Tülkölők

"Ha elpusztul a tulok/Szarvából lesz a tülök/De ha én elpüsztülök/Belőlem nem lesz tulok"

(Ló Szerafin)

A tavasz legvisszataszítóbb szereplői közé tartoznak a Tülkölők. Ők azok, akik minden szombaton igyekeznek pokollá tenni a délutánjaimat, amint esküvői menetnek álcázva, gusztustalan zöld meg lila zakóikban, felpántlikázott visszapillantó tükörrel meg antennával megállnak az erkélyem alatt, és csak nyomják a dudát, mintha valaki fizetne érte. (Már régebben is háborogtam azon, hogy nekik egyszeri, alkalom egy-egy esküvő, de nekem minden szombaton öt-hat menet agyahagyott tülkölését kell végighallgatnom, pedig lenne jobb dolgom is, de írni, olvasni vagy tévézni pont nem lehet a tülköléstől, a vérnyomásom meg rendben van, nem szükséges feljebb tornázni.

A tülkölők egyébként sajátos állatfej. Ők azok akik szilveszterkor délután kettőtől reggel hatig egyfolytában petárdáznak, akik kis híján megölnek egy-egy járókelőt, mikor a karácsonyfájuk maradékát oda sem nézve basszák ki az ablakon, ők azok akik húsvétkor bamba tekintettel dülöngélnek a sarkon, mert alkoholjuk már csak nyomokban tartalmaz vért, így fogalmuk sincs hol lakik az a nőrokon, akinek a neve per pillanat nem jut eszükbe, de feltétlen meg kell locsolni, mert csak. Sőt, a tülkölők szavaznak a fideszkádéenpére, ők állnak meg indokolatlanul a mozgássérült-parkolóban, a tülkölőknek alacsony az IQ-juk, zsíros a hajuk és büdös a szájuk.

Törvényt kellene hozni rendeletileg jogszabályban a tülkölők ellen, ki kell üldözni a tülkölőket az országból, le kell zárni előttük a határokat, ha már egyszer végre nem lesznek itt tülkölők, soha többé ne is legyenek. Magyarország nem lesz a tülkölők paradicsoma. Bár ma még az.