2016. szeptember 22., csütörtök

Évfordulós tigrisliliom

Holnap lesz nálunk nagy céges buli, délben le is állunk a munkával, viszont utána kötelező maradni, ami az álmoskönyv szerint kevéssé használ a bulihangulatnak. Illetve pont annyira, mint a hajnali négyórás kelés, ami után az embernek máshoz sincs kedve, mint az irigy hónaljmirigy haknijára műélvezni (tényleg, mi az a hón és hol van, én még csak az aljával találkoztam), aztán csapatni a mulatósra meg a lakossági technóra hajnalig.

Az apropó egyébként az, hogy 50 éves a cég, amit 1967-ben alapítottak, szóval felhúzós műegér legyek ha értem, ebből hogy jön ki a kerek évforduló, de lehet, hogy holnap ez is kiderül.
És nem szabad elfelejtenem, hogy az egyik kollégámnak megígértem, hogy viszek neki valami sci-fit, az első ötletem az Idő térképe című majdnem sci-fi volt, de rájöttem, hogy ez a könyv nekem csak angolul van meg, amúgy egy spanyol szerzőtől, és Bécsben vettem, vagyis a multikulturalitás illusztrációjának remek, de olvasnivalónak kissé rágós annak, aki nem tud angolul.
Szerintem viszek neki egy Jack McDevitt kötetet, azokat is bírom, Indiana Jones és egy galaktikus Sherlock Holmes keveréke űrhajókkal, és  nincsenek benne cuki kis szőrős állatok, nélkülözi a szerelmi szálat és végére mindig mindenre fény derül, szóval jó. (Ezért utáltam az X-aktákat, arra sem vették a fáradtságot, hogy megoldása legyen a sztoriknak, de ettől nem misztikus lett, csak szar.)

Egy másik kolléga meg elújságolta, hogy most vettek új autót. Tényleg nem értem, hogy két –gyakorlatilag- minimálbérből hogy hozzák ezt össze, mikor én kefírre meg hagymára gyűjtök, és úgy néz ki karácsonyra mindenki vízórát kap tőlem. Pontosabban vízórákra költöm majd az ajándékokra szánt (szánandó, hisz még nem múlt idő, csak így meg olyan szánalmas...) pénzt. Az órák itt lesznek, de bármikor el lehet jönni megnézni őket, ha már december közepéig ki kell cseréltetnem az összeset, mert lejár  a szavatosságuk, de majd aggatok rájuk szaloncukrokat, onnan legalább nem lopja el a kutya. Ez is olyan lesz mint az állatkerti állatok szimbolikus örökbefogadása, majd mindenki kap tőlem egy-egy fényképet az órákról, esetleg mellékelem a régi plombákat, jól hasznosíthatók pl. rovarok ellen, bár eltart egy ideig, míg a kis fémplombával egyenként agyonverjük a nem kívánatos termeszeket vagy levéltetveket.

Szóval a kötelező céges buli (amire nem vehetem fel a Fuck You! feliratú pólómat, mert  már rég nincs meg) és az állandóan levélben zaklató közszolgáltatók nehezítik az életem, miközben nekem holnap már egy szociálpszichológia cikket kellene írnom, vagy legalább is neki kellene állnom, de a fejemben vízórák, kutyagyógyszerek, ugrálóvárak és a hétvégi bevásárlólista gomolyognak, miközben a karácsonyi szünet is kurva messze még.

Pár hete pont erre a hangulatra találtam meg a megfelelő zenét a Tiger Lillies művészetében, ők sajátos egyvelegét képviselik a punk hozzáállásnak és a két világháború közötti berlini kabarék brechti világának. Vagyis három valószínűtlen angol faszi nyekereg egy színpadon, inkább ijesztő, mint érdekes produkcióval, de a végére valahogy mégsem akasztják fel magukat, sőt a hallgatóság sem, ami azért részükről is teljesítmény. Viszont bármelyikükből kinézném, hogy igazából ő volt Hasfelmetsző Jack, csak a végére már azt is megunta, azóta zenébe fojtja.


Szóval a spontán kialakulóban lévő zenei ismeretterjesztés jegyében ideszúrok egy kis opuszt a Tiger Lilliestől, ismét valahonnan a show-business és az underground határterületéről, mely ingoványos, némileg zavarbaejtő, és céges bulikon garantáltan nem játsszák. De ha valaki ismer olyan céget ahol mégis, az szóljon, azonnal megyek oda dolgozni, de csak ha nem kell autót vezetni, arra nem vagyok hajlandó. (És a szakáll marad!)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.