Formátlan Egy

Kezdődik a Forma-1 szezon (tudom Formula-1, de magyarosan ez így ragadt be), én meg persze itt ülök reggel hatkor, hogy nézzem élőben az ausztrál nagydíjat, de minek? Megszokásból nyilván, mer amúgy elég érdektelen az egész, évek óta már.

A lényeg annyi, hogy nagyon gazdag, jobbára máshoz sem értő emberek, egészen valószínűtlen „autókat” vezetnek körbe egy pályán elég gyorsan, és mindig az nyer, akinek a csapata abban az évben%években szokott, miközben az utolsó helyek is eleve foglaltak. A  gazdag sofőrök (akik manapság már gyerekkoruktól arra készülnek, hogy hülye autókat vezessenek körbe nagyon gyorsan, aztán tinédzserként már főállású gyorsan vezetők, így aztán elég kevés köztük a  szellemóriás) elsődlegesen persze reklámfelületként hasznosulnak, kozmetikumok, luxusórák és egyéb playboy-életérzés kiegészítők arcai, versenyzői overallban meg két lábon járó hirdetőoszlopok.

Kár, hogy verseny az már  nem igazán van (a balesetekből lesznek az események), a lapok rendszerint előre leosztottak, az egész sorozat egyfelől a nagy autógyárak presztízsharca, másfelől meg adrenalinfüggő milliárdosok játszótere, ők azok, akik mögött ott egy saját globális konszern, kastély, yacht kipipálva, vesznek hát egy versenycsapatot, jobb az mint a matchbox. Ezek lesznek az ún. kiscsapatok, nekik a részvétel a fontos, meg közben persze meg lehet marketingelni  a céget is, nyilván mindenki egy fura autón látható felirat alapján választ energiaitalt, acélszerkezet-beszállítót, vagy ingatlanfejlesztőt a távol-keleti befektetéseihez. No meg jól mutat a céges rendezvényeken a svédasztal fölé belógatott saját(!) Forma-1-es autó.

A gond csak annyi, hogy a fapados nézőnek mindez nem igazán számít, én nem veszek rolexet, a redbullnak az ízét is utálom, a távol-keleten meg csak akkor vennék ingatlant, ha kijönne az itthoni panellakás árából, de ehhez valami olyan durva válsághelyzet kellene, aminek eredményét a Mad Max filmekben tekinthetjük meg. Viszont akkor már a fenének se lenne kedve költözni.

A fapados néző izgalmas versenyt akar látni, mert ez ilyen ősi dolog, hogy szeretjük a küzdelmet (fotelből nézni), és mivel igen kulturáltak vagyunk, olyan küzdelmet, ahol azért nem folyik vér, vagy legalább is nem az üzemszerű működés részeként. Ennek jegyében én egy ideje átszoktam az amerikai focira, az egy elég rendes, szofisztikált gladiátorjáték, háború fehér vonlak között, rendesen bekamerázva.

Ennek ellenére így évad elején mindig adok egy esélyt a Forma-1-nek is (bár a túraautó, meg az alacsonyabb formaautós kategóriák sokkal izgalmasabbak), pláne mert őszig nincs NFL, de nyár közepére rendszerint már annyira unom, hogy belealszom egy-egy kerékcserébe, és a fülszőröm növekedésének nyomon követése is több adrenalint szabadít el bennem. A végén meg már meg sem nézem egyáltalán, egy japán futamra mondjuk már fel sem kelek, vagy ha igen, mégis inkább Spongya Bob kalandjait nézem meg. Az is kihívás, csak másképp.