2016. március 14., hétfő

Konspirációs teória X.

Az internet (régebben: információs szupersztráda),izgalmas, színes, unalmas, taszító, de mindenek előtt végtelenül pornográf. És nem csak abban az értelemben, hogy  emberek nemi és egyéb szervei érnek össze változatos módokon, testnedvek cseréjével kísérve, hanem az élet minden területe pornográffá válik a hálón.
Van politikai pornó (tetszőleges kormánypárti vagy ellenzéki sajtótájékoztató – fickós macsók beszólnak jól egymásnak) sőt ezen belül van politikai gruppen is (Birkamenet!), van fegyverpornó, hírnév-pornó, kajapornó, mind arról szól, hogy itt most aztán kendőzetlenül, és nem mellesleg teljesen öncélúan megmutatunk mindent.

Amikor azonban az ember már unja ezeket a témákat, néha jól esik elkalandozni a konteó-pornó irányába, hisz egy napos szombat délelőtt mi sem lehet szórakoztatóbb, mint öntudatos agyhalottak összeesküvés-elméleteit olvasgatni. Ahogy a konteó-szcénát elnézem, a chemtrail már kifutóban van, igazából egyre nehezebb komolyan venni hogy repülőről permeteznek minket mérgekkel, különösen mióta a fapadosok révén a repülés túl sokak számára lett közeli élmény, nem pedig valami távoli izé, mint korábban. (A buszokról vagy a traktorokról épp ezért sosem terjedtek ilyen elméletek, legalább is én nem találkoztam velük, még a Köpködő Büfé és Falatozóban sem, pedig ha valahol, akkor ott.)
A  gyíkemberek viszont élnek és virulnak, legalább is kezelésre szoruló embertársaink fejében (Most majdnem azt írtam, hogy felebarátaink, Pedig Rejtővel szólva, ők nem felebarátok hanem egészen barátságtalanok. Hiába no, a paranoia antiszociálissá tesz.) Ők a dinoszauruszok közvetlen leszármazottai, képesek átváltozni, úgyhogy köztünk járnak, és a háttérből ők írányítják a világot. A kínzó kérdés pedig itt az, hogy akkor most a gyíkemberek zsidók-e (vagy szabadkőművesek, már ha feltesszük, hogy a zsidók nem eleve szabadkőművesek mind, hanem mondjuk egy részük szabadsuszter), vagy több párhuzamos Háttérhatalom is létezik? De akkor valaki mondja már meg melyik az igazi, hogy akkor most Cion Bölcsei a gyíkemberek csicskái-e vagy fordítva?


Persze lehet, hogy ez az egész igazából mindegy is, úgyis jön a technológiai szingularitás, ami már az Aranybullából is levezethető (vagyis a magyarok nyakig benne lesznek buliban), és akkor szabadgyík zsidóember kőművesek helyét átveszik az ellenőrizhetetlen mesterséges intelligenciák, akik persze éreznek majd némi nosztalgiát (meg ellenállhatatlan gyilkolási vágyat) az emberrel kapcsolatban, úgyhogy a terminátorokat is ember formájúra építik, már ha Schwarzeneggert még az ember-alakúak közé lehet sorolni. A technológiai szingularits tehát véget vet az emberi történelemnek, és maradnak a gépek, meg az amit a Mátrix című tudományos ismeretterjesztő filmben láttunk.

De ha mégsem ez a forgatókönyv jön be, akkor majd a szellemvilág avatkozik közbe az asztrálsíkról (ez eg olyan sík, ami síklás közbe asztrál is valamit), no meg a kicsi szürke/zöld/csíkos idegenek, vagy a fénylények, nekem még nem világos, hogy akkor ők szellemek vagy földönkívüliek, esetleg földönkívüliek szellemei akik a Földön ragadtak, mert hiába stoppoltak a Vogon építész-flottának. (Az idegenek egyébként már Hitler egyik tudósának is segítettek repülő csészaljat építeni, ami meglepő. Hitler ugyanis köztudottan gyíkember volt, vagyis vagy jól titkolta, vagy a gyíkemberek és a fényufók is összejátszanak, ez esetben olyan méretű összeesküvésről van szó, amellyel szemben nem tehetünk semmit, úgyhogy a legjobb ha bemászunk az asztal alá, miután fejünkre illesztettük a gondosan hajtogatott alufólia sapkánkat. Innentől nekünk már semmi dolgunk a rettegésen kívül, a dolgokat meg intézik a mások, valahol.

És az is lehet, hogy mindez mégis csak sületlenség, és a világot valójában egy Kohn Teó nevű zsidó zöldséges irányítja, a hülye elméleteivel, amiken jókat röhög magában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése