A napsütés furcsa dolog. Télen
mikor kevés van belőle hiányzik, nyáron meg bujkálunk előle a légkondicionált
árnyékba, hogy ne kapjunk bőrrákot UV-alapon, sérelmünkre. És van a kettő
között egy-egy átmeneti időszak, tavasszal meg ősszel, amikor értékeljük hogy
süt, és tényleg süt is. Mint most.
Ilyenkor (vagyis most) le kell
menni a kisboltba kifliért, nem elsősorban a kifli, csak a lemenés miatt, a
kifli meg a bónusz, a só rajta meg a hab a tortán, bár ez képzavar. Ráadásul
igen költségkímélő program, a kifli kijön az apróból, a lemenés direkt ingyen
van, ráadásul később ismételhető kutyasétáltatás jelleggel. Ilyenkor nincs sós
kifli, de legalább a kutya a közeli templom mellé hányja ki az imént lelegelt
füvet,még jó hogy le tudom rángatni a járdáról, a húsvéti misére igyekvő
lakótelepi spirituális nyugdíjasok elől.
A húsvéti mise amúgy kívülről igen
vicces, mert a feltámadás örömünnepének jegyében vörös fejű suzukis családapák,
meg szoláriumban pirított béemvés szilikonbébik kurvaanyáznak egymással
decensen, az utolsó elérhető parkolóhely miatt. A járdára parkoló római katolikus
badibilder meg majd jól nem érti, miért pisilik le a környékbeli kutyák az
összes kerekét, de hát ő nem látja ilyenkor az ateista, ám pincsivel felszerelt
nénik félmosolyát, hogy lám, van ahol mégis ők állnak nyerésre. És mindeközben
két hajléktalan nézegeti a későn érkező plébános (néniül: plebános) autójának parkolóhelyet rezerváló narancssárga
műanyagbójákat, jó lenne-e valamire? Már azon kívül, hogy kalapként viselve egy
erősen ittas, közterületi Herripottert varázsolhat az emberből. Meg kétszeresen
kiszúrhatnának a r.kat. egyházzal, hisz a plébános nem tudna parkolni (a hívek
meg várnának rá egy darabig, aztán kijönnének, mintha mise történt volna), a
Herripotter-paradigma boszorkánysága meg nyilván jól megbotránkoztatná a
gyülekezet bigottabb, nem évente kétszer jövő badibilder szegmensét.
De vissza a napsütésre. A Nap egy
nagy gázizé, olyan gömbféle, ami ég (vagy mit csinál) és héliumot gyárt hidrogénből,
vagy a vízbű eszi ki a zokszigént, de a lényeg, hogy mi ettől meg itt a földön
élünk, mint a növények, meg az állatok is. Valamint a nap tehet róla hogy
látunk, mert nélküle sötét lenne, és ilyenkor tavasszal ez különösen jó, mert
színesen virágoznak a fák. Időnként ettől feltámad bennem a vágy, hogy virágzó
fákat fényképezzek, sőt, időnként ezt meg is teszem, és addig tervezgetem, hog
aztán majd pofás albumokba rendezgetem a képeket (a merevlemezen persze), míg
aztán végleg le nem törlöm őket, vagy el nem keverem a memóriakártyát. Ami az
eredményt tekintve persze ugyanaz. De a legbrutálisabb buddhista (?) közhely
szerint nem a cél, hanem az út a lényeg, valószínűleg én is csak a fotózást
élvezem az egészben, a képek utólag már csak igen szerény mértékben érdekesek.
És közben meg ott a gondolat, hogy virágzó fák árnyékában mégis csak kutyaszart
felejtenek a pincsis nénik, de az élménynek ezt a totalitását egy JPG úgysem
tudja átadni, akkor meg minek őrizgetni.
Ettől persze még kerítek egy
memóriakártyát, meg két feltöltött elemet, hogy délután lőjek pár felesleges, és
elkészülte után azonnal érdektelenné váló képet.
(De most még csak őszi témájút találok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése