, vagyis valaki, akit látatlanban lehet utálni, miközben abban sem biztos, hogy létezik, vagy csak képzeli magát.
Ellenben van ma közelebbi évforduló is, hisz 1989-ben (és erre már személyesen emlékszem, vagy emlékszik valaki, akinek képzelem magam) e napon támadta meg a Kínai Néphadsereg a demokráciáért tüntető diákokat a pekingi Tienannen téren tankokkal és gépfegyverekkel. Okozva ezzel mintegy 3600 ember halálát (ez már a 9/11-es, New York-i lépték), legalább is a becslések szerint, hisz az ottanikommunista rezsim hivatalosan azóta sem erősített meg semmit. Úgyhogy emléknapja sincs, majd lesz 2089-ben, vagy mégsem.
nsarchive.gwu.edu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése