2016. március 16., szerda

Nagyon galaktikus

Kellet nekem a minap konteókkal foglalkozni, ma beleszaladtam egy igazi nehézsúlyú őrültbe, szerencsére nem személyesen. Az történt, hogy letöltögettem pár beszélgetős műsort a Tilosról, úgyhogy ma munka közben majdnem két órán át hallgattam egy magát „jövőkutatónak” tituláló szuggesztív futóbolondot. Eleinte szórakoztató volt, nem mondom, de egy óra után azért kezdett halálosan fárasztó, később idegesítő lenni, még jó hogy reggel nem ittam kávét.

Világképének lényege – ha jól vettem ki – hogy van valami Galaktikus Tanács, akik ilyen helytartó-féléket (konkrétan szupervájzorokat!) küldenek a galaxis egyes szektoraiba, és ők a főnökök. A mi naprendszerünknek (esetleg néhány másikkal közösen, ezt nem értettem pontosan) szintén van egy galaktikus felügyelője, aki (esetleg területi képviselője) a Holdon lakik, onnan sasol minket, vagy a Marson, de ez megint kissé zavaros volt, mert lehet, hogy a Marson egy orosz kolónia van. Vagy náci.

De a lényeg, hogy 2012-ben nem a világvége jön (oké, nyilván egy régi műsor lehetett, vagy a csávó időutazó), csak korszakváltás, akkor váltották majd le (vagy mi itt a helyes igeidő) a szupervájzort, hogy rendben fiam, te elcseszted, most próbáljunk ki (majd régebben) valaki mást.

És az igazán döbbenetes az volt, hogy a műsorvezetők és a betelefonáló hallgatók is adták alá a lovat, ő meg nyomta a sok marhaságot, a kvatumpszichológiától (!) odáig, hogy az idő reciproka a frekvencia. És egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, aki betelefonált, hogy bocs srácok, de ez az egész egy bullshit, és meg vagyok döbbenve. (Az tetszett, hogy tényleg azt mondta ’bullshit’, mert ha a magyaros változatban lószart mond, akkor biztos megfeddik, angolul meg nyugodtan lehet durvát mondani.) És mikor azért valaki óvatosan rákérdezett az őrültnél, hogy ezt a sok mindent mégis honnan szedi, magabiztosan közölte, hogy ezek kérem tények. és hogy miért nem hallottunk még róla eddig, illetve hol vannak a bizonyítékok? Egyszerű: a kormányok nem akarnak pánikot, ezért mindent elhallgatnak az emberek elől, meg egyébként is titkos szerződés köti a világ vezetőit, emit még Eisenhower elnökként kötött a földönkívüliekkel. És innentől sakk-matt, vita kizárva, a fickó meg tolta tovább a hülyeséget.

De a végét nem vártam meg, a lejátszómon rajta volt a Piszkos Fred a kapitány is, és az úgy szórakoztató, hogy közben nem a tetőablakon megy ki a vérnyomásom.

3 megjegyzés:

  1. Ez jo volt!!! Betenned ide a linket, mert en is megneznem :) Koszonom elore is, Kata

    VálaszTörlés
  2. https://tilos.hu/episode/3-utas/2015/10/21

    Ez lenne az.

    VálaszTörlés
  3. Ja, ez meg a fickó honlapja, stílusosan béna:http://www.futurbi.ini.hu/

    VálaszTörlés