A fénykard-analógia

Lebegő hangszóróval menőzik az LG - olvasom, de már az indexes cikkben is felmerül, hogy minek is lebeg az a hangszóró. És valóban, egy hangszóró ne lebegjen, üljön csenben a fenekén, vagy amijén ülni szokott és szórja a hangot, a lebegés olyan plusz szolgálttatás ami  sokat fogyaszt, elegalább felesleges. A lebegő hangszóró is épp olyan rosszul tűri ha leöntik sörrel a házibulin, vagy mulatós zenét bőgetnek rajta, mint a hagyományos megülős darabok, ráadásul el sem tud lebegni  célterületre, csak a bázisa felett egyensúlyoz pár centivel a mágnesein. Ezekkel a paraméterekkel egyetlen helyre lenne megfelelő: a Star Wars-ba.

Mert a Star Wars univerzumában a technológiai fejlesztések elsődleges célja, hogy piszok jól nézzenek ki a fegyverek, űrhajók és robotok, ha már a humanoidok fura göncökben járnak hülye frizurákkal.

A fénykardnak például semmi értelme, ha technológiailag képesek lennénk építeni valamit, ami ennyire hatékonyan és szigorúan kontrollált módon adja le a koncentrált energiát, akkor nem kardozni akarnánk vele, ami kábé olyan mintha egy csúcskategóriás mesterlövészpuskát arra használnánk, hogy beverjük vele a mások képét.

Egy rendes galaktikus birodalomban a robotoknak lenne normális beszédszintetizátoruk és nem a füttyögésüket kellen nekünk értelmezni, az artikulált beszédre képtelen vukik nem vezetnének űrhajót egy szál töltényövben, egy csillagrombolónak meg nem a legsebezhetőbb részén lenne a hajóhóhídja. (Ja, és minden szédító magasság fölött átívelő híd elég széles lenne, és lenne korlátja.)

De a racionalitás itt mit sem számít, biztos nagyon szexi a rohamosztagosok tökvédős páncélja, ehhez képest kit érdekel, hogy láthatóan nem véd semmitől, kis sem lehet látni belőle, de leglább megkülönböztetni sem lehet a közvitézeket.

(És bár téynleg a lebegő hangszórótól indultam, a Star Wars-párhuzam meg csak kósza ötlet volt, de most akkor sem bírom ki némi társadalomtörténeti intermezzo nélkül: Nem csoda, hogy kártyavárként omlik össze a Köztársaság, és elég hamar kifingik a Birodalom, hisz abban a messzi-messzi galaxisban nem létezik normális társadalmi emlékezet, legfeljebb valami konfúz legendagyártás, a hetedik részben Han Solonak kell bizonygatnia, hogy voltak jedik meg az egész hóbelevanc, pedig ötvennemsok évvel vagyunk a régi köztársaság bukása után. Mintha ma valaki nem hinné el, hogy ötvenhárom éve volt egy Kennedy nevű amerikai elnök, akit leőttek. Hiszen élnek még számosn, kik nnk idején látták is a tévében.

Ehhez képest ebben a galaktikus társadalomban senki nem tud semmit, bár ez nem csoda, még internet sincs, ócska zizegős hologrammokkal kommunikálnak, csoda hogy egyáltalán működik az egész.)

pinterest.com

Szóval a lebegő hangszóró az a lézerkard, van neki hasznos funkciója de nem ezért létezik, verekedni lehetne egy vascsővel is, csak az nem lenne elég stílusos, ha már beleket ontunk ki, tegyük csúcstechnológiával, a klasszikusok diszkóritmusban is megérdemelnek egy vicces hangszórót, a hangminőség ez esetben úgysem számít.

Értelme annyi mint egy ultrahangos krumplihámozónak, de valaki azt gondolja hogy ez nagyon kúl, mint mondjuk egy Sancho Panza (vagyhogyhívják) Aréna döbrögiék falujában, a „menő de minek“ kategória dobogósa. Én minden esetre egy borsó-falrahányót kérek születésnapomra. Vagy egy szónikus csavarhúzót.

Halvajárók

Láttam nemrég egy ábrát, talán a Bors őrmester borítója volt átrajzolva, azoknak a híressségeknek a képével, akik idén haltak meg. Most már látható, hogy aki csinálta az elkapkodta kissé, hisz nincs vége az évnek amíg vége nincs, addig pedig még többeknek vége lehet, most épp George Michael-ről fordult át Carrie Fisherre a morbid mortalitás-számláló, de ki tudja hol áll meg.

Egy évvel ezelőtt a hetven körüliek kezdtek elhullani a hírnévvel és az egyéb tudatmódosítókkal vívott küzdelmeik zárásaként, de a mostani híres halottak már (majdnem) egy generációval fiatalabbak, úgy tűnik a világ e tekintetben is gyorsul. (Bár Iggy Pop még mindig velünk van, hatvankilenc évesen alig néz ki négyezernek, ő annyira komolyan vette a politoxikomániát mint életformát és küldetést, hogy még időben mumifikálta magát, akárcsak Keith Richards a Rolling Stones-ból, aki hetven felett is jól van, amíg kétévente kaphat új májat.)

Amikor a rockzene még lázadás volt az „élj gyorsan, halj meg fiatalon“ szlogen jegyében égették két végén és középen a gyertyát a híresek és még nem gazdagok (máig húzódó jelentős hagyomány a 27-esek klubja, hisz Jimmy Hendrix, Jim Morrison, Janos Joplin is ennyi idősen halt meg, miként egy másik korszakban Kurt Cobain vagy nemrég Amy Winehouse), igazából az kellene hogy legyen a furcsa - Magyarországon is - mikor hetvenéves nagyapák nyűvik a húrokat a színpadon. Valahogy a többség számára elég sokáig az tűnt természetesnek, ahogy James Dean felcsavarta a sportocsiját egy fára, vagy Sid Vicious túltolta heroint, jóval a mágikus 27-es előtt, hát istenem, ilyenek ezek a bohém fiúk, legalább nem fogják a legendájukat aprópénzre váltani mint Zsír-Elvis Las Vegasban.

De ennek vége, a hetvenes nagypapák még piacképesek, leginkább a velük öregedő, ritkuló ám egyre pénzesebb rajongótáboruk okán, sőt az igazán nagyok (mondjuk Bowie) nem hogy nem rombolták le saját legendájukat, de egyenesen galaktikussá növesztették, így aztán lassan - és itt van a kutya lényege eltemetve - kezdtünk hinni a halhatatlanságukban. 

Na ehhez képest meglepő und döbbenetes egy-egy sztár halálhíre, pedig az általuk fogyasztott szerekhez képest sokszor az is csoda hogy idáig kitartottak. Most van soron az a generáció, amely anno gyorsan élt de nem halt meg fiatalon, ám bármeddig azért ők sem tolhatják a biciklit, úgyhogy a fiatalkori bűnbeesések és azok későbbi folytatásai függvényében lassan lelépnek.

Vagyis nem 2016 volt minden eddigit alulmúlóan ócska év, egyszerűen csak a rock and roll életforma túlélőinek jár le lassan a B-oldal is. (Akik még tudják, mi a "B-oldal".)

Lakhatási entrópia

Az elmúlt héten komoly sikerélményekben volt részem mikor többször is úgy éreztem, hogy már majdnem rend van a lakásban, sőt realtív tiszztaság is, és néhány utolsó simítással már közel alkalmas lesz akár az emberi életre. Ebben szerepe lehett annak is, hogy ócska egy idő volt, sötét és ködös, meg olyan hideg, hogy ahhoz képest a medve oroszlánszagú barlangja is barátságos fészeknek tűnhetett, így aztán elégedett voltam a casaval, nem érzékeltem a növekvő lakhatási entrópiát. Kisebb szépséghibáktól elltekintve már majdnem mint a tévében, már ha a tévében épp a lerohadó lakótelepekról megy valami doku.

De ha a kisüt a nap és besüt, rögtön látszik az összes, ablaktisztításkor elsumákolt részlet, miközben több kilónyi por szálldos a levegőben, és kiderül hogy az is kosz, amit napok óta a szőnyeg mintájának nézek.

Kérem szépen tél van, lehetne megint egy kicsit szomorkásabb, némileg szürkébb idő, amikor egyfelől indokolt lenne itthon maradni, másfelől meg nem frusztrál tovább a dolgok elkoszolódásának és/vagy szétesésének látványa, a sötétbe dugnám a fejem, ha nem látom a port nem fáj (ha látom akkkor se, viszont idegesít).

Ugyanis rá kellet jönnöm, hogy a takarítás nem azért van, hogy tisztaság legyen meg rend, hanem hogy ne omoljon a fejünkre tárgyi környezetünk, valamint ne haljunk meg egzotikus betegségekben két héten belül, miuátn ránk támadt a hűtőben felejtett lencsefőzelék, ami nemcsak hogy él egy ideje, de biológiai hadviselésre készül ellenem.

És mikor  nagy nehezen letakarítom a hűtőt, kézmosás közben tűnik fel, hogy fel kéne mosni a fürdőszobát, mikor megyek a felmosóért paranormális koszfoltokat észelek a falon, letörlöm őket de észreveszem hogy megérett a kidobásra a szivacs, ám tele a szemetes (a ház előtt is), ami annyiban nem baj, hogy kifogyott a szemetszsák, elmegyek venni, aztán állok a lakás közepén és gőzöm nincs, hogy mi a fenét is kartam eredetileg, hol indult a lavina. De  legalább elfelejtettem kenyeret venni, ha már a sarki boltban voltam. Mondjuk elég sok a morzsa a konyhában mindenfelé, de rendet kellen rakni a szekrényben, ahova benyúlok a porszívóért...

És ennek sosincs vége, a legjobb lenne talán felköltözni egy fára, ott nem koszolódik a tapéta, nem ujjnyomos az ablak, nem vízköves a mosogató, és nincsenek rohadt reklámok, ahol kretén háziasszonyok vigyorogva takarítanak kurva drága szerekkel egy agyműtő-tisztaságú vizesblokkot, azok üdvözült tekintetével, akiknek tényleg csak egy kis felületi vízkő rontotta el eddig a nirvánáját. És bár tudom, hogy a reklámok mind hazudnak, és feltehetően a Buckingham-palotában is van valahol egy csöpögő csap, egy büdi vécékefe vagy egy ottfelejtett pókháló, de nekem akaratlanul is a reklámvalóság lett a referencia.

És mivel a reklám örök és megváltozhatatlan, legyen inkább szürkület, akkor nem baszkurálna a lekiismeret a lecsöpögtetett tűzhely miatt, amit letöröltem, de biztos nem elég alaposan, hisz alantas és bűnös lelkek vagyunk mind, a pokolban fogják hipózni halhatatlan lelkünket az alvilági démonok, akik marketingesnek tanultak eredetileg.

MárNemGyerek-korom lexebb dalai (1.)

A My Chemical Romance nem is igen lehett volna gyerekkorom lexebb dalainak szerzője/előadója, már a helyi egyetemen tanítottam, mikor találkoztam a cuccaikkal, avagy az első három lemezükkel (azt hiszem egyébként összesen négy lett), aztán egy jó időre meg is feledkeztem róluk. Pár éve meg fel is oszlott a banda, bár gondlom nem emiatt.

A napokban viszont belefutottam egy cikkbe, hogy mik azok a karácsonyi-dal feldolgozások, melyeket érdemes kerülni, és volt egy tőlük is, amit nem hog kerülni érdemes, de egyenesen csak az ő feldolgozásukban lehet egyáltalán elviselni. Mert ellentétben a cikk alapállításával, a karácsonyi dalok egytől-egyik undorítóak, kizárólag cinikus-punkos, torzított gitáros, rekedten sikoltozós változatban lehet elviselni őket, és még ahhoz is kellhet valami tudatmódosító. Az ilyen feldolgozást összehozni nem könnyű feladat, egyszer volt egy Twisted Siser albumom, ahol kizárólag karácsonyi hányadékokat darálnak rockosan, de azok még ennek ellenére is szarok. (Viszont a fentebb belinkelt cikkben a Sex Pistols valami isteni, nem véletlen hogy Sting szerint a Pistols nélkül az egész rockzene olyan lenne mint Roy Orbison munkássága, mely esetben - és ezt már én teszem hozzá - atombombával kellene letörölni a föld színéről.)

Nade. A My Chemical Romance-nek már a neve is állat, egy Irvine Welsh-regényre utal amúgy, a zenéjük is elég jó, a külsőségek pedig kifejezetten szórakoztatóak, pedig ezt a vásári emós, kertvárosi világfájdalmas, posztapokaliptikus posztpunk posztrock posztmiafrászt eleve rühellnem kellene, aztán mégse teszem. Talán mert van öniróniájuk, és tudnak dalokat írni, néha tényleg Misfits, néha meg a Queen jut eszembe róluk, sőt jobb pillanataimban felfedezni vélem az Iron Maiden-hatást is, miközben az ilyen Green Day-féle pop-punkot inkább nem hallom ki belőle, ha nem muszáj.

Vannak olyan zenék, amikre remekül lehet vezetni egy hosszú úton (tipikusan ilyen a ZZ Top vagy a Status Quo - utóbbi gitárosa Rick Parfitt pár napja halt meg), meg olyanok anikre pompásan lehet kibambulni egy vonat ablakából, a MCR egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik (mint David Bowie vagy az R.E.M.). És mivel nem vezetek autót (céget, pártot vagy népszerűségi listát sem, pedig ezekhez is kell hogy legyen megfelelő zene), most mindjárt töltök le tőlük pár számot, holnap után úgyis hosszabban vonatozok.

Ezt a két szép és érzelmes slágert biztos, melyekre remekül lehet elandalodni mondjuk Dombóvár és Sárbogárd között, bár az első talán Százhalombatta őrjítően romantikus olajfinomítójának tájképéhez illik a legjobban. Meglátjuk, na.

Ja és még valami: angol zenekarokat rendszeresen gondoltam amerikainak (Dire Straits pl.), de MCR az első ahol ez fordítva történt, nagyon tudtam hogy britek (és sejetettem, hgy skótok), errre kiderült hogy New Jersey-ből valók, ahonnan Jayés Néma Bob, csak ők másképp szórakoztatóak.

Sírfairat

Jártam ma a temetőben (pontosabban egy temetőben, de gondolom a többiben is ez az ábra), ahol megdöbbentően sok karácsonyfát láttam a sírokon. Voltak már tavaly is, de most tényleg nagyon szembetűnőek, én meg nem tudom mit gondoljak róluk, de asszem inkább nem tetszik.

Egyfelől a karácsony mégis csak a születés (pogány eredetiben az újjászületés) ünnepe, amit temmetőben csak az egészen elszánt panteisták ünnepelhetnek, dicsőítve a földanyát, amiért a porladó csontokból szépen nyírott bukszusok nőnek, de a többiek temetőbe legfeljebb szezonális hangulatú koszorúkat visznek, miként kereszteket, azaz római kivégzőeszközöket sem állítunk karácsonykor, kivéve ha már az egészen hülye Rosszabbik párthoz züllött a világnézetünk.

Önmagában persze nincs sok baj a sírokra applikált karácsonyfákkal, legfeljebb hogy nem illenek oda és meglehetősen idétlenek a szél kócolta díszeikkel, egy kiadós eső után pedig úgy nézhetnek ki mint valami részeg bálkirálynő, aki az imént esett pofára a főbejárat előtti pocsolyába.

Viszont láttam olyan fát is egy különösen puccos síron, ami alatt ajándékok, avagy ajándéknak látszó dobozok is voltak. Nem tudom, volt-e bennük valami, de el bírom képzelni hogy igen, mert a fán határozottan igazi szaloncukrok és nem olcsó üvegdíszek lógtak, de azért remélem hogy a Mitsubishi Pajerót nem temették a bácsi mellé, hisz azt a hagyományok értelmében előbb le kellett volna nyilazni, esetleg viking módra a tengeren felgyújtani.

A tendencia viszont aggasztó: mi lesz ha jövőre megjelennek a zenélős-seggrázós, teleshopos mikulások is a sírokon, mozgásérzékelővel, hogy garantáltan infarktusközeli állapotba hozzák az arra járókat (mint a rossz viccben, visszafelé legalább már nem kell buszjegy), meg nagy gőzölgő lábasok halászlével. Elhunyt szeretteiket elengedni nem tudók egy idő után már ott is főzik meg, a sírra meg tesznek egy esőálló tévét , ahol örökmécses jelleggel megy végtelenítve a Reszkesetek  betörők, mert ha huszonöt éve nem volt karácsony nélküle, akkor  a túlvilágon is Joe Pesci pofára esése kell hogy jelezze az ünnep beköszöntét.

nem olyan, nem ott

Én minden esetre csak egy mécsest gyújtottam, szerintem az pont elég, egy seggrázós mikulást pedig itthon is nekifutásból hajítanék ki az ablakon, ez esetben a környezetszennyezésel sem törődve.

Frissítés: Na, ehhez képest minden zenélő karácsonyfa szerény és visszafogott, sőt szegényes, ebben a szerb faluban egyes kripták nagyobbak (és kommfortosabbak!!!) mint a kevésbé szerencsések lakóházai. Viszlát spiritualitás, helló kivagyiság!

Technotoast

Legendás műszaki érzékemnek köszönhetően kicsit több mint két nap alatt sikerült megszerelnem a kenyérpirítót, a dolog nyitja az volt, hgy egy csavarhúzóval megpiszkáltam egy beragadt gombot, amitől az kiragadt (vagy mi is lenne a beragadt ellentéte) és újból működik a cucc, azaz pirít és néha éget is, de az nyilván az én hibám.

És jó hogy működik, mert nem szertnék újat venni, egyfelől ugye a pénz, másfelől meg már a mostaninál sem értem, minek egy kenyérpirítóra gomb, sőt gombok, eddig minden modellnél elég volt egy tekerős potméter, hogy kicsit melegítse csak át a kenyeret vagy dolgozza át ipari szénné (tapasztalatok szerint a legtöbb pirító a végletek embere, izé gépe, nem alkuszik, nem ismer középutat, nem ejt túszokat).

Ha viszont újat vennék, az valószínűleg már érintőképernyős lenne, wi-fi kapcsolataon át rendelne vajat ha kifogy, USB-ről is működne és csak egyesével csomagolt, egyedi vastagságú és méretű spéci kenyérszeletekkel lehetne használni, amik kurva drágák lennének. Lehetne persze Kínából rendelni utángyártott kenyeret, de arra nem vállalna a gyártó garanciát, és hosszú távon korrodálná a fűtőszálakat a hamis kenyérből kipárolgó E-százvalahány. És nem a hagyományos módon pirítaná a kenyeret, hanem beszkennelné, újrakódolná, és a píritott verziót 3D-nyomtatóval állítaná elő.
Aztán kiderülne, hogy a legújabb modell nem csak digitális, de rákot is okoz, igaz azt még analóg módon, és akkora lesz tőleaz ember ökológiai lábnyoma mint King Kongé, pedig ő turistacsoportokat reggelizik.

Úghogy ha a mostani kenyérpirító mégis bedöglik veszek inkább egy botot, és arra tűzve tartom a szeleteket a tűz fölé, mint eg igazi szamuráj, vagy jakuza vagy hogy hívják ezeket a kemény, férfias módon pirító fickókat, akik aztán vaj nélkül, de gésákkal eszik.

Botot persze az IKEÁban veszek, állítólag pont akciósak a szabadtartásban termesztett, natúr nyírfabotok (a fákat elaltatták kivágás előtt), bluetooth-csatakozással és koromgátló bevonattal.
Vagy mégis pirítót veszek, de akkor  ilyet:

oddee.com

Javított kiadás

Meghekkelte egy tördelő(?) a felcsútival készült interjút, a Fejér Megyei Hírlapban, ami szép hazafias gesztus, hisz Az Ember Aki Még Sohasem Hazudott most, ha szándékával ellentétesen is, de egy kicsit tényleg nem, ez nyilván azért van, mert nyomtatott a szöveg, így nem igaz rá az aforizma, miszerint onnan lehet tudni hogy hazudik, hogy mozog a szája. Az ismeretlne katona némileg javította a szöveget, elvégre Alfelcsút is Fejér megyében van, az ottani dolgos, mondhatni keményen dolgozó kisemberek is ezt olvassák, már  ha valamit egáltalán, hisz lássuk be, a keményen dolgozó kisember ócska frazeológia, igazából azt jelenti hogy provinciális tahó, a magyar redneck. (Pontosabban így értik nemzetes uramék, hogy a brit munkáspártban - ahol legutóbb intenzíven használták -mit értettek alatta, azt csak isten tudja, meg talán Ed Miliband, de ő meg már minek.)

Minden esetre a javított szövegben olyankat mond a felcsúti, amiket egyébként csak gondolni mer, de a gondos utólagos szerkesztés explicitté tette (valaki pofozzon fel a következő idegen szónál, nem tudom  mi van velem, biztos termminus technicusokkal álmodtam), azaz:

- kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket;

- a kórházi hullák száma is folyamatosan emelkedik;

- a korrupciós vád teljesen megszokottá vált, mi is használjuk, valamint

- minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez.

Ha már a címben Eszterházyt idéztem, kétségtelen hogy az eredetileg kinyomtatni szándékozott szöveg hát kapott fogni egy vajszínű árnyalatot.

És a legjobb komment, úgy is mint történelmi reminiszcencia (oké, felpofozom magam, ha máshogy nem megy): 

"A nyomda dolgozóit mindenesetre letartóztattuk. Malomtulajdonos kulákok szeretői voltak.“

Szerencsére még ott tartunk, hogy ez vicces.

És tényleg: a hekkelés az nem az amikor olajban tocsogó halat eszünk a strandon? Fürdőgatyában?

A sor

A krisnások ételosztása 11-kor kezdődött a Blahán, de már hajnali háromkor rengetegen álltak sorba, hogy le ne maradjanak.

Minden évben borzasztó látvány az egyre hosszabb sor, de ez minden eddigin túltesz, úgy tűnik így fest mikor Magyarország erősödik, és ez az a helyzet amikor nem demagógia felemlemlegetni, hogy az idézett reklámkampányra költött százmilliós tétel, meg a felcsúti dolgozószobájának és környékének három és fél milliárdért tervezett felújítása vajon hány tál meleg ételt fedezne, de számolhatunk szociális bérlakásokban is.

Persze lehet, hogy nem is nő a szegénység, ezt végül is csak az összes adat támasztja alá, ellenben a kormány és a teljes fideszkádéenpé (a nyugdíjas nénikommandóval és a verbálisan sósavazó bácsival együtt) az ellenkezőjét állítja, mit álltja: üvölti a képünkbe önfeledt agresszióval, szóval annál rosszabb a tényeknek, meg a sorosbérenc liberális pedofil szabadkőműves társadalomtudósnak.

Egyébként az van, hogy a humoristasággal ellentétben szociológusnak lenni nem eleve ellenzéki műfaj, legalább is egy átlagosan normális országban, azaz nálunk mégis, miként volt a boldogtalan emlékű Kádár-rezsimben is.

Csak most a puha diktatúra (értsd: nem lövetünk, de azért önző és agresszív bunkók vagyunk) hatalmi akarásához növekvő egyenlőtlenségek, egyre durvább szegénység társul, és tényleg minden határon túl agymosottnak kell lennei annak, aki elhiszi, hogy a Blaha hajnali sorban állói helikopterezhetnének is, ha nem költenék kannás borra a pénzüket, meg lehetnének minisztériumi főosztályvezetők is, csak jobbn szeretnek sorban állni a hidegben. (Mint harrach pipi kádéenpés főfasz közölte egy kérdésre, a gyerekek azért nem esznek rendesen mert nem éhesek, ez egy életforma...)

Én mindenesetre elküldtem a magam adományát a fent idézett alapítványnak, ami sokkal jobb érzés, mint a  királyi palota felújítása várban a kormánynak, pedig az egykori költő egykori államtitkár szzerint ez mindannyiunk közös ajándéka. Nekem nem kell a részem, költsék koszorúra.

Éffor-dúló

Jeles nap a mai kétségtelenül, mert ma van Lemmy születésnapja, de más miatt is érdemes megemlékezni róla, hiszen:

- 19 éve halt meg Toshiro Mifune japán színész és filmes ikon, aki a legjobban tudott szamurájosan torokból kiabálni és közben eszelősen nézni.

- 137 éve Edison bemutatta az első izzólámpát, de a pesti utcákon ekkor még gázvilágítás volt, amit szintén e napon vezettek be, 160 évvel ezelőtt.

- 145 éve mutatták be az Aidát, amiben az egyiptomi rabszolgák szépen énekelnek.

- 179 éve Münchenben megszületett Ezsébet Amália Eugénia későbbi császárné, aki „Sisi“ néven lett közgiccs és a Romy Schneider hasonmás-verseny megosztott bronzérmese.

- És a vonatkozó mítikus történet szerint kétezer-egynéhány évvel  ezelőtt érkezett egy betlehemi istállóba három gyanús migráns, akik bizonyíthatóan nemesfémet és drogot csempésztek. (Az istálló feltehetően fedett droglabor volt, ahol a „mirha“ fantázianevű metamfetamint készítették tömjénből.) Persze lehet hogy az másnap volt, a források bizonytalanok.

cherrybombed.com

És persze holnap is ünnep lesz, konkrétan Sir Isaac Newton, Feszty „Körkép“ Árpád, Sissy Spacek (nem az a Sisi!), Annie Lennox, Humphrey Bogart, Michael Curtiz (nekünk Kertész Mihály),Váci Mihály, Domján Edit és Klapka György, valamint a „Csendes éj" című stílenaht születésnapja.

Holnapután meg  Mao Ce-tungé, aki aztán tényleg nagy hatással volt a világra, sajnos.

Kisharácsony

Próbálom kerülgetni a médiákok karácsonyi giccsáradatát, de nehéz, mert az alternatív téma a terrorizmus, már a korrupciós ügyek is a második vonalba szorulnak (persze az illetékesek álmukban még korrumpálnak kicsit), úgyhogy leginkább csak a tíz tökéletes karácsonyi sütemény biozsírral, az öntözzük-e  a műfenyőket, a félperces karácsonyi smink korongecsettel vagy a hatvanhat további figura súlytalanság esetére címek jönnek szembe, bár lehet hogy ez utóbbi máshonnan ismerős.

A kép, ami kirajzolódik kissé konfúz: a karácsony egyfelől málnalekvárral töltött mézbonbon, másfelől iszonyú stressz és családirtással fenyegető konfliktusforrás, amit úgy várunk már, miközben úgy várjuk hogy végre túl legyün rajta. Ha űrlény lennék legyinthetnék az egészre és kereshetnék egy űrkocsmát valami messzi galaxisban (mellékszál: A keresztények szerint ez a megvátástörténet bolygó-specifikus, azaz csak nálunk játszódott le, vagy galaktikus méretekben működött mindenféle csápos, állábas etc jézusokkal a helyi életformáknak megfelelően? Mert a második esetben az is kérdés, hogy más bolygókon volt-e már megváltó, vagy majd csak lesz, mert ez esetben azért megnézném a Tau Ceti evangéliumát élőben.)

De nem vagyok űrlény, sőt az ötéves tervemben sincs benne (abban csak az van, hogy öt év múlva is szeretnék életben lenni, hasonlóan elfogadható egészségi állapotban, a többit meg majd meglátjuk, optimista vagyok de fatalista is), úgyhogy rájöttem valamivel a karácsonnyal kapcsolatban (igen, hogy körülvesz), vagyis hogy a médiákokban évről évre egyre furcsább, de a valóságtól exponenciálisn távolódó képet látunk erről az egészről.

Csak néhány példa, a kiragadás kedvéért, meg amúgy is szeretek listázni, ez negyven felett valami speciális kattanás lehet:

- Tök felesleges cikkek tökelege szól arról, hogy milyen  a viszony a karácsony meg a munkahely között. Persze semmilyen, kivéve ha az északi-sarkon vagyunk egy kutatóállomáson, ahol kretének tömegei bombáznak hülye ímélekkel, hogy láttuk-e a Szantaklózt, ekkor kinézünk a végtelen jégmezőre de az sem jobb, és a laposüveg után nyúlunk.

A médiákok szerint viszont még mindig mindenki irodában dolgozik: az otthon megunt műfenyő jó lesz még az irodába, állítsunk be karácsonyi képernyőkímélőt,  az irodai partikon vigyázzunk, ne keverjük az alkoholt fénymásoló-használattal - és megannyi hasznos tanács a munkavállalóknak.  Azaz akinek a munkahelye egy műtő, egy műhely, egy pilótafülke, egy tanterem vagy egy nemzetközi űrállomás az deviáns állat, a homo sapiens ott kezdődik, hogy ellopjuk a tűzőgépet az irodából, és engribördzözünk a mítingen.

- A gyereknek vegyünk játékot vagy kütyüt, bár hogy hol húzódnak a határok a két kategória között az homályos, miként a két kategória is - de számtalan cikkből ölik ránk a jó tanács, hogy mindenkit valami olyasmivel lepjünk meg, amit az illető szeret, amire esetleg vágyik. Miközben nyilvánvaló, hogy rendes ember olyasmit vesz amit maga szeret, hisz ez az igazi önzetlenség, hogy kurva jó lenne itthonra egy birodalmi csillagromboló, de én mégis a nagyinak veszek egyet, hisz elképzelni sem tudom, hogy lézethet valaki, aki nem pont erre vágyik. (vö. lelkes és esetleg mérnök apukák vs. legó villanyvonat)

- A médiákok remek képekkel illusztrálják  milyen is a családi karácsony (mert ugye az csak családi lehet, ez a mi hálaadásunk, mikor jó képet kell vágni minden rokonhoz, akikkel egyébként szóba sem állunk): a családi karácsony az olyan hogy a hatalmas und kivilágított fa a sarokban, gyerekek a szőnyegen villanyvasutaznak, a kandallóban ropog a tűz, anyu most jött a fodrásztól, apu még félig business-look, de már kilazította a nyakkendőjét, kutya bldogan bámul a tűzbe és/vagy macsakák az kibontott ajándékok csomagolásával játszanak.

A legkisebb eltérés ettől tökéletesen és véglegesen lerombolja a karácsony egyetlen autentikus hangulatát, akinél ez nem pont így van az egy szerencsétlen vesztes és nyaljon kecskét alulról. Nálam például nincs kandalló, a környéken senkinél nincs kandalló, ez egy kicseszett lakótelep, rövignadrában bámulom a fát, mert fútenek mintha nem lenne holnap, de legalább a szomszédnak van macskája.

Ünnepi szelfi, avagy Mr. Nikon és én

Persze lehet, hogy a villanyvasutat azért előszedem, hátha azzal is beéri a médiákok.

Rizsart

Tegnap óta nem térek napirendre a hír felett, hogy Nigériában két és fél tonna hamis rizst foglaltak le, ami műanyagból van és feltehetően kínai.

És ezt az egészet tényleg nem értem. A leírások szerint a valódira megtévesztésig hasonlító rizst azért próbálták piacra dobni épp ott, mert igen felment az ára, viszont kérdés, hogy műnyagból megcsinálni vajon olcsóbb-e, mint valódit szállítani. Mert ugye ki kell kísérletezni a megfelelő összetételt,a technológiát hogy rizsszem formájúra csinálják, és gondolom az alapanyag sem olcsó, tehát:

- vagy olyan drága a rizs Nigériában, hogy még így is haszonnal lehet eladni (és hát muszáj is, mert az igazit már mind eladták Nigériában);

- vagy olcsóbb mint az igazi rizs, mert szmogból és parlagfűből készül, és amúgy is vélelenül találta fel valaki, mint én a keménytojást, amit hiába főztem egy óráig, csak nem akart meglágyulni.

És hát a műrizs sem akart rendesen megfőni, a hírek szerint a felhasználók túlságosan ragacsosnak találták (van amikor ez direkt jó, de szusit nem ennék most Nigériában, már ha van egyáltalán), persze tőle már az is szép telsesítmény volt, hogy nem olvadt el rögtön a főzés hatására, ez hőre keményedő kategóriában is ér legalább egy elődöntőt.

Kulturálisan viszont óriási csalódás, az ember azt gondolná, hogy legalább a kínaiak tudnak rendes rizst csinálni, és ha már hamisítanak majdnem mindent, talán a rizst mégse.

Vagy mégis, de ez esetben nem élelmiszeripari csalás lehet a dolog, hanem műalkotás. E gyszer láttuk a Tate Modernben Ai Weiwei kínai kortársművészeti világsztár installációját, ami több mint százmillió egyenként kézzel festett kerámia napraforgómagból állt, amit a központ csarnok padlóján terítettek szét, és a nagyérdemű azon mászkálhatott. Eg darabig, mert egyfelőnl vitték a műmagokat emlékbe, meg nem szándékosan a cipőtalpukon is minenfelé, úgyhogy mire mi jártunk arra, már csak bámulni lehetett, de így is sokkoló volt.

dezeen.com

Lehet hogy a műanyag rizst is valami közösségi projekt keretében faragták egyenként kézzel dél-kínai munkások, szigorúan fair-trade alapon, és az egész egy nagy posztmodern (vagy poszt-posztmodern, esetleg poszt meta-posztmodern és bármeddig tudnám folytatni) gesztus. Mert például indiában a komplett Yamuna folyót elterelték hogy rizsföldeket öntözzenek vele, a helyiek szent folyójának medrét pedig szennyvízcsatornaként hasznosítják (ami egy szent folyónál legalább is szokatlan), és ez a nigériai eset csak egy hindu gerillaművész akcionalista alkotása, egy fájdalmas segélykiáltás két és fél tonna műanyagba álmodva, pontosabban sikoltva, ami már önmagában is katartikus, bár ehetetlen.

Azért ma a biztonság kedvéért főzés előtt ellenőriztem az olasz spagettit (ha a kínaiak a rizst ugye...), de nem olvadt el a lángban és nem vezette az áramot, bár a paradicsomszósz már igen, de gondoltam együtt azért még nem veszélyesek.

St.Stadion

„10 milliárd forintot kapott a kormányól idén a Szegedi Ifjúsági Centrum, amiről hivatalosan nem is lehet tudni, hogy micsoda - írja a Délmagyar.hu.  Az önkormányzaton sosem hallottak még róla, de a Délmagyar.hu és a Szegedma.hu viszont úgy tudja, a püspökség kapta ezt a pénzt a stadionra.“

Ezt írja az index, én meg sajnálom hogy Hasek közel száz éve halott (1923-ban hagyta befejezetlenül a világ legjobb regényét, a Svejket), az ilyesmiről neki kellene írnia valami hatásosat. A nemlétező ifjúsági centrum milliárdjait a püspökség kapja stadionra??? Itt kérem valaki nagyon aljas volt magas kormánykörökben, vagy nagyon részeg, valószínűleg persze mindkettő, ami krónikus közpénz-bulémiával párosítva eredményezi ezt az abszurdot.

Az általunk befizetett adóforintokra ráizguló magas kormánykörök lassan már a látszat halványszándékának látszatára sem ügyelnek, bármikor odatolnak harminc-negyven milliárdot fantomszervezeteknek, meg az ő nagyon valódi beszállítóiknak, és már el sem várják, hogy bárki komolyan vegye őket, bárki elhiggye, hgy itt valódi igényekre reagáló valódi fejlesztéseket csinálnak komolyan, pénz beszél, a karaván halad, tessenek oszolni, nincs itt semmi ltnivaló kérem. Nem a lóláb lóg ki, hanem a komplett ménes, de hát mit lehet tenni, a helyi r.kat. püspök szereti a focit, végül is jobb mintha a ministránsfiúkat szeretné (és ne tessék relativizálni, a r.kat. egyház hosszú ideje nyakig ül a mocskban), az egyház evangélumi küldetése pedig a stadionépítés, a szegényekkel meg fogllkozhtnak a mindenféle szekták, a lelküket is beleértve. (A szekta vallásszociológiai szempontból egyébként olyan vallási közösség, melynek vezetői nem szoktak a Sándor-palotában kávézni, és nem államtitkárokkal egyeztetnek arról, mit is gondolnak ők a világról.)

És hát egy komoly egyház (államtikár, kávé etc.) nem holmi egyesület, mozgalom, ne adj isten hívők közössége, hogy csak úgy magára és Istenre támaszkodjon, egy komoly egyházat az államnak kell tömnie pénzzel, inkluzíve azok pénzével is, akik nem hisznek semmiféle istenben, vagy igen csak másghogy hívják, vagy pont úgy, csak máshogy próbálják megközelíteni, azaz az agnosztikusok, ateisták, buddhisták és a Jedi-templom követői is finanszírozzák a r.kat (ref., ev., izr. etc) egyházat (házakat), adójuk azon 98%-ából, amivel nem rendelkezhetnek.

És hát az állam tudja jól, mi kell egy komoly egyháznak, és arra ad sok pénzt amire a püspökök (igen, főrabbik is) kérnek, pusztán anyagi szempontból még mázli is, hogy a szegedi pispeknek nem az űrkutatás a hobbija, bár hosszabb távon nyilván jobban járnánk egy apostoli hordozórakétával mint egy focistadionnal.

http://southernorderspage.blogspot.hu/

Az viszont nem világos, minek az ilyen egyházi focipénzeket mérsékelten létező ifjúsági szervezeteken keresztül folyatni, miért nem merik kimondani egyenesen, hogy kérem a keresztény foci az nemzeti ügy, a r.kat. egyház mint a egyetelen isteni igazság hirdetője a focihoz is a legjobban ért, a stadionpénz is náluk van a legjobb helyen. Elvégre náluk az Úr a klubtulajdonos, Jézus a középcstatár és a Szentlélek a pályaedző, a rózsafüzéres nénik meg messze földön a legkeményebb B-közép. Ha valakinek van esélye felvirágoztatni a hazai focit, hát ők azok, nem csoda hogy velük kávézik a kormány, akikben igen erős a hit, és Puszkász az ő prófétájuk.

Meg hát az a kis mellékes is jól jön, elvégre mindig leesik valami kis maradék a pénzvonatról, mert jó a foci is, de még jobb a készpénz. Idáig mondjuk már Hasek is eljutott az osztrák-magyar elit meg a háború viszonylatában.

A szabadság fantomja

Ötödik napja ülök itthon és már unom, folyton egy meghatározatlan állagú holnapi nap üldöz. Amikor sok a munka remekül lehet ábrándozni róla, hogy akkor majd karácsony körül két hét döglés, de igazából dögleni elég unalmas, a kényszeresen végzett házimunka meg pláne. Olvasni lehet sokat, de egy ponton túl az olvasás is nettó semmittevésnek tűnik. Iyenkor utazni kell.

Ám az utazás nem feltétlen élvezet, odakint hideg van, sötét és aljas szelek, meg persze hideg, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Márpedig az utazáshoz ki kell menni a jól fűtött lakásból (kivéve ha az ember megfelelő drogokat használ), járművekre kell szállni, és tiszta fehérneműt kell csomagolni, meg fogkefét, amit sokan otthon sem használnak.

Ráadásul utazni drága, az ország túlsó felébe annyi egy vonatjegy, aminél olcsóbban repültem már Barcelonába (meg olyan is volt, hogy egy retúrjegy Pestre meg a reptéri taxi volt drágább mint egy London oda-vissza), síelni nem tudok de legalább nem is szeretnék, annyi pénzem meg eleve nincs, hogy olyan messzire menjek, ahol már tetszik az időjárás.

De mivel nem lehet két hétig csak itthon ülni, ezért kimozdulunk, szigorúan belföldre, bár mivel épp Pestre menést bírtunk kitalálni, eszembe jut, hogy ennyi erővel lehetett volna Zágráb is, tőlünk az a főváros is nagyjából olyan messze van mint a sajátunk, de legalább kékek a villamosok. Na mindegy, ez már későn jött ötlet, nemrég vettem  online színházjegyeket, és egyfelől pénzt vissza nem adnak, másfelől meg tényleg érdekel Spiró új darabja, a valamiért még mindig híres kaposvári színházat viszont egy ideje kerülöm. (Asszem eleve zárva van felújítás miatt és máshol játszanak, csak nem nekem.)

Amúgy Spiró jól is jön, a napokban vettem ki a könyvtárból (a téli szünetre való rendes sci-fi meg horror-ellátmány mellé) az egyik regényét, meg némi Steinbecket, bár az Egerek és emberek színpadi adapcácója azon darabok egyike, amivel engem a ruhatárig lehet üldözni, de minimum a büféig.

Persze kell a levegőváltozás is, a helyi szmogot le kell cserélni egy másik szmogra, elvégre egy igazi ínyenc értékeli az aromás szénhidrogének tájjellegű összetételét, meg ahogy a Dunáról fújó szél átmozgatja a kénmonoxidot, ez teljesen más mint itt Somogyban, ahol viszont utánozhatatlan a széndioxid-kibocsátás dinamikája, különösen a légszőszervi megbetegedések penetrációjának tülrében. De legalább levegőváltozás, amire nemigen vágyok, egy vasúti peronon fagyoskosdva vonzó alternatívának tűnik az itthon unatkozás, maradék bejglivel és üres szaloncukor-papírokkal, de én bírom a  megpróbáltatásokat, tegnap is megettem egy két napja lejárt kefírt és a szemem se rebbent.

Úgyhogy a két ünnep között kicsit elmegyünk itthonról (az évszakhoz képest persze nagyon, mert amúgy a sarki boltnál nem haladok messzebb, ha a ház előtt befagyott pocsolyát látok), elvégre pár napig a kutyyának sem hiányzunk itthon. Illetve a kutyának már biztos nem, most mondanám, hogy ő már egy jobb helyen van, de mivel elhamvasztották mára már talán virágföld-adalék, persze csak a teste. Viszont hosszú évek után először úgy tudom magam mögött bezárni a lakás ajtaját, hogy nem kell idegeskedni, meg hetekkel korábban szervezkedni, hogy ki és mikor viszi sétálni, és ez mindenképp újdonság lesz. Aztán jövőre valahogy kipréselünk egy londoni (vagy valami egyéb szigeteki) utat is, mert ahhoz képest a többi csak pótcselekvés

Horror, hor nem ror

A minap azon gondolkodtunk, milyen filmet is nézzünk, én a polcon nézelődve javasoltam a Hullajó, a Náci zombik, esetleg a Kannibál holokauszt című műalkotásokat, de persze megint valami Jeremy Irons-film lett, aminek a fő előnye persze, hogy legalább nincs benne kolinförsz, akitől már eleve rámjön a sikongató lábrázás.

Pedig álmos téli szombat délután igazán jól jön a horrorfilm, egyfelől igencsak szezonális hangulatú, másfelől meg az embernek nincs kedve utána elhagyni a lakás biztonságát, ami helyes, mert kint sötét van, rohadt hideg és akciós szaloncukrok, márpedig mindhárom ellene hat a jó közérzetnek és semmi vitamint nem tartalmaz.

