2016. március 9., szerda

Vészhelyzet III/9.

Olvasom, hogy tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet, vagy valami hasonló természeti katasztrófát hirdetett pártunk és kormányunk az egész országra. Így ránk is, bár ma még nem láttam egy bevándorlót sem, de képzelem az osztrák határ mentén hogy röhöghetnek, hogy bevándorlók? Egy ide???

Mikor fél öt után jöttem hazafelé a buszon, senki nem nézett ki tömeges bevándorlónak, sőt azt hiszem összesen nem jöttek annyian, ami miatt egyáltalán törvényes lehetőség lenne a kihirdetés, de hát pártunk és kormányunk már annyira nagyvonalú, hogy a saját maga által tákolt törvények kerítésén is bármikor átlép, vagy legalább oldalba hugyozza. Persze lehet, hogy a „tömeges” itt azt jelenti, nagyon nagydarab bevándorlók jöttek, így bár számszerűleg még nincsenek elegen a veszélyhelyzethez, de tömegben már megvan a kritikus.

Én mindenesetre leszaladtam a boltba, és vettem számos babkonzerveket, vészhelyzetre jó az ilyesmi, meg nagy adag cukormentes kólát, hogy ha már baj van, legalább kólamámorban fetrenghessek a légópincében. Élő migránsot amúgy még nem láttam (oké, halottat sem, azokról amúgy is csak jókat mondhatnék), de úgy képzelem őket, hogy Sandokan a Mad Max-ben öngyilkos merénylőket toboroz (magyar hangja Újréti László), aztán felégetik a hortobágyi kilenclyukú hidat meg felrobbantják Matuska Szilvesztert Biatorbágynál, aztán tömegesen erőszakolják meg a nőket Pesten és Budán (Óbudán nem, épp nem jár a HÉV), majd továbbmennek Németországba, de csak ha itt már elfogyott a sör.

Úgyhogy szerintem is azonnal be kell vetni a hadsereget, a rendőrséget, a tűzoltóságot, a koronaőröket és a cserkészeket, a vészhelyzet az nem vicc, én már láttam olyat, mikor a szárszói strandbüfében kifogyott a csapolt sör, mit mondjak, pokoli volt. Még jó hogy jégkrémből több mint fél órányi tartalék volt, így a lázadás végül is elmaradt.


A vészhelyzetben az is jó, a migránsolók medmexelésén kívül, hogy jön Klúni György, aki a valamilyen doki, meg az a dögös nővérke, aki nem doki, és majd ilyeneket kiabálnak mindenfelé, hogy "intubálni!" meg "szaturáció!", mert a Vészhelyzetben azt szokták, és jó nézni. Plusz hőn utált szomszédomnak van egy terepjárója,  remélem már összeírták, ideje rekvirálni. Ugyanott használt gáztűzhely eladó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése