Majdnem zöld

Tegnap kutyasétáltatás közben láttam (mert mikor is látna az ember dolgokat, ha nem kutyasétáltatás közben, például kutyaszart, más kutyákat, néha macskát), szóval láttam, hogy egy pasi leparkol  az autójával a szelektív gyűjtő mellé, és egy nagy kartondobozból hajigálja be az üres üvegeket a nagy zöld izébe. (Nyilván nagy buli volt szombat este, vagy nem csak egymaga volt igen-igen szomjas.)

Ám miután végzett az igazán környezettudatos szelektálással, a nagy kartondobozt egyszerűen lecseszte a földre, majd elégedetten elhajtott, miközben csak össze kellett volna hajtania, egyet lépni jobbra, és bedobni a kék izébe, ahová a papírt, jobb körökben.

És ez annyira jellegzetes viselkedésmód. Kidobom az üveget az üveggyűjtőbe, én már megtettem a magamét, tegyen más is a környezetért, mondjuk azzal, hogy eltakarítja utánam a papírdobozt.

Ez nagyjából olyan, mint mikor valaki organikus termesztésű fair-trade kávét iszik műanyag pohárból, amit aztán bevág a sínek közé (ilyet azért Angliában láttam párszor), vagy oda-vissza egy órát autózik a városi terepjárójával a környezetbarát pelenkáért. Az ő lelke nyugodt, pont , mint mikor heti három konditerem látogatással letudja az egészséges-élet projektet, így már belefér neki a minden esti vodka-narancs, az agyoncukrozott müzliszeletet meg két pofára tömi, mert hát az egészséges. Magvak, még magvak meg ilyen kis izék, mi lenne ennél jobb?

Meg persze mikor a Műkörömipari Könnyűszerkezetes Főiskola hallgatói önkormányzata rendez pezsgős-hányós félmaratont, ahol az édes kis nyuszik megmentéséért futnak, bár hogy a nem veszélyeztetett mezei nyulaknak ettől mi és hogyan lesz jobb az nem világos. De a lényeg a szándék ugyebár, és annyira felemelő, ha valaki a környezetért fut. Vagy hány...

Mindeközben pedig az igazi környezettudatosság – sajnálatos módon -  az lenne, ha megpróbálnánk őseink életmódjához közelíteni, nem úgy élni csak közelíteni, de ehhez minimum parasztnak kéne lennünk, falun, vályogházban.  Az meglehetősen környezettudatos élet volt, biomódszerek, maximális újrahasznosítás, mifene. Csakhogy ez már nem járható út a széles néptömegek számára, úgyhogy nekünk maradnak az ilyen városi pótcselekvések, meg hogy nem égetjük feleslegesen a villanyt, bár én tanultam elektronikát is anno, és tudom, hogy a villany nem éghető.