Plusz a horror azért is jó, mert ha jól csinálják elég vicces, ha van benne kellő önirónia a sok vér és bél után már-már élvezni kezdjük unalmas mindennapjaink, és ha háromnál többször nem nézünk be az ágy alá lefekvés előtt, már  megérte. 

A horror explicit, megmutat mindent (azaz ha a gyilkos lépteit halljuk a sötét házban az nem horror csak ijesztgetős film), amitől meg félnénk látatlanban az premier plánban legfeljebb csak nagyon gusztustalan, de az már nem érzelmi csak zsigeri, afféle vegetatív reakció, miközben félni már nincs mitől. A szörny előjött a sötét sarokból, ocsmány mint az ördög seggluka, mindenkit válogatott kegyetlenséggel mészárol le, micsoda megkönnyebülés! Azaz lehet itt katarzis, csak nem a végén hanem valahol középen, a mészárlás már  csak a levezetés, mindenki kérhet még a ropiból.

psimovie.com

Az persze más tészta, ha valami megtörtént esetről van szó, a fene se nézné szívesen a spanyol inkvizíció kínzásait történeti hitelességgel és nagyfokú aprólékossággal bemutató filmeket, ott lenne a rossz érzés, hogy persze ez csak egy film, de mindezek tényleg megtörténtek valódi emberekkel, és nem tudnánk félreugrani a saját empátiánk elől, elképzelve hogy mi magunk, vagy hozzánk közel állók kerülnénk ilyen rémes helyzetbe. Az meg ugye ngyon nem hiányzik senkinek, az ilyesmit szoktuk letolni a kollektív tudattalanba, és nevezzük e műveletet egyszerűen civilizációnak. (Pont mint a múltkor emlegetett „szent“ királyoknál: róluk is igen gyorsan foszlik le az emelkedettség aurája, ha ténykedésükhöz hozzáképzeljük a felnégyelések, kerékbe törések, kibelezések és karóba húzások sorozatát, hisz épp annyival golndoljuk magunkat előrébb a civilizációs folyamatban, hogy az ilyesmiket már ember lattinak tartsuk.)

Ezzel szemben a náci zombik felhőtlen szórakozást kínálnak, még csak az igazi nácikra sem kell reflektálnunk általuk (sőt, az igazi zombikra sem, ha már itt tartunk), és igazán remek móka, mikor a Hullajó főhőse egy fűnyírót maga elé tartva darálja az élőhalottakat, miközben a kisebb de még mozgó alkatrészeket turmixgéppel teszik harcképtelenné a többiek.

A Bud Spencer-filmekre mondják, a titkuk az, hogy van sok erőszak, de vér és halál nélkül. Nos egy jó  horrorban  sok az erőszak a vér és a halál, de úgyszinétn tét nélkül, alkonyattól pirkadatig.

Pásztorok, pásztorok, űrszörnyek

Láttam ma egy képet egy „hipszter“ betlehemről (ez persze eleve marhaság, a hipszterek egy kulturális / ellenkulturális mozgalom tagjai voltak valamikor az 1950-es és 60-as évek Amerikájában, már ha mond még valakinek valamit az a név, hogy Jack Kerouac; most meg a hipszter az valami külsődleges divat, hülye szakáll, SZTK-zemüveg, rozéfröccs), ahol az volt a kérdés, hogy ez nem blaszfémia-e?

index.hu

Hát tudja a fene, gondolom nem, Isten bármely teológiai megközelítés szerint sem lehet sértődős, az valahogy nem méltó a Temetőhöz, aki mindenható is egyben, vagyis per definitionem neki van a legjobb humora (neki kell hogy legyen, már ha a bevett neoplatonista módon azt gondoljuk, hogy minden dolgok eredeti forrása az isteni lényeg) vagyis ami a bigottanak istenkáromlás, az számára csak humor, legfeljebb nem túl szellemes.

Egy sértődős isten amúgy meg sem érdemli hogy. (Már ha túlugrunk azon, hogy a sértődés eredete is ő kell hogy legyen.)

Nade. Próbáltam keresni más fura betlehemeket is, némi sikerrel, nekem a dínós-darthvéderes tetezsik a legjobban, ahol a szent család két Star Trek-szereplőből és aznosíthatatlan mutánsból áll. A három királyok ugyanakkor jól megjelenítik a szentháromság tagjainak egylényegűségét is, amennyiben mindhárman Darth Vader, ami a teológiai konnotációkon túl jelzi a kisded számára, hogy az élet nem habostorta, avagy minek ellenségek ha az embernek ilyen barátai vannak. Abba már bele sem merünk gondolni, mit hoztak, mi lehet a sötét oldalon egyenértékű az arannyal meg a tömjénnel, illetve legalább a sithek tudják-e, mi a fene az a mirha?

szubkultur.blog.hu

És a legjobb, hogy a betlehemekben csak nálunk van ilyen kevés szereplő, máshol jóval nagyobb a casting, a spanyoloknál állandó figura például a caganer, a kakáló, aki - míg a többiek a megváltó eljövetelét ünneplik - épp szarik, nem az egészre, csak egyszerűen ő idáig bírta, így meg lehet belőle valami szimbólum, ahogy épp termékennyé teszi a földet, És ez annyira fontos, hogy házijellegű betlehemekbe való kakálókat gyakorlatilag minden híres ember fazonjában árulnak, a pápától az angol királynőig, ami egy szép és demokratikus gesztus abban a Spanyolországban, ami egyébként teljesen értelmetlenül királyság. És az alant látható kép egyúttal szép példájaa annak is, hogy lesz üzlet a népi vallásossából, csak épp a flureszkáló feszületekkel meg a 3D-s szentképekkel ellentétben ebben legalább humor van.

barcelonayellow.com

Mondhatni a laza spanyolok tojnak a blaszfémiára is.

borsonline.hu

Lőtenyésztés, lőverseny, lőf...

197 lőteret szeretne építeni a kormány valamikor nemsoká, renggeteg közpénzből persze, mert a lőtér úgy kell a magyarnak mint más embereknek a só, lőtér nélkül félkarú rabló az ország, a lőtér élet, erő egészség és az orromat is tisztíccsa.

Maga felcsút géniusza egyébként valami olyasmit mondott korábban, hogy sok a túlsúlyos ember az országban, mert keveset sportolunk, de ezen egy csomó fasza lőtér sokat segítene, minden fitneszfasiszta tudja, hogy a lövöldözés olyan intenzív zsírégetéssel jár, amit akkor sem tudnánk elérni ha a szobabiciklin ülve fallabdáznánk egy szaunában. Ráadásul a lövöldözés a legbékésebb szabadidős tevékenység, egysezerre zen meditácó és vidám családi program, olyan még véletlenül sem fordulhat elő, hogy az ilyen közlőterekre többségében fegyvermániás bunkók járnak, aki szerint  lövöldözés és az agresszió között összefüggés van, az csak nézze meg a zolimpijaji lövöldözőversenyeket, ott is mindig M-16-ossal meg Kalasnikovval nyomják a sportértéket tetovált gyúrós csávók, miként a leendő lőtereken is nyilván.

Persze ha lesz sok lőtér, kell sok fegyver is, tisztán sportcélból naná, felcsúti orákulumunk amúgy is máshogy néz arra, aki volt katona (nagyobb szeretettel, az mégis igazi férfi, nem rút szibarita váz, vagy valami konyhába való nő), de mivel ma elég kevesen katonák, legalább lőtérre járjanak a férfiak. (Majd biztos járhatnak a nők is, minden második szerdán fél nyolctól kilencig, jó időben.)

Sajnos én ebből a mókából is kimaradok majd, engem valami nagyon mélyen nem érdekel a lövöldözés, soha nem lőttem semmilyen fegyverrel, még légpuskával sem, még céllövöldében sem, és jó eséllyel ez így is marad (ha jön a világvége és ez alkalomból medmexet kell majd játszani akkor megtanulom ezt is, de adddig hagyjanak békén vele), nincs autóm amit nem vezetek és soha nem néztem még végig focimeccset, vagyis az ún. „férfias“ szórakozások közül marad a darts, ami persze egyfajta lövöldözés, csak csekély a honvédelmi értéke. 

Márpedig pártunk és kormányunk inkább erre hajtana, tojnak ők a sportra, csak némi paramilitáris hangulattal fűszereznék a társadalom amúgy elég ramaty mentális állapotát, ha már a kötelező sorkatonaságot nem merik visszahozni. Pedig szeretnék, hisz ha ők szívtak a mai fiataloknak miért legyen jobb, de ha már ez nem megy, legalább lövöldözzenek.

Harcos népünk győzni fog! Cuki macskás képekkel a lövöldözés népszerűsítéséért!

wonkette.com

Már várom Doom3 Nemzeti FPS Fejlesztési Terv és Kiképzési Operatív Program bejelentését, tízmilliárdból ki lehhetne hozni, plusz tíz a túlárazó (majdnem túlórázót írtam...) haveroknak, húszból kijön az egész, amit most direkt nem számolok át éhezőgyerek- vagy lélegeztetőgép-egyenértékre.

Postapokalipszis

Összeomlott a posta a rengeteg csomagtól, ami karácsony előtt tényleg nem meglepő, legalább is itt Észak-Balkánon / Nyugat-Ukrajnában, vagy hol is vagyunk. Nálunk a komplett közlekedési infrastruktúra lebénul, ha esik öt centi hó, az illetékesek (akik igazából nincsenek is, errefelé mindig a másik a hibás) évről évre döbbenten  szembesülnek a felfoghatatlannal, vagyis hogy télen szokott hó esni, ők igazából már szerdára várták az elsivatagososdással kombinált globális felmelegedést, így aztán katasztrófahelyzetet hirdetnek, ha pénteken havazik.

Ehhez hasonlóan a posta vezetői is néznek hülyén, hogy decemberben hirtelen mennyi csomagot akarnak küldeni az emberek, hogy hát ezt talán nem kellene, jön a karácsony, ők a maguk részéről felvették az év végi bónuszt és szeretnének végre nyugodtan vásárolgatni a marrakeshi bazárban, erre meg jönnek a panaszok ímélen (az internetért nem ők a felelősek, az még ne omlott össze), nekik meg ideges lesz tőle a labradorjuk. Ki hitte volna, hogy az emberek manapság egyre több dolgot rendelnek interneten mindenfelől, amit nekik meg ki kellene szállítaniuk, egyáltalán mi az az internet, van-e irányítószáma, és ha már rendelni lehet,  miért nem megy ímélben a kiszállítás is, vagy sztrímen?

A brit posta persze előbbre jár ebben is, ők már évekkel ezelőtt összeomlottak, talán tavalyelőtt rendeltük egy londoni könyvesboltból valamit, amit végül két hónappal később személyesen kellett átvenni, a boltos meg mondta, hogy ettől még megkaphatjuk postán is, ekkora késés nem idegen a Rojál Méltől, egyszer még odaérhet hozzánk, ez esetben a felesleges példányt hozzuk vissza, ha pár hónap múlva megint arra járunk. A postán elveszett kötet azóta sem jött meg, de még csak kicsit több mint két évet késik, sosem lehet tudni.

Petra mondta, hogy a karácsonyi ajándékom egy része lehet hogy szülinapi lesz, az a plusz egy hónap jól jöhet a postának, na én például ezért nem rendeltem semmit, majd inkább szolidan lefagy az orrom, ahogy ajándékok utánn mászkálok a városban. Vagy egyszerűen mindenki kap majd két kiló olasz vajas kekszet, amit itt szoktam venni a sarki boltban, és ráadásul épp akciós, igény esetén van hozzá karácsonyos kekszesdobozom is. (A fém kekszesdoboz nagy hátránya, hogy az embernek nincs szíve kidobni, viszont üresen meg tényleg csak a helyet foglalja, így aztán időnként meg kell töltenem őket keksszel, ha már nem követem néhai nagyapám példáját, aki az ilyenekben mindig el tudott helyezni egy-másfél kiló rozsdás szöget vagy rejtélyes eredetű kulcsokból hasonló mennyiséget.)

És a vajas kekszhez tényleg nem kell posta, azaz nem kell megjárnia Budaörsöt, míg a sarki boltból a lakásomig eljut, miközben tetszőleges postai csomagokkal ez történik, ha már mifelénk mindent hülyén központosítanak, pedig a postának is úgy kellene szerveződnie mint a mafiának, hálózatosan és területi alapon, ahogy amúgy régebben is, hatékonyabb lenne és szívesebben fizetnénk a védelmi pénzt sárga csekken.

Most viszont a posta inkább, sebesült dinoszauruszra hasonlít, vagy szőrsapkára, ahogy ül az ágon, a szép hosszú ágon... fel-le, mivel egy szellő hintáztatja az ágat. És igen Picur, megvárhatjuk a csomagunkat, mást választásunk amúgy sincs.

gyerektv.com

Horda-percepció

Hatszázezer muszlim él nálunk a többség szerint, miközben a valós szám valahol tízezer alatt van, vagyis egy rendes reprezentatív mintában a válaszadók túlnyomó része nem is látott még muszlimot, legfeljebb a tévében, meg nem is tudja miről lehetne felismerni, biztos van valami halradar ami a zsidókat, muszlimokat és befektetési bankárokat jelzi, és ami szerint minden szembejövő szakállas vagy szemüveges vagy öltönyös alak gyanús. A leggyanúsabb persze egy Armani-ölönyös, szakállas fickó, aki a laptopja mögül brit akcentussal üvölti hogy allahakbar!, miközben a dollár gyengülésére játszik a telavivi tőzsdén.

Ha viszont ne ismerünk muszlimokat, és nem tudjuk miről is kéne felismerni őket (nem kellene amúgy, az unitáriusokat se ismerjük föl, azt mi bajunk van belőle?), mindenki lehet muszlim akinek nem tetszik a pofája, esetleg liberális, bár kétbites aggyal például azt sem igen lehet elgondolni, hogy valaki muszlim és liberális, pedig én már ismertem ilyet.

Így aztán muszlim a szomszéd aki esete csapkodja az ajtót, a pizzafutár aki tíz percet késik, a, a tahó, aki átlósan parkol, bárki akinek nem értjük a nyelvét (rest of the world, esetünkben), illetve akivel aktuálisan tele van a tökünk. De ha nem muszlim akkor cigány, zsidó, nigger vagy buzi, csak ne mi legyünk, és legalább lenézhesük a távolból.

Na most, mivel a magyar társadalom (mivel minden társadalom) nagy része sötét bunkó, aki nem érti maga körül a világot de nem is érdekli, maradnak ezek az egyszerű fogdzók, a tőmondatos jelszavak, hogy most épp kit kell utálni, kinek indul a vonat Auschwitzba, a valóság meg tehet egy szívességet.

Az átlagmagyar bunkó természetesen nemigen különbözik az átlagamerikai (átlagszingaléz) bunkótól, szerinte amit egy kontinenssel arréb esznek az undorító és nem is étel (az étel az a kalbász, meg a sűthúskrumpival), a világ összes többi nyelve értelmetlen vartyogás (nem is beszél/ért egyet sem, szerinte Justin Time az valami popsztár, még jó, hogy a magyarból is csak annnyit ért hogy rezsicsökkentés), aki nem itt született, az egyáltlán ne is jöjjön erre, mindenki maradjon a seggén ott ahol van, és rohadjon is meg, lehetőleg máma még. A muszlimok helye mindenféle -isztán végződésű országokban van, de erre meg idejönnek elgyarmatosítva foglalni minket a terroriták, akik azon kívül nem is jók semmire. (Terrorizmussal a katasztrófaturizmus fellendítéséért!)

És bár a sógor meg a postás sem tudja, hogy látott-e valaha muszlimot, de nem is kíváncsiak rájuk, a rémhírek kis köreiben olyan jól meg lehet beszélni, hogy ezek mindjárt elözönlenek minket, pláne mióta a rogántóni is mondta a tévében, hogy ő konkrétan be van szarva egy európai kalifátus eljövetelétől, és ahol egy ő be van szarva, ott már mindenkinek bűzlik.

Persze érdekes lenne, hogy mennyinek érzékelnének a hazai népek hatszázezer tényleges muszlimot, szakállal, fejkendővel (nem egyszerre persze), mecsetekkel, mindenfelé a városokban, és nem csak a kebabsütőkben? Millióknak nyilván, ott már nemzethalálról szónokolna a sok ostoba és honvédő háborút vizionálna, és közben még mindig azt hinné, hogy a muszlimok egy nép, pont mint a románok vagy a németek, akik közben cigányok is Afrikából. A  beszűkült hozzáállás adott, a műveltség meg reménytelen, a szokásos ügymenet, nincs itt semmi látnivaló.

Fagyvárosi fények

Ne értem ezeket a karácsonyi díszkivilágításokat, illetve a köztérieket még csak-csak (ott a giccsfaktorral van gondom), de mézeskalcsháznak maszkírozott családi házak, és pláne lakótelepi erkélyek a mellett, hogy eleve rémesek, még felettébb értelmetlenek is, már ha az ember nem a Disney-techniocolor átványtól várja az ünnepi hangulatot. (És hát nem, hisz azt köztudomásúan a vajkaremallás szaloncukor okozza.)

De mivel előző életemben racionális társadalomtudósnak indultam, és  abból is funkcionalista szemléletűnek, vannak ötleteim, mit is üzen a rohadt sok égő szerteszét, hisz valamit biztos üzen, mondjuk hogy:

- Nekünk aztán annyi pénzünk van, hogy nyugodtan pazarolhatunk, nem fáj a villanyszámla, avagy így mulat egy magyar úr. (Ha meg elfogy az áram, hozatunk még egy raklappal, közel a villanytelep, kabátot se húzunk odáig.)

- Minden amerikai filmben ilyen van a kertvárosi házakon, nekünk meg álmainkban amerika, mint az közismert. (Amúgy a sok önkéntes ízlésrendőr meg örüljön, hogy nem rakunk ki bazi nagy műanyag rénszarvasokat, bár ha jövőre lesz leárazás a Praktikeren...)

- Az autónk is megérdemli a hanguatvilágítást, teszünk fényfüzért a garázsra is, elvégre a Honda az jappán, biztos honvágya van ilyenkor, a szomszéd tojotájával együtt.

- Annyira hardcore ünneplők vagyunk, hogy innetől aztán nincs alvás karácsonyig, telecsesszük színes villogókkal a hálószoba ablakát, pokolba a mukával, pokolba az iskolával, haverok, buli, kisjézus, hull a pelyhes fehér kokain, mintha nem lett volna holnap.

- Halihó Ufók (ufókok?), itt a leszállópálya, közvetlenül az erkélyen, tessék minket elrabolni és bizarr szexuális kísérleteket végezni rajtunk, vagy legalább hozzanak fruttit, bármi is legyen az. A többi fényre meg ne figyeljenek, a miénk az igazi leszállópály, ezért villog, meg zenéli azt hogy We wish you a kiskarácsony nagykarácsony. (Meg azt hogy Kámon bébi lájt máj fájör, vagyis Gyere csecsemő fényezd a tüzem, ami elég pedofil, de nagyon hangulatos.)

Persze lehet, hogy vannak, akiknek ez a giccsáradat csak simán tetszik, de ők költözzenek inkább diznilendbe, ott mindennap karácsony van, és mindig vattacukor az ebéd, rántott mikiegérrel.

(Amúgy én is bírom a színes égősorokat, de csak a karácsonyfán, én vagyok az intoleránsok álma, mert csak a négy fal között csinálom, és nem mutogatom az utcán.)

Királyokhercegek! Grófok!

Jövőre jön a Szent László Emlékév, vagy hogy kell írni (gondolom valahogy így, csupa nagybetűvel, mert ha valami ennyire Magyar és pláne Nemzeti ügy, esetleg Nemzeti Ügy az csupa nagybetű lehet, azt írásban is majdnem kiabálva kell mondani), nagy buli lesz gondolom én, és tényleg kösz srácok, de nem kellett volna,szerénységem tiltja hogy, persze egy kisebb kastély mondjuk jól esne, csak hogy legyen végre saját könyvtárszobám, de a rezsit azt valaki fizesse helyettem, nekem már így is sok a távfűtés-számlám, arra meg egy emlékév sem jó, azt borogatni kell, tavaszias időjárással főleg.

Érdekesek amúgy ezek a szentek, pláne ha királyok, szerintem egy király eleve nem lehet szent, nem is várom el egyiktől sem, mert hát egy királynak túl sok embert kell kivégeztetnie, túl sok falut kell felégetnie, nem mert gonosz, csak a középkor ezzel jár, business as usual, de szentek bizos nem voltak ezek, se az István, se a jobbhíján avatott fia, a rólam elnevezett rablólovagról már nem is beszélve, ha lenne olyan pokol, mint amilyet anno ők elképzeltek, az egész brancs ott szaunázna, rozsdás páncélokban emlegetve  a Teremtőt és bizonyos testrészeit, főleg negatív értelemben.

Nem, nem tisztelem a rólam elnevezett szent királyt, ő politikai-stratégii okokból csináltatott szentet a Vajkból, belőle meg a Kálmán, ha jól emlékszem, aki nem azért volt könyves, mert olyan művelt lett volna, csak tudott olvasni, vagy legalább nem volt teljesen analfabéta, azt mondjuk nem tudom, értett-e latinul, ha nem az szívás, más nyelvű szövegen nemigen használhatta volna  a tudását.

És ha már itt tartunk Mátyás, nem a Pince, a király, nem volt igazságos, agyonadóztatta a népet, a pénzt meg elszórta értelmetlen, de legalább véres háborúkra, de így sem lett belőle német-római császár ami akart lenni, az istenadta népnek jobb lett volna, ha mégis inkább álruhás igazságosztónak áll, egy Batman-felszerelés olcsóbb lett volna a komplett fekete seregnél és sokkal menőbb, a király lehetett volna a Sötét Lovag, de nem a darthvaderi értelemben, plusz a népmeséink is sokkal megfilmesíthetőbbek lennének, kevesebb Darvas Ivánnal, több akcióval, a dögös csajok maradhatnak.

Vagyis a hatalmi okokból szentté avatott királyaink szőrös, büdös, fegyvermániás uralomtechnikusok voltak, egy újabb kis fejedelemség trónjáért az anyjukat eladták volna céllövöldésnek, miközben nyilván akkortájt is éltek szentek, csak a törikönyvek nem róluk szólnak, ők nemigen férnek be a csaták és uralkodók, Bélák, Lajosok, győzelmek, cselszövések, bukások, csaták és még újabb csaták közé, amik ráadásul nem is érdekesek, csak egy halom adat, amit tudni kell ha egyetemre akar menni az ember naplopó bölcsésznek, de az adatok közt elvész az élet, a szentség meg szóba sem kerül, egy darabig ugyan álldogál az ajtóban, kicsit köszörüli a torkát, aztán csendben lelép, az ilyen emlékéveket meg eleve messziről elkerüli.

Fantomlakótárs

Kaptam ma egy levelet, valami hivatalosnak látszót egy kisebb banktól, pontosabban lehet hogy nem is én kaptam, mert a cím az enyém teljesen (emelet, ajtószám), de a név (szülhely, szemszám) az valaki S. Zsuzsanna, aki minden valószínűség szerint nem én vagyok. A lépcsőn fölfelé még elgondolkodtam rajta, hogy esetleg mégis én lennék, de semmi zsuzsanna-szerűséget nem éreztem, ráadásul fel sem ismertem volna, hisz nem tudom milyen a mélyen és őszintén megélt zsuzsannaság, vagyis inkább tippem sincs.

Skizofrén pedig biztosan nem vagyok, egyik személyiségem szerint sem (ebben legalább egyetétünk magammal), marad tehát az a lehetőség, hogy mégis csak lakik a címemen egy Zsuzsanna, akit nem ismerek, de legalább nem is találkozom vele. 

Biztos olyankor van itthon mikor én nem, gondosan mosogat és takarít maga után, csak pont annyi koszt hagyva amennyit én is elfigyelmetlenkedek, plusz utálja a savanyú káposztát, mert abból mindig csak annyi hiányzik, amennyit én teszek a lekváros kenyeremre. Viszont nem eteti a teknőst és nem öntözi a szobanövényeket, és érezhetően nem is szellőztet, ezeket mindig én intézem miután hazaérek, de cserébe nem hagy szerteszét női fehérneműt a lakásban, meg szárnyas betéteket.

Ez így még nagyjából oké is lenne, de a rezsibe meg egyáltalán nem száll be, és erre az sem mentség, hogy amúgy nem ismerjük egymást, mert ha mondjuk áramot nem is használ, de a fűtést meg a közös költséget legalább felesben állhatná.

Úgyhogy Zsuzsannát már látatlanban sem kedvelem, egyáltalán miféle név az hogy Zsuzsanna? Miért nem jó neki simán az Anna, miért kell még hozzá a Zsuzs is, ami nyilván nem a vezetékneve, de legalább nem is jelent semmit. (És tényleg mivé lenne a világ, ha egyszer csak mindehol csupa Zsuzselek, Zsuzsiván, Zsuzsandrea, Zsuzsolga meg Zsuzskata szaladgálna, bár a Zsuzsolga már majdnem jó, pont mint valami szovjet kétéltű...) Még a Zsuzsonnának lenne valami értelme, de az Eszterre jobb szóviccet tudok. (- Hogy hívnak, hova mész és mi van a kosaradban? - Esztergomba. Bocs,)

Ugyanakkor Zsuzsanna ízlése kielégítőek mondható, egy Salman Rushdie kötetem ott találtam meg a minap, ahová biztos nem tettem, vagyis csak ő olvashatta, és egy ideje nincs meg az egyik Pogues CD-m, gondolom hasonló okokból, márpedig a Pogues az olyan jó, hogy én lelkesen megkajálom (megiszom, belövöm, magamra tetováltatom etc.) amit valaha csináltak, vagyis ha Zsuzsannánál van, az egy big jó pont neki.

A bankos levelet mindenesetre a levélszekrények tetejére tettem, hátha csak elírták a címet (de egy bakról én ugye ilyet eleve nem), bár tapasztalataim szerint soha sem az egyszerűbb megfejtés a valós, legalább is ebben a geoplitikai realitában semmiképp. (És a régi ócska slágerben meg igenis az van hogy levelet kaptam lájf, bármit is mond az akárkik.)

Ordítási gondok (Their roaring worries)

A béna fordítóprogramok mindig remekül elszórakoztatnak, különösen ha magyarra kell fordítaniuk bármit. (Ilyenkor azt kell csinálni, hogy a svéd vagy portugál szöveget inkább fordíttasuk angolra, úgy még van esély a megértés minimumára, de ha magyarítani szeretnénk, a végeredmény valahol a szánalmasan röhejes és a feleslegesen perverz között lesz.)

Viszont mivel a böngésző állandóan azzal zaklat, hogy le akarom-e fordíttatni az épp megnyitott oldalt, most rákkentitootam, ki is dobta az Indexet angolul, de lehet hoogy nem kellett volna.

A neveket például csak esetlegesen ismeri fel: Long Katinka valószínűleg egy észak-koreai úszó lehet, aki mostanában nagyon nyerésben van, így talán megússza a munkatábort, de hozzá képest egy magyar vitorlázó nevét beazonosítja a gép, közli is a diadalmas címet. hogyaszongya: „Nandor Fa speed record has been in the top ten földkerülőn“, amin hát lehetne még csiszolni, mert ebből nem világos, hogy itt a földkerülőni tízes slágerlistáról van szó, ahova bekerült a Szpíd című felvétel.

Ehhez képest a „Mad rush ebédeddel“ már szót sem érdemel, a gugli fordító egyszerűen nem ismeri a toldalékolást, nem is próbálkozik vele, egyszerűen úgy hagyja, kellett nekünk egy agglutináló nyelvet összehozni, sok toldalékkal a helyett, hogy sok kis rövid szóból raknánk össze a szánalmas kis mondanivalónkat.

De ez még nem elég, komplett kifejezéseket is félrefordít, mint egy félrészeg balatoni árus, aki azt hiszi hogy németül beszél, ha hangsúlyosan odaszúrja minden mondat végére, hogy bitte. Példamondatunk, először fordításban a következő:

„Tiszakécskén indictment comes a slew of Israeli tourists fingertips“ - visszafordítva: „Tiszakécskén vádirat jön egy rakás izraeli turisták ügyében“ ami tökéletesen értelmetlen, legalább is az eredeti mondathoz képest.

Ami úgy hangzik, hogy: „Vádemelés jön a Tiszakécskén agyonvert izraeli turista ügyében“

És én meg nézek hülyén, hogy mitől egy rakás az izraeli turista, akik(!) ellen(?) vádat emelnek majd, illetve lehet, hogy ujbeggyel verték agyon őt/őket?

Vagyis nem Volgákat osztogatnak Moszkvában, hanem Moszkvicsokat fosztogatnak Valgivosztokban, de a többi az stimmel. Amúgy a címet is a gép fordította, még mielőtt rám kenném magamnakra. (Amit ha visszafordítok már úgy hangzik, hogy ordítása gond, azaz eltűnt a csupán egy körrel korábban a semmiből felbukkant többes szám. Mondjuk kellett a fenének.)

Vagyis az a következtetés, hogy nekünk tudnunk kell angolul, de cserébe a sok hülye külföldinek sem lehet jó, mert nekik meg magyarul kell tudniuk, ha érteni akarnak valamit a dolgainkból, mert ha mondatonként csak pont az alanyat és/vagy az állítmányt hagyja le a gugli, akkor már pont semmit nem ér az egész.

Az persze más kérdés, hogy érdekelnek-e még valakit egyáltalán a dolgaink.

Avatás hava

Egy fideszes államtikár átadott két vérnyomásmérőt, amiket másvalaki vett, már nem emlékszem, hogy ő avatott-e a közelmúltban tornaöltözőt is, vagy az már miniszteri feladat, mindenesetre én még karácsony előtt kicserélem a nappali szőnyegeit (használt, de jó állapotú darabokra, amikben nincs kiporszívózhatatlan kutyaszőr), és úgy érzem, ideje elkezdeni az ünnepélyes avatás szervezését.

Valójában túlzásnak éreznék egy államtitkárt, miközben egy minisztériumi főosztályvezető meg igen csak rangon aluli lenne, talán egy helyettes államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumból lenne az optimális szőnyegavató, kiegészítve esetleg a polgármesterrel.

Az avató beszéd legyen egyszerű de szívhez szóló, a padlóborítások kialakulásának és főbb típusainak rövid történeti áttekintése után kitérhetne a nemzeti szőnyegkultúrát érő jelenkori kihívásokra, mint például a kínai gépi perzsa térhódítására, a keleti nonfiguratív ornamentikák rejtett dzsihádista üzeneteire vagy a kitisztíthatatlan Dr.Pepper-foltok által megjelenített látens gazdasági gyarmatosítás progrmjára. (Környezetvédelmi szempontokra nem kell kitérni, elvégre az senkit sem érdekel, hogy hány liter ártatlan kőalajat kellet elpusztítatni a szőnyegeimhez szükséges műszál előállításához, ha nem cuki fókák bőrén mászkálunk sáros cipővel, mindenki tojik természeti erőforrásainkra.)

Az avató beszéd után lenne egy kis állófogadás, ha addig nem érkezik kormányzati támogatás kefír-alapú svédasztalra gondolok, mert a sarki szupermarkecban most háromféle kefír is akciós, de az biztos hogy kell műsor is, mondjuk egy villalakó mulatós pornósztár szavalhatna szőnyeges verseket Lord Bájrontól, akinek elég előkelően hangzik a neve, elvégre a bájronság az már tényleg valami.

És a karácsonyi szünetben kirakok majd egy 1500 darabos puzzle-t, ha már célegyenesbe fordult a dolog, azaz már csak a három eltűnt darabért tolom arréb az ágyat, illetve fordítom ki a porzsákot, feltétlenül jelzek a miniszterelnökségnek. Hisz az elkészült „Vegyes madarak a parkban csak úgy“ című kompozíció úgy esztétikailag mind nemzetpolitikailag korszakos hatásúnak igérkezik, ezért avatását igyekszem majd a Miniszterelnökünk heti színeváltozása-emléknap közelébe tenni, ezzel is emelve az ünnep fémyét, hisz ezerötszáz darab azért tényleg kurva sok.

Űrös dolgok

Az új kedvenc néznivalóm a TeCSő nevű videómegosztón az a live stream, ahol a Nemzetközi Űrállomásra szerelt kamera képén lehet nézni, hogy fest alattuk a föld, avagy hogy festünk fentről nézve, pontosabban hogy festenek nagyon fentről a felhők, amiktől mi itt lent épp nem látjuk a napot Meg néha lehet látni mást is, ma például fél óráig bámultam két kesztyűs kezet, ahogy valami szerkezetekkel babrál, bár azt még nem tudom hogy ilyen űrsétás-szerelős műsor milyen rendszerességgel van, vagyis csak szerencsém volt-e, vagy simán ez volt a napi rendes szkafander-sétáltatás, esetleg valaki kivitte a szemetet és szotyit öntött a madáretetőbe, mint rendesen.

Mindenesetre gyerekkorom óta lenyűgöz, hogy vannak emberek, akik felmennek űrállomásokra, ahol szűk hely és büdös van, tisztított pisiből van az ivóvíz, súlytalanságban kell böfögni és már középtávon is jön a csontritkulás meg a szűretlen kozmikus sugárzás, de ők ezt élvezik, és akár hónapokig űrt állnak, vagy amit csinálni szoktak ott, miközben konkrétan körbezuhanják a Földet.

Én erre alkatilag képtelen lennék, a hányinger és a tériszony felváltva sakkozna bennem a nettó halálfélelemmel, de mint az autóversenyzés, a sarkkutatás vagy a mélytengeri búvárkodás, ez is nagyon tetszik a fotelből, de csak onnan.

És az ilyen képek pont a fotelből érdeklődés kielégítésére valók, és nincs az a bekamerázott házimacska vagy sasfészek, ami pont ezt a borzongató érzést adná, hogy az ott lenn a Föld, és én most élő adásban nézem az űtrből. (Oké a műholdas tévé feltalálása óta ez nem tűnik akkora truvájnak, csakhogy a Jóbarátokon pont nem látszik, hogy az űrből jön vissza az adás, mondhatni nincs benne semmi űrös dolog. Az ilyesmi legfeljebb akkor tűnt föl, amikor egy régebbi Hajós András műsorban mindig bemondták az elején, hogy „Egyenesen Londonból!”, merthogy a tévétársaság adózási meg egyéb jogi okokból ott székelt,és onnan lőtték fel a jelet a műholdra, miközben a műsor persze Pesten készült.)

Ezt viszont tényleg az űrből közvetítik, már ha hiszünk a NASA-nak. És nem biztos, hogy mindenki hisz nekik, erről árulkodik a disclaimer, mely szerint a lapos földben és egyéb összesküvés-elméletekben hívőket esetleg meglepheti a tartalom, de kéretik csak konstruktív kommenteket megosztani a hiedelmeikkel kapcsolatban...

A gyikemberek világméretű összeesküvéseiről nem esik szó, ahogy az illuminátusokról és a szabadkőművesekről sem, úgyhogy majd próbálok ilyen témákban kommentelni, meg kezdeményezem, hogy a Hold körül is legyen valami keringve, kamerával persze, hogy láthassuk a túlsó oldalon lévő náci erődítményeket, bár szerintem azt úgysem merik meglépni.

De megyek is vissza nézni, valaki még mindig (már megint) szerel, nemrég feltűnt egy szkafender két lába, és a (feltehetően) hozzájuk tartozó kezek épp ide-oda rakosgatják a kamerát, ami most benéz egy csőbe, ami a YouTube-on legalább is indokolt.

A hős, aki vagyok

A hétvégén sikeresen megégettem a jobb lábfejem némi forró olajjal, edddig nem volt gond, de ma lejött a maradék égett bőr a sebről, alatta meg egyelőre nincs másik, így elég kellemetlen közlekedni a lakáson kívül. Mert júliusban még megoldanám valami papucsban, de decemberben muszáj valami komolyabbat húznm, de abban meg a fáj a lábam, persze nem mindig, csak ha állok, megyek, leülök vagy felállok, vagy bármilyen módon mozgatom a lábam. Persze csinálok ilyeneket, de nem azért, mert aktuálisan nem rosz piszkosul, hanem annak ellenére

És közben dolgoznom kell (már megint szombaton is), vásárolni, sőt fürdeni sem ártana, de vízbe nem dughatom, és zuhanyozni is érdekes lenne a jobb láb kihagyásával, mikor már  cipőmet is csak úgy tudom bekötni ha leülök, mert egy lábon próbálkozva eldőlök mint féldisznó az ólban.

Vagyis részlegesen tisztálkodom, furcsán sántítok és magam előtt sem világos okból növesztem a szakállam, azaz centikre vagyok attól, hogy kedves emberek némi aprót nyomjanak a kezembe, ha leülök egy buszmegállóban, pedig nem is ott lakom, csak fáj ha állok.

A szakáll további hátránya, hogy dübörgő mínuszokban ráfagy a lehelet, így az időnként bepárásodó szemüveggel úgy festek mint egy hajléktalan Scott kapitány, pár héttel a hősies halálra fagyása előtt. És jut eszembe, egyszer láttam a naplója eredetijét – persze csak üveg alatt – a British Library-ben, és én nekem is pont olyan randa a kézírásom mint neki, legfeljebb azt nem fogja üveg alatt mutogatni a hálátlan ám realista utókor.

Amúgy a fagyás is egyfajta égési seb, a szervezetünknek mindegy hogy melyik irányba tér ki a hőmérséklet, a lényeg hogy szélsőséges legyen, a nagyon hideget a nagyon melegtől meg sem tudjuk küönböztetni, vagyis ebben is Scott a párhuzam, úgyhogy mikor  reggel elindulok (én északnak a munkába, bár Scott és Amundsen a Déli-sarkot cserkészte be, de csak mert az északin megelőzte őket valaki, szerintem nem én) hagyok hátra paradicsomos tésztát és reszelt sajtot az alaptáborban (földhözragadtabban: hűtőszekrény), hogy ha kimerül az tubusos uborkászendvics-készletem és elfogy a forró habos müzliszelet,visszatérve elkerülhessem a legrosszabbat. Vagyis hogy a fotelbe döglés helyett rögtön főznöm kelljen, ami igazán ijesztő lene, mert a tűzhely mellől pont rálátok az étolajra, és a kettő együtt kelllemetlen emlékeket ébreszt, pedig nem is vágyom az Antarktiszra.

Sightseeing

Reggel felszálltam a buszra, hogy akkor én most megyek munkába (van ez a rossz szokásom évek óta, de nem tudok leállni, pedig már szedek rá cévitamint), de első kísérletre nem jutottam túl messze, illetve a busz nem. Nagy nehezen elvergődött a következő megállóig és ott kilhelte a lelkét, a sofőr meg mondta, hogy szálljunk át nyugodtan a másikra, arra ugyan egy hárommal nagyobb szám van kiírva, amből gyanús, hogy nem arra megy, amerre nekünk kellene, de az volt a válasz, hogy ez nem gond, mejd szépen elmegyünk a másik vonal végállomásáig, de onnan visszafele majd  az egyetem felé kanyarodik.

Így aztán remek tematikus városnézés lehett volna belőle az ipari-vasúti látnivalók kedvelőinek (lefagyott raktárak, rozsdás tehervagonok,minden ami reggel fél hatkor felderítheti az ember szívét), egész  a buszgyárig, ami már nem buszgyár, de nem tudom épp mit gyártanak benne, viszont akármit is, abból biztos keveset, mert csak ketten száltak le a végállomásnál, ami délelőtti műszaknak elég vékony. De legalább az indusztriál városnézés sem ment, reggel fél hatkor érthetően tök sötét volt, hogy épp mit lehetne látni, azt nagyjából csak onnan tudtam, hogy idönként felbrekegett a gépinéni, hogy kenyérgyár meg videoton meg ilyenek, de látni csak három szemetest, egy portásfülkét és másfél parkolót láttam össszesen pedig jó lett volna többet, elvégre ritkán járok arra.

Mert nem tud elég kicsi lenni egy város ahhoz, hogy én az ötödénél többet ismerjek belőle, akkor sem, ha eddigi életem nagyobbik részét töltöttem benne. (Pesten meg úgy laktam hosszabb ideig a Népszínház utca környékén, hogy a Teleki tér már a messzeség egzotikumát jelentette, a Keletibe meg egy darabig metróval jártam, míg rá nem jöttem, hog gyalog gyorsabb.)

Lehet hogy pontszerűen élek, nem területeket lakok be, csak bázispontokat, aztán azok között mozgok, mint Dr. Who a tardissal, aki valahogy persze mindig egy londoni külvárosban köt ki. (Mellékszál, de ma valahol megint belefutottam a sorozat rémséges magyar címébe a Ki vagy, doki?-ba, ami szörnyű, ennyi erővel lehett volna Doktor Egészségügyi Világszervezet is, annak legalább van értelme.)

Legközelebb, mondjuk a téli szünetemben, majd világosban is végigmegyek a 26-os vonalán, sőt megnézem hol végződik a Nyár utca, ha valahol egyáltalán. Nagy felfedezők utódjának érzem magam.

Iszonyú bizonyosság

A csokimikulás ugyan csoki, de távolról sem mikulás. Régen még volt eleje és hátulja, arca meg puttonya nem csak a külső csomagoláson, hanem azt lehántva is, meg volt domborművelve a komplett kokalóla-reklámfigura (aki nem Jó Lópuki a lappföldről, mert nincs rajta annyi háziszőttes), de ez már a múlt.

A mai jeles nap alkalmából lehámoztam egy mikulásnak látszó édességet (mert 42 évesen még kapok csomagot anyámtól, mondván hogy hozzá képest mindig gyerek maradok, mondjuk ugyanilyen alapon kap a 35 éves öcsém is, dehát ő még kis taknyos ugye...), és a csomagolás alatt em is mikulás volt, hanem egy kézreálló műbráner, egy csoki műbroki. Avagy jól formált, nagyívűen  bordázott forgástest, nélkülöz minden antropomorfizálást, önmagában a legkevésbé sem élethű, csaak kínosak a vele kapcsolatos asszociációk.

Mindazonáltal üzemszerűen csak evésre jó, tekintettel arra, hogy elég vékony, és hamar olvad, keményre fagyasztva meg nyilván kényelmetlen lenne meg törékeny. Plusz van kisebb méretben is, de azt én már le nem írom, hogy arról mi jutott eszembe... (Hogy finom lehet, nyilván az, ha már a nagyobbik finom volt és ugyanaz a márka.)

A megfejtés persze az lehet, hogy a csokigyár is éssszerűsít, nincs többféle öntőforma, a csoki műbroki tavasszal húsvéti nyúlnak csomagolható, bár hogy a hóember mivé lényegül át a többi ünnepre az nehezebb eset, talán  csoki kézigránát lesz október huszonharmadikára, ha már Petőfinek vagy Szent Jobbnak nehezen lenne eladható előtte.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=kaszas32&pid=123627

(Ez nem az említett mikulás, azt megettem, és nem is pont ilyen volt, de ha lehet, ez itt egy kicsit bizarrabb.